Újabb tanító álmot kaptam, jó Atyánk kegyelméből. Álmomban valakikkel túrára mentünk, sétáltunk az erdőkön-mezőkön. Két személy volt még rajtam kívül, az egyik egy férfi, aki főnökösködött felettünk. A másik személy nem tudom, hogy ki volt. Talán ő is egy női személy volt, de ezt nem tudom biztosan. Ő nagyon felnézett a főnökre, és mindenben a főnök után igazodott. Amint sétáltunk, a főnök egy sáros területre vezetett minket, ahová én nem igazán akartam menni, mert utálok sárban tapicskolni. De mégis hallgattam rá, mert ő volt a főnök, és tekintélyével élve, parancsolgatott nekünk. A másik valaki pedig bizonygatta, hogy de márpedig tényleg arra kell menni, mert ő a főnök, és a főnök jobban tudja. Így hát arra mentünk, és jó sáros lett a bakancsunk, nadrágunk. És még valami szakadék szélére is odavezetett minket, egy hatalmas gödör volt ott, amibe lenéztünk a széléről. Hála Istennek, nem estünk bele, de azért ijesztő volt. Ezután onnan elmentünk haza (ami nem olyan volt, mint a rendes otthonom). Közben nagyon le is izzadtam, mire hazaértem. Ezért a sáros és izzadt öltözetemet le akartam cserélni. De nem sok lehetőségem volt rá, mivel túl kevés volt erre az idő. Mert tudtam, hogy nemsokára ismét jön a főnök, és előtte pedig nem öltözködhetek. Úgyhogy, igyekeznem kellett, gyorsan átöltözni tiszta, száraz ruhába, hogy ne legyek se izzadt, se sáros, hogy mire visszajön, legyek kész. Gyorsan kapkodtam, közben pedig idegesen nézegettem az órámat mindegyre, azon stresszelve, hogy hány percem maradt még... Ennyire emlékszem ebből az álomból, nem tudom, hogy tartott-e még tovább, és, hogy mi lett a vége...

Azt a megértést kaptam Lélek által, hogy Atyánk ezzel az álommal azt akarta személtetni, hogy milyen következményei vannak annak, hogyha nem az ő szavára hallgatunk, amit Lélek által éreztet velünk, hanem az emberek után megyünk, igazodunk. Egyenes út a szakadék szélére, netán a szakadék mélyére! Mindegy, hogy kollégáról, főnökről, vagy papokról, lelkipásztorokról, politikusokról, barátokról, családtagokról van-e szó, nekünk elsősorban a Lélek hangjára kell hallgatnunk, és azt követnünk, nem embertársaink hangjára kell figyelni és azt követni, függetlenül az emberi rendszerben kialakított piramis hierarchiától, tekintély-elvűségtől. Ha az szembe megy Isten akaratával, akkor nem hallgathatunk még a feletteseink szavára, elvárásaira, parancsára sem. Mert Isten a legnagyobb hatalom, aki mindenki fölött áll, ezt ne felejtsük el, és nekünk elsősorban Neki kell megfelelnünk, nem embereknek.

Ha pedig mégis az emberkövetés mellett döntünk, akkor annak az lesz a következménye, amit az álomban is megmutatott Atyánk: bekoszolódik a lábunk, és sáros lesz a ruhánk - ami azt jelképezi, hogy hibákat követünk el, bűnöket halmozunk egymásra. És, ha mindez még nem volna elég, még a szakadék szélére is eljuthatunk az emberkövetés következményeként, sőt, rosszabb esetben, akár bele is eshetünk. Az, hogy a visszaút során hazafelé le is izzadtam, azt jelképezheti, hogy az elbukás milyen sok verejtéket, testi és lelki erőlködést, szenvedést okoz, ha emberi, testi erőből megpróbáljuk helyrehozni az elkövetett hibákat, és nem Isten bocsánatáért és segítségéért kiáltunk. 

Mindezek után, ha még mindig nem Istenre figyelünk, hanem bármely embertársunkra, akár főnökünkre, vagy bárki másra, akit fontosnak tartunk az életünkben, az megnehezíti azt, hogy levetkőzzük a koszos ruhánkat, és tisztát vegyünk fel helyette, azaz, hogy megtisztuljunk lelkileg, Krisztust követhessük, és megláthassuk a Mennyek Országát. Ezt jelképezi az a rész az álomban, hogy nagyon kellett sietnem, hogy át tudjak öltözni, és folyton az órámat figyelve kapkodtam, hogy kész legyek, mire visszaér a főnököm. Mert a valóságban sincs időnk sem mindenre, és figyelni sem tudunk mindenre és mindenkire, és gyakran ütköznek embertársaink meglátásai, életfelfogásuk gyakran szembemegy a Lélek dolgaival. Kétfelé sántikálni pedig nem lehet egyszerre. Ahogy Jézus mondta, nem lehet egyszerre két urat szolgálni. (Lukács 16:13)

Csodálatos, dicsőséges kijelentést, megértést kaphattam ma a Jó Atyánk kegyelméből arra vonatkozólag, hogy milyen az új Jeruzsálem, amelyről a Bibliában, a Jelenések könyvének 21. fejezetében is olvashatunk. Ezt a megértést szeretném most veletek megosztani. Elég nehéz szavakba öntve leírni mindezt, de azért megpróbálom, Isten segítségével hátha sikerülni fog...

Természetesen, nem csak ebben a részben, a 21. fejezetben olvashatunk erről, hiszen a 22. fejezetben is tovább folytatódik a leírás a mennyei Jeruzsálemről, de erre most nem térek ki, mivel, egyrészt, túl hosszú lenne ez a cikk, másrészt pedig, nem arra a részre vonatkozik a kijelentés, amelyet kaptam. 

Mindenekelőtt, ahhoz, hogy jobban megértsük a kijelentést, olvassuk át újra, nézzük meg, hogy mit is írt a fent említett bibliai részben János apostol, aki a látást kapta erről:

"Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.

És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.

És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.

És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.

És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.

A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.

A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál.

És jöve hozzám egy a hét angyal közül, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.

És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből.

Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz;

És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, a melyek az Izráel fiai tizenkét törzsének nevei:

Napkeletről három kapu; északról három kapu; délről három kapu: napnyugotról három kapu.

És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.

A ki pedig én velem beszéle, annál vala egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát.

És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszővel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlő.

És megméré annak kőfalát száznegyvennégy singre, ember mértékével, azaz angyaléval.

És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.

És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd;

Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.

A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből vala; és a város utczája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg.

És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.

És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.

És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz);

És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.

És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé." (Jelenések 21)

Azt hiszem, arra nincs szükség, hogy elmagyarázzam azt is, hogy ki fog oda bejutni, és ki nem, hiszen ez elég egyértelműen meg van írva a fenti idézetben is. Ami viszont figyelemreméltó, az az, hogy e városban majdnem mindenből 12 van, Jézus tanítványaira, a 12 apostolra utalva. Vajon miért? Azért, mert Jézus Krisztus után ők voltak azok, akik hirdették az Evangéliumot, az Örömhírt, Krisztus megváltását, amelynek híre lassan és fokozatosan az egész világon elterjedt.

A falak mérete is beszédes: 144 sing, azaz tizenkétszer 12, emberi, azaz angyali mértékkel mérve - ez utal azokra az emberekre, arra a 144.000 emberre, a "nagy sokaságra" - akikről szó esik a Jelenések könyvének egy korábbi részében, a 14. fejezetben, - akik azok a "zsengék" (újjászületettek), akik "áron vétettek" (Krisztus vére és áldozata árán, az Ő megváltása által), és akiket az ujjászületésük után Isten a Szentlélek által angyalivá formált (erre utal ez a megfogalmazás is: emberi, azaz angyali mérték).

Ami még rendkívül érdekes és figyelemreméltó, az a rengeteg féle kincs, drágakő, amit János láthatott és felsorolt, hogy a várost ezek ékesítették...

És itt eszembe jut egy nagyon kedves gyermekkori élményem, amikor néhai nagyanyám "esti mesét" olvasott nekünk, unokáknak, és áhítattal csüngtünk minden szaván. Ez az esti mese pedig nem más volt, mint ez a fenti fejezet a Bibliából arról, hogy hogyan fog kinézni a mennyei Jeruzsálem. Csak ámultam és bámultam, elképzeltem azt a sok-sok kincset és a gyönyörű, csillogó-ragyogó várost... mert ekkor még szó szerint értelmeztem az egészet...

Ma viszont, mint egy villámlás, úgy jött a megértés, hogy ezt a sok drágakövet, kincset - amelyek közül sokat nem is ismerek, és csak az itt leírtakból, e fejezetből értesültem ezek létezéséről - mindezt nem szó szerint kell értelmezni, hanem lelki értelemben. Ez a sok drágakő és kincs jelenléte nem azt jelenti, hogy valóban, szó szerint is ki lesznek kövezve a mennyei Jeruzsálem utcái és falai, kapui csupa drágakővel, kidíszítve e rengeteg kinccsel. Persze, akár ez is megtörténhet, hogy szó szerint is ilyen lesz, mert Istennek semmi sem lehetetlen, így ez sem, és ha úgy kedves Neki, teremthet egy ilyen Jeruzsálemet, amely földi értelemben nézve is ilyen... De nem ez a lényeg, hanem a lelki értelemben vett jelentése!

Nézzük meg azt, hogy mit jelent lelki értelemben ezeknek a drágaköveknek, kincseknek a jelenléte a mennyei Jeruzsálem városában. Először is, figyeljük meg, hogy - ismét utalva a 12 tanítvány, apostol létszámára - ebből is 12 féle van, mint a város több alkotó eleméből. 

Aztán pedig jusson eszünkbe az is, amit Jézus mondott a tanítványoknak a Mennyek országáról és a kincsekről:

"Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres; A ki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván a mije volt, megvevé azt." (Máté 13:44-46)

Figyeljük meg azt is, hogy hogyan beszél Jézus ennél még konkrétabban is a mennyei kincsekről:

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Máté 6:19-21)

És most ismét ugorjunk vissza a Jelenések könyvében, fentebb már idézett kis részlethez:

"Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz;" (Jelenések 21:11)

Mi tehát ez a sok-sok kincs tulajdonképpen? Amint, a fenti sorokat olvasva talán már sokan rájöhettek, lelki értelemben véve, ezek a kincsek nem jelentenek mást, mint Isten világosságát, dicsőségét, az Ő igazságát, szavát, jóságát, irgalmát, stb. Ezt a lelki kincset, az Istenhez, Krisztushoz hasonló, úgymond krisztusi cselekedeteket kell nekünk is gyűjtögetnünk, még itt a földi létünk során. Ezekből van szükségünk sokra, nem földi értelemben vett kincsekre, aranyra, drágakövekre, igazgyöngyre. És ezekkel lesznek kidíszítve a mennyei Jeruzsálem utcái, kapui, falai... Az pedig, hogy szó szerint is, ahogy le van írva, tényleg valóban lesznek-e ott ilyen drágakövek meg kincsek, az igazából teljesen mellékes.

Hogyan tudunk ilyen mennyei, lelki kincseket gyűjtögetni? Röviden: úgy, ahogy Jézus Krisztus tanította. Az Ő szavát (nem emberekét!), példáit, cselekedeteit kell követnünk, megtennünk, mivel Krisztus maga Isten szava, Igéje. Hiszen Ő azt mondta, és cselekedte, amit az Atyától hallott... Ezek pedig le vannak írva az Örömhírben, vagyis a négy Evangéliumban: a Máté, Márk, Lukács és János Evangéliumában.

(A kép és a tájékoztató bejegyzés forrása: Tunde R. Peto, Dánia oldal. Isten hozott! Facebook csoport)

Az a hír "jött velem szembe", hogy tegnap a tűz martalékává vált, majd leomlott Dánia egyik híres, ikonikus, koppenhágai tornya. Erről videókat is többen megosztottak a Facebook-on, többek között ezt is:

https://www.facebook.com/reel/1356575601703630

A tegnapi, Koppenhágában történtekkel kapcsolatban, tájékozódásként érdemes elolvasni a következő bejegyzést is, amelyet a Facebook-on olvashatunk:

"A Holmens Kirkevel szemben áll a Börze, Koppenhága egyik ikonikus épülete, amely ma tűz áldozatává vált.
A Börze az 1600-as évek építészetét képviseli, IV. Christian emeltette egy töltés tetején (1619 - 1640 között). Eredetileg az áruforgalmat szolgálta, afféle " bevásárlóközpontként ". Valaha egyetlen nagy, két oldalán nyitott, hosszú csarnok volt a földszinten, ahol helypénz fejében árulni lehetett, csak később lett a pénzvilág központja.
Az eredeti égetett téglákat és homokköveket ma már újabb kövek fedik, az épület azonban továbbra is elbűvöli minden látogatóját kecses részleteivel, különösen a spiráltornyával, mely négy sárkány farkának összefonódását formázza."

Továbbá, a bejegyzéshez a következő, fontosabb hozzászólásokat is olvashatjuk:

"Hatalmas veszteség  mindig is az egyik kedvenc épületem volt. A király sárkányokat akart, “mint távol keleten”, de oda eljutni akkoriban hatalmas kihívás volt - így látszik is, hogy aki a sárkányokat tervezte, csak elmondás alapján dolgozott."

"Nagyon szép épület volt. Több épületet is tűz ért, azt mondták, hogy a spiráltornyon levő sárkányok vigyáznak , hogy ne legyen tűz. Sajnos, eddig vigyáztak. A tornyot kilátótoronynak is használták anno, onnan figyelték, hogy mikor jönnek be a hajòk az Øresund felől."

Az eredeti bejegyzés és az ehhez tartozó hozzászólások a következő linken tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/groups/Daniaoldal/permalink/2319899708215908/?rdid=70eIYB2PVbfLgb1Z

Nos, azt hiszem, azzal mindannyian egyetérthetünk, hogy valóban, testi szemeinket gyönyörködtető látvány volt az épület is, meg maga a környék is, ahol ez az ikonikus épület elhelyezkedett. Ám sajnos, a történtek után, ma már nem mondhatjuk el maradéktalanul ugyanezt róla... 

Azonban, mivel Isten gyermekeinek fontos az, hogy ne csak a testi, hanem a lelki szemeikkel is lássanak, amint megnéztem a videót, és elolvastam e fenti sorokat, a Lélek rögtön a következőket hozta fel bennem, és sürgetett, hogy írjam meg, és osszam is meg az alábbi gondolatokat az erre nyitott embertársaimmal:

Figyeljük meg, hogy ki építtette a tornyot: IV. Christian király... A Christian jelentése pedig nem más, mint "keresztény"! (Magyarra fordítva IV. Keresztély dán királynak nevezik a történelemben, akit érdekel, olvasson utána a wikipedia oldalán.)

És mi volt az épület célja? A kereskedelem, a hajózás és a turizmus fellendítése, elősegítése, azaz, a pénzszerzés, a haszon, a földi kincsek, a földi, anyagi gazdagság hajszolása. Bibliai kifejezéssel és Jézus szavaival élve: a Mammon imádata! És, ha mindez nem volna elég, hogy még nyilvánvalóbbá váljon az a szellemiség, amely mindezt elindította és uralja, kínai mintára, 4 sárkány (bálvány) "őrizte" a tűztől a tornyot!

Mindezt pedig egy olyan király kezdeményezte, akinek neve "Keresztény". Úgy gondolom, hogy elég beszédes a név, és ezért adta Isten, hogy a tornyot építő király neve ez legyen, hogy nyilvánvalóvá váljon az a  szellemiség, amely eluralta az akkori kereszténységet, és amely Mammon-imádó, és mindenféle bálványimádó szellemiség a mai kereszténységet egyre inkább uralja, talán sokkal nagyobb mértékben, mint akkoriban. Azt ugyan nem tudjuk egyelőre, hogy mi - vagy ki - volt a tűz okozója, de a mi szempontunkból nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ezért "kellett", hogy a beszédes név mellett, éppen egy kikötő mentén, és éppen most történjen meg a torony leégése és leomlása, hogy megláthassuk az egybeeséseket a Bibliában leírtakkal, és, hogy előrevetítse az egyre nagyobb mértékben - lelki- és testi értelemben egyaránt - paráznává vált, a képmutatás ellenére a szívében valójában Istentől elforduló, bálványimádó kereszténység sorsát... Azt, hogy mire számíthatunk a közeljövőben, amikor már nem csak ez a kisebb méretű "Babilon", hanem a "nagy Babilon" is leomlik.

A történtekkel kapcsolatban a Lélek a következő sorokat hozta fel bennem, juttatta eszembe, a Jelenések könyvéből:

"És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé.

Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.

Fizessetek úgy néki, a mint ő fizetett néktek, és kétszerrel kettőztessétek meg néki az ő cselekedetei szerint; a mely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek néki. A mennyire dicsőítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyászszal fizessetek néki; mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok. 

Ennekokáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, a ki megbünteti őt. És siratják őt, és jajgatnak ő rajta a föld királyai, a kik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják, nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj! jaj! te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted!

A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő árúikat immár senki nem veszi; arany és ezüst, és drágakő és gyöngy, és gyolcs és bíbor, és selyem és skárlátczikkeket; és minden thinfát és minden elefántcsontedényt, és drágafából és rézből és vasból és márványkőből csinált minden edényt; És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit. És a gyümölcs, a mit a te lelked kívánt, eltávozott tőled, és minden a mi ínyes és pompás, eltávozott tőled, és többé azokat meg nem találod. Ezeknek árusai, a kik meggazdagodtak ő tőle, távol állanak az ő kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván. És ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annnyi gazdagság!

És minden hajósmester és a hajókon levők mind, a sokaság és az evezők, és valakik a tengeren kereskednek, távol állának. És kiáltának, látván az ő égésének füstjét, és ezt mondják vala: Mi hasonló e nagy városhoz? És port hányván az ő fejökre, kiáltának sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában! 

És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik. És hárfásoknak és muzsikásoknak, és síposoknak és trombitásoknak szava te benned többé nem hallatik; és semmi mesterségnek mestere nem találtatik többé te benned; és malomnak zúgása sem hallatik többé te benned; És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és vőlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek. És abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, a kik megölettek a földön." (Jelenések 18)

Ébresztő, emberek! Még meddig akarunk visszaélni Isten jóságával, kegyelmével és türelmével?!

Az ítélet elkezdődött, és amik eddig történtek, és jelenleg is egyre-másra történnek, ezek még csak "apróbb" jelek, figyelmeztetések, mert Isten türelmes és kegyelmes, és azt szeretné, hogy minél több lélek megszabaduljon a bűn kötelékeiből, rabságából. (Én igazából, gyarló emberként, rendszeresen elcsodálkozom azon, hogy az Úristen hogy tud ilyen hosszútűrő és kegyelmes lenni...)

Ámde, ha a figyelmeztetések ellenére sem alázzuk meg magunkat, nem "öltözünk zsákba", nem tartunk bűnbánatot, és nem térünk meg, mint annak idején Ninive városának lakói (Jónás 3), ezek a jelek egyre inkább fokozódni fognak, míg a végén már nem csak jelek és figyelmeztetések lesznek, hanem kőkemény szenvedés és pusztulás!

Ezért figyelmeztet Atyánk előre bennünket, mert akar még adni nekünk egy utolsó esélyt a megtérésre, hogy irányt váltsunk, és felé forduljunk, hogy elkerülhessük a veszedelmet, amíg még nem késő. De a kegyelmi idő hamarosan lejár, és akkor már késő lesz, mert kő kövön nem marad, amely le nem romboltatik... (Máté 24:2)

Álmomban egy társasház emeleti lakásának teraszán voltam valakivel (nem tudom, hogy ki volt ez a személy), beszélgettünk, és néztünk kifele az esti sötétben, le az utcára. Az álom szerint én itt laktam, ebben a lakásban, amelynek teraszán voltunk. Ám érdekes módon, álmomban is tudtam lélek által, hogy ez most egy álom, és ez csak az álomban van így, a valóságban viszont nem így néz ki sem a lakásom, sem a környék. Mert az álomban szereplő lakás, illetve annak terasza, és az utca, meg a környék inkább egy belvárosi hotelre és annak környékére emlékeztetett. Magyaráztam is ennek a másik személynek a különbségeket, hogy a valóságban hogy néz ki ehhez képest például az épület sarka, az utca, meg a járda, nem így, mint az álomban, ahogy van...

Ezután furcsa jeleket láttunk a sötét, esti égbolton: a sötét háttérben fehéren világító kis felhőket, amelyek egészen kicsik voltak, de több is volt belőlük, és libasorban álltak egymás után. Mindegyiknek ugyanolyan, szürreális alakja volt: egymás mellett, illetve azokkal merőlegesen álló, kis csíkokban alkottak kis négyzet-szerű alakzatokat. Mintha egy bizonyos, régi parketta-mintát formáltak volna meg egyenként ezek a kis felhők, úgy tűnt, csak annyi különbséggel, hogy csak egy keskeny sorban. 

Mindketten felfigyeltünk a különleges felhőkre, és lélek által tudtuk, és egyetértettünk abban, hogy ez egy égi jel. Azt beszéltük egymás között, hogy ez egy figyelmeztetés, mert a Bibliában is meg van írva, hogy az utolsó időkben lesznek jelek égen és földön, és ez egy ilyen figyelmeztető jel az égen, arra vonatkozólag, hogy az utolsó időket éljük, és, hogy közel a vég. Azt nem tudom, hogy miért, de mindketten egyetértettünk abban, hogy ez arra utal, hogy közel a vég, és valami nagy dolog fog következni. Lehet ez akár háború vagy természeti katasztrófa, vagy bármi, de azt nem tudtuk mi sem, hogy pontosan mi...

Miután ezt így megvitattuk, felébredtem, és elgondolkodtam azon, hogy milyen furcsa álom volt ez, és, hogy vajon mit jelenthet? Majd az a megértés jött, hogy igen, ez egy figyelmeztető álom volt, és pontosan azt jelenti, amiről az álomban lélek által beszéltünk egymás között, ezzel a másik személlyel...

Jézus figyelmeztetései az utolsó időkre vonatkozólag (többek között):

"És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből." (Lukács 21:11)

"És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel. Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.

Monda pedig nékik egy példázatot: Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat: Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár. Ezenképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony mondom néktek, hogy e nemzetség el nem múlik, mígnem mind ezek meglesznek.

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.

De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásának, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap: Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak. Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!" (Lukács 21:25-36)

Újabb tanító álmot kaptam a jóságos Atyánktól. Persze, először most sem értettem a jelentését, mint ahogy az legtöbbször lenni szokott. Aztán lassan kitisztult a kép mégis, Atyánk megadta hozzá a megértést is.

Az álomban abban a városban éltem, ahol gyerekkoromban felnőttem, ugyanazon a lakótelepen, de már felnőtt voltam. És a férjemmel és gyermekeimmel együtt éltünk mindannyian, abban a lakásban, amelyikben felnőttem. (A valóságban viszont sosem éltem ott velük, abban a lakásban, és már el is váltunk egy ideje a férjemtől, úgyhogy, nemcsak abban a lakásban nem élek vele, hanem már nem is élek vele.)

Az álom szerint, előző napon valahol jártam az autómmal, talán ahhoz a középiskolához mentem el vele utoljára, ahová tinédzserkoromban jártam (mert az álom szerint valamiért még mindig nem fejeztem be az iskolába járást). És ezután már nem találtam többé az autómat... Mert másnap reggel mentem volna valahová az autóval, és amikor lementem a parkolóba, nem találtam ott az autót. Hiába kerestem a társasház előtt a parkolóban, és jártam körbe a környéken mindent, mert sehol nem találtam. Gondolkodtam, hogy hol hagyhattam el az autót, talán ott hagytam az iskola parkolójában előző nap, a város túlsó végén? De akkor hogyan jöhettem haza, talán gyalog? És miért nem emlékszem arra egyáltalán, hogy hol hagytam az autót? És gondolkodtam azon is, hogy akkor hogyan fogom vele iskolába vinni a gyerekeimet, ha nincs meg az autó? Felmentem, kérdeztem a férjemet, hogy nem látta valahol, nem tudja, hogy hol hagyhattam utoljára az autót? De ő sem tudta, így megbeszéltük, hogy elsétálok a város túlsó végére, a középiskolához, ahová járok, és megnézem, hogy otthagytam-e az autót a parkolóban. És elindultam, hogy keressem meg az autómat. És ezzel ért véget ez az álom, hogy kerestem, de nem találtam meg...

Ezen az éjszakán kaptam még egy másik álomképet is, jó Atyánk kegyelméből. Ez már csak egy egészen rövidke álomkép volt. A kisfiamat láttam, a kisebbik gyerekemet, és valakivel beszélgettem (nem tudom, hogy ki volt az). Ez a valaki kérdezte, hogy szeretem-e a kisfiamat? És én válaszoltam, hogy igen, nagyon szeretem. És ő kérdezte, hogy miért szeretem őt? Én pedig mosolyogva mondtam, hogy azért, mert olyan kis aranyos, nagyon cuki. És ezzel véget is ért ez az álomkép. Amikor pedig felébredtem, és visszagondoltam erre az álomképre, akkor még mindig ott volt a mosoly az arcomon...

Megértés: 

Az autóm a testemet jelképezi, mivel a test a lélek járműve. A kisfiam pedig a lelkemet jelképezi az álomban. 

Nem tudhatom, hogy mikor veszítem el a testemet, mert erre vonatkozólag nem adott kijelentést Atyánk... De ha tényleg elkezdődik itt is a háború, akkor az is bármikor megtörténhet, hogy elveszítem a testemet (vagyis a földi életemet)... Viszont ne ezen aggodalmaskodjak, mert, amikor itt az ideje, akkor úgyis el fogom veszíteni, és hiába keresném, mert úgysem kapom többé vissza e földi testet... És ne ragaszkodjak túlságosan a testhez, sem a testi jóléthez, ne törekedjek olyan nagyon, ne keressem annyira ezeket, mert nem ez a lényeg. Hanem sokkal inkább a lelkiekre kellene, hogy figyeljek, a lelki táplálékra, és ennek az Atyánktól kapott kenyérnek, tápláléknak a megtörésére és szétosztására, a bizonyság-t-ételre. És a lelki tisztaságra, mert csak a tiszta, gyermeki lélek láthatja meg a Mennyek országát. Mert Isten előtt is csak az ártatlan, gyermeteg lélek olyan kedves, mint nekem amilyen aranyos, cuki a kisgyermek.

Nézzük meg, mit is mond Jézus ezekről:

"Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall? Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval."  (Lukács 9:24-26)

"Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?" (Máté 6:27)

"Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa." (Máté 19:14)

Álmomban egy férfiismerősöm házában voltam, akivel az álom szerint együtt élt ott a jelenlegi párja, bár e női személlyel a valóságban még nem élnek együtt. Nem tudom, hogy hogyan és miért keveredtem oda, és mit kerestem ott, de mégis ott voltam álmomban ebben a házban, ami egyébként nem úgy nézett ki, mint a valóságban. Ott voltak a férfi gyerekei is, de a párja gyerekeit nem láttam. Mindenki el volt foglalva, tett-vett, vagy éppen szórakozott, a lényeg, hogy mindenki elfoglalta magát az általa hasznosnak vélt "mindennapi tennivalóival".

Én jöttem-mentem a házban, és nem tudom, hogy miért, de egyszer csak hátramentem egy félreeső kisszobába, amely mindenféle kacatokkal volt megpakolva, talán amolyan raktárszobaként funkcionálhatott, és egyébként elég rumlis volt. Volt ott egy kisebb heverő vagy kanapé is, amelynek tetején nagy takaróhalom púposodott. Kíváncsi lettem, hogy miért van ott egymáson annyi takaró, ezért elkezdtem a kupacot szétszedegetni, széthajtogatni. Több külön takarót szedtem le egymásról és hajtogattam szét, mire végül a kupac alján vastagon bebugyolálva rátaláltam egy kis csecsemőre, egy kisfiúra, aki ott csendben feküdt. Én pedig csodálkoztam, hogy ekkora takaróhalom alatt, és így bebugyolálva, hogy lehetséges, hogy még életben van, és nem fulladt meg... Ugyanakkor méltatlankodtam is magamban, hogy miféle felelőtlen szülők vannak ebben a házban, hogy így itthagynak elhanyagolva egy ilyen pici, magatehetetlen állapotban lévő gyermeket, aki gondoskodásra szorulna. Ráadásul még így be is temetik a sok takaró alá, akár meg is fulladhatott volna! Fogtam hát a babát, és kivettem, mondván a szüleinek is, hogy nem lehet így elhanyagolni egy csecsemőt, és betemetni a sok pokróc alá, mintha nem is létezne, meg kell etetni, tejet adni neki, és gondozni kell, foglalkozni kell vele. Ezzel körülbelül véget is ért az álom.

Azt a megértést kaptam, Lélek által, hogy ez a kis fiúbaba a férfiismerősöm lelkét jelképezte az álomban. Tudniillik erről a férfiismerősről, hogy ő egy jómódú, nagyon testi ember, aki a lelkével nem igazán foglalkozik, nem is azonosítja magát lélekként. Csak a testiekkel tud azonosulni, és teljes testimádatban éli az életét (már középkorú, de még mindig fontos részét képezi az életének a buzgó testépítés, a drága holmik, táplálkozás, jó borok, szex, szórakozás, wellness, valamint a háza állandó felújítgatása, modernizálása, stb.) Egyszóval, teljesen világi életet él, fogalmazhatunk úgy is, hogy "nagylábon él", ő is meg a jelenlegi párja is. Régen próbáltam ennek az ismerősnek több alkalommal is bizonyságot tenni Istenről, de ő mindig hevesen elutasította ezt a témát, hallani sem akart róla. Így hát, kénytelen-kelletlen módon, tudomásul vettem, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli, és mostanában már nem is próbáltam többé szóba hozni sem Istent az ő jelenlétében...

Az álomban tehát, a kisbaba takarók alá rejtése és az ő vastagon bebugyolálása, elhanyagolása és egy félreeső raktárszobában történő "félretevése" pedig éppen ezt a jelenlegi éltetvitelét mutatja ennek a férfinak. Azt, hogy a testiekkel törődik csak, a lelkieket pedig teljesen mellőzi, mintha nem is létezne számára a lélek.

Azonban az, hogy én megtalálhattam ezt a kis elrejtett csecsemőt, azt sugallja, hogy talán mégsem veszett el még minden remény, talán mégis lapul benne egy picike lélek, ott mélyen, legbelül elrejtve, mégha ez jelenleg nem is látszik rajta egyáltalán. És, ha eljön a megfelelő idő, Isten talán benne is talál egy picike, menthető lelket...

Talán ezért ilyen nagy az Isten hosszútűrése, mert még vannak a világban, a jelenleg még nagyon testi gondolkodású emberek között is menthető lelkek, talán ezért nem sújtották még az egész világot olyan igazán nagy csapások, mint amilyenek meg vannak írva a Jelenések könyvében, az utolsó időkre vonatkozólag. Mert még most is láthatok, Isten kegyelméből, embereket Atyánkhoz fordulni, láthatom, hogy lassan bár, de mindegyre növekszik az Ő gyermekeinek száma. És ezek miatt, a mélyen elrejtett, alvó, de talán még menthető lelkek miatt még van egy kis időre szükség, hogy ők is felébredhessenek abból a mély álomkórból, amelyben ringatja őket a világ, és amelyben ringatják ők is saját magukat...

Ám, mivel nem tudhatjuk, hogy meddig tart még a kegyelem, és mikor kit ér el személyesen a vég, én csak arra tudok mindenkit buzdítani röviden és tömören, hogy mielőbb, amíg még van rá lehetőség, "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa." (Máté 3:2)

Tegnap éjjel több álmot is kaphattam, a jóságos Atyánk kegyelméből. Ám sajnos, hűtlenségemnek és gyarlóságomnak köszönhetően, nem minden álomra emlékszem. Ugyanis, az történt, hogy éjszaka felébredtem, 3 óra körül, de csak annyit tettem, hogy összegeztem a fejemben azt, amit álmodtam, gondolván, hogy így majd reggel fogok rá emlékezni, és ezután, mint aki jól végezte dolgát, lustán megfordultam a másik oldalamra, és aludtam tovább.

Mivel nem jegyeztem le az álmot, legalább néhány pontban, lustaságomból kifolyólag, természetesen reggelre teljesen elfelejtettem ezt az álmot. Ámde, éjjel 3 után, miután visszaaludtam, kaptam Atyánktól más álmokat is, és közöttük bizony volt olyan is, ami az én gyarlóságomra figyelmeztet. Az álmok sorrendjére már nem emlékszem, ezért valószínűleg nem is sorrendben fogom őket leírni, bár ez talán nem is fontos, mivel nem összefüggő álomképekről van szó. Ebben a bejegyzésben csak az egyik álmot írom le, a másikat pedig majd egy-egy külön írásban, ha Atyánk is úgy akarja...

Ez az álom arról szólt, hogy a fürdőszobában voltam, és a mosdókagylónak eldugult a lefolyója. Nem akart megfelelően lefolyni a víz, csak lassan szivárgott lefelé belőle. Én pedig próbáltam elhárítani a dugulást, ezért piszkálgattam, pumpálgattam a kagylópumpával, több-kevesebb sikerrel. Aztán egyszer csak megszűnt a dugulás, de olyannyira, hogy fentről belenézve a lefolyóba, teljesen beleláthattam a belsejébe. Érdekes módon, ez a lefolyó nem olyan volt, mint amilyen a valóságban szokott lenni, hanem volt benne egy rövid szakasz lefolyócső, amely a kagylóból elindult lefelé, és amely egy vízszintes, kb. tányérnyi nagyságú fehér műanyag felületre, lapra vezetett, és majd csak ezután folytatódott tovább a következő szakasz lefelé vezető lefolyócső. És, amint belenéztem, láthattam, hogy a lefolyócső teljesen kiürült a piszoktól, lerakódástól, amely eldugta, ám a fehér műanyag felületen több, kisebb-nagyobb meztelen csigát láttam mozgolódni. Gondoltam, hogy ez mind szép és jó, hogy kidugult, de ha ezek a meztelen csigák odakerülnek a csőhöz, akkor újra elállják a víz útját, és akkor valószínűleg megint nem tud lefolyni a víz a csövön. Megengedtem a vizet, és néztem, hogy lefolyik-e, és láttam, hogy igen, szépen sikerült a tisztogatás, ment a víz lefelé szépen. Ám nem sokáig örülhettem, mert bekövetkezett az, amitől tartottam: a csigák elértek a lefolyócsőhöz, és megakadályozták a víz folyását. Ezután már megint csak alig-alig, lassan szivárgott a víz lefelé a csőben, és ahhoz, hogy a mosdókagylóban ne gyűljön fel a víz, csak úgy engedhettem a vizet, hogy szakaszosan, kis ideig megengedve-elzárva a csapot, aztán megint ugyanígy, ismételgetve, kis vízadagokkal, hogy valahogy le tudjon szivárogni lassan a víz belőle. És ezzel véget is ért az álom.

Másnap azt a megértést kaptam, Atyánk kegyelméből, hogy ennek az álomnak két jelentése is van: az első rám és néhány hozzám hasonló "útitársamra" vonatkozik, a második pedig az emberek többségére úgy általában.

Az első jelentés az én lelkem állapotát mutatja meg, és az én viselkedésemet, valamint a hozzám hasonló jellemű bizonyságtevőkét: Isten adná az élő vizet nagylelkűen, engedi lefele fentről bőségesen, adja Krisztus beszédét, tanításait, adja az álmokat, látomásokat, megértéseket, kijelentéseket, ad mindent, amire szükségünk van. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy vegyük az élet vizét ingyen, engedjük átfolyni magunkon, és engedjük át, adjuk tovább embertársainknak, hogy hozzájuk is elérjen az élő és éltető víz. Ám mi mit teszünk sok esetben? Akadályozzuk ennek a víznek a továbbhaladását! Mert hűtlenek, lusták, esetleg gyávák vagyunk, vagy mert okosabbnak tartjuk magunkat, mint magát az Atyát, mi jobban tudjuk, hogy mi a fontos, és felülbíráljuk Atyánk akaratát, mert nekünk megvan már a tervünk, hogy mit kell tenni, mire kell először időt fordítani, aztán, ha az már megvan, akkor esetleg következhet az is, amit Isten ránk bízott... Amint az álomban láthattam, ilyen csúszó-mászó, undok meztelen csigákhoz hasonló lelkek vagyunk mi, akik akadályozzuk az élő víz folyását, szabad áramlását. Ennek következtében a víz csak szakaszosan, szivárogva tud továbbhaladni és másokhoz is eljutni...

A másik jelentés szerint pedig a bizonyságtevők szeretnék buzgón továbbadni a világi, vagy a vallásokban megrekedt, megragadt emberek számára az Örömhírt, az Evangéliumot, a bizonyságokat, vagyis azt az élő vizet folyatnák rájuk, amit kaptak az Atya kegyelméből, ám ők ezt megakadályozzák, mert ők elutasítják ezt, nem kérnek belőle, sőt, lebeszélik a bizonyságtevőket is a bizonyságtételről, ha rajtuk múlik. Ha pedig nem sikerül lebeszélni őket erről, akkor egyszerűen rémhírterjesztőknek, ostobáknak vagy bolondnak titulálják őket, hogy lehetőleg senki ne vegye komolyan, amit mondanak. Így, az álomban látott meztelen csigákhoz hasonlóan elállják a víz áramlásának útját, akadályozzák az élő víz továbbáramlását. Ezért a bizonyságtevők ahhoz, hogy ne tegyenek kárt a bizonyságaikkal, és ne gyűljön fel túlságosan egy helyen a víz, ne legyen áradás, kénytelenek csak időnként, szakaszosan folyatni a vizet, és csak azok számára, akik élnek az Isten adta lehetőséggel, akiket érdekel, amit mondhatnak.

Ezért fontos, hogy tegyünk bizonyságot, de ne erőszakoljuk rá senkire a bizonyságainkat. Ne saját akaratunkból cselekedjünk, ne úgy, ahogy azt mi szeretnénk, és ne azoknak a személyeknek, akiket mi meg akarunk menteni. Mert mi nem tudunk senkit megmenteni, csak Isten. Ezért ne testből, hanem Lélek által tegyünk bizonyságot, ott, annak, amikor és ahogyan indít rá a Lélek, és ezt mi ne írjuk felül egóból.

(A kép forrása: studiu-biblic.ro)

Úgy érzem, hogy ismét írnom kell, mert néhány perce egy videós poszt jött elém a Facebook-on, amely láttán felháborodott a lélek bennem. Úgy érzem, hogy ebben az érzésben Isten haragja is benne van, amelyet Lélek által érezhetek, bár kétségtelen, hogy a bennem lévő emberi gyarlósággal keveredve...

A videó, amely ezt a haragot kiváltotta belőlem, az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/richard.marton.35/posts/753381090095491/?vh=e&extid=MSG-UNK-UNK-UNK-COM_GK0T-GK1C

Hová süllyedtünk mi, emberek, és mi várhat ránk, ha ezt a fertelmességet beengedtük a gyereink közé, mi több, még szorgalmazzuk is e fertő terjedését? - merül fel bennem a kérdés. 

Eszembe juttatja a Lélek Krisztusnak a következő tanítását, amelyet jó lenne, ha minden felnőtt megfontolna, és komolyan venne, mielőtt túl késő lesz:

"A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.

Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik.

Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre.

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.

Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját.

Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala." (Máté 18:6-11)

Gondolkodjunk csak el azon, hogy mit jelenthet, mai nyelvre lefordítva az, hogy megbotránkoztatjuk a kicsinyeket? Azt, hogy megrontjuk, beszennyezzük, megfertőzzük a bennük lévő kicsi, ártatlan lelket!

És azon is gondolkodjunk el, hogy milyen büntetés várhat ránk, ha ezt a szellemiséget behívjuk vagy beengedjük a gyermekek közé, az óvodákba vagy az otthonunkba! Mert, ha Jézus ezt mondta, hogy aki egyet is megbotránkoztat (= megront vagy részt vesz a megrontásában) e kicsinyek közül, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyére kötik, akkor egyértelmű, hogy nem csupán egy jelentéktelen dologról, egy csekélységről van szó, amelyet egy kézlegyintéssel és homokba dugott fejjel elintézhetünk!

Ha egy kis látást kaptunk Atyánktól, akkor látnunk kell azt, hogy a mai modern társadalmunk annyira elferdült, annyira fertőzött gondolkodású, hogy semmivel sem különb, mint amilyen a bibliai időkben Szodoma és Gomora volt (ha nem még rosszabb...) És jusson az eszünkbe, hogy mi történt annak idején Szodoma és Gomora városával, amikor Isten már nem tűrhette tovább azt a fertőt, ami ott eluralkodott! Vajon, nem hasonló büntetésre számíthatunk mi is, ha ebben részt veszünk?

Azt, hogy mi történt Szodomában és Gomorában, mindenki elolvashatja a Bibliában, Mózes 1. könyvének 18-19.  részeiben, ha esetleg még nem olvasta eddig...

És akkor nézzük meg, azt is, hogy mit írt Péter apostoli levelében a mostani időkre vonatkozólag, hogy mi fog történni, mire számíthat a mai "keresztény" társadalmunk, ha ebben a szellemiségben élünk és neveljük gyermekeinket:

"Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekséget fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak. És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.

Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; És ha a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetőjét, nyolczad magával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát; És ha Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak; És ha megszabadította az igaz Lótot, a ki az istenteleneknek fajtalanságban való forgolódása miatt elfáradt; (Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az ő igaz lelkét): 

Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani. Főképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerők, magoknak kedveskedők, akik a méltóságokat káromolni nem rettegnek: Holott az angyalok, a kik erőre és hatalomra nézve nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr előtt káromló ítéletet.

De ezek, mint oktalan természeti állatok, a melyek megfogatásra és elpusztításra valók, azokat, a miket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is pusztulni, Megkapván gonoszságuk díját, mint a kik gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek; A kiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei; A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, a ki a gonoszság díját kedvelte. 

De megfeddetett az ő törvénytelenségéért: egy igavonó néma állat emberi szóval szólván, megakadályozta a próféta esztelenségét. Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől, Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.

Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.

De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe." (Péter 2. levele, 2. fejezet)

(A kép forrása: nlc.hu)

Újabb álomsorozatot kaphattam a jóságos Atyánk kegyelméből. Az első álmot, amely két álomképből állt, egy éjszakával korábban kaptam, mint a második álmot, amely három álomképből állt. És bár külön álmok voltak, mégis összefüggésben állnak egymással, ha a jelentésüket nézzük.

Az első álomban azt láthattam, az első álomképben, hogy valakivel paráználkodtam, de nem tudom azt, hogy kivel és hol. Nem is ez a lényeg, hanem maga a paráználkodás ténye, és az, hogy én ezt élvezettel tettem, önként. A második álomképben viszont mentem egy viszonylag széles út szélén, egy babakocsit tolva magam előtt. Majd hirtelen jött hátulról egy autó, amely egyenesen nekem jött, és elütötte a bal lábamat. Pedig elég széles volt az út, és szemből sem jött senki, simán kikerülhetett volna az az autó, de ő mégis nekem jött és elütött, mintha szándékosan így akart volna tenni. Ekkor elkezdtem gondolkodni, hogy most mit kell intézni, ilyen esetben, mert azt tudtam álomban, hogy van biztosítása az autómnak, és akkor a biztosító fizet, de mi a teendő, ha olyankor okoznak kárt vagy sérülést nekem, amikor gyalog vagyok? Töprengve álltam ott, egymást kergették a gondolatok a fejemben, és ezzel véget is ért ez az álom...

A második álmot, amely jelentésében kapcsolódik az első álomhoz, egy-két éjszakával később kaptam. Ebben is az első álomkép paráznasággal kapcsolatos volt, arról szólt, hogy az exférjem újra el akart csábítani, és, bár már nem voltunk házastársak, paráználkodásra akart rávenni. Én viszont már nem akartam ebben részt venni, mert tudtam az álomban is, hogy én már nem akarok senkivel testi kapcsolatban lenni, a volt férjemmel meg végképp semmi értelme nem volna ennek. Nem akartam többé parázna lenni, hiszen én már Krisztushoz szeretnék tartozni, és a szívemben úgy éreztem, hogy most, hogy már megvan nekem Ő, az igazi vőlegény, akkor hozzá kell hűséges lennem, és az általa kapott lelki örömökre van szükségem, nem testi örömökre, élvezetekre. De mivel az álomban még a régi lakóhelyemen voltam, a volt férjem házában, ráadásul még közös gyerekeink is voltak, ki voltam neki szolgáltatva testileg, és nem tudtam elmenekülni. Ő pedig a szavaimból sem, és a jelekből sem értette meg, hogy én már nem akarom többé vele az együttlétet. Továbbra is erőszakosan közeledett felém, mint aki biztos a dolgában, abban, hogy tulajdonképpen én is akarom, csak nem vallom be. És amint letepert, és a kezeivel kissé agresszív módon tolakodva "becézgetett", én magamban fohászkodtam, hogy "Atyám, szabadíts meg, kérlek, segíts, hogy ne bukjak el, és ne zuhanjak vissza a testiségbe, mert én már nem akarom ezeket a testi élvezeteket, hanem a lelki örömöt, amit csak Te adhatsz nekem igazán!" És valóban nem is élveztem a dolgot egyáltalán, amit az exférjem is észrevett, ezért abba is hagyta a dolgot, és elengedett, mivel rá kellett jönnie, hogy minden erőlködése ellenére sem sikerült elcsábítania. Én pedig örültem, hogy végre megszabadultam a kezei közül.

A második álomképben egy bank épületében voltam, amelyet bankrablók támadtak meg. Volt ott egy hosszú hajú, kissé szakállas biztonsági őr is, aki védte az épületben lévők épségét. Az exférjem pedig kívülállóként szemlélhette az eseményeket, talán valami képernyőn keresztül láthatta az egészet. Közben pedig gúnyos, lekicsinylő megjegyzéseket tett, valami olyasmit, hogy ő megnézné magának, ahogy ez az "ürge" (vagyis a biztonsági őr) megmenti a bent lévők életét, meg, hogy kicsi ő ehhez a nagyszabású feladathoz... Arra nem emlékszem, hogy hogyan történtek a dolgok a továbbiakban, a bankrablás során, és arra sem, hogy mi lett a bankban lévő pénzvagyon sorsa, de a lényeg az, hogy megúsztuk épen és sérülés nélkül az egész támadást, én pedig összejöttem a biztonsági őrrel. Csak arra emlékszem, hogy megcsókolt, és összeölelkeztünk, majd randira hívott.

A harmadik álomképben pedig már tudtam, hogy házasok vagyunk a biztonsági őrrel, és már közös gyerekeink is vannak. Az exférjem pedig a ház előtt várta a vele közös gyerekeket (a nagyobbakat), hogy adjam át neki, láthatásra. Nagy meglepetésére azonban nem csak a vele közös gyerekeink jöttek elő közeledtek felé, hanem a kisebbek is, akiknek az apjuk a biztonsági őr volt: egy kislány (aki kissé távolabb volt), és a legkisebb, egy kisfiú, aki bár még csak totyogni tudott, de mégis jött ő is felé, bájos, gyermeki mosollyal az arcán. Az exférjem pedig nem is a saját gyerekeit vette fel, hanem mosolyogva felkapta ezt a kisfiút a karjába, és mondta neki, hogy "Nahát, te kisember, pont olyan vagy, mint apád!" És valóban, én magam is csodálkozva néztem, hogy a kisfiú pontosan úgy néz ki, mint az apja, a biztonsági őr, aki védelmezett bennünket a bankrablás idején, és aki nekem már a házastársam, a gyerekeim apja. A különbség csak annyi volt kettejük között, hogy a kisfiú kis méretű volt, és még csak totyogva tudott járni, de még a haja is olyan hosszú volt, mint az apjának, és - kiskora ellenére - ugyanolyan kis szakálla volt, mint az apjának. Még én is elcsodálkoztam álmomban azon, hogy tényleg, az megszokott dolog, hogy a kisfiú formája hasonlít az apjáéra, és még akár hosszú is lehet a haja, de hogyan lehetséges az, hogy már most szakállas, mint az apja? Ekkor felébredtem, és eltöprengtem azon, hogy mit jelenthet ez a fura álom...

Pár napig nem is értettem, hogy mit jelenthettek ezek az álmok, csak annyit éreztem, hogy a második álomnak a harmadik álomképe mennyire dicsőséges. Később álltak össze bennem a képek, és később jöttem rá arra is, hogy ezek az álmok összefüggenek, és a jelentésükre is később vezetett rá a Lélek.

A két álom egy-egy lehetőséget, és azoknak lehetséges következményeit mutatta meg. Az első álom, amelyet egy-két nappal korábban kaptam, az elbukást és annak gyümölcsét mutatta meg: röviden és tömören azt, hogy ha elcsábulunk a világ felé, igencsak megüthetjük a bokánkat. Ezért történt az álomban az, hogy miután paráználkodtam, a testiségnek testi gyümölcse lett. Így a baba, aki ennek eredményeként megszületett, és akit tologattam a babakocsiban, az én lelkem bukott állapotát jelképezte, ezért sétáltam vele a széles úton. És bár széles volt az út, hiába volt elég hely rajta, mert mégis sérülés kellett, hogy történjen, el kellett, hogy üsse a gyermek anyjának lábát az autó, hogy az anya megláthassa, hogy rossz úton, tévúton jár. A testi fájdalom révén a gyermek anyja megláthatja, hogy veszélyben van az ő gyermeke, a lelke, és még örülhet annak, hogy csak testileg sérült egy kicsit, és nem igazán történt még baja az ő gyermekének, még van kegyelem az ő lelke számára. Mint ahogy Jézus mondta:

"Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre." (Máté 18:8)

A második álomban pedig azt mutatta meg Atyánk, hogy bár mindannyian meg vagyunk próbálva, és a világ próbál csábítani maga felé, ne engedjünk a kísértésnek. Ha már megkaptuk Atyánk elhívását, ne menjünk vissza a világba és a testiségbe, bármilyen erőszakosan tolakodik is a világ, és próbál visszaszippantani magába, mint egy sötét, fekete lyuk... Ne zuhanjunk vissza a testiségbe, a múlandóságba, hanem kérjük a Atyánk segítségét, hogy Krisztus által tartson meg a keskeny úton, hogy maradjunk Lélekben vele, bármi is történjék. Mert aki mindvégig kitart, az üdvözül (Máté 10:22).

Aki fogadja az elhívást, és Krisztussal, Atyánkkal kíván Lélekben lenni, és úgy dönt, hogy ebben szeretne megmaradni, és nem a testiség, a világ dolgai iránt érdeklődik, hanem az igazság iránt, a Lélek dolgai iránt, az megkapja az újjászületés ajándékát. "Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Máté 7:7)

Ezt jelképezte az álomban az, hogy miután én nem estem kísértésbe a világ (az exférjem ugyanis a világot jelképezte) csábításai ellenére sem, mert Atyánk megtartotta bennem a Lelket, végül összejöttem a biztonsági őrrel, aki oltalmazott a bajban, veszélyben, és aki Krisztust magát jelképezte - ezért volt hosszú haja és szakálla, mert leginkább így szokták Őt ábrázolni (bár valójában egyáltalán nem biztos, hogy így nézett ki). Mivel megmaradtam a Lélekben, és kitartottam Krisztus mellett, aki az igazi vőlegény, Ő lehetett végül az én párom, és újjászülethetett a lelkem. Ezt a lelki újjászületést jelképezték a kisgyermekek, az a kislány és a kisfiú, aki odatotyogott, és aki annyira hasonlított az apjára, a biztonsági őrre, vagyis Krisztusra, mivel az én lelkem is krisztusivá válhatott. A krisztusi Lélek pedig világosság a sötétségben lévő világ számára, ezért vonzotta a volt férjemet is az a kisfiú, aki bár nem is az ő gyermeke volt, mégis fel tudta kelteni az ő érdeklődését is.

Ez az álomkép ugyanakkor azt is jelenti, hogy ha a régieket elhagyjuk a Krisztusért, új családot kapunk az Atyától. Ez persze nem úgy értendő, hogy hagyjuk magukra a gyerekeinket és többé ne törődjünk velük, vagy hagyjuk cserben a vér szerinti családtagjainkat, hanem ezt Lélek által kell érteni. Ha pl. az történik, hogy családtagjaink ellenzik a Krisztussal való kapcsolatunkat, vagy visszahúznának a régi életünkbe, akkor nekünk ne az ő akaratuk legyen fontosabb, hanem a Teremtő Atyánk akarata, mert mi már nem rájuk kell, hogy hallgassunk, hanem a Lélek szavára.  Ha a régi, testi énünket, egónkat, világias identitásunkat feladjuk, Atyánktól kapunk egy új identitást és egy új értékrendet, amely már nem hasonló a régihez, hanem sokkal közelebb áll Krisztushoz.

"Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, a ki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet." (Márk 10:29-30)

 Az új családunk pedig Istennek azon gyermekei lesznek, akik fogadták Atyánk elhívását, és a keskeny úton járnak. Akiknek nem a testiekre, nem a múlandó földi kincsekre van a legfőbb gondjuk, hanem az örökkévaló mennyei kincsekre, az igazságra: a lelkiekkel foglalkoznak, igyekeznek megismerni és megcselekedni Krisztus tanításait, Atyánk akaratát. Krisztus maga jelentette ki, hogy kik az Ő csaljádtagjai, és miután mi Őt követjük, ez nálunk sem működhet másként:

"Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám." (Máté 12:48-50)

Álmomban egy munkahelyen voltam, nem tudom, hogy hol, de valami irodai környezet volt a helyszín. Azt sem tudom, hogy mit dolgozhattam ott - leginkább semmit, mert csak jöttem-mentem, tébláboltam az irodában.

Aztán egyszercsak jött a főnök, aki valami ételből - nem tudom, hogy pontosan milyenből, de talán zsemle vagy kenyérdarabka lehetett egy kis felvágottal, vagy valami hasonló - egy-egy kisebb falatot beletett a kolléganőim szájába, hogy egyék meg. Ők meg is ették, nem is gyanakodtak semmire, úgy tűnt, hogy megbíznak a főnökben. Ám, miután megették a falatkát, azonnal kidőltek mindannyian az íróasztalukra, ahol éppen voltak. Úgy nézett ki a dolog, hogy a főnök az ételdarabkáival megmérgezte őket...

Aztán, amikor odaért hozzám, én sem kerülhettem el a főnök eledelét. Ám én, mivel már megláthattam azt, hogy mi történt a többiekkel, már nem akartam elfogadni a rám erőltetett falatkát. De a főnököt ez nem érdekelte, ellentmondást nem tűrve, ugyanúgy beletette az én szájamba is a falatot, mint a többiekébe... Ekkor én úgy tettem először, mintha megettem volna, és kidőltem én is az asztalomra. És amint a főnök hátat fordított nekem, hogy távozzon, kiszedtem a szájamból a falatot, majd hirtelen letámadtam vele a főnököt, és belepréseltem a falatkámat az ő szájába, erőszakkal.  Bár ő sem akarta megenni a mérgezett falatkát, hiszen valószínűleg teljesen tisztában volt azzal, hogy méreg van benne, én azonban a kezemmel erősen préseltem össze a száját, hogy ne tudja kiköpni. Majd, amikor láttam és éreztem, hogy kezdett elgyengülni tőle, akkor elkezdtem csapkodni erősen, szétverni a fejét, hogy pusztuljon, és még véletlenül se élje túl a mérgezést. Végül nem tudom, hogy meghalt-e a főnök vagy sem, mert ha jól emlékszem, ekkor felébredtem...

 Az álom jelentése pedig röviden nem más, mint amit a közmondás által már mindannyian ismerünk: aki másnak vermet ás, maga esik bele. Vagy, ahogyan Jézus mondta a tanítványainak: "Aki kardot ránt, kard által hal meg!" (Máté 26:52)

Ám a Bibliának nem csak ebben a részében, és nem csak így hangzik el ez a mondat, hanem a Jelenések könyvében ismét találkozhatunk vele, kicsit bővebben, a következő formában:

"Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite." (Jelenések 13:10)

Mit mond mindez nekünk, a jelen időkben? Az elmúlt néhány évben történtek bizonyos dolgok, amelyeket ez az álom eszembe juttat... Sok ember meg lett mérgezve ugyanis, és sokan a fölöttük hatalmaskodó vezetőikre hallgatva engedték magukat megmérgezni, pontosan úgy, ahogyan az álomban ezt jelképesen láthattam, hogy a kolléganőimmel megetette a főnök a mérgező falatot. És sokan szenvedik még ma is ennek a mérgezésnek az utóhatásait, a való életben is - már aki még életben van egyáltalán, mert sokan már sajnos el is távoztak az élők közül...

Ugyanígy, lelki értelemben is van egyfajta jelentése az álomnak: nem csupán a fizikai falatok lehetnek mérgezőek, hanem az a szellemi "táplálék" is, amellyel engedjük megfertőzni az agyunkat, a szívünket, a gondolkodásunkat és az egész életfelfogásunkat. Mert, ha beengedjük a szemeinken és a füleinken keresztül a kívülről érkező szennyet, a mocskot, a fertőt, amelyről ma már mondhatjuk, hogy "a csapból is az folyik" (a médiából meg különösen...), akkor ez a kívülről jövő szellemiség megfertőz bennünket belülről is, a lelkünkben hatalmas károkat, mérgezést okozva. Ezért nagyon vigyázzunk, hogy kitől milyen táplálékot fogadunk el, különben lelki értelemben is úgy járhatunk, mint a kolléganőim az álomban.

Atyánk viszont azt is üzeni ezzel az álommal, hogy legyünk még türelmesek, mert nemsokára eljön az elszámoltatás ideje, és mindenki megkapja a méltó jussát. Mert aki mérget ad embertársainak, annak méreg által kell pusztulnia, és aki kardot ránt, kard által hal meg...