Éjszaka álmomban valahonnan haza akartam jönni vonattal. Nézegettem a vonatjáratokat, hogy melyikkel jöjjek haza. Több vonatjárat is volt, amely hazafelé közlekedett. Néztem ezeknek a vonatjáratoknak a megállóit is, és feltűnt, hogy többek között, van egy olyan megálló is, amelyet Lőtérnek hívnak. Megvizsgáltam, hogy van-e olyan járat, amely nem azon az útvonalon közlekedik, így nem esik útjába, és nem áll meg a Lőtér megállónál, de hamar rá kellett jönnöm, hogy minden hazafelé közlekedő vonat megáll a Lőtéren.

Ennyire emlékszem az álomból. Azt a megértést kaptam rá, hogy sajnos a háború elkerülhetetlen. Nem tudom, hogy mi elé nézünk, de a Lőtér megálló háborúra utal. Nem tudom azt sem, hogy konkrétan milyen háború lesz, hogy fizikailag is háború elé nézünk, vagy csak lelki értelemben vett háborúról van itt szó (a hit nemes harcát kell megvívnunk, amelyről Pál apostol is beszél), de tény az, hogy addig nem mehetünk haza (nem mehetünk az Atyához), amíg nem történik meg a háború (amíg nem állunk meg a Lőtérnél). Az is tény, hogy már most elkezdődtek bizonyos háborús állapotok. Egyre nagyobb melegek vannak, egyre kevesebb a víz, ezért leállítják az atomerőművet is, így kevés lesz az áram is.

Ma reggel, az álom után pedig, miután felkeltem, az első hír, amely szembejött velem, az volt, hogy visszahívják, visszaveszik és visszavárják az összes magyar katonát, akiket pár éve kirúgtak azért, mert nem vették fel a Covid vakcinát. A kérdés, amellyel az erről szóló poszt kezdődik, a következőképpen hangzik: „Ekkora bajban van a haza?”

Jézus Krisztus a következőket mondta az utolsó időkre vonatkozóan:

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.

Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.

És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.

És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.

És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.

De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.

És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Máté 24:7-14)

Egy rövidke álomképre emlékszem az éjszakából, amelyben azt láthattam, hogy egy apuka beszél egy rendőrrel egy iskolában. A rendőr pedig számonkéri az apukát, hogy ha kikérte a gyermekét az iskolai oktatásból, hogy otthon tanulhasson, arra hivatkozva, hogy az iskola veszélyt jelent a fia számára, akkor mégis miért viszi vissza rendszeresen a fiát az iskolába? Az apuka azt válaszolta, hogy csak olyankor mennek oda, amikor egy-egy ünnepély vagy rendezvény van. A rendőr pedig tovább kérdezgette, hogy ilyenkor miért jelennek meg rendszerint, apa és a fia, vagy ilyenkor már nem jelent veszélyt az iskola? Hogyan tudja ő, mint rendőr megvédeni őket, hogyan vállalhat a biztonságukért felelősséget, ha visszajárogatnak ilyen alkalmakra az iskolába?

Körülbelül ennyire emlékszem az álomból. Azt a megértést kaptam rá Lélek által, hogy a rendőr Istent jelképezte, az apuka pedig az én/a mi testi énemet/énünket, az Isten gyermekeinek a testét és az egóját, míg az apuka iskoláskorú gyermeke a mi lelkünket. Isten hívására kijöttünk a világi életből és/vagy a vallásokból. Atyánk többünket elkülönített, „kivitt a pusztába”, a világ behatásaitól és a vallások hatalma alól (a „közoktatási intézményekből”), valamint a testi, világi életet élő emberektől távolabb helyezett, hogy tudjon minket „otthon tanítani”, vagyis lelkileg formálni, hogy ne keveredjünk a széles úton járó tömeggel, mert akkor újra visszaszippant magába a világ, és visszaformál minket a saját képére, olyanok leszünk újra, mint régen amilyen az óemberünk volt, mielőtt meghallottuk és elfogadtuk Isten hívását. Akkor pedig kárba veszhet minden, amit Atyánk elvégzett bennünk, visszakerülhet a lelkünkbe minden szennyeződés, bűn, amitől Krisztus már megtisztított, amit a Szentlélek kimunkált eddig belőlünk.

Ezért Atyánk számonkér bennünket, hogy miért táncolunk újra és újra vissza a világba, miért vagyunk még mindig ennyire testiek? Miért nem a Lélek dolgaival foglalkozunk többet, a testiekkel pedig egyre kevesebbet, és nem fordítva?  Így Ő nem tudja garantálni az üdvösségünket, a biztonságunkat, sem a lelki egészségünket, és ennek következményeként a testi egészséget sem, hiszen a Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit (Ján. 6:63). Ha tehát a lelkünk nem egészséges, a testünk sem lehet az.

„Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.

Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.

És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1.Ján. 2:15-17)

Az Úr irgalmazzon nekünk!

Álmomban egy tévéműsort néztem. Meglepetésemre, a műsorban az exem jelenlegi barátnőjét láthattam, akivel egy tévéstúdióban interjút készítettek egy régebbi filmről, amelynek ő volt a főszereplője fiatalkorában. Időközönként vetítettek a filmből bizonyos jeleneteket is az interjú során.

Így én is láthattam a film lényegét az álomban, amely láthatóan körülbelül a hetvenes évek végén, vagy a nyolcvanas évek elején készülhetett, és arról szólt, hogy van egy kissé csúnyácska, egyszerű tinilány, aki bár egyébként testileg mindenütt lány, de nem női nemiszerve, hanem hímvesszője van. Elment a nőgyógyászhoz, ahol nagyon vonakodva vetkőzött le a vizsgálathoz, mert szégyellte felfedni a rendellenes testi adottságát. Ám az orvos bátorítólag segített neki a vetkőzésben, így közösen sikerült megoldaniuk a „kicsomagolást”. Elég fura volt a látványban, hogy az alsónemű alatt egy nejlonba is be volt csomagolva odalent a rútsága. A vizsgálatról nagyjából ennyi volt látható.

A következő képben már azt láthattam, hogy a lányt műtéten esett át, amely során leműtötték róla a hím nemiszervet, és nőivé alakították azt át. Itt megint látható volt egy fura dolog ebben a jelenetben: a leműtött hím nemiszervet becsomagolták ugyanabba a nejlonzacskóba, amelyben tartotta az első jelenetben is, bekötötték a zacskó száját, és úgy odaadták a lánynak, aki távozáskor a kezében fogva elvitte magával ezt a kis csomagot.

Az ezután következő jelenetben pedig már a lány szülei voltak láthatók, akik maguk is egyszerű, szegényes, kissé csúnyácska külsővel rendelkeztek. Nemcsak az apjának, hanem az anyjának is volt egy kis bajuszféléje a szája fölött, úgyhogy szemmel láthatóan már az anyuka is rendelkezett némileg maszkulin vonásokkal, hormonokkal, nemcsak a lánya. A szülők egymás mellett feküdtek otthon egy ágyban, és mindketten örültek, hogy végre megszabadították a lányukat a szégyenétől, a rendellenességtől, amely megkeserítette eddigi életét, és de jó, hogy most már normális, női testben élheti majd az életét. Megkönnyebbültek, hogy a műtét sikerült, és végre túl vannak rajta.

Ezután az interjú volt látható, amint a főszereplőnőt, most már a filmforgatáshoz képest évtizedekkel később, kérdezgetik egy tévéműsorban erről az egykori filmbeli szerepéről és a film témájával, mondanivalójával kapcsolatban. Többek között kérdezték őt arról is, hogy milyen okból vállalta el ezt a főszerepet annak idején, amikor ő tulajdonképpen nem is színészi pályára készült, hanem tanári pályára? A válaszában arról beszélt, hogy mennyire örül annak, hogy elvállalta fiatalkorában ezt a szerepet, mert pedagógusként ma is szívén viseli a fiatalok sorsát, és nagyon fontosnak tartja azt, hogy testi-lelki harmóniában fejlődjenek és egészséges önbizalommal rendelkezzenek fiataljaink.

Amikor felébredtem, nem tudtam mire vélni a látottakat, egyáltalán nem értettem, hogy miért kaphattam én most ezt az elég abszurd, mondhatni botrányos álmot.

Aztán késő délutánra kezdett derengeni a megértés az álom üzenetéről, amely a következő jövőbeli történésekre figyelmeztet a gyerekekkel kapcsolatban: a magyar szülők többségének minden ellenkezését figyelmen kívül hagyva, és az illetékesek minden ezirányú tagadása ellenére, a nyugatról már sokunk által ismert mintákat és elvárásokat követve, az iskolákban be fogják vezetni a genderideológiát, az érzékenyítést és az LMBTQ propagandát.

Ehhez pedig használni fogják a pedagógusokat, akár egyetértenek ezzel, akár nem. Mert egyébként közülük sokan egyet is értenek ezzel a túlzottan liberális felfogással. A többieket, akiknek nem tetszik a dolog, azokat pedig bele fogják kényszeríteni, hogy asszisztáljanak hozzá.

Mint ahogy néhány éve a Covid-oltások kötelezésekor is nagyon sok pedagógus hitt a megfélemlítésnek, és hitt a Covid-protokollban meg az oltáspropagandában. Ezek mind készségesen álltak sorba az oltásokért, és készségesen vegzálták azokat a diákokat, illetve kinézték maguk közül azokat a kollégákat, akik nem értettek velük egyet. Az oltáskényszer ellen tiltakozó pedagógusok többsége pedig az egzisztenciális félelmei miatt engedett a rendszer zsarolásának…

Ugyanígy, akik amúgy tiltakoznának, ezúttal is beadják majd a derekukat, és asszisztálni fognak mindenhez, amit elvár tőlük a rendszer. Továbbá, a propaganda protokolljának megfelelően, buzdítani fogják a felnövekvő generációt akár a nemátalakító kezelésekre és műtétekre is.

Az álomban pont egy ilyen érzékenyítő propagandafilmet és interjút láthattam a tévében, amelyben még főszerepet is vállalt egy ilyen túlságosan liberális felfogású tanárnő, nem csupán asszisztált hozzá. A testi rendellenességgel küzdő lány példáját felhasználva próbálták eladni a propagandájukat a nézők számára, és ezáltal érzelmileg is manipulálni, érzékenyíteni a tömeget, azt hangsúlyozva, hogy több fiatalt is érinthetnek hasonló problémák, és már csak emiatt is fontos és szükséges engedélyezni az ilyesmit.

Tehát, a rosszat ismét jónak és szükségesnek csomagolva fogják elfogadtatni a nagy többséggel, a széles úton járó tömeggel, mint ahogy azt néhány éve már láthattuk.

„Jaj azoknak, a kik a vétket hazugságnak kötelein vonzzák, és a bűnt, mint szekeret, köteleken; (…)

Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!

Jaj azoknak, a kik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok előtt!

Jaj azoknak, a kik hősök borivásban és híresek részegítő ital vegyítésében;

A kik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tőlük:

Ezért, mint a polyvát megemészti a tűznek nyelve, és az égő széna összeomlik: gyökerök megrothad, virágjok mint a por elszáll, mert a seregek Urának törvényét megvetették, és Izráel szentjének beszédét megútálták.” (Ézsa. 5:18-24)

„Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.

Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.” (2.Kor. 11:14-15)

Egy nyaralószerű házikó udvarán tartózkodtam álmomban. Észrevettem, hogy közeledik hozzám az erdőből egy medve. Megijedtem, és el akartam bújni előle. Rohantam a közelben lévő kis tároló bódéba, a medve pedig üldözőbe vett, de sikerült bejutni és magam mögött gyorsan bezárni a tároló ajtaját. Azonban a medve előtt ez nem volt komoly akadály, egy-két nagyobb ütéssel betörte az ajtót, és bejött hozzám a bódéba. Majdnem frászt kaptam tőle, amikor bejött, de furcsa módon mégsem bántott, csak úgy egyszerűen ott volt mellettem, és követett mindenhová. Én persze továbbra is tartottam tőle, mert nem tudtam, hogy mi a szándéka velem, „sosem tudni, mikor lendül támadásba” - gondoltam.

Ezért gyorsan kirohantam a bódéból, és elmenekültem egy közelben lévő városba, ahol az emberek összegyűlve valamit ünnepeltek éppen. Volt ott buli, kaja, pia, tánc, zene, minden, mi szem-szájnak ingere. Figyelmeztettem az ott lévő embereket, hogy vigyázzanak, vonuljunk fedezékbe, mert erre tart a medve, aki a nyaraló udvarától követ engem, és előle menekültem ide. Tudom, hogy már egyre gyorsabban közeledik, vonuljunk be mindannyian az épületbe, és zárjuk be az ajtókat.

Ennyi volt ez az álom. Péntekről szombatra virradó éjszaka kaptam, de a jelentését egészen mostanig nem nagyon értettem. Annyi világos volt számomra, hogy a medve fenevadat jelent. Na, de miféle fenevadról van szó, és miért üldözne engem? Ez nem volt tiszta számomra.

Ma pedig megvilágosult előttem, hogy ennek az álomnak kétféle jelentése is van: egy lelki értelemben vett, és egy globális, fizikai jelentése.

Nézzük először az álom globális, fizikai jelentését, amely tulajdonképpen egy figyelmeztetés: amikor az álmot kaptam, én még nem tudtam arról, hogy miről szavazott a napokban újra az EU. Most viszont ismerősök is küldtek ilyen videókat, és Facebook-on is elém jöttek olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy a múlt hét vége felé, csütörtökön megszavazták a chat control 1.0 nevű ideiglenes határozatot, amely szerint ellenőrizhetnek bármilyen magánemberek között váltott üzeneteket, gyermekvédelmi okokra hivatkozva. Ezt pedig szeptemberben állandósíthatják majd egy újabb határozat, a chat control 2.0 nevű határozat megszavazásával. Ez érthető módon sokakban felháborodást keltett, mert ily módon ugyebár nemcsak gyermekvédelmi okokból, hanem annak ürügyén, gyakorlatilag bármilyen okból ellenőrizhetik majd az üzeneteinket. Ez pedig egy Orwell-i sötét diktatúrát, egy igazi disztópiát vetít előre. Erről az alábbi cikkben is olvashatunk:

https://qubit.hu/2026/07/13/megszavazta-az-europai-parlament-a-netes-maganbeszelgetesek-ellenorzeset-engedelyezo-hatarozatot

Na, de mi köze mindehhez az álomnak, amelyben egy medve követett engem? A medve egy fenevad, mint tudjuk. Az EU pedig tulajdonképpen egy emberek által létrehozott szövetség, bibliai nyelven megfogalmazva: egy fenevadi rendszer. Az EU bizottság elnökét pedig Ursulának hívják. Az Ursula név a latin eredetű ursus szóból származik, amelynek jelentése: medve. Kell-e ehhez több magyarázat arról, hogy mire figyelmeztet az álom? A fenevad rendszere megfigyeli, és ezután talán még inkább meg fogja figyelni többek között Isten gyermekeit is, és valószínűleg sok minden nem fog tetszeni neki abból, amiről mi beszélünk, írunk, amit hirdetünk.

Azonban Istennek - akinek mi az oltalma alatt vagyunk, ha Rá figyelünk és Benne bízunk - nagyobb hatalma van, mint a fenevadnak. Ezért a fenevadnak nincs valódi hatalma felettünk. Megfigyelhet, próbálkozhat ijesztgetéssel, üldözőbe is vehet bennünket, de valójában mégsem bánthat minket, mert nincs megengedve neki. Ahogy Jézus Krisztus mondta, hogy Pilátusnak semmi hatalma nem lenne rajta, ha felülről nem adatott volna neki (Ján. 19:11). Ugyanígy, a fenevad rendszerének sincs felettünk semmi hatalma, ha fentről nem adatik neki. Erre mutatott rá az álomban az, hogy a medve bejött mellém a bódéba, de mégsem bántott.

A feladatunk Isten gyermekeiként pedig pontosan az, amit ezután az álomban tettem: bemenni az emberek közé (személyesen vagy a Neten keresztül, teljesen mindegy, mindenkinek ahogy adatik) hirdetni az Igét, és figyelmeztetni őket, ha valami veszély közeledik.

És most pedig következzen az álom lelki szempontból értendő jelentése: a lelki értelemben vett medve vagy fenevad én magam vagyok, amikor testi indíttatásból gondolkodom és cselekszem azt, amit éppen teszek. Amikor a saját agyam szerint működök, amikor engedek az egómnak, és nem lelki emberként, a Krisztus által tanítottak és bemutatottak szerint élek, amikor nem a lélek hangjára hallgatok, hanem a testi kívánságaimra. A bennünk lévő fenevad, a testi ember üldözi a szintén bennünk lévő lelki embert. Ha a test kívánságaira hallgatunk, elveszünk, azonban, ha a lélek hangjára, akkor a testnek, a fenevadnak nincs hatalma fölöttünk, nem tud ártani nekünk, mint ahogy a medve sem árthatott nekem az álomban, csak folyton követett engem, a sarkamban volt mindvégig. Mégsem bántott, mert nem volt neki megengedve.  Ez vonatkozik rám, és mindenki másra is. Pál apostol a következőképpen írta meg mindezt:

„Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.

Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.

Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.

A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.

De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.

Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.

De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.

Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk:

Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.

Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.” (Róma 8:5-14)

Ezt a lelki jelentést erősíti meg a ma éjszaka kapott álom is:

Ebben az álomban ismét együtt voltam a volt férjemmel, aki vett egy telket, amellyel nem tudom, hogy mi volt a konkrét célja, akart-e rá házat építtetni vagy miért vette azt. Épp ezen a telken tartózkodtam, bementem a kapun, és szemrevételeztem a telket. Egy kerítéssel körbekerített, térkővel teljesen leburkolt udvarban álltam, ahová egyszer csak be akart jönni valaki egy teherautóval vagy munkagéppel (erre már nem emlékszem pontosan). Nem tudtam, hogy miért jött, van-e neki itt most valami dolga, mert az udvar már le volt burkolva. Mondtam neki, hogy a tulajdonos a párom, de nem tudok róla, hogy hozatott volna bármit vagy akarna most jelenleg itt bármit is csináltatni, de beengedtem az udvaron. A sofőr behajtott a kapun, és óvatosan körbevezette a járművet a térkövezett udvaron, csodálkozva rajta, hogy az egész udvar - bár maga a térkövezés szép rajta, de - olyan hepe-hupás, tele hatalmas bukkanókkal, úgy néz ki, mint egy pumpapálya. Én is megállapítottam magamban, hogy ez a telek inkább biciklis pumpapályának való, nem tudom, hogy a páromnak mi volt az elképzelése, valójában pumpapályát akart-e ide létrehozni, vagy valami más célja van vele, mindenesetre, a jelenlegi állás szerint ennek a teleknek más szerepe nem igazán lehet. A sofőr, miután óvatosan körbehaladt a dimbes-dombos udvaron, végül kihajtott az udvarból.

Itt a volt férjem az én régi, világi énemet jelképezi, az „óemberemet”, aki voltam, mielőtt a Krisztus hívása megérintett volna. Arra figyelmeztet az álom által Atyánk, hogy ha újra összejövök a régi párommal, vagyis engedek a bennem lévő régi, testi embernek, mert nem elég erős bennem a lélek (a lelki ember), akkor vége lesz a lelki békének, olyan buktatókkal és hullámvölgyekkel lesz tele az életem, a sorsom, mint egy pumpapálya, amely egyébként ezt a testi és lelki ember közötti folytonos küzdelmet szemlélteti. Ha azonban a lélek győzedelmeskedik bennem, akkor védelem alatt vagyok, és nem szenvedek balesetet, hanem Krisztusra figyelve, óvatosan végighaladva távozhatok a megpróbáltatások udvarából.

Elég morbid, de mindenképp beszédes álmot kaptam pénteken. Azt láthattam, hogy éjszakai sötétség volt, én pedig egy nagy vastag fal előtt álltam, amely az egyiptomi piramisokhoz hasonlóan magas és erős volt. Több ilyen fal is volt, azt azonban nem láthattam, hogy a falaknak piramis alakja volt-e, mert közelebb voltam a falhoz, és sötét is volt. Annyit viszont láthattam, hogy halottak koporsói vannak becsúsztatva a falba a téglák közé, mint valami kihúzható és visszatolható fiókok.

Kissé átjárt a félelem és a borzongás attól, amit megtenni készültem, és a hideg is kirázott a gondolattól, hogy vajon többet fogok-e ártani azzal, hogy felkeltem és kiengedem a halottakat a sírokból, mint amennyi haszna lesz ennek… hiszen tisztában voltam vele, hogy beláthatatlan következményei lehetnek ennek a lépésnek. Ám ugyanakkor azt is tudtam, hogy ezért vagyok itt, és éreztem a késztetést is, hogy megtegyem.

Így hát feltámadtak a sírokból a halottak közül sokan, mint egy csettintésre vagy gombnyomásra, - nem tudom, hogy pontosan milyen módon indíthattam el ezt a folyamatot - hirtelen egymás után kezdtek megnyílni a falban lévő sírok, és jöttek kifele a halottak. A jelenet eléggé ijesztő volt. Eddig a pontig kívülről láthattam a jelenetet, amint a halottak felkelnek és kijönnek.

A következő jelenetben azonban én is bele lettem helyezve az egyik ilyen felkelt halott férfinak a bőrébe, testébe. Éreztem, hogy jaj de jó, hogy most már végre élek, de tudtam azt is, hogy azért keltünk fel mindannyian, hogy háborúzzunk. Így hát nagy erővel és eltökéltséggel készültünk a háborúba, ugyanúgy, mint az összes többi sírból felkelt halott is. Hogy ki ellen vagy mi ellen, azt nem igazán tudtuk, de nem is merült fel ez a kérdés, a lényeg csak az volt, hogy élünk, ami azt jelenti, hogy háborúznunk kell. Senkinek nem fordult meg olyan gondolat sem a fejében, hogy ő nem akar harcolni, mindenki úgy fogta fel, mintha magától értetődő lenne, hogy háborúba kell menni, és mintha amúgy sem lenne semmi más értelme az életnek, mint háborúzni.

Majd láthattam azt is, hogy a katonák a háborúra készülés részeként sorban állnak, és beoltják őket valami injekcióval, hogy nehogy megbetegedjenek a háborúban, és ne tudjanak esetleg harcolni… Arra nem emlékszem, hogy én kaptam-e ilyen oltást, és arra sem, hogy a tényleges háborús összecsapásokat láttam-e vagy átéltem-e, ezek valahogy kimaradtak számomra. A tudatomban azonban mindvégig benne volt az, hogy háborúban vagyunk.

Majd azt is láthattam, ismét külső szemlélőként, hogy egy bizonyos idő múlva megtörtént a halottaknak a sírokba való visszafekvése is. Mint ahogy a feltámadásukkor, ugyanúgy, egy csettintésre vagy parancsszóra, szinte egyszerre mentek vissza az addig élő és háborúzó halottak, ki-ki a saját fekhelyére. Mint amikor este takarodót fújnak, és lefekvés van az ágyakba, reggel pedig ébresztő és felkelés az ágyakból… Annyi különbséggel, hogy mindenki tudta, hogy itt halottakról meg koporsókról van szó, és hogy a következő ébredéskor nem mindenki fog ismét felkelni onnan, csak azok, akiknek életük lesz.

Aztán egy idő után újra láthattam, hogy ismét megnyílnak a falakban a sírok, és ismét kikelnek onnan némelyek, akiknek megadatott. Én pedig ismét visszakerültem ugyanabba a férfitestbe, mintha ki sem kerültem volna abból, és minden ugyanúgy folytatódott, ahogy abbamaradt: ismét háborúba készülődtünk. Mint katona, a háború színhelye felé utaztam egy buszon. A buszon odalépett és szóba elegyedett velem egy lány, akiről tudtam, hogy most feltámadhatott ő is, de neki nincs több élete, hogy a következő alkalommal ismét feltámadhasson. Így neki, amikor lejár ez a feltámadási időszak, végleg vissza kell mennie a sírhelyére. Láttam rajta, hogy szomorú is meg fél is emiatt. Beszélgetés közben közeledni próbált hozzám, én azonban tudtam, hogy van nekem valahol egy barátnőm, akit a háború miatt hátra hagytam, és akihez hűségesnek kellene lennem…

Azonban a lány, akivel a buszon beszélgettem, egyszer csak magához húzott és elkezdett velem csókolózni. A fejemben kavarogtak a gondolatok, és tudtam, hogy ez a lány tulajdonképpen azért csókolózik most velem, mert életet akar általam szerezni… És mivel megsajnáltam, nem ellenkeztem, hagytam, hogy csókoljon, és én is viszonoztam a csókját. Azonban semmiféle testi vonzalmat nem ébresztett bennem a csókja, és olyan számomra idegennek éreztem a testét, az ajkait pedig csak nedves húsnak, semmi többnek. Gondoltam, hogy ő így most talán kaphat életet, de vajon miféle életet szerezhet általam? Milyen élet ez, amely csak a háborúról szól, semmi másról? És mi lesz az én barátnőmmel? Vajon hűtlenségnek számít-e a részemről ez, amit én most éppen teszek vele, vagy mivel nem testi vonzalomból, hanem csak azért teszem, hogy élete legyen, ilyen esetben mégsem hűtlenség?

Ennyi volt az álom. Az elmúlt két nap alatt többször eszembe jutott, gondolkodtam rajta, hogy vajon mit jelenthet. De csak mára kaptam meg rá a megértést, amely amolyan bevillanás-szerűen jött. Azt érthettem meg, hogy az álom részben ezt az elbukott földi, világi létünket mutatja meg, részben pedig a lelki feltámadás utáni földi létére világít rá azoknak, akik egyáltalán feltámadhatnak hit által.

Nézzük először azt a jelentést, amely a világiakhoz szól: mindaddig, amíg világi életünket éljük, csak azt hisszük, hogy élünk, de valójában halottak vagyunk: csak testileg élünk, a lelkünk azonban halott, és a bűneink rabságában (koporsójában) fetrengünk, anélkül, hogy tudnánk arról. Ezért nincs lelki békességünk a Teremtő Atyától, Krisztus által, aminek következménye az, hogy szinte állandó harcban vagyunk embertársainkkal, a sors nehézségeivel és mindennel szemben. Ezt az állandó harcot, és gyakran embertársaink elnyomásán, eltiprásán keresztül vezető utat hisszük lehetőségnek a felfelé kapaszkodásra, az ilyen elbukott, egoista létet hisszük normálisnak, ezt hisszük életnek, pedig ez valójában halál, lelki szempontból nézve legalábbis mindenképp. Ilyen földhözragadt állapotban szükségünk van arra, hogy más emberekre támaszkodjunk, és tőlük kapjunk energiát, életerőt, mert Istentől nem sokat kaphatunk arra, hogy azt a földi hiábavalóságokra pazaroljuk. Ezért van annyi olyan ember, aki becsapja, kihasználja, kizsákmányolja, bűnre csábítja vagy lehúzza a másikat, és ezért van annyi energiavámpír és nárcisztikus ember is.

A Jelenések könyvében a következő ideillő sorokat olvashatjuk:

„(…) Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.

Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik halófélben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek.

Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jel. 3:1-3)

Most pedig lássuk azt a jelentést, amely azoknak szól, akiket megérint a Krisztus, és hit által lélekben feltámadhatnak, és elindulhatnak az újjászületés keskeny útján.

Amíg e földi létben és múlandó emberi testben vagyunk, ha lelkileg fel is ébredünk és megváltozik az életfelfogásunk meg a céljaink egyaránt, a háború továbbra sem szűnik meg, csak átalakul: most már nem embertársaink ellen kell harcolnunk, és többé már nem elkeseredetten, hanem inkább értük, és magunkért is természetesen, Krisztus által kapott lelki békével és reménységgel: a hit nemes harcát kell megvívnunk, ahogy Pál apostol nevezte ezt, a Földi létből történő eltávozása előtt írt soraiban:

„Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” (1 Tim. 6:12)

„Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott.

Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.” (2 Tim. 4:6-8)

Harcolnunk kell hittel a világ csábításai ellen, és meg kell maradnunk a hitben akkor is, ha provokálnak, gúnyolnak, bolondnak vagy szektásnak csúfolnak minket a hitünk és az elhívásunk miatt. Ki kell tartanunk akkor is, ha embertársaink nem értik meg azt, hogy mi történik velünk, hogy miért változtunk meg annyira, miért gondolunk folyton Atyánk dolgaira, és miért teszünk bizonyságot a Krisztusról, és mindarról, amit Tőle kaptunk. Atyánk ilyenkor valamelyest különválaszt minket a világtól, hogy a Szentlélek által tudjon formálni bennünket lélekben.

Ha ez nem sikerül, nem vagyunk hűségesek Atyánk elhívásához, hallgatunk embertársainkra, és továbbra is az emberek elvárásainak akarunk megfelelni Isten helyett, akkor elbukhatunk, visszaszippanthat magába a világ, visszakerülhetünk a régi életünkbe (kivettetünk a külső sötétségre), újra asszimilálódhatunk a társadalomba, és lélekben ismét halottakká válhatunk, csupán testi emberként élve újra, „visszasétálunk és visszafekszünk a sírba”, ahonnan nemrég felkeltünk.

És vannak azok az emberek, akiket megérint a feltámadás szele, de mégsincs igazán önálló lelki életük, mint annak a lánynak az álomban, akinek nem volt következő élete, és azért csókolózott velem, hogy életet szerezzen: ők azok, akik meghallva az Evangéliumot, az Örömhírt, bár hinnének valamelyest, mégsem elég eltökéltek a hit útján. Ők nem tesznek bizonyságot arról, amit kapnak Krisztustól Lélek által, csak mások bizonyságait hallgatják meg. Ám, ha ők maguk nem osztják meg embertársaikkal azt a lelki táplálékot, amit kaptak, vagy más kifejezéssel élve, ha nem fektetik be a fentről kapott talentumokat, hogy azok tudjanak szaporodni, akkor nem tudnak lélekben önállóvá válni, a hitben növekedni, és személyes kapcsolatot ápolni Krisztussal és Atyánkkal. A prédikációk és a bizonyságok hallgatása nem elég ahhoz, hogy igazi, örökkön tartó lelki életünk legyen, mert az ilyen emberek csak lopják a lelki életet azoktól, akiknek van. Hiába csókolják az élőket, hiába csüngenek a bizonyságtevők ajkain, vagyis hallgatják a lelki életet élők ajkai által szóló Lélek üzeneteit, ez nem helyettesítheti a Krisztussal való személyes kapcsolatot. Ez nem elég arra, hogy ők is megmaradjanak a lelki életben, mert azt csak a Krisztustól személyesen lehet megkapni, nem bizonyságtevők hallgatása vagy bizonyságaik olvasása által. Mert a bizonyságtevők ajkai nem tudnak életet adni, az ő szavaik csak arra elegendők, hogy átadják Atyánk meghívását az Életre, illetve némely más üzenet és tanulság átadására is hasznosak lehetnek, de arra már nem alkalmasak, hogy személyes kapcsolatban legyünk, maradjunk Krisztussal, hogy Atyánk az Ő akarata szerint formáljon bennünket.

Ha pedig egy bizonyságtevő azt hiszi, vagy elhiteti egy másik emberrel, hogy ő életet tud adni neki, az hűtlenséget követ el Krisztussal szemben… Mint ahogy tettem én az álomban, amikor viszonoztam annak a lánynak a csókját, mert azt hittem, hogy én - aki szintén csak egy kegyelemre szorult nyomorult vagyok - életet adhatok neki, pedig valójában csak én magam is hűtlenné váltam az igazi társamhoz, aki nem más, mint az én Megváltóm, a Krisztus. Azáltal váltam hűtlenné az álomban, hogy nem Arra irányítottam a figyelmet, Akitől tényleg életet kaphatunk, hanem én magam tetszelegtem a megmentő szerepében. Ez pedig egy komoly figyelmeztetés a bizonyságtevőknek, hogy vigyázzanak, nehogy ebbe a bűnbe beleessenek, mert nagy lehet számukra az ilyenféle kísértés.

A Bibliában talán leginkább a tíz szűz példázata, valamint a talentumok példázata tudja szemléltetni ezt:

„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.

Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.

A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;

Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.

Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.

Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!

Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.

A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.

Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.

Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.

Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.

Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.

Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.

Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.

És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.

Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.

Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.

A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.

Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.

És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.

Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.

Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;

Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.

Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;

El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.

Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.

Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.

És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 25:1-30)

Éjszaka több álmot is kaphattam Atyánk kegyelméből, de ezekből csak kettőre emlékszem.

Az egyik álomban fiatal voltam, és egy kisbabával a karjaimban könnyedén kimásztam egy tömbház földszinti ablakán, majd odakint sétáltam vele. Egy másik anyukát is láthattam szintén a kisbabájával, de az övé nyűgös volt, nyafogott, hisztizett valamiért. Az anyuka próbált rájönni, hogy miért nyűgös a baba, és próbálta nyugtatgatni őt, több-kevesebb sikerrel. Ezt a jelenetet látva, én örültem magamban, hogy milyen jó, hogy az enyém szerencsére csendben van és nincs vele annyi baj. Igaz, hogy az enyém csak egy műanyag baba, gondoltam, mert az én kisbabám meghalt, és helyette hordozom most ezt a műanyag babát, mintha ez lenne az én kisbabám… De ezzel legalább nincs sok baj, nem nyűgöl, nem hisztizik és nem sír… És ekkor mintha rájöttem volna, hogy valójában hiába örülök én ennek a csendnek, mert nem is vagyok emiatt szerencsés helyzetben, hiszen az én igazi kisbabám halott, ez pedig nem is egy igazi, élő baba, hanem csak egy műbaba… Ennyi volt ez az álom.

Erről az álomról azt a megértést kaptam, hogy a mai ember lelkivilágát szemlélteti. Az a két anyuka én vagyok, és a ma élő emberek, és a két kisbaba pedig a lelkünket jelképezi. Amikor Istenre figyelünk, és Krisztus keskeny útján haladva nem a testiekért cselekszünk, hanem a Szentlélek akaratának engedelmeskedve, a Lélek tetteit hajtjuk végre, és amikor bizonyságot teszünk embertársainknak Istenről és mindarról, amit Tőle kapunk, akkor olyanok vagyunk, mint az az anyuka az élő, de néha nyafogós és nyűgös kisbabájával: bár a testi énünknek, az egónknak nyűgöt és kellemetlenséget jelenthet ez az út, és az ezzel járó nehézségek, küzdelmek… Mégis, lélekben élők vagyunk, és az élet útján haladunk!

Azonban, ha nem Istenre, hanem a világra figyelünk, akkor olyanok vagyunk, mint amilyen anyukaként szerepeltem én az álomban: bár a testemnek kényelmesebb és könnyebb volt, hogy nincs sírás-rívás, nyafogás, csend és nyugalom van, de mindez csak azért volt így, mert a lelkem (az igazi kisbabám) már halott volt, én pedig már csak látszólag éltem, testileg - ezért volt az igazi helyett már csak egy műbabám. Ez azt jelenti, hogy ha nem a keskeny úton, nem az élet útján haladunk, hanem a széles úton, a világ többsége szerint jónak, helyesnek gondolt életmódot élve, akkor csak az életnek hitt, világi, önző és önimádó, önmaguknak élő, és embertársaiknak nem igazán segítő, testi emberek életét éljük - ami valójában nem igazi élet, hanem csak egy mű-élet, egy kirakat-élet, amelyben mindenki csak a szépet és a jót mutatja kifelé, de belül valójában haldoklik és rothad minden, a lelkünk is.

Az pedig, hogy az álomban kimásztam az ablakon, azt jelenti, hogy itt a szembesülés ideje, közel van mindennek a leleplezése, hamarosan nyilvánvalóvá fog válni minden, ami a felszín alatt rejtőzik.

„(…) Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek.  Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jel. 3:1-3)

A következő álomban, amire emlékszem, egy régi Phil Collins slágert, egy nyolcvanas évekbeli (pontosabban: 1981-es) dalt hallottam felcsendülni a füleimben. Ezt nem tudtam mire vélni, amikor nem sokkal ezután megébredtem az éjszaka csendjében, de tisztán emlékeztem rá reggel is, amikor felkeltem. Rákerestem a YouTube-on, hogy meghallgassam, és arra gondoltam, hogy egész jó a dallama… Már gyerekkoromban is tetszett, amikor hallottam párszor, bár mivel angolul van, akkor még egyáltalán nem értettem, hogy miről szól.

Most azonban, miközben figyelmesebben hallgattam a dal szövegét is, rájöhettem, hogy milyen különös, és nagyon is érdekes mondanivalója van a szövegének, sőt, fontos üzenete is van, és valószínűleg nem véletlenül kaptam éppen most ezt a dalt álmomban!

A dal a következő linken található és hallgatható meg:

https://www.youtube.com/watch?v=MN3x-kAbgFU&list=RDMN3x-kAbgFU&start_radio=1

De nézzük csak a dal szövegét! Alább olvasható angolul, majd lentebb magyarul is:

"In the Air Tonight (by Phil Collins)

I can feel it coming in the air tonight, oh Lord,

I've been waiting for this moment all my life, oh Lord!

Can you feel it coming in the air tonight? Oh Lord, oh Lord!

Well if you told me you were drowning, I would not lend a hand

I've seen your face before, my friend, but I don't know if you know who I am.

And I was there and I saw what you did, I saw it with my own two eyes.

So you can wipe off that grin, I know where you've been

It's all been a pack of lies!

And I can feel it coming in the air tonight, oh Lord,

I've been waiting for this moment all my life, oh Lord!

I can feel it in the air tonight, oh Lord, oh Lord,

And I've been waiting for this moment all my life, oh Lord, oh Lord!

Well I remember, I remember, don't worry, how could I ever forget,

It's the first time and the last time we ever met!

But I know the reason why you keep your silence up, no you don't fool me!

Because the hurt doesn't show, but the pain still grows

Some stranger to you and me…

I can feel it coming in the air tonight, oh Lord,

I've been waiting for this moment for all my life, oh Lord!

I can feel it coming in the air tonight, oh Lord,

I've been waiting for this moment all my life, oh Lord, oh Lord!

I can feel it coming in the air tonight, oh Lord

And I've been waiting for this moment all my life, oh Lord, oh Lord! (…)”

A dalszöveg magyarul:

„Érzem, ahogy ma éjjel jön a levegőben, ó, Uram,

Egész életemben erre a pillanatra vártam, ó, Uram!

Érzed, ahogy ma éjjel jön a levegőben? ó, Uram, ó, Uram!

Nos, ha azt mondanád, hogy fuldokolsz, nem segítenék.

Láttam már az arcodat előbb, barátom, de nem tudom, hogy tudod-e, ki vagyok.

És ott voltam, és láttam, mit tettél, a saját két szememmel láttam!

Szóval letörölheted azt a vigyort, tudom, hol voltál,

Minden egy rakás hazugság volt!

És érzem, ahogy ma éjszaka jön a levegőben, ó, Uram,

Egész életemben erre a pillanatra vártam, ó, Uram!

Érzem, ahogy ma éjjel jön a levegőben, ó, Uram, ó, Uram,

És egész életemben erre a pillanatra vártam, ó, Uram, ó, Uram!

Nos, emlékszem, emlékszem, ne aggódj, hogy is felejthetném el valaha,

Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy találkoztunk.

De tudom, miért hallgatsz, nem, nem csapsz be!

Mert a fájdalom nem látszik, de a fájdalom egyre csak nő,

Valami idegen számodra és számomra…

Érzem, ahogy jön a levegőben ma éjszaka, ó Uram,

Erre a pillanatra vártam egész életemben, ó Uram!

Érzem, ahogy jön a levegőben ma éjjel, ó Uram,

Erre a pillanatra vártam egész életemben, ó Uram, ó Uram!

Érzem, ahogy jön a levegőben ma éjszaka, ó Uram,

És erre a pillanatra vártam egész életemben, ó Uram, ó Uram! (…)”

A dal mondanivalója, ha megfigyeljük, tulajdonképpen pont azt erősíti meg, amit az előző álomról kaptam megértésként: bemutatja egyrészt azt, ahogyan a Krisztust követő ember gondolkodik és érez: várja az Ő szívében az Urat, és érzi is azt, hogy valami közeleg az éjszakában, hogy közel van már az Úr érkezése. Az éjszaka a sötétséget jelenti, amikor nagy a világban a lelki sötétség, és ez most van.

Másrészt azt is személteti a dalszöveg, hogy a másik ember, akihez szintén szó esik a dalban, pont ennek a lelki embernek az ellenkezője: a bűnös, testi ember, akinek a szépnek tűnő felszín alatt leplezett bűnei, takargatnivalója van. Ám Isten mindent lát, előtte nincs titok. Látja azt is, amikor Lélek szerint cselekszünk, és azt is, ha testi emberként viselkedünk. E kétféle lelkület gyakran keveredik akár ugyanabban az emberben is, néha kísértésbe esünk, és a bűnös, testi ember szerint cselekszünk, néha pedig a Lélek győzedelmeskedik, ilyenkor pedig Isten akaratát hajtjuk végre. Ezért gyakran vívódunk is a lelkünkben, ami a belső küzdelmek, harcok megvívása során valóban kevésbé tűnik csendesnek, békésnek és nyugalmasnak, mint egy olyan ember élete, aki csak a testieknek él. Azonban, ha a hit nemes harcát megvívjuk, és a Lélek kerekedik felül, tetteinkkel annak engedelmeskedünk, akkor Isten akaratában megnyugodva, ismét békességre lelhetünk a mi szívünkben.

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.

És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek.” (Ján. 14:27-29)

Hamarosan minden ki fog derülni, érezhetjük már a levegőben, ebben a forró, égető, tikkasztó hőségben is, hogy valami nagy dolog készülődik, hatalmas változás közeledik e földi létünkben, a lelki ember pedig ezt érzi, és szívében már régóta várja az Úr eljövetelét.

„Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; 

Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. 

Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. 

De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. 

Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!

Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.

Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg.

Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.

Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,

A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele.

Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképen cselekeszitek is.” (1.Thess 5:1-11)

Ma meghallgattam egy bizonyságtételt, amelyben arról beszél a bizonyságtevő, hogy ő mennyit szenvedett azzal, hogy a saját autójának a lökhárítóját javítás után visszaszerelje az autóra. Amikor rájött, hogy ez neki nem fog sikerülni, ha belepusztul, akkor sem, akkor feladta, és Istenhez fohászkodott. És mi történt ezután? Rögtön bepattant a helyére az a lökhárító, amellyel azelőtt sokáig kínlódott, és mégsem sikerült a helyére rakni.

Ez a bizonyság az alábbi linken hallgatható meg:

https://kialtoszo.hu/a-javitasba-bele-lehet-halni/

És miközben hallgattam ezt a történetet, eszembe jutott egy hasonló saját történet is, ami évekkel ezelőtt történt meg velem, ám azt sajnos elfelejtettem leírni és megosztani szélesebb körben, csak a családtagjaimnak beszéltem róla. Így hát most leírom, mert ez a kis történet még most is bizonyság lehet egyeseknek.

Szóval, az történt néhány éve, hogy egy nagyobb méretű szállítmányt vittem volna az autómmal, de a benne lévő gyerekülések miatt nem fért volna be ez a bizonyos szállítmány az autóba. Ezért ki kellett venni a gyereküléseket, ami elvileg nem kellett volna, hogy problémát jelentsen, mivel isofixes ülések voltak, és ezeket gyakorlatilag egyszerűen el lehet távolítani az autókból úgy, hogy miközben az ülés rögzítő gombjait megnyomjuk kétfelől, ki lehet húzni az ülést a helyéről. Az egyik ülés ki is jött könnyedén, semmi probléma nem volt vele. Ám a másikkal meggyűlt a bajunk, mert az beszorult. Az exemmel ketten felváltva próbálkoztunk többször is, de az isofix nagyon makacsul beragadt, hiába szenvedtünk vele hosszú ideig, hiába nyomtuk a rögzítőgombokat, hiába húztuk, hiába ráncigáltuk, hiába csináltunk bármit.

Már ott tartottunk egy idő után, hogy jó, akkor ezt a szállítmányt most mégsem fogom tudni elvinni, ez van. Közben az exem szokása szerint elkezdett gúnyolódni, mondván, hogy miért nem szólok Jézusnak, ha úgy odavagyok érte? Ha én annyira hiszek benne, és ha Ő akkora megmentő, akkor most miért nem segít nekem? Mondtam, hogy neki nem ez a dolga, hogy ilyen apró-cseprő földi hiábavalóságokban támogasson bennünket, emberi tervekben segítsen nekünk, mint Aladdin csodalámpásában a szellem, hanem az, hogy az emberi lelkeket megmentse. De ő tovább gúnyolódott, hogy így Jézus meg úgy Jézus, most cserbenhagyott még engem is, hiába vagyok olyan jóban vele stb. Eközben ráncigálta tovább kifelé az ülést, ami persze nem mozdult továbbra sem. Én pedig fohászkodtam magamban valami ilyesmit, hogy "Jézusom, kérlek most segíts, mert hiába kínlódunk itt már mióta, és ez az ember most itt megint gúnyolódik veled is meg velem is, mert nem hisz benned, engem pedig bolondnak néz, és mindemellett még irigykedik is Rád, mert én már nem őrá nézek fel, hanem Rád!"

Ahogy ezt a fohászt elsuttogtam, újra odamentem az üléshez, hogy az exemet ismét felváltsam, és amint kézbe vettem az ülést, jóformán meg sem húztam, mégis rögtön a kezemben maradt. Az exem meglepődve nézett rám meg az ülésre, és azt kérdezte, hogy ezt meg hogy csináltam? Én meg azt válaszoltam, hogy nem tudom, biztosan Jézus segített! Erre persze már nem tudott mit mondani, hallgatott…

Ahány embernek elmeséltem ezt a történetet, eddig még mindenki jót nevetett rajta. Azt, hogy kinek mennyire erősítette meg a hitét, nem tudom, de hátha ez is segít meglátnunk azt, hogy Atyánk, és Jézus Krisztus nem hagyja cserben az övéit, akik benne bíznak, hanem megmutatkozik nekik a szükségben, a nehézségben.

„Kiálts hozzám, és én válaszolok neked, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz.” (Jeremiás 33:3)

(A kép forrása: NBC News)

Éjszaka nagyon durva álmot kaptam, ami azzal kezdődött, hogy Magyarországon elfogadásra került és érvénybe lépett az azonos neműek házasságáról szóló törvény. Azt láthattam az álomban, hogy egy templomban voltunk, amely talán katolikus templom lehetett, de ebben nem vagyok már biztos. Tömeges házasodási hullám indult el, egymás után érkeztek a homoszexuális párok a templomba. A „menyasszony” szerepét betöltő felek mindegyike rózsaszín tangában és rózsaszín tűsarkúban meg valami nagyon apró, kihívó, rózsaszín madzagokból álló, hiányos öltözékben jelent meg a szertartáson. A „vőlegények” öltözetére nem emlékszem. Más házasodni kívánó párokat nem is láttam az álomban, csak melegeket.

Minden pár, miután a pap összeadta őket, elvonult az oltártól a templom bejárata felé, és a sarokban, a templom padlójára lefekve, rögtön hozzá is fogtak egymással ott helyben közösülni. Egymás után érkeztek az összeadott, közösülni vágyó meleg párok, egyik ebben a sarokban, a másik meg abban a sarokban feküdt rá az újdonsült házastársára. Ha az egyik sarok felszabadult az egyik pártól, már érkezett is a helyükre a következő pár, ugyanezzel a céllal. Olyan felek is összeházasodtak, akik eredetileg nem is egymással terveztek összeházasodni, csakhogy az történt, hogy mindkét félnek késett a párja az esküvőről. Ők pedig nem várták meg a saját párjukat, hanem a két jelenlévő összeházasodott egymással. Mintha ez magától értetődő lenne ilyen esetben, hogy nem várunk a saját választottunkra, hanem azzal házasodunk össze, aki éppen kéznél van. Ezután persze ők is mentek ugyanúgy a padlóra közösülni, mint a többi „újdonsült házaspár”.

Elég morbid látvány volt a templom padlóján az egymással összegabalyodott meleg párokat látni, persze, nem bírtam szó nélkül hagyni! Odamentem és hangosan rászóltam a párokra, hogy mégis ezt hogyan képzelik, hogy csak így ide leteperik egymást, ezzel megszentségtelenítve a templomot?! Miért nem bírják ki hazáig, és miért nem otthon ejtik meg a légyottot? Nem mintha a templom amúgy annyira szent lenne, mert már régen nem az, és a vallások sem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene, mert egyik sem teljesíti azt a célt, hogy az emberek megszentelődjenek és igaz hitre jussanak, tettem hozzá méltatlankodva, mert már régen elbuktak a vallások is meg a templomok is… De ami sok az mégis sok!

Ennyire emlékszem az álomból. Azt a megértést kaptam rá, hogy az álom történései a lelkünk állapotát mutatják be: a mai modern magyar emberek lelkének állapotát. Azt, hogy milyen torzulásokat szenvedett a jelen társadalmunkban élő emberek lelke, hogy csak úgy ömlik az erkölcsi fertő mindenhonnan, amely fokozatosan megfertőzte az emberek jelentős részének lelkét. (Tisztelet a kivételnek, ha egyáltalán van ilyen…)

És nehogy azt higgyük, hogy itt csak a homoszexuálisokkal vagy az LMBTQ megnevezés alá sorolható emberekkel van baj, mert a heteroszexuális emberek is ugyanúgy csak a testieknek, ugyanolyan disznó üzemmódban élnek. Ugyanúgy a testi kívánságaik irányítják őket is, mert az ő lelkük is ugyanolyan torz, hűtlen és parázna, mint az álomban látott embereké. A homoszexualitás meg az LMBTQ térhódítása már csak a kicsúcsosodása, a görbe tükre az egész erkölcstelenségnek és fertelemnek, ami a társadalmunkat leuralta.

„Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.

Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:

Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgyhogy ők menthetetlenek.

Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.

Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;

És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.

Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;

Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mindörökké áldott. Ámen.

Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:

Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.

És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;

A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;

Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,

Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.

Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvőkkel egyet is értenek.” (Róma 1:18-32)

A pusztító utálatosság már a szent helyen van (Máté 24:15, Dán. 9:26-27, 12:11). A templomban fetrengő, egymással fertelmeskedő meleg párok az álomban azt a lelki torzulást jelképezik, ami a mi szívünkben van. Mert a testünk a Szentlélek temploma kellene, hogy legyen (1.Kor. 3:16-17.) Ehelyett azonban utálatos lélek lakozik a mi testünkben (ami a szent hely lenne, ha nem szentségtelenítenénk meg azt): anyagiasság, önteltség, szabadosság, paráznaság, önimádat, perverzió, a teljes elfordulás Istentől.

Ebből a torzulásból pedig nincs más kiút, csak ha visszafordulunk a Teremtő Istenhez, Jézus Krisztus által, mert Ő az út, az igazság és az élet (Ján 14:6). Senki sem mehet az Atyához, csak Őáltala. Ő az utat megmutatta, olvassuk el az Újszövetséget, és alázattal kérjünk Atyánktól értelmet hozzá, hogy megérthessük az ott leírtakat. Kérjünk látást a szemeinkre, hogy megláthassuk, hogy mik azok a bűnök, amelyekkel szembesülnünk kell, hogy megláthassuk, hogy mi az, ami elválaszt minket tőle, és megbánhassuk azt. Kérjünk Szentlelket, hogy ez vezessen minket a keskeny úton. Hogy a Lélek irányítson minket, többé ne a testünk és ne az erkölcsi fertőben fetrengő emberek, akik a feneketlen szakadékba visznek magukkal bennünket is, ha rájuk hallgatunk, ha nekik akarunk megfelelni. Csak így tisztulhat meg és születhet újjá a mi lelkünk, így üdvözülhetünk.

Ily módon történhet meg az, hogy a pusztító utálatosság elűzetik a szent helyről (a szívünkből, lelkünkből), amelyet jogtalanul bitorol, és beülhet oda Krisztus, az Ő „dicsőségének királyiszékébe”, az Őt megillető szent helyre (a mi szívünkbe, lelkünkbe).

„Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.” (Máté 25:31)

Az alábbi történetet azért írom le, mert a valóságban nemrég megtörtént velem, és Isten dicsőségéről hivatott bizonyságot tenni.

Ismerősök házában vendégeskedtem egy kis ideig. Nem sokkal azután, hogy a házigazdák elmentek rövid ideig valahová, kivittem a kukát az udvari nagy kukába, és bedobtam oda. Azonban, amint kinyitottam a kuka fedelét, a kukából kiáramlott és körbekerített egy nagy csapat darázs. Ijedtemben gyorsan visszacsaptam a fedelet, elhagyta a szájamat egy hangos, „b”-vel kezdődő obszcén kifejezés, kiáltás, és reflex-szerűen elkezdtem a karjaimmal hadonászni, elhajtani a darazsakat a közelemből. Pedig tudom, hogy ilyenkor nem szabad csapkodni, hadonászni, mert akkor még inkább megcsípnek… De nem volt időm ezen gondolkodni, mielőtt ösztönösen belendültek a karjaim. Gyorsan visszasiettem a házba, és meglepődve tapasztaltam, hogy nemhogy egyetlen darázscsípés nélkül megúsztam, hanem még csak rám sem szállt egy darázs sem, annak ellenére, hogy én ösztönösen úgy próbáltam védekezni, ahogy nem szabad, mert a hadonászással még nagyobb veszélybe sodorhatjuk magunkat…

Tehát, egyértelműen látható, hogy nem az én okosságomnak, ügyességemnek köszönhetően úsztam meg azt, hogy összecsipkedjenek a darazsak, hanem csakis a jóságos Mennyei Atyám oltalmának, hiszen máskülönben egy ilyen esetben szinte lehetetlen elkerülni a darázscsípést. Főleg így, ha még hadonászik is az ember a karjaival össze-vissza ijedtében, amivel a darazsakat még inkább arra késztetheti, hogy önvédelemből támadjanak és csípjenek. Kész csoda, hogy nem csíptek meg sehol, de még csak rám sem szállt egy sem, a ruházatomra sem!

A történet pikantériáját tovább növeli az, ahogyan folytatódott: kis idő múlva (talán negyedóra lehetett) hazatért a háziasszony, és amikor az udvaron keresztül jött befelé a házba, őt is megtámadták a darazsak, és össze-vissza csipkedték, több helyen, a nadrágján keresztül is! Pedig elterveztem, hogy szólok nekik, amint hazaértek, hogy vigyázzanak, óvatosan menjenek a kuka közelébe, mert darázsinvázió van ott, sajnos elkéstem vele, mert a darazsak hamarabb észlelték a hazatérését, mint én, és mielőtt szólhattam volna, már összecsipkedték.

Én tehát csakis Isten kegyelméből és az Ő atyai oltalmának köszönhetően menekültem meg a darazsak támadásától, mert az Atya szeretettel oltalmazza az övéit, az Ő gyermekeit, akik Őbenne bíznak, akik rábízták életüket és egészségüket. És itt nem magammal dicsekszem, hanem a Mindenható Atya jóságával, kegyelmével és szerető oltalmával.

Ellenben azok, akik nem az Ő gyermekei, vagyis nem kérték és nem kapták meg az Ő vezetését és oltalmát, akik nem bízták rá magukat az Atya oltalmára, akik nem Őbenne bíznak, hanem az anyagi javakban és az emberi tudományokban (mint pl. ennek a háznak asszonya), azok sokkal védtelenebbek a külső támadásokkal szemben.

E történetnek lelki értelemben vett üzenete is van: nem csak a mi testünk, hanem a lelkünk, és az elménk is be kell, hogy legyen védve a Krisztus szavával ahhoz, hogy a külső vagy belső, pszichikai támadásoktól is védve legyen a mi lelkünk Isten kegyelme által, és a darázsinvázió (provokációk, megfélemlítések, emberi véleményeknek és társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer stb.) ne árthasson meg a lelkünknek, és ne térjünk le arról a keskeny útról, amelyet Krisztus kijelölt számunkra.

„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.

Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.

Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.

Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.

Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.

Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” (Zsolt. 23.)

„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.

Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!

Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.

Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.

Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;

A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.

Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.

Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!

Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:

Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;

Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.

Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.

Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.

Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!

Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.

Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” (Zsolt. 91.)

Álmomban kinéztem a szobám ablakán, és azt láthattam, hogy az ablak előtt elterülő parkban lévő fák közül többet is kivágtak. Felháborodtam, amint ezt láttam, és hangosan sopánkodtam, hogy ezeknek a fáknak nagyrésze ép, egészséges fa volt, miért vágták ki? Így mi fog majd árnyékot adni, ha lassan minden fát ki akarnak vágni?

Ijedten néztem, mert az ablakom alatt is az egyik nagyobb fának csak a nagy, kerek tönkje maradt a földben, és azt hittem, hogy az az én kedvenc nagy juharfám maradványa, amelyik szokás szerint adja nekem nyáron a hűvös árnyékot a szobám ablaka előtt. Majd, amint kevéssel arrébb pillantottam, megláthattam, hogy az nem az én kedvenc fám volt, mert az most is áll, csak kicsit arrébb van, mint ahogy a valóságban szokott lenni. Csodálkoztam, hogy hogyan került arrébb a fa, mert álmomban is ugyanott kerestem, ahol a valóságban van, de az álomban nem pontosan ott volt, hanem 1-2 méterrel arrébb.

Mindenesetre, megnyugodva láttam, hogy mégis megvan az én kedvenc fám. Mindazonáltal sajnáltam a többi, kivágott egészséges fát, és háborogtam magamban, hogy ha ezt így folytatják, egyetlen fa sem fog maradni az egész parkban. Ugyan észrevettem azt is, hogy ültettek a kivágott fák tönkjei mellé kisebb, fiatal facsemetéket, de tisztában voltam azzal, hogy addig még rengeteg év fog eltelni, amíg ezek megnőnek akkorára, hogy valós árnyékot tudjanak nyújtani a nyári hőségben.

Kezembe vettem hát a telefonomat, és kerestem a Neten a városi önkormányzat elérhetőségét, hogy reklamáljak nekik a felelőtlen fakivágások, az értelmetlen pusztítás miatt.

Ennyi volt az álom, és miután felébredtem, a következő idézet jutott eszembe a Bibliából, amint keresztelő János beszélt a zsidókhoz (de ugyanígy, hozzánk, keresztényekhez is):

„Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.

És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.

A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.” (Máté 3:8-10)

A zsidókhoz hasonlóképpen, mi se gondoljuk, hogy elég az, hogy keresztények vagyunk és hiszünk Istenben, esetleg jó embereknek gondoljuk magunkat, mert Isten látja, hogy mi van a mi szívünkben és lelkünkben, így Ő a hitetlenek és a pogányok lelkét is ugyanúgy, vagy akár még inkább megmentheti, mint a miénket.

Mint tudjuk, a fák itt az embereket jelképezik, a gyümölcstermés pedig a tetteinket jelenti. Az álom által arra figyelmeztet Atyánk, hogy nem elég kereszténynek mondani magunkat, esetleg templomba, gyülekezetbe járni, és szépen, kedvesen mosolyogni mindenkire, hanem a saját életünkön, saját tetteinken keresztül is meg kell, hogy mutatkozzon Isten jósága, szeretete és kegyelme.

A Lukács Evangéliumában pedig így hangzik ugyanez, és ennek folytatása:

„Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.

És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát?

Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék.” (Luk. 3:9-11)

Tehát, ne csak jónak mutassuk vagy gondoljuk magunkat, hanem valóban cselekedjük is a jót, annak alapján, ami Isten szerint jó, és nem aszerint, amit az emberek gondolnak jónak. Az eledel megosztása itt nem csak a fizikai táplálék megosztását jelenti, hanem a lelki táplálék megosztását is, az Istenről, Jézus Krisztusról való bizonyságtevést is embertársainknak.

Így lehetünk jó fák, amelyek jó gyümölcsöt teremnek (vagy amelyek jó, hűvös árnyékot, menedéket adnak a hőségben).

Jézus Krisztus Hegyi Beszédében is hasonlóképpen elhangzanak a következő szavak:

„Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.” (Máté 7:19)

Azonban a jobb megértés kedvéért, olvassuk el az idézetet kicsit bővebben, a szövegkörnyezetével együtt is:

„Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.

Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.

Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.

Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram!  nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?

És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.

Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.

És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.” (Máté 7:15-27)

Ez a Lukács Evangéliumában a következőképpen szól:

„Nem jó fa az, a mely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem.

Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt.

A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, a miket mondok?

Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló.

Hasonló valamely házépítő emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült.

A ki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, a ki csak a földön építette házát fundamentom nélkül: a melybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása.” (Luk 6:45-49)

Amint Krisztus hegyi beszédéből olvashatjuk, a hamis prófétákról beszél itt az Úr Jézus. Azonban ezek a hamis próféták lehetünk mi is, ha a megtévesztést szolgáljuk, nem Isten igazságát. Akkor is, ha csak a földi „Bábelt”, avagy „Babilont” (a világi jólétet) építjük, és nem a Mennyek Országának épülését szolgáljuk. Mert Krisztus azt is mondja, hogy „A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.” (Máté 12:30)

Azt nem tudom egyelőre, hogy ez az álom csupán tanító álom és figyelmeztetés, vagy esetleg van-e prófétikus üzenete is, ami pl. azt is jelenthetné, hogy a közeljövőben tömeges elhalálozások történhetnek a lakóhelyem közelében is – remélem, hogy ez utóbbi nem így lesz, és találgatni nem igazán szeretnék, erre ugyanis nem kaptam még ilyen szintű megértést. A tanító jellege viszont biztos, azt érdemes fontolóra venni mindenkinek, aki esetleg eddig még nem tette meg és nem tért meg Atyánkhoz, illetve nem kérte még a Krisztus Urunk vezetését az életében.