Atyánk ismét csodát tett velem - erről szeretnék most bizonyságot tenni. Egy olyan esetről írok most, ami a valóságban megtörtént, hogy más is érzékelhesse azt, hogy Isten hogyan, milyen dicsőséges módon egyengeti az Ő gyermekeinek életét, útját.

Történt nemrég, hogy az egyik szomszédos faluban egy embernek leégett a háza. Hogy mi okozta a tüzet, nem igazán tudom, de azt igen, hogy mindenképpen egy élet munkája veszett oda a tűzkár miatt. A ház tulajdonosa és lakója már nem fiatal, és kétkezi munkával keresi kenyerét, tehát nem gazdag emberről van szó. Ennek ellenére gyönyörű volt a tűzeset előtt a ház, szépen karbantartott udvarral. Amikor megtudtam, hogy melyik ház égett le, fájó szívvel néztem róla a képeket, annak ellenére, hogy nem az enyém volt, sőt, a tulajdonost sem ismerem.

Mivel a Facebook-on közzétették a tulajdonos bankszámlaszámát is, hogy aki szeretne adakozni, anyagilag hozzájárulni a ház újjáépítéséhez, az tudjon utalni rá, nekem azt adta a Lélek, hogy - noha nem ismerem a károsultat - én is utaljak egy kis pénzt. Azt is "súgta" a Lélek, hogy ez az összeg tízezer forint legyen. Bár nem vagyok gazdag, és szinte hónapról hónapra élek a jövedelmemből, nem éhezünk és nem fázunk a gyerekeimmel, megvan minden, amire szükségünk van. Bár most a lakás ablakainak cseréjére gyűjtöm a pénzt (mivel régi faablakok, és nem záródnak rendesen, télen nagyon süvít be rajtuk a hideg), ezért igencsak megnézem azt, hogy mire adom ki a pénzt, nem szórhatom két kézzel. Mégis, megtehettem azt, hogy miután befizettem a rezsit, elutaltam a 10 ezer forintot a tűzeset károsultjának, ahogyan azt a Lélek adta. Gondoltam, legfeljebb most nem teszek félre semmi pénzt az ablak árába, majd teszek félre máskor, ha Isten is úgy akarja...

Eltelt 4-5 nap, és éjszaka egy olyan álmot kaptam Atyánktól, amit sehogy sem értettem, hogy mit jelenthet, de végül beletörődtem, hogy nem értem, és kész. Az álomból nem emlékszem mindenre, de annyira igen, hogy valami bulira készültünk, és annak a helyszínét készítettük elő. A helyiségben, ahová a bulit szervezték, valami állványokon vagy létrákon állva, valakikkel a falak egyenetlenségeit tapasztottuk be, egyenlítgettük valami furcsa, színes anyaggal, ami inkább hasonlított gyurmára, mint gipszre vagy glettre. Ezt eléggé furcsállottam már az álomban is, de amikor felébredtem, akkor még inkább.

Nem sok idő telt el, és még aznap délelőtt hívott a volt anyósom, mondván, hogy nézzem meg, hogy megérkezett-e, mert utalt a számlámra húsvéti ajándékként tízezer forintot, hogy vegyek sonkát belőle magamnak meg a gyerekeknek! Megnéztem, és megérkezett. Miután elköszöntünk és letettük a telefont, akkor már rögtön megjött az álomra a megértés is: Atyám azt üzente az álommal, hogy visszaadja nekem a tízezer forintot, amit a tűzkár enyhítésére adakoztam! Ezt jelentette a falak egyengetése a buli előtt (húsvét előtt). Azt, hogy Atyánk úgy intézi a dolgokat, hogy kiegyenlítse azt a hiányt, ami az én számlámon keletkezett, amennyi összeggel kevesebb lett rajta, az "extra kiadás" révén! És pontosan 10 ezer forint érkezett váratlanul a számlámra, és pont húsvét előtt (ünnep, más szóval: buli előtt)! Mennyire dicsőséges!

Két idézetet juttatott még erről az eszembe a Szentlélek. Az egyik Keresztelő János által hangzott el, a következőképpen:

"Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit.

Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek;

És meglátja minden test az Istennek szabadítását. (...)

És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát?

Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék." (Luk 3:4-6,10-11)

A másik idézet pedig, amelyet eszembe juttatott a Lélek, Jézus tanításaiból való:

"Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.

Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;

Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek. (Luk 6:36-38)

Atyánk ismét megmutatta, hogy hogyan vezeti az Ő gyermekeit, vigyázva az ő lelki egészségükre. Nemrég történt velem ugyanis az, hogy jelentkeztem egy álláshirdetésre, irodai munkára. Mivel a lakóhelyemhez viszonylag nincs messze, és a munkaidő is körülbelül megfelelne, gond nélkül tudnám a gyerekeket iskolába vinni és hazahozni, gondoltam, hogy jó lenne, ha felvennének erre az állásra... De Atyánk nem így gondolta, és mindjárt kiderül az is, hogy miért, mert ennek is megvan az oka.

Nem sok idővel később, talán egy vagy két nap múlva már hívtak is telefonon, hogy egyeztessünk időpontot az állásinterjúra. Adtak egy időpontot, és elmondták azt is, hogy hová kell menni, milyen céget kell keresni (merthogy az álláshirdetésben nem szerepelt a cég neve és profilja). Ekkor derült ki az is, hogy az adott cég tulajdonképpen egy végrehajtó iroda. Ám a telefonbeszélgetés olyan hirtelen lezajlott, hogy valahogy nem kapcsoltam időben, a telefonáló hölggyel pedig már el is köszöntünk egymástól, és le is tettük a kagylót. Ám ezután rögtön kellemetlen érzéseim támadtak: végrehajtó iroda? Ez most komoly? Biztos, hogy kell ez nekem? Rögtön el is kezdtem bosszankodni amiatt, hogy miért is nem kapcsolt az agyam időben, miért nem mondtam meg azonnal a telefonban, hogy akkor köszönöm, inkább mégse mennék, átadom a lehetőséget másnak... Meg, hogy egyáltalán, ez az apró, de fontos információ miért nem szerepelt az adott álláshirdetésben?! Talán, mert ha előre tudnák az esetleges jelöltek ezt is, valószínűleg nem sokan jelentkeznének az állásra - gondoltam magamban...

Ekkor már gyorsan átgondoltam azt is, hogy mivel foglalkozik egy végrehajtó iroda: jogosan vagy jogtalanul, igazságosan vagy igazságtalanul, végrehajt bizonyos jogi szervek, hatóságok által hozott döntéseket, végzéseket, és elveszi bizonyos emberek tulajdonát, ami lehet bármi, lakás vagy ház is, így akár utcára is kerülhetnek emiatt emberek, családok, gyermekek. Jó, jó, de nekem nem biztos, hogy közöm lesz az ilyesmikhez, hogy foglalkoznom kell majd ezekkel az ügyekkel személyesen is! - gondoltam magamban. Ám rögtön azt súgta egy belső hang, hogy dehogynem, ne ámítsd magad! Még, ha nem is te fogsz végrehajtani, akkor is, ha te ott fogsz dolgozni ebben az irodában, akkor az ilyen ügyekhez tartozó dokumentációk is a te kezeiden fognak átmenni valamilyen formában - legyen az csak egy gépírás, nyomtatás, fénymásolás vagy iktatás, bármi. Tehát, mindenképpen részt vennél a végrehajtásban valamilyen formában, közvetlenül vagy közvetve...Meg az is felötlött bennem, hogy Isten gyermekének nem valószínű, hogy egy ilyenfajta rendszert kellene kiszolgálnia, bármilyen formában is. 

Ilyen és hasonló gondolatokkal viaskodtam magamban. Vajon Istennek mi a véleménye erről az egészről? Fohászkodni kezdtem Atyánkhoz, hogy adjon valami útmutatást, hogy most mit kellene tennem? Hívjam fel őket, és mondjam meg, hogy meggondoltam magam, és mégsem megyek, ne várjanak az interjúra? De valamilyen állás mégiscsak kellene, és ez időben is pont megfelelő volna nekem... Így vívódtam sokáig magamban, este pedig, lefekvés előtt imában megkértem Atyánkat, hogy segítsen nekem ebben is, eldönteni, hogy mit tegyek, mi lenne helyes az Ő akarata szerint? Mert oké, hogy megvan a mindennapi szükségletünk, van, amit együnk-igyunk, van, amit felvegyünk, stb, de nagyon fontos lenne már lecserélni az ablakokat és ajtókat az egész lakásban, mert egész télen úgy jött be rajtuk az a hideg huzat, hogy sokkal többet kellett fűteni - és így a fűtésre fizetni is - ahhoz, hogy ne fázzunk meg, mint ami normális lenne egy ekkora lakásban. Márpedig milyen sokba kerülnek az új ablakok, ajtók, ezeket pedig nem tudom csak úgy lazán, plusz pénzforrás nélkül megfizetni. Tehát, mindenképpen kellene már egy olyan munkahely, ami beilleszthető a napirendünkbe. Ha ezt a munkát mégis elvállalnám, akkor viszont már különösebb gond nélkül el tudnám végeztetni ezeket a felújítási munkálatokat...

Éjszaka pedig egy olyan álmot kaptam, amit reggel felébredve nem értettem. Azt láthattam, hogy hazajöttem Amerikából, és mivel ott jól kerestem, tudtam elég sok pénzt hazahozni ahhoz, hogy jómódban éljünk, még arra is futotta, hogy drága pisztáciakrémet hozzak a családnak. Ott álltam az asztalnál, ahol mosolyogva porcióztam ki üvegből készült kelyhekbe a szép, zöld színű, drága pisztáciakrémet, és osztottam szét a gyerekeknek. Mert most már ezt is megengedhetjük magunknak...

Reggel, miután felébredtem, ezen morfondíroztam magamban, hogy vajon mit jelenthet ez az álom. Netán azt, hogy fogadjam el ezt az állást, mert így jobb lesz az életszínvonalunk?

Ugyanakkor, az is felötlött bennem hirtelen, hogy Jézus azt tanította, hogy inkább adjunk embertársainknak, semmint, hogy elvegyünk tőlük. Márpedig miből él egy ilyen iroda? Abból, hogy elvesz másoktól! Ebben pedig én nem vehetek részt, ha Isten gyermeke szeretnék lenni. Ezt mondta erről az Úr Jézus:

"És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.

És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.

A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól." (Máté 5:40-42)

Tehát, Jézus tanítását figyelembe véve, egyértelmű, hogy nekem egy ilyen munkahelyen semmi keresnivalóm... De akkor mit jelent ez az álom, amit az éjszaka kaptam? Hiába törtem az agyam, nem értettem.

Megpróbáltam felhívni az irodát azon a vezetékes telefonszámon, amelyen hívtak az interjúra. Gondoltam, hogy visszamondom az időpontot, hogy ne várjanak rám, mert lemondom az interjút. De nem vette fel senki, csak az automata válaszolta azt, hogy "jelenleg nem érhető el egy ügyintézőnk sem, kérjük, próbálja meg később". Az interneten keresgélve sem találtam semmi információt az adott cégről, még egy mobilszámot sem.

A következő estén, a másnap reggeli állásinterjú előtt, így imádkoztam (többek között) Atyánkhoz: "legyen meg a Te akaratod, Atyám mindenben és mindörökké, így a holnapi napon is!" Ezen az éjszakán pedig egy olyan álmot kaphattam Atyánktól, amelyben egyértelműen világossá vált számomra az, hogy Atyánk előtt nem lenne kedves az, ha elvállalnék egy ilyen munkát. Az álomban több minden is történt, de ezeknek nagyrészét elfelejtettem. Csak annyi maradt meg belőle reggelre, ami a legfontosabb: mégpedig az, hogy Angelina Jolie-val voltam parázna kapcsolatban ebben az álomban. Hűha! Ez nagyon durva, gondoltam magamban, mert ez nem jelent mást, mint azt hogy lelki értelemben paráználkodnék, ha ilyen helyen dolgoznék! Nem kicsit, hanem nagyon! Hiszen nem is egy "simán parázna" kapcsolatban voltam az álomban, hanem még ennél is fertelmesebb: egy leszbikus parázna kapcsolatban! Azt mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni itt, hogy mostanában semmilyen formában nem találkoztam Angelina Jolie-val kapcsolatban semmilyen információval, sem filmmel, sem hírrel, sem cikkekkel, de még gondolatban sem jutott eszembe sem az ő neve, sem a személye, és leszbikus hajlamaim sincsenek (hála Istennek!) - tehát, nem ezért álmodtam vele, hanem egyértelműen lelki értelemben elkövetett paráznaságról lett volna itt szó.

Így vált teljesen világossá számomra Atyánk akarata. Fogtam is a telefont, és gondoltam, még időben visszamondom az időpontot, ne várjanak rám feleslegesen, mégiscsak így tisztességes, hogy legalább szólok előtte, hogy nem megyek. Ám a telefont megint nem vették fel, ismét csak az automata fújta ugyanazt a szöveget, amit az előző napon is. Így hát nem tudtam jelezni a változást, ami miatt kissé kellemetlenül éreztem magam. Gondoltam, ha látják, hogy nem érkezem, majd lehet, hogy felhívnak ők, és akkor megmondom, hogy mi a helyzet. De nem hívtak ők sem. Valószínűleg azt gondolták, hogy ilyen komolytalan jelentkezőkkel nem is érdemes foglalkozni, akik még arra sem veszik a fáradságot, hogy jelezzék, ha valami közbejött. Az már mellékes, hogy ők nem tették ezt lehetővé semmilyen formában...

Eltelt egy újabb nap, és ekkor megjött a megértés az előző álomra is: az amerikából hozott pisztáciakrémről. Én, aki az álom szerint korábban Amerikában dolgoztam, onnan hazajőve, elég jól megszedtem magam pénzzel, és már megengedhettem magunknak azt is, hogy drága pisztáciakrémet is hozzak a családnak Amerikából. A pisztácia, mint tudjuk, elég drága, mivel a világon viszonylag kevés helyen terem meg: az arab országok némelyikében termesztik, illetve Amerika egyes, melegebb részein. A termés hozama is viszonylag korlátolt, tehát, mindenképpen drága, és, mivel messziről importálják Európába, ezért itt nálunk még drágább. Az álom jelentésének a lényege viszont nem ez, hanem az, hogy hol dolgoztam én: Amerikában! És honnan hoztam a csemegét? Amerikából! És kiknek adagoltam az amerikai csemegét? A gyerekeimnek! És mit jelképez itt Amerika? A mai Babilont, avagy a mai Szodomát és Gomorrát. Az anyagias és a parázna, szodomai és gomorrai szellemiséget - ezt szedtem az álom szerint magamra Amerikában, a mai Szodomában és Gomorrában, és ezt hoztam haza, hogy büszkén és önelégülten mosolyogva továbbadjam majd a gyermekeimnek is, hogy őket is megfertőzzem ezzel a mentalitással! Miközben azt hittem, hogy jól teszem, ez a helyes! A gyermekeim pedig itt, ugyebár a lelkemet jelképezik, tehát, a lelkemet fertőztem volna meg.

Tanulság: ha én ezt a munkát elvállaltam volna, Isten akaratával mentem volna szembe, Aki adta a figyelmeztetéseket, és így megóvott ettől engem, mert különben az a közeg és az a munka sok kárt tehetett volna az én lelkivilágomban, megfertőzte, paráznává tette volna, beszennyezte volna a gyermekeimet, a lelkemet. Bár meg voltam kísértve ezzel a munkahellyel, de végül mégis Atyánk akarata győzött, és hála Neki, nem mentem bele. Hála és dicsőség Atyánknak azért, hogy ilyen gondosan és szeretetteljesen terelgeti az Ő gyermekeit!

(A kép forrása: https://www.blikk.hu/sztarvilag/hoppa-magyar-foszereplok-a-vilaghiru-lord-of-the-dance-ben/9blherg)

Nem sok mindenre emlékszem az éjszakai álmomból, de annyira igen, hogy egy tánccsoportban voltam, ahol valamiféle csoportos táncműsorra gyakoroltunk, vagy esetleg már magát a műsort adtuk elő, egy elég szokatlan helyszínen: egy város vasutai mellett. Nem tudom, hogy milyen tánc volt ez, modern vagy népi, de mintha nem párban táncoltunk volna. És azt sem tudom, hogy miért pont egy ilyen helyszínen táncoltunk.

Egyszercsak hirtelen az egyik táncos közülünk beesett a vasúti sínek közé, amelyek lentebb voltak, mint a peronok. Segítségére siettünk, hogy húzzuk ki onnan, mielőtt vonatok jönnének errefelé. Nem tudom, hogy végül ennek mi lett a vége, hogy sikerült-e időben kihúzni onnan őt, már csak annyira emlékszem, hogy olyasmit nem láthattam, hogy vonat jött volna és elgázolta volna...

A következő álomképben már bent voltam egy épületben, ahol a tánccsoport alapítványának egy csomó pénzt adományoztak jómódú emberek. Én pedig csodálkozva néztem ezt, hogy milyen sok pénzt áldoznak egy olyan célra, ami az én szemszögemből nézve nem is tűnt igazából életbevágó fontosságúnak, inkább csak a kulturális élet egy kis morzsájaként tekintettem rá... Arra gondoltam, hogy jól el vagyunk látva, úgy néz ki, hogy a tánccsoportnak nem lesznek anyagi nehézségei, és elgondolkodtam, hogy vajon miért olyan fontos ezeknek az embereknek az, hogy egy ilyen tánccsoportot ennyire bőkezűen támogassanak anyagilag? Ennyi volt az álom, amelyhez a következő megértést kaphattam Lélek által: 

A tánc maga itt a testiség megnyilvánulását jelképezte, mivel a táncot magát, a táncmozdulatokat a testünkkel hajtjuk végre, és aki nézi a táncot, az is testi szemek által nézi, az ő testi szemeinek kívánságát elégíti ki bizonyos formában azzal, ha egy táncműsort néz. A táncműsorra (nem eredeti sorra, hanem műre!) pedig hogyan készülnek az előadók? Úgy, hogy betanulnak vezényszóra egy koreográfiát, egy mű mozdulatsort, amit folyamatosan gyakorolnak, aztán, ha már sikerült jól begyakorolni azt, akkor számot adnak a mű-sor nézőinek (és, ami a legfontosabb: az azt szponzorálóknak, az alapítvány adományozóinak!) arról, hogy mivel foglalkoztak mostanig, és mennyire ügyesen sikerült a "kiképzésük".

A szponzorok, vagyis, jelen esetben az adományozók a pénzükkel járultak hozzá ahhoz, hogy a testiség megnyilvánulását minél mű-vész-ibb szinten tudják a táncosok előadni - vagyis a pénzükkel tartották benne őket a testiségben, mint ahogyan ez történik általában ebben az elbukott világban. Azok az emberek, akiknek sok pénzük van, általában földhözragadt, testi emberek, és a pénzüket is testiekre áldozzák, illetve arra, hogy másokat is a testiségbe vigyenek, és testiségben tartsanak. Így manipulálják - "money-pulálják" - a pénzükkel azokat az embereket, akik azt elfogadják, anélkül, hogy észrevennék, hogy "mire megy ki a játék", pontosabban: a játszma. Merthogy itt játszmákról van szó, elbukott emberi játszmákról.

Ezáltal visznek sok embert a veszedelembe, rosszabb esetben a vesztébe, a pusztulásba. Ezt szemléltette az álomban az a jelenet, amelyben az egyik táncos beesett a vasúti sínek közé, ahonnan, ha nem tud időben kimenekülni, az arra jövő vonat egyenesen elgázolhatja őt.

Merthogy testi emberektől semmi sincs ám ingyen, még az sem, amit ők pusztán adományként tüntetnek fel. Hiszen cserébe elvárásaik vannak, még akkor is, ha csak burkolt elvárások ezek, mert akkor még nem nyilvánítják ki... Előbb-utóbb mindenképpen kiderülnek hátsó szándékaik: fogják éreztetni a másik féllel az "adósságát", fognak célzásokat tenni arra, hogy az adomány elfogadója részéről "hogyan illene, hogy kimutassa háláját" feléjük. Erre mondja azt a szólás-mondás, hogy: "úgy táncol, ahogy fütyülnek neki", mert a szerencsétlen ember a megfelelési kényszer miatt nem tud másként tenni.

Ezzel pedig gyökeresen szembemennek azzal, amit Krisztus tanított, amikor ezt mondta:

"Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.

Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;

Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." (Máté 6:1-6)

Mit takar egészen pontosan itt az a rész, hogy "amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb? Azt, hogy ne azért tegyünk jót embertársainkkal, hogy ő majd hálából viszonozza a jóságunkat valamilyen formában! Hanem épp ellenkezőleg, a népmesékben is elterjedt gondolkodásmódnak pontosan az ellenkezője az igaz: jótét helyébe jót ne várj! Mert, ha jót vársz a te jótettedért cserébe, és megkapod embertársadtól azt a jót, amit elvársz, akkor nem történt más, mint egy üzlet: te adtál valamit, amiért ő is adott neked valamit cserébe. Ebben az esetben szó sincs itt jótéteményről, csak üzletről, csere-beréről vagy csere-kereskedelemről. Ne legyél képmutató, és ne várd azt, hogy Isten majd megjutalmaz érte bármilyen módon is! (Ez nekem is szól, éppúgy, mint mindenki másnak.)

Ezért mondja az Úr Jézus, hogy Atyánk csak azt jutalmazza meg, aki nem azért cselekszik jót, hogy az emberek körülrajongják őt, hanem csendben, "titkon", azaz semmit sem várva cserébe. Mert csak az ilyen nem veszi el még itt a Földön a jutalmát, és az Atya ezt látva majd megjutalmazza Őt. Mert az Atya látja nemcsak azt, hogy jót tettünk valakivel, hanem azt is, hogy milyen szándékkal tettük azt, hogy mi van a mi szívünkben. Mert Atyánk a szívek és a vesék vizsgálója, aki méltón megfizet úgy az adakozónak, az ő szíve szándéka szerint, mint az adomány fogadójának az ő szíve bizalma szerint (aszerint, hogy kibe helyezi az ő bizalmát: emberekbe vagy az Úrba). Ezt írja minderről a próféta:

"Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!

Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön.

Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr;

Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.

Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?

Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint." (Jeremiás 17:5-10)

(A kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=Urw-iutHw5E)

Éjszaka ismét kaptam álmokat, de reggel, amikor felébredtem, semmire nem emlékeztem ezekből. Amint kinyitottam szemeimet, egy részlet jutott eszembe egy viszonylag régi dal refrénjéből. Fogalmam sincs azonban, hogy az éjszaka látott álmoknak van-e bármi köze ehhez a pár sor refrénhez...

A pár sor refrén így szól:

"Jeanny, quit livin′ on dreams,

Jeanny, life is not what it seems (...)"

Ennyi jutott csak az eszembe ébredéskor, ez a pár sor, de ez a egész nap a fejemben járt, bármit is csináltam. Pedig már nagyon régóta nem hallottam ezt a dalt, és fogalmam sem volt, hogy miért pont ezt hozta fel bennem Atyánk. Arra emlékeztem, hogy valamikor a '80-as/'90-es években volt sláger ez az elég fura hangulatú, nem mindennapi, félig német, félig angol nyelvű dal, és arra is emlékeztem, hogy az osztrák Falco volt az előadója, aki ma már nincs a Földön élők sorában. Valamiért mégis ezt hozta elém ma reggel a Lélek, ezt adta a gondolataimba.

Ezért elgondolkodtam, hogy vajon mit akar üzenni nekem/nekünk Atyánk ezzel a dallal. Jött is valamiféle megértés hozzá egy idő után, de mivel nem voltam biztos abban sem, hogy jól emlékszem a szövegre, ezért úgy gondoltam, hogy jobb, ha utánanézek ennek a dalnak, hogy hogyan is hangzik egészen pontosan, és miről is szól.

Találtam az Interneten egy olyan  dalszöveget, amelyhez a magyar fordítását is mellékelték, így vált érthetőbbé a teljes szöveg számomra, mivel a refrén kivételével minden más német nyelven van, csupán a refrén szól angolul. Én pedig nem tudok németül...

A két sor, amivel ébredtem, kb. így hangzik magyarul:

"Jeanny, ne az álmaidban (/álmaidnak) élj!

Jeanny, az èlet nem az, aminek làtszik."

A refrén maga így folytatódik angolul:

"Jeanny, quit livin′ on dreams

Jeanny, life is not what it seems.

Such a lonely little girl in a cold, cold world,

There's someone who needs you.

Jeanny, quit livin′ on dreams,

Jeanny, life is not what it seems.

You're lost in the night,

don′t wanna struggle and fight.

There's someone, who needs you."

Magyarul:

"Jeanny, ne az álmaidban (/álmaidnak) élj!

Jeanny, az èlet nem az, aminek làtszik.

Ily magányos kislány a hűvös, hűvös vilàgban!

Van valaki, akinek szüksège van rád.

Jeanny, ne az álmaidban élj,

Jeanny, az èlet nem az, aminek làtszik.

Elvesztél az éjszakában,

nem akarsz küzdeni és harcolni.

Van valaki, akinek szüksège van rád."

Maga a dal és a hozzá tartozó klip egy eltűnt fiatal lány történetét mutatja be röviden, akit keres a rendőrség. Ezt a lányt egy elmezavarban szenvedő férfi rabolta el, és a dal története szerint azóta nem találják. A teljes dalszöveggel nem kívánok foglalkozni, mivel egyrészt, túl hosszú lenne, másrészt pedig már magában a refrénben is benne van a lényeg, amely a mi szempontunkból érdekes lehet. Ha esetleg valaki mégis szeretné a dalszöveget teljes terjedelmében elolvasni, az alábbi linkre kattintva megteheti:

https://www.musixmatch.com/lyrics/Falco/Jeanny-Part-1/translation/hungarian

Most pedig nézzük meg azt, hogy mit is üzenhet nekünk a Lélek ezzel a refrénnel: azt hogy mindannyian hagyjuk abba az álmodozást, az "amerikai álmok" kergetését, mert igazából semmi nem az, aminek látszik. Ne ezeknek a földi, elbukott álmoknak szenteljük az életünket, ne a testi ember álmainak a megvalósítására törekedjünk. Ne ilyenfajta célokért robotoljunk nap, mint nap, mert mindez csak a látszat, amelyet a testi szemeinkkel látunk kintről, "a külső sötétségből". Bár mi ezt látjuk követendő példának, mert ezt hitették el velünk, és azt hisszük, hogy a földi jólét megteremtése, elérése az élet értelme, ám ez egyáltalán nem így van. Az élet nem erről kell, hogy szóljon. Ahogy a dalszöveg is mondja: "az élet nem az, aminek látszik". Kissé átfogalmazva, ezt úgy is mondhatjuk, hogy: nem az az élet, ami annak látszik. (Mindkét megfogalmazás megállja a helyét.)

Atyánk nem ezért teremtett bennünket, nem ezért adta nekünk az életet, hogy mi a testi szemeink látványának éljünk, hogy a földi mennyország megvalósítását hajszoljuk, hanem azért, hogy, ha el is buktunk, de életünk folyamán megismerjük Őt, és, hogy kérjünk Tőle igazi látást, mert Ő ezt a látást megadja a lelki szemeinkre. Így megláthatjuk azt, hogy miben éltünk mindeddig, megbánhatjuk mindezt, és bocsánatot kérhetünk Teremtőnktől. Majd ezek után legyünk megpróbálva a hitünkben is, hogy fény derüljön hitünk erejére, és, hogy meg is erősítse azt, majd, hogy visszataláljunk Atyánkhoz, az Ő házába, országába. Mert "aki mindvégig kitart, az üdvözül", ezt mondja az Úr Jézus. És, végül - de nem utolsósorban - azért is, hogy mindezt embertársainknak is tudomására hozzuk, hogy ők is akarják megismerni Istent és a mi Megváltónkat személyesen.

Ezért fontos, hogy bizonyságot tegyünk Istenről, és mindarról, amit Tőle kapunk. Mert ezáltal "folyik át rajtunk" az "Élő Vizek buzgó forrása", ezáltal maradunk meg és erősödünk a hitben, ha a magot elvetjük, és hagyjuk azt növekedni, avagy, ha a kapott "talentumokat befektetjük és kamatoztatjuk". Erről Krisztus többek között a magvető példázatában (Máté 13), illetve a talentumokról szóló példabeszédében is beszél (Máté 25:14-30).

Ennek a dalnak a refrénje nemcsak azoknak szól, akik még nem fordultak Istenhez, és nem látták meg az élet valódi értelmét, hanem ugyanúgy szól hozzánk, a bizonyságtevőkhöz is. Ugyanis, Atyánk arra hívja fel a figyelmünket e dal által is, hogy ne aludjunk vissza a világ hamis, halált hozó álmába, hanem ébredjünk fel a langyosságból, mert vannak még "magányos kislányok a hideg (ridegszívű) világban". Ezek olyan (gyermeki) lelkek, akik még menthetők (lennének), akiknek szükségük van ránk ahhoz, hogy ne vesszenek el. Egészen pontosan nem is ránk van szükségük, hanem arra, hogy hallják meg általunk az élet szavát, azt, amit Krisztus tanított és adott nekünk, hogy ők is felébredhessenek halált hozó álmukból.

Ne vesszünk el az éjszakában, a sötétségben, hanem harcoljunk és küzdjünk a "kétélű éles karddal", Krisztus életet adó beszédével. Ahogy Pál apostol fogalmazott: vívjuk meg a hit nemes harcát, hogy, amikor eljön az idő,  békés lélekkel, nyugodt lelkiismerettel, megboldogulva távozhassunk e múló földi létből az örökkévalóságba.

"Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését." (2.Tim. 4:7-8)

A következő álmot a kis 8 éves gyermekem (a lelkem) kapta ajándékba a jóságos Atyánk kegyelméből. Mivel a drága gyermek elmesélte álmát nekünk, ezáltal Atyánk minket is megajándékozott azzal az örömmel, amely átjárt bennünket, amint megértettük az álom jelentését.

Gyermekem azt láthatta álmában, hogy én egy hatalmas, gyönyörű, luxusházba költöztem. Ehhez a házhoz én nem vásárlás által jutottam hozzá, hanem kaptam valakiktől vagy valakitől, nem kellett fizessek érte. Csupán annyit kellett tennem, hogy ezt a lakást, ahol most élek a valóságban is, el kellett hagynom mindenestől, és nem vihettem innen semmit magammal. Amikor a gyermekem eljött hozzám, ebbe a házba, ahogyan ő mondta, "annyira luxus volt minden, és, mintha aranyból lett volna, olyan fényes, hogy alig láttam a szemeimmel".

Körülbelül ennyi volt az álom, és nekem rögtön jött is hozzá a megértés. Elmondtam neki, hogy a Mennyországot mutatta meg neki Isten ebben az álomban. Mert a leírás is teljesen illik arra, amiket a Bibliában, a Jelenések könyvének végén olvashatunk, és még sok minden más is erre utal az álomban. A luxusházban a nagy fényesség Isten dicsőségét jelképezi. Mert, ahogy olvashatjuk az Írásban, nem lesz szükség sem napra, sem holdra, sem semmilyen fényforrásra, hogy azok világítsanak, hiszen Isten dicsősége fog világítani mindig (Jelenések 22:5). A testi szemeink ezt a nagy fényt nem is tudják elviselni, de nem is lesz rá szükség, mert a Mennyek Országában már a lelki szemeinkkel kell, hogy lássunk.

Továbbá, az is teljesen klappol, hogy amikor Atyánk magához vesz, itt kell hagynunk mindent, amit a földi életünkben összegyűjtöttünk magunknak, semmi földi kincset nem vihetünk innen magunkkal, sem pénzt, sem lakást, sem vagyont, de még a személyes használati tárgyainkat sem. Ezeket Atyánk elveszi tőlünk, de ha mindvégig kitartunk és hűek maradunk hozzá, akkor ad nekünk ajándékba mindezek helyett sokkal jobbat, sokkal szebbet, sokkal dicsőségesebbet, és egyáltalán nem bánjuk már azt, hogy a régit, a földit, a testit - ami amúgy is múlandó, és pusztulásra van ítélve - elhagytuk ezért a sokkal jobbért, a tökéletesért, amely örökkévaló.

Amikor mindezt elmondtam, együtt örömködtünk, és hangosan dicsőítettem Atyánkat, megköszönve azt, hogy ilyen gyönyörűséges, és dicsőséges álmot adott nekünk! És, hogy mindezt egy olyan gyermeknek mutatta meg, aki nem is olvasta még a Bibliát, és a Jelenések könyvében leírtakat! Ugyanakkor, fohászkodnom is kell Atyánkhoz, hogy legyen irgalmas hozzám, és tartson alázatban, hogy el ne bizakodjak, fel ne fuvalkodjak ettől a hatalmas lelki ajándéktól, amelyet - bár nem vagyunk méltók rá, és mégis - ma Tőle, az ő jóságából és kegyelméből kaphattunk...

A minap olvastam egy bizonyságtevő bejegyzését, amelyben többek között arról is írt, hogy Isten személyesen szól, és lehajol mindenkihez, aki az Ő segítségét kéri, megbocsátja a bűneinket is, ha azokat valóban megbánjuk, mert Krisztus kifizette a bűneinkért a váltságdíjat a legdrágább vérrel. És mindehhez nincs szükség másra, csak őszinte bűnbánatra és alázatra, vagyis két hajlékony térdre és alázatos szívre.

Erre aztán érkezett egy olyan hozzászólás, amely miatt tulajdonképpen írom most ezt a blogbejegyzést. Ebben a hozzászólásban azt írja az illető személy, hogy Istent szeretni kell, nem arra van szükség, hogy megalázkodjunk előtte.

Ekkor megszólalt bennem a Lélek hangja, és azt mondta, hogy ez egy hatalmas, és igen népszerű téveszme, amely különféle megtévesztő mozgalmak, irányzatok (pl. ezotéria, New Age tanok, stb.) révén bele lett ültetve az emberek fejébe: az emberi egót felemelik, felmagasztalják, és azt hitetik el az emberekkel, hogy ők is istenek. A Lélek pedig eszembe juttatta mindazokat, amiket Jézus Krisztus tanított nekünk az alázat fontosságával kapcsolatban. Merthogy Ő ezt mondta és mondja ma is, mert valóban így is történik mindmáig:

"Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek." (János 14:26)

Na, de miket is tanított Krisztus az Ő tanítványainak, és ezáltal nekünk is, az alázattal kapcsolatban? Jézusnak a következő mondatait juttatta eszembe a Lélek:

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek." (Máté 11:28-29)

"Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, [rész 18,14. Jób. 22,29. Máté. 23,12.] megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik." (Lukács 14:11)

Vajon miért tanít arra minket Jézus, hogy legyünk alázatos szívűek, alázzuk meg magunkat? Legalább két okból is fontos ez (lehet, hogy több is van, de nekem most erre a kettőre hívta fel a figyelmemet Atyánk, Lélek által).

Egyrészt azért, hogy az önzőségünket és az egyre inkább növekvő, versengő, dicsőségre és hatalomra vágyó, felfelé törő, és más embertársunkat eltipró egónkat lefegyverezze. Másrészt pedig azért, mert, ha egyáltalán nem vagyunk hajlandóak megalázkodni, akkor nem tudjuk belátni hibáinkat, és nem tudunk szembesülni a bűneinkkel. Ha pedig nem szembesülünk a bűneinkkel, akkor nem tudjuk megbánni sem azokat, és nem tudunk bocsánatot kérni sem, nem tudjuk Isten irgalmát és kegyelmét kérni sem. Mert a felemelt, felmagasztalt egónk nem engedi meg nekünk ezt a "luxust", hogy meglássuk, hogy mi milyen alávalók és bűnösök vagyunk, Isten pedig mennyire jó és tökéletes. Nem vesszük észre, hogy az alázatra nekünk van szükségünk, nem pedig Istennek van szüksége arra, hogy mi megalázkodjunk előtte. Nem látjuk meg, hogy az ilyen bűnösöknek, mint amilyenek mi vagyunk, azért van szükségünk arra, hogy megalázkodjunk, hogy Atyánk előtt fejet és térdet hajtva, az Ő irgalmáért és szabadításáért esedezhessünk. Mert Isten, a mi szívünk szándékát látva, az Ő atyai jóságával és szeretetével, kegyelmével, örömmel bocsátana meg nekünk, ha mi kérnénk azt Tőle. Ámde, akiben nincs alázat, az nem igazán tud kérni sem Tőle.

Ily módon, ha netán megszólalna bennünk a lelkiismeret, akkor az agyunk rögtön felpörög, és gyorsan hárításba kezd, indokokat keresve, és megmagyarázva, hogy amit tettünk, az nem is a mi bűnünk, hanem mindig valaki másé, vagy pedig a körülményeké... de semmiképpen sem mi vagyunk a hibásak, bűnösek. Ennek eredményeképpen, saját magunkat hamis nyugalomban tartva, ismét hátradőlhetünk, mert nem kell megalázkodnunk, nem esett csorba a mi egónkban. Így zárjuk el magunkat a szembesülés és a bűnbánat elől, és így történik meg az, hogy elzárjuk magunkat Atyánk közelségétől, az Ő jóságától, kegyelmétől és szeretetétől, mert megmaradnak bennünk a bűneink, nem kérünk bocsánatot sem embertársainktól, sem Atyánktól, és így nem is tisztulhatunk meg azoktól, nem szabadulhatunk meg a Krisztus által.

Figyeljük meg Jézusnak az alábbi példabeszédében, a tékozló fiú történetében elhangzottakat is, mert ebben is azt mutatja meg nekünk Jézus, hogy a tékozló fiú azután nyerte el az ő atyjának bocsánatát és kegyelmét, miután bűneit meglátva és azokat megbánva, megalázta magát, és visszatért az ő atyjához. Az ő atyja pedig mekkora örömmel fogadta őt vissza ezek után! Pontosan úgy, mint ahogy a mi Teremtő Atyánk is teszi, amikor visszafogad bennünket!

"Monda pedig: Egy embernek vala két fia; és monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.

Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.

Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.

Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.

Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!

Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.

És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!

Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!

És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.

Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot.

És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?

Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza.

Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt.

Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.

Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.

Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!

Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott." (Lukács 15:11-32)

Éjszakai álmomban a városban gyalog mentem egy utca járdáján. Egyforma, cserepes tetejű, valószínűleg tégla építésű társasházak sorakoztak egymás után az utcában, és az egyik társasház felé közeledve, bámészkodó sokaságot pillantottam meg, amint a járdán álltak és izgatottan beszélgettek. Odaérve megkérdeztem valakitől, hogy mi történt. Azt a választ kaptam, hogy leesett az egyik társasház tetejéről egy ember. Valamit dolgozott odafent, megcsúszott, és a levegőben szaltózva zuhant lefelé. Elvitte a mentő, de valószínűleg meghalt az ember. Mondtam, hogy lehet, mert sajnos, az ilyen típusú házak tetején veszélyes tartózkodni, mivel a cserepes, lefelé nagyon lejtős cseréptetőn könnyen meg lehet csúszni. Az emberek szörnyülködtek, még megkérdeztem, hogy milyen cégnek dolgozott ez az ember, és mondták is a cég nevét, de erre a névre már nem emlékszem. Elmentem ennek a cégnek az irodaházához, és az irodában dolgozóknak elújságoltam, hogy mi történt. Megbeszéltük ugyanazt, amit az utcán bámészkodó emberekkel is beszéltünk, és sajnálkoztunk a baleset elszenvedőjén.

Ennyire emlékszem ebből az álomból. Azt a megértést kaptam az álomról, hogy a társasház tetején dolgozó ember, aki állítólag leesett a tetőről és meghalt, a bizonyságtevőket jelképezi. Jézus ezt mondta tanítványainak és követőinek (a bizonyságtevőknek), hogy:

"A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.

És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik  meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." (Máté 10:27-28)

Ez a háztetőkön hirdetés korunkban azt jelenti, hogy amit álmokban, látomásokban, Lélek általi megértésekben kapunk Atyánktól, Krisztustól, azt az Internetről kürtöljük világgá. Ez az ember pedig éppen ezzel foglalatoskodhatott a ház tetején, amikor leesett onnan.

Az álomban a társasház a közösségi médiát jelképezte (Facebook), és az, hogy ennek a társasháznak a tetejéről leesett egy odafent dolgozó ember (vagy legalábbis ezt mondták nekem az emberek az álomban) azt jelenti, hogy a Facebook az utóbbi időben nagyon ráállt a bizonyságtevőkre, különösen a Kiáltó Szó bizonyságait szokta nagy előszeretettel eltávolítani a látható és megosztható tartalmak közül, de nem csak az övét, hanem a másokét is.

Mint valószínűleg sokan tudják már, a Facebook mostanában a mesterséges intelligenciával (AI) moderáltatja a tartalmakat, és amit az AI nem megfelelő tartalomnak ítél, azt eltávolítja a Facebook-ról, illetve, ha úgy gondolja, le is tiltja a neki nem tetsző tartalmakat megosztók profilját, fiókját. Fellebezni lehet, de szintén az AI fogja ezt is elbírálni, tehát, emberrel nincs kommunikációs lehetőség.

Érdekes azonban az AI ízlése, mert szerinte nyugodtan maradhatnak a felületen az erőszakot, pornográfiát tartalmazó reklámok, videók, posztok, és mindenféle ízléstelen tartalmak, de azt, hogyha valaki Istenről tesz bizonyságot, azt felettébb nehezen viseli. Sokakban felmerülhet tehát az a kérdés, hogy vajon kit vagy mit szolgálnak a közösségi médiaplatformok: a jót vagy a rosszat?

Visszatérve az álomra: én nem láttam ezt az embert leesni, és a holttestét sem láthattam az álomban, minden, amiről értesültem, azt az emberek elmondása alapján hallhattam. Magyarul: egyáltalán nem biztos, hogy meghalt ez az ember, vagyis, nem biztos, hogy a bizonyságtevők a továbbiakban nem tudnak majd megosztani bizonyságokat a közösségi médiában.

Nem kell tehát megijedni, a munkát nyugodtan tovább lehet folytatni, amíg van rá bármilyen mód, lehetőség, hogy minél több ember lelke megmenekülhessen, minél több emberhez eljussanak a bizonyságok, az Örömhír, és ami nagyon fontos: hogy minél többen megtudják, hogy Isten ma is él és beszél Lélek által személyesen bárkihez, aki őszinte és alázatos szívvel kéri ezt Tőle, és személyes kapcsolatra vágyik az Atyával.

Ha pedig az AI eltávolít egy-egy megosztott tartalmat, ám tegye... mire ő észreveszi, leellenőrzi és eltávolítja, addig már valószínűleg sokan láthatták, hallhatták azt a bizonyos tartalmat azok közül, akiket érdekelt.

Ne feledjük, amit Jézus mondott az utolsó időkre vonatkozóan: "A ház tetején  levő ne szálljon alá (...)" (Máté 24:17)

Fontos tehát folytatni a bizonyságtevést úton-útfélen, Interneten, bárhol, ahol csak lehetőség van rá, osztogatni az arra éhes embereknek a "kenyeret", a lelki táplálékot. Akit pedig nem érdekel, nyugodtan görgessen tovább, Isten sem erőszakolja rá magát senkire, aki elutasítja Őt.

"Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?

Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.

Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt." (Máté 24:45-47)

Éjszaka egy olyan álmot láthattam, amelyben meg voltam kísértve egy férfi által. Ám ezt megelőzően, a valóságban is meg voltam kísértve egy másik férfi által. Az álom pedig ennek a történésnek lehet a folytatása...

Történt ugyanis, hogy néhány napja rám írt Messengeren egy számomra ismeretlen férfi. Azt kérdezte udvariasan, hogy bejelölhet-e ismerősnek Facebook-on, így ismeretlenül. Persze, csak akkor, ha nincs párom, mert nem szeretne beleavatkozni egy kapcsolatba.

Ezen én eléggé meglepődtem, mert nem regisztráltam semmilyen társkereső oldalra, mivel nem is keresek társat. Persze, ha akarnám, megtehetném, hogy keresek, mivel elváltam már jó ideje, és a szó szoros, fizikai értelmében nincs párom sem. Ám ennek nem is érzem hiányát, mivel néhány éve Istenhez fordultam, és Ő betöltötte, és ma is betölti a lelkemben lévő űrt, így nem érzem magamat sem egyedül, sem "félembernek" fizikai értelemben vett párkapcsolat nélkül. Azért fogalmazom így, hogy fizikai értelemben vett, mert lelki értelemben viszont van kapcsolatom magával az Atyával, Jézus Krisztussal! És nekem éppen ez az, amire szükségem van.

Isten, a vele való személyes kapcsolatom során, az Ő Örömhíre, megváltása mellé megadta nekem azt a kegyelmet is, hogy fokozatosan elvette tőlem a szexualitást is. Így ma már ennek hiányát sem érzem, erre sincs szükségem, hála és dicsőség a jóságos Atyánknak! Érzem és tudom, hogy ezért én sosem tudok elég hálás lenni Neki, mert ez egy akkora kegyelmi ajándék! Ki sem tudom fejezni azt, hogy mekkora megkönnyebbülést jelent ez, mekkora terhet vesz le Atyánk a vállairól annak, akinek ezt megadja, mekkora szabadság ez!

Visszatérve az üzenetre, amelyet ettől a férfitól kaptam, a meglepettség után a következő reakcióm az volt, hogy elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon hogyan is tudnám úgy lerázni, hogy hazudnom se kelljen, meg ne is sértsem meg... hiszen végülis udvarias volt, nem tűnt sem túl tolakodónak, sem rosszindulatúnak, a szavai alapján. Aztán arra gondoltam, hogy talán nem is kell semmit reagálnom rá, csak simán úgy kell tennem, mintha meg sem kaptam volna az üzenetet, és el sem olvastam volna. Ezt is megtehetem, hiszen, mivel nem volt ismerős, még csak az engedélykérések között volt az üzenete, így, amíg nem válaszolok, addig nem láthatja azt sem, hogy elolvastam-e az üzenetét. 

Persze, azért kíváncsiságból megnéztem a profilképét, meg néhány könnyen fellelhető információt róla. Ebből az  derült ki, hogy valamely környékbeli településen lakik, valószínűleg egyedülálló, van néhány közös ismerősünk is, sportos megjelenésű, és az arca alapján korban is körülbelül hozzám illő lehet.

És ekkor megkísértett az agyam. Az a hosszú, szürke, tekervényes kígyó... Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lehetne, ha összejönnék ezzel a pasival. Vagy, ha vele nem jönne össze a dolog, akkor esetleg valaki mással... Talán tudna pár dologban segíteni, hiszen egy háztartásban, főleg ott, ahol gyerek is van, gyakran jól jönne még két segítő kéz. Nem úgy gondoltam rá, mint nő a férfira, nem a nemiség szempontjából gondolkodtam el ezen, hanem teljesen gyakorlatias szempontból. Például ilyenekre gondoltam, mint, hogy ha lenne egy társam, egy férfi, talán ő meg tudna esetleg szerelni ezt-azt a lakásban szükség esetén, vagy reggel el tudná fuvarozni iskolába a gyerekeket, így én könnyebben beérhetnék a munkahelyre, vagy, ha netán beteg a gyerek és nem mehet iskolába, esetleg könnyebb lenne megszervezni azt, hogy valaki itthon maradjon vele. Vagy, ha együtt élnénk, akkor még a rezsit is közösen fizethetnénk, nem egyedül kellene mindennel megbirkóznom. Egyszóval, bizonyos szempontokból könnyebbséget jelentene...

Ám ugyanakkor azt is eszembe juttatta a Lélek, hogy ezek a gondolatok ugyanazok, mint a Teremtés Könyvében, amikor Ádám elbukott: ő is úgy gondolta, hogy szüksége van egy segítőtársra! Mert nem volt elég neki Isten segítsége, Isten társasága! Hanem kellett neki emberi segítség, egy ember, mint segítőtárs! Aki fölött aztán uralkodhat, vagy rosszabbik esetben, a másik fél fog uralkodni felette, vagy akár felváltva uralkodnak egymás felett. Az is eszembe jutott, hogy akkor viszont testiségre, nemi érintkezésre is szükség lenne közöttünk, hiszen manapság melyik férfi jönne össze és maradna meg egy olyan nő mellett, akitől ezt nem kaphatja meg? És így már neki, a férfinak, az emberi társnak igyekeznék tetszeni és megfelelni. Ezért már nem tudnék Isten dolgaival foglalkozni, és arra törekedni, hogy Istennek tetsző életet éljek. Magyarul: eldobnám az Atyánktól kapott kegyelmet, és visszamennék a törvény alá. Az alá a törvény alá, ami a házasságokra vonatkozik, és a párkapcsolatokra is ugyanúgy, még akkor is, ha hivatalosan nem házasodnak össze a felek... Vajon képes lennék eldobni ezt a hatalmas kegyelmet, amikor nekem az Úr maga a segítőtársam? Hiszen Ő ma is gondot visel ránk, megvan mindenünk, amire szükségünk van, miért lenne hát szükségem nekem segítőtársra egy férfi személyében, miért keresném a bajt magamnak? Hiszen megtapasztalhattam már párszor, hogy mennyire rosszul működtek hosszú távon a párkapcsolataim eddig is!

Amint mindezek a gondolatok pár másodperc alatt lejátszódtak a fejemben, és elképzeltem mindezt, egyre inkább kirázott a hideg az egésztől. Mik is jutnak nekem eszembe, hogyan merült fel bennem ez az egész? Hiszen már régóta tisztában vagyok azzal, hogy nekem nincs szükségem ilyen értelemben segítőtársra, egy gyarló férfira! Amikor itt van nekem Krisztus! És a saját női gyarlóságomra sincs szükség egy férfival szemben sem. Nem akarom többé eldobni magamtól Isten kegyelmét, amelyet nem érdemeltem meg, de Ő mégis megadta nekem ajándékba! Nem akarok hűtlen menyasszony lenni, nem akarom elhagyni Krisztust, a Megváltót, mert Ő számomra az igazi, Ő az igaz vőlegény, akiben sosem kell csalódnom, mert Ő valóban önzetlen, mindig csak jót adott az embereknek, és az életét adta értem, értünk!

Eszembe jutottak Pál apostol szavai is a férfi-női kapcsolatról, a házasságról. Kissé hosszú, de mindenképpen érdemesnek tartom elolvasni, ezért idézem ide:

"A mik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni.

De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.

A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.

A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.

Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.

Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.

Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.

Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.

De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.

Azoknak pedig, a kik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék.

Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.

Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.

És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.

Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.

Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.

Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?

Csak a mint kinek-kinek adta az Isten, a mint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképen rendelkezem.

Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? ne metélkedjék körül.

A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása.

Kiki a mely hivatásban hívatott el, abban maradjon.

Szolgai állapotban hivattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal.

Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképen a ki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája.

Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái.

Kiki a miben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.

A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint a ki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelreméltó legyek.

Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni.

Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget.

De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.

Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért a kiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna.

És a kik sírnak, mintha nem sírnának; és a kik vígadnak, mintha nem vígadnának; a kik vesznek, mintha semmijök sem volna.

És a kik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja.

Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. A ki házasság nélkül van, arra visel gondot, a mi az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak;

A ki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének.

Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. A ki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; a ki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének.

Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.

De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, a mit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez.

A ki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi.

Azért, a ki férjhez adja, az is jól cselekszi, de a ki nem adja férjhez, még jobban cselekszi.

Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, a kihez akar, csakhogy az Úrban.

De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van." (1. Kor. 7.)

Tehát, amint Pál is leírta, jobb az embernek egyedül lenni, csak a paráznaság, a testiség miatt engedte meg Isten a házasságot, mert jobb házasságban élni, mint égni. Ám, mivel én ilyen problémákkal már nem küzdök, Atyám kegyelméből, ezért számomra ez sem lehet ok arra, hogy bárkivel is összejöjjek. És valójában, a lelkem mélyén nem is akartam most sem semmi ilyesmit, ezért rázott ki a hideg még a gondolatától is. De azért az agy mégis bepróbálkozik, meg akar kísérteni, eljátszik a gondolattal. Viszont ezúttal, hála Istennek, nem járt sikerrel a kígyó!

Ismét elgondolkodtam, hogy kell-e írnom ennek a pasinak valami finom, visszautasító szöveget, vagy tegyek úgy, mintha nem is láttam volna azt, hogy rám írt. Attól tartottam, ha túl finom lesz a válaszom, hogy ne legyen sértő, akkor esetleg nem veszi komolyan az elutasító választ. Akkor viszont hazudnom kellene, hogy van párom, hazudni viszont nem akartam. Ezért egyelőre nem írtam semmit, ez tűnt a legjobb megoldásnak pillanatnyilag. Aztán, ahogy teltek-múltak az órák, azt adta a Lélek, hogy nincs más feladatom ezzel kapcsolatban, mint teljesen őszintének lenni. Megírni azt, hogy van már egy igaz Vőlegényem, és, hogy kicsoda ez a Vőlegény! Így hazudnom sem kell, viszont ezek után már biztosan nem lesz kedve tovább próbálkozni! Legfeljebb azt gondolja, hogy ez a nő teljesen megbolondult, hogy ilyeneket írkál neki... de én ezt szívesen vállalom, hogy én vagyok Isten bolondja, az Ő bolond gyermeke! Mi baj lehet tehát? Így hát Lélek által vezetve, őszinte gondolataimat közölve, megírtam neki a következő választ:

"Szia! Köszönöm a jóindulatodat, hogy nem szeretnél egy kapcsolatba beleavatkozni. Igazából én már nem keresek társat, mert már megtaláltam az Igazit, a Vőlegényt, akit úgy hívnak, hogy Jézus Krisztus! Mivel Ő a tökéletes, igaz Vőlegény, és én rátaláltam (vagy Ő talált rám), így én már nem tudom ennél lejjebb tenni a mércét, és nem tudnék senki más társat elfogadni, csak Őt, mert senki nem tudná megadni nekem azt a lelki örömet és lelki békét, amit Ő adhat nekem. Kívánom, hogy te is találd meg az Igazit! "Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik." (Lukács 11:10)"

Ennyit írtam neki válaszul, magamban előre szórakozva, és nevetgélve azon, hogy mekkora bolondnak fog most engem elkönyvelni, ezek után biztos nem lesz kedve tovább próbálkozni velem. Sőt, inkább szidni fogja magát valószínűleg, hogy minek kellett ráírjon egy ilyen ütődött nőszemélyre... És úgy látszik, hogy tényleg bejött ez az ötlet, mert eltelt már azóta majdnem két nap, és semmi reakció! Most meg ő tesz úgy, mintha nem is látta volna a válaszomat!

Visszatérve arra, amivel kezdtem ezt az írást: éjszaka egy olyan álmot kaptam mára, amelyben én és az exem együtt fürödtünk egy fürdőkádban, teljesen pucéran. Az álomban is tudtam, hogy mi már nem vagyunk egymással párkapcsolatban, és azt is tudtam, hogy neki van már másvalakivel kapcsolata. Ám ő valamiért mégis ki akart velem kezdeni az álomban. Így, amikor én megláttam rajta, hogy miben sántikál, feltápászkodtam, hogy szálljak ki a kádból. Ezt látva, ő megpróbált visszatartani, és megkérdezte, már nem tudom, milyen szavakat használt, de a lényege az volt, hogy nem lenne kedvem vele egy kis "légyottra"? Mire én gyorsan kiszálltam a kádból, és miközben megtörölköztem, határozottan rávágtam, többször is, hogy "Nem, nem, nem, nem!" Ám, miközben felöltöztem, azon gondolkodtam, hogy vajon miért utasítottam el így zsigerből? Nem jobb lett volna egyet élvezkedni együtt, mint a régi szép időkben, csak most az egyszer, mindenféle kötelezettség nélkül? És ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy neki van már valakivel kapcsolata, és még ki tudja, hogy azon kívül kikkel fekszik le, hiszen, amíg együtt voltunk, hozzám is hűtlen volt. És ez a szó jutott eszembe: tisztátalan! Meg az, hogy ha én újra lefeküdnék vele, megfertőzne engem, és ismét tisztátalanná válnék ezáltal én is. Ennyire emlékszem ebből az álomból.

Amikor felébredtem, eltöprengtem ennek az álomnak a jelentésén, és a Lélek rávezetett arra, hogy azért kaptam ezt az álmot, mert Isten visszaigazolást adott arról, hogy jól tettem, hogy elutasítottam, és azt is, hogy így utasítottam el ezt a férfit, aki próbálkozott nálam. És egyúttal figyelmeztetni akar arra is, hogy az embert az agya mennyire próbálja megkísérteni. Mert, ha azok után, hogy Isten engem már megtisztított ilyen szempontból, én ismét érintkeznék bárki férfival, akkor Atyánkhoz, Krisztushoz lennék hűtlen ezáltal, mert az Ő bennem elvégzett munkáját tenném semmissé. Mert Ő elvette tőlem a nemiséget, és gyermekévé tett, és valamelyest gyermeki lelkületet adott nekem. Megtisztított ettől a bűntől engem úgy, hogy nem is vágyom rá, és határozottan örülök is ennek, hogy elvette tőlem ezt a függőséget. Mert legyünk őszinték, a nemi vágy nem más, mint egy függőség.

Nem állítom, hogy én mindenféle szempontból és mindenféle függőségtől megtisztultam már, de ebből a szempontból igen. És jobban teszem, ha másféle megfontolásból sem állok szóba semmilyen férfival, sem újjal, sem régivel, de még csak gondolat szintjén sem fut át ilyesmi az agyamon.

Az álom által azonban nem csak erre hívja fel Atyánk a figyelmünket. Hiszen másfajta testiség is megkísértheti az embert, nem csak a nemi vágy. Gyakran előfordul az is, hogy miután az ember Istenhez fordult, és elindult a keskeny úton, Isten megváltoztatja az ő gondolkodását, formálja, vezeti, és megadná neki az újjászületés ajándékát, akkor az ember azzal van megkísértve embertársai által, hogy visszamenjen a régi életébe, hogy újra olyan legyen, úgy éljen és úgy viselkedjen, mint régen. Erre utal az álomban az exem jelenléte, aki megpróbált újra elcsábítani.

Ilyenkor, amikor kísértés éri az embert, akkor az agya rendszerint működésbe lendül, és próbálja megmagyarázni, okokat találni magának arra, hogy miért is kell ő ezt megtegye. Másfajta kísértések esetén is ugyanígy működünk, legyen szó akár az anyagiasságról, a kényelem szeretetéről, a torkosságról, az utazgatások és más élményszerzés szeretetéről, internetfüggőségről, stb. A testiségnek rengeteg verziója van, és én sem vagyok még minden függőségtől, megkötözöttségtől szabad. Például szeretek jókat enni, így a torkosság bűnébe én is gyakran beleesek. Sajnos, ennek a fajta kísértésnek nem tudok mindig ellenállni, de bízom abban, hogy Isten ezt a függőséget is elveszi, amikor elérkezik az ideje ennek is.

Befejezésül, álljanak itt Jakab apostol szavai e témára vonatkozóan:

"Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. 

Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." (Jakab 1:12-17)

Éjszakai álmomban azt láthattam Atyánk kegyelméből, hogy hoztak egy olyan új törvényt, miszerint mindenki a személyi igazolványával el kellett, hogy menjen egy hivatalba, talán az okmányirodába vagy kormányablakba, mert valamit újítást, módosítást kellett bele írni, és az mindenkinek benne kellett, hogy legyen a személyiben.

Hosszú sorbanállás volt a hivatal előtt, mire sorra kerültünk, mert sokan voltunk. Sorbanállás közben néztem, hogy több olyan ügyintéző is volt közöttük, akik egy régebbi munkahelyemen, az akkori ügyfélszolgálaton kollégáim voltak anno, de nem mindenki, mert voltak új arcok is közöttük. (Azonban egyikük sem az az ember volt, akik a valóságban tényleg kollégák voltak, hanem más arcok voltak az álomban...) Csodálkoztam álmomban, hogy mi történhetett, talán azt a csoportot kérték fel erre a feladatra?

Aztán az is előfordult egy-két alkalommal, hogy amikor tudtam volna, hogy én kerülök sorra, engem hátrébb soroltak, és másokat szólítottak az ablakhoz az ügyintézők. Meg akartam kérdezni tőlük, hogy emlékeznek-e még rám, mert együtt dolgoztunk annak idején. Arra azonban nem emlékszem, hogy végül ezt a kérdést megtárgyaltuk volna, amikor végre, hosszas várakozás után én is sorra kerültem. Csak arra emlékszem, hogy valamit írtak a személyi igazolványba, amely nem ilyen személyigazolványkártya volt, mint manapság, hanem az a régi fajta, több lapból álló kis könyvecske volt a személyi igazolvány.

Mire feleszméltem, gyorsan túl is voltam az ügyintézésen, és miután távoztam az ügyintéző ablakától, próbáltam felfedezni, hogy mi változott a személyimben. Valami bélyegzővel nyomott, kis zöldes színű pecséteket láttam a kis könyvecskében, amik elég furák voltak, olyan négyzet alakúak voltak, mint a QR kódok, de nem QR kódok voltak, hanem csak az alakjuk hasonlított rá. Tehát, igazából akár bélyegnek is nevezhetem őket, mert olyan alakjuk volt, mint a bélyegnek, bár nem teljesen olyanok voltak, mint a postai levélbélyegek, mert talán nem ragasztották őket, hanem mintha irodai bélyegzővel nyomták volna rá a lapokra. És amikor megnéztem alaposabban, közelebbről, akkor észrevettem, hogy a bélyegek közepében van egy-egy apró betűs írás, amit alig lehetett elolvasni, annyira apró betűkkel volt írva. Ám amint mégis sikerült elolvasnom, meglepődtem és meg is ijedtem attól, amit láttam: valami ilyesmit írt: "Lehetsz te is jó magyar kisördög"!

Ekkor elgondolkodtam azon, hogy ezek vajon régi pecsételések lehetnek rajta, vagy újak? Vagy van közöttük olyan, amelyik régi, és van, amelyik új, most bélyegezték rá? Ezzel a töprengéssel véget ért az álom, mert felébresztett az ébresztőóra...

A megértés, ami jött erre az álomra, szerintem elég egyértelmű, valószínűleg sokan rájönnének a jelentés lényegére akkor is, ha ezt az írást most nem olvasnák tovább... De nézzük, hogy egészen pontosan mire is figyelmeztethet a jóságos Atyánk ezáltal? 

Az új törvényről, az ügyfélszolgálatról, a személyiről és a bélyegzésről, valamint a ráírt "Lehetsz te is..." szlogenről egyértelműen a digitális állampolgárság és/vagy az Ügyfélkapu+ juthat eszünkbe, és valójában erről is van szó. Hiszen a lépten-nyomon fellelhető nagy plakátokon is az a szlogen szerepel, hogy: "Legyél te is digitális állampolgár!"

A bélyegről és a ráírt kisördögös szlogenről pedig a fenevad bélyegére asszociálhatunk. Ám nekem a hosszú sorbanállásról még azt is eszembe juttatta a Lélek, hogy pár éve még az oltásért álltak ugyanilyen hosszú sorban a magyar emberek, ami szintén sokakat úgy sodorta a vesztükbe, hogy nem is sejtették azt. Tehát, nyilvánvaló, hogy ez az egész folyamat, a megpróbáltatások sorozata már akkor elkezdődött. Vagyis, igazából nem is akkor, hanem már azelőtt, jóval korábban megtörtént mindannyiunkkal, amikor még csak lelki szinten vettük fel a fenevad bélyegét azzal, hogy bűnbe estünk, és bűnt bűnre halmoztunk. Erre utalhat az álom végén az a jelenet, amelyben azon töprengek, hogy vajon melyik bélyeg került most bele a személyibe, és melyik lehet régi...

Ezek a történések, amelyek az utóbbi években tesznek bennünket próbára, és fizikai szinten is ennyire láthatóvá váltak, már csak a hab a tortán, hogy minden nyilvánvaló legyen, és, hogy könnyebben megláthassuk azt, hogy miben vagyunk, és, hogy mi mellett tesszük le a voksunkat újra és újra.

Tovább vizsgálgatva a bélyegen látott szlogent, amely így szólt: "Lehetsz te is jó magyar kisördög!", az a megértés is jött, hogy itt már minden mindennel összefügg. Mert itt már nem csupán a digitalizációról és a vele járó diktatúráról van szó, hanem ennél is többről: a közelgő háborúról! Mert ki lehet a "jó magyar kisördög"? Ki más, mint, a jó magyar hazafi, egészen pontosan: a fiatal, jó magyar katona! Kicsit kutakodtam ma a hasonló hangzású szlogenek után, és rájöhettem, hogy mostanában a fiatalokat is hasonló szlogenekkel toborozzák tartalékos katonának! Hogy csak hármat említsek ezek közül, a teljesség igénye nélkül:

"Szeretem, megvédem! Csatlakozz a területvédelmi tartalékosokhoz, és legyél te az, akire mindenki felnéz!"

"Legyél te is acélkocka!"

"Legyél te is ambiciózus és magabiztos a tatai tüzérosztálynál!"

Közben pedig azt is megtudtam, hogy a toborzás nagy sikernek örvend, annál is inkább, mivel magyarországi szinten elég magasnak számító havi jövedelemmel honorálják azt, ha valaki vállalja a kiképzést és a tartalékos katonai szerepet. Ha egy fiatal vállalja mindezt, akkor még inkább úgy tűnhet számára, hogy megéri, hiszen, mivel a 25 év alattiak adókedvezményében is részesül, sokkal magasabb nettó jövedelmet kaphat kézhez, mint egy idősebb sorstársa. Az már egy másik kérdés, hogy, ha nemsokára háborúra kerül sor - márpedig ez egyre valószínűbbnek tűnik - akkor sajnos nem sokáig élvezhetik ezt a jövedelmet, már, ha egyáltalán sikerül túlélni azt...

"Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. 

De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. 

Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! 

Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.

Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg.

Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.

Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,

A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele." (1.Thess 5:3-10)

Miután lejegyeztem ezt az álmot, megtudtam, hogy nem csak én kaptam az éjszaka, mára virradólag ilyen figyelmeztető álmot, hanem velem együtt legalább négyen kaptunk hasonló jelentéssel bíró álmot mára, és ezek csak azok, amelyekről értesültünk és tudunk, de vajon még hányan kaphattak most hasonlókat, akikről nem tudunk?

A következő hangfelvétel készítője az egyike azoknak, akik ilyen álmot kaptak, érdemes meghallgatni az alábbi linkre kattintva:

https://www.youtube.com/watch?v=zNWwuOMUuSY

A napokban több olyan cikk is elém került, amelyekben arról írnak, hogy Magyarországon több településen is szennyezett csapvíz, ivóvíz folyik a vezetékeken. Korábban arról olvashattunk, hogy a legtöbb településen a megengedett határértéknél jóval magasabb az ivóvíz nitrát- és más, egészségre káros anyagtartalma, most, a legújabb hírek szerint pedig férgeket találtak némely Pest megyei települések csapvizében, és, hogy az önkormányzatok palackos ivóvizet biztosítanak a lakók számára a helyzet rendezéséig. A hozzászólók közül többen felháborodásuknak adtak hangot, és valószínűleg többekben felmerült az a kérdés is, hogy ilyenformán ki tudja, hogy még hány település vize lehet férgekkel szennyezett... Többen írták, az ország különböző részeiről, hogy a csapvíz már régóta nem megbízható minőségű, és saját tisztító berendezés nélkül nem javasolják a fogyasztását senkinek. A közfelháborodás, tehát, óriási méreteket öltött, ez látható a rengeteg hozzászólás alapján.

Persze, a cikkeket olvasva, először belőlem is felháborodást váltott ki, és el is kezdett pislákolni bennem a lázadás parázsa, de mielőtt túlságosan fellángolt volna bennem a lázadás tüze, Atyánk hangja, amely "megszólalt" a lelkemben, lecsillapított. És azt adta nekem Lélek által, hogy tekintsek el most annak vizsgálatától, hogy kinek vagy kiknek az anyagi érdekeit szolgálhatja az, hogyha országos szinten megrendül a bizalom a csapvíz minősége iránt, és egyre többen átállnak az immár mindenhol betétdíjassá vált palackos vizek fogyasztására... mert most nem ez a legfontosabb. Hanem inkább arról írjak, hogy mit üzen számunkra ez a jelenség lelki értelemben, és, hogy valójában kell-e nekünk igazán félni mindettől? 

Tehát, figyeljük meg a jelenség lelki jelentését: vajon miért engedhette meg Isten, hogy megtörténjen mindez? És mit jelképezhet az, hogy szennyezett és férges a csapvíz, amely a közműszolgáltatóktól a vízvezetékeken keresztül jut el az azt fogyasztó emberek számára? 

Az első kérdésre a válasz az, hogy Isten azért engedhette meg, hogy mindez megtörténjen, hogy nyilvánvalóvá váljon az, hogy mit fogyaszt a mai ember, mindenféle vezetéken és csatornán keresztül, mi folyik be az ő szívébe, az ő elméjébe, a tiszta víz helyett: a szennyezett víz. Ezek a vezetékek, csatornák pedig nem mások, mint az emberek beszédei, a média mindenféle verziója és a vallások. Ezek mind-mind megfertőzik, beszennyezik a rájuk figyelő, őket hallgató, és a belőlük táplálkozó emberek szívét, lelkét, gondolkodásmódját és tetteit, azaz az egész életét. Mert az emberek inkább a szennyezett vizet választják, sőt, fizetnek is a szennyezett vízért, hogy inkább ezt kaphassák meg, az ingyen is elérhető, Élő Víz helyett...

De miféle Élő Vízről beszélhetek itt mégis? Arról az Élő Vízről, amelyet Jézus beszéde, az Ő tanításai adnak nekünk, amely tiszta, és tápláló nemcsak a testnek, hanem a léleknek méginkább... Mert mindannyian hajlamosak vagyunk csak a testünkre figyelni, és megfeledkezni arról, hogy mi valójában nem is testek, hanem lelkek vagyunk, és a testünk csak a külső burok, az eszköz, amelynek valójában az lenne a feladata, hogy a lélek akaratát hajtsa végre. Ehelyett mi teljesen a testünkkel azonosultunk, folyton csak a testünkre figyelünk, a testünket féltjük, és az életcélunkká is az vált, hogy a testünket éltessük, minél tovább életben és egészségben tartsuk. Arra pedig ma már szinte senki nem figyel, hogy mi lesz a lélekkel, hogy a lélek mindeközben teljesen eltorzul, és "zombivá", menthetetlenné válik. 

Teljesen elfeledkeztünk arról, hogy Jézus azt tanította, hogy "A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet." (János 6:63)

De térjünk vissza az Élő Vízre, amely szintén Jézus lelket éltető beszéde, nézzük meg, hogy hol találkozhatunk ezzel a Bibliában: a samáriai asszony történetében.

"Megy vala azért Samáriának Sikár nevű városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az ő fiának, Józsefnek.

 Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.

Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!

Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.

Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.

Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.

Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?

Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?

Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:

Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.

Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jőjjek ide meríteni!

Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jőjj ide!" (Ján. 4:5-16)

A fentiek fényében, kedves embertársak, nincs más teendőnk, mint az Élő Vizet, azaz Krisztus beszédét választani, ahelyett a víz helyett, ami az emberektől származik, szennyezett, és "minden csapból az folyik". Mert az, aki az Élő Vízzel táplálkozik, annak van Élteltője, Gondviselője, mert maga az Úr táplálja és tisztítja, mossa annak lelkét éltető vízzel, az Úr viseli annak gondját mindenféle szempontból. Az ilyennek nem kell aggódnia a teste miatt sem, mert tudja az Atya, hogy mire van az ő gyermekeinek szüksége nemcsak lelkileg, hanem testileg is, és azt is megadja az Atya. Félnünk és aggodalmaskodnunk tehát teljesen felesleges, mert:

"Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?

Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak;

De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.

Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?

Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát;  és ezek mind megadatnak néktek.

Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert  a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:27-34)

Ám, ha netán még mindig félne és aggódna valaki a testi épsége, egészsége miatt, erre az esetre Jézusnak még az alábbi szavait is eszembe juttatja a Lélek, ez szintén a témához kapcsolódik:

"Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén ő belé,  megfertőztethetné őt; hanem a mik belőle jőnek ki, azok fertőztetik meg az embert.

Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.

És mikor házba ment vala be a sokaság közül, megkérdezék őt tanítványai a példázat felől.

És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy a mi kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt?

Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, a mely minden eledelt megtisztít.

Monda továbbá: A mi az emberből jő ki, az fertőzteti meg az embert.

Mert onnan belőlről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok,

Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság:

Mind ezek a gonoszságok belőlről jőnek ki, és megfertőztetik az embert." (Márk 7:15-23)