(A kép forrása: https://www.blikk.hu/sztarvilag/hoppa-magyar-foszereplok-a-vilaghiru-lord-of-the-dance-ben/9blherg)

Nem sok mindenre emlékszem az éjszakai álmomból, de annyira igen, hogy egy tánccsoportban voltam, ahol valamiféle csoportos táncműsorra gyakoroltunk, vagy esetleg már magát a műsort adtuk elő, egy elég szokatlan helyszínen: egy város vasutai mellett. Nem tudom, hogy milyen tánc volt ez, modern vagy népi, de mintha nem párban táncoltunk volna. És azt sem tudom, hogy miért pont egy ilyen helyszínen táncoltunk.

Egyszercsak hirtelen az egyik táncos közülünk beesett a vasúti sínek közé, amelyek lentebb voltak, mint a peronok. Segítségére siettünk, hogy húzzuk ki onnan, mielőtt vonatok jönnének errefelé. Nem tudom, hogy végül ennek mi lett a vége, hogy sikerült-e időben kihúzni onnan őt, már csak annyira emlékszem, hogy olyasmit nem láthattam, hogy vonat jött volna és elgázolta volna...

A következő álomképben már bent voltam egy épületben, ahol a tánccsoport alapítványának egy csomó pénzt adományoztak jómódú emberek. Én pedig csodálkozva néztem ezt, hogy milyen sok pénzt áldoznak egy olyan célra, ami az én szemszögemből nézve nem is tűnt igazából életbevágó fontosságúnak, inkább csak a kulturális élet egy kis morzsájaként tekintettem rá... Arra gondoltam, hogy jól el vagyunk látva, úgy néz ki, hogy a tánccsoportnak nem lesznek anyagi nehézségei, és elgondolkodtam, hogy vajon miért olyan fontos ezeknek az embereknek az, hogy egy ilyen tánccsoportot ennyire bőkezűen támogassanak anyagilag? Ennyi volt az álom, amelyhez a következő megértést kaphattam Lélek által: 

A tánc maga itt a testiség megnyilvánulását jelképezte, mivel a táncot magát, a táncmozdulatokat a testünkkel hajtjuk végre, és aki nézi a táncot, az is testi szemek által nézi, az ő testi szemeinek kívánságát elégíti ki bizonyos formában azzal, ha egy táncműsort néz. A táncműsorra (nem eredeti sorra, hanem műre!) pedig hogyan készülnek az előadók? Úgy, hogy betanulnak vezényszóra egy koreográfiát, egy mű mozdulatsort, amit folyamatosan gyakorolnak, aztán, ha már sikerült jól begyakorolni azt, akkor számot adnak a mű-sor nézőinek (és, ami a legfontosabb: az azt szponzorálóknak, az alapítvány adományozóinak!) arról, hogy mivel foglalkoztak mostanig, és mennyire ügyesen sikerült a "kiképzésük".

A szponzorok, vagyis, jelen esetben az adományozók a pénzükkel járultak hozzá ahhoz, hogy a testiség megnyilvánulását minél mű-vész-ibb szinten tudják a táncosok előadni - vagyis a pénzükkel tartották benne őket a testiségben, mint ahogyan ez történik általában ebben az elbukott világban. Azok az emberek, akiknek sok pénzük van, általában földhözragadt, testi emberek, és a pénzüket is testiekre áldozzák, illetve arra, hogy másokat is a testiségbe vigyenek, és testiségben tartsanak. Így manipulálják - "money-pulálják" - a pénzükkel azokat az embereket, akik azt elfogadják, anélkül, hogy észrevennék, hogy "mire megy ki a játék", pontosabban: a játszma. Merthogy itt játszmákról van szó, elbukott emberi játszmákról.

Ezáltal visznek sok embert a veszedelembe, rosszabb esetben a vesztébe, a pusztulásba. Ezt szemléltette az álomban az a jelenet, amelyben az egyik táncos beesett a vasúti sínek közé, ahonnan, ha nem tud időben kimenekülni, az arra jövő vonat egyenesen elgázolhatja őt.

Merthogy testi emberektől semmi sincs ám ingyen, még az sem, amit ők pusztán adományként tüntetnek fel. Hiszen cserébe elvárásaik vannak, még akkor is, ha csak burkolt elvárások ezek, mert akkor még nem nyilvánítják ki... Előbb-utóbb mindenképpen kiderülnek hátsó szándékaik: fogják éreztetni a másik féllel az "adósságát", fognak célzásokat tenni arra, hogy az adomány elfogadója részéről "hogyan illene, hogy kimutassa háláját" feléjük. Erre mondja azt a szólás-mondás, hogy: "úgy táncol, ahogy fütyülnek neki", mert a szerencsétlen ember a megfelelési kényszer miatt nem tud másként tenni.

Ezzel pedig gyökeresen szembemennek azzal, amit Krisztus tanított, amikor ezt mondta:

"Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.

Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;

Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." (Máté 6:1-6)

Mit takar egészen pontosan itt az a rész, hogy "amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb? Azt, hogy ne azért tegyünk jót embertársainkkal, hogy ő majd hálából viszonozza a jóságunkat valamilyen formában! Hanem épp ellenkezőleg, a népmesékben is elterjedt gondolkodásmódnak pontosan az ellenkezője az igaz: jótét helyébe jót ne várj! Mert, ha jót vársz a te jótettedért cserébe, és megkapod embertársadtól azt a jót, amit elvársz, akkor nem történt más, mint egy üzlet: te adtál valamit, amiért ő is adott neked valamit cserébe. Ebben az esetben szó sincs itt jótéteményről, csak üzletről, csere-beréről vagy csere-kereskedelemről. Ne legyél képmutató, és ne várd azt, hogy Isten majd megjutalmaz érte bármilyen módon is! (Ez nekem is szól, éppúgy, mint mindenki másnak.)

Ezért mondja az Úr Jézus, hogy Atyánk csak azt jutalmazza meg, aki nem azért cselekszik jót, hogy az emberek körülrajongják őt, hanem csendben, "titkon", azaz semmit sem várva cserébe. Mert csak az ilyen nem veszi el még itt a Földön a jutalmát, és az Atya ezt látva majd megjutalmazza Őt. Mert az Atya látja nemcsak azt, hogy jót tettünk valakivel, hanem azt is, hogy milyen szándékkal tettük azt, hogy mi van a mi szívünkben. Mert Atyánk a szívek és a vesék vizsgálója, aki méltón megfizet úgy az adakozónak, az ő szíve szándéka szerint, mint az adomány fogadójának az ő szíve bizalma szerint (aszerint, hogy kibe helyezi az ő bizalmát: emberekbe vagy az Úrba). Ezt írja minderről a próféta:

"Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!

Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön.

Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr;

Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.

Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?

Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint." (Jeremiás 17:5-10)