Álmomban munkahelyet kerestem éppen, és megláttam egy álláshirdetésben, hogy dolgozót keresnek valami jótékonysági munkára: a rászorulóknak kellett ételt osztogatni egy városban, az utcán. Gondoltam, ez a munka pont jó lesz nekem, mert legalább valami tényleg hasznosat tehetek, hiszen ezzel, hogy ételt osztogatok, nem csak dolgozni fogok, hanem még jót is cselekedhetek az emberekkel.

Jelentkeztem tehát a munkára, és nemsokára be is hívtak dolgozni az adott helyre. Ám amikor odamentem az utcába, ahol ételt kellett volna osztogatnom, azzal kellett szembesülnöm, hogy mégsem én kell, hogy ételt osztogassak, hanem van már ott egy biztonsági őr, aki elvégzi ezt a munkát. Láthattam, amint egy automatából, annak érintőképernyőjét nyomogatva kapta meg a szétosztandó élelmiszert, és érdekes módon, egyáltalán nem olyan fajta táplálék volt benne, amire számítottam, hogy én majd szétosztogatom... Mert én valami olyasmire számítottam, hogy főtt melegételt fogok osztogatni a rászorulóknak, szegényeknek, hajléktalanoknak, éhezőknek. De nem ez történt, hanem az, hogy minden gombnyomásra egy-egy csokibonbont adott ki az automata, a biztonsági őr pedig ezt osztogatta mindenkinek... És érdekes volt az is, hogy nem hajléktalanokat meg szegény, rászoruló családokat láttam sorban állni az ételért, hanem a sorban gyerekek álltak, akik viszont nem is feltétlenül voltak rászorulók. Az őr minden sorrakerülő gyereknek egy-egy csokibonbont adott enni, akik azt elfogadták, betették a szájukba, és miközben fogyasztották, már mentek is tovább.

Láttam, hogy itt énrám már nincs semmi szükség, mert egyrészt nem is olyan élelmiszert osztogatnak, amivel a rászorulók éhes hasa jóllakhatna, ami finom is, de mégis tápláló, hanem itt konkrétan édességosztogatás folyik a gyerekeknek - amolyan gyerekzsúr hangulata volt az egésznek. Másrészt, nem is férhetek hozzá a munkához, mivel már a biztonsági őr látja el ezt a feladatot, vigyázva, hogy nehogy valaki illetéktelen kézbevegye a készüléket, esetleg több bonbont elsajátítson belőle, mint amennyi jár, vagy esetleg garázdaságot kövessen el és tönkretegye a gépet, stb. Így aztán, miután megrökönyödve álltam ott egy ideig, végül magamhoz tértem a meglepetésből, és kelletlenül odébbálltam, munka nélkül...

Azt a megértést kaphattam erre az álomra Isten kegyelméből, hogy a rendszer, avagy a sátán, már most is sokmindent megtesz, és hamarosan méginkább mindent el fog követni azért, hogy Isten gyermekeit megakadályozza abban, hogy bizonyságot tehessenek, hogy "szétosszák" a valódi, lelki "táplálékot", amely által az igazságra éhező lelkek közül még sokan megmenekülhetnének. A biztonsági őr, mint a rendszer szolgája, itt a rendszert jelképezte, és az, hogy valódi eledel helyett édes csokibonbonokkal látta el az "éhezőket", az pedig a rendszer elhitetéseit jelképezte, amint igyekszik mézes-mázas szavakkal, manipulatív módon az embereket és méginkább a gyermekeket magához édesgetni, a saját igényei és céljai szerint nevelni, formálni, a cukor által elkábítani, hogy elforduljanak Istentől, és csakis a rendszerben bízzanak: azt tegyék, amit ő mond, amit ő megkövetel tőlük, és ne azt, amit Isten mond, ne Isten gondoskodására és oltalmára bízzák magukat. Így, a szépnek és jónak látszó desszerttel elcsavarja a gyermekek fejét, elfordítja a tekinteteket, avagy a lelkeket Isten szavától, a mennyei "tápláléktól", amelyet Jézus Krisztus által kijelentett, és az embertömegeket olyannyira manipulálja, hogy még sorbanállásra is hajlandóak a rendszer által kínált "lehetőségekért", a desszertért, amire valójában nincs is szüksége a léleknek, sem a gyermekeknek sem a felnőtteknek, viszont csábítóan néz ki, és mindenki azt hiszi, hogy az kell neki, szüksége van rá.

Gondoljunk csak vissza arra, hogy mi történt nem is olyan régen: az emberek hosszú, kígyózó sorokban álltak az oltásokért, amelyeket a rendszer ugyanígy, ingyen, az egyetlen működő megoldásként, kihagyhatatlan lehetőségként hirdetett és osztogatott az embertömegeknek! És sokan megbetegedtek vagy meghaltak azután tőle. Mint ahogy a csokibonbonok sem tesznek éppen jót az embernek, hiszen tele van cukorral és más adalékokkal - azonban ez nem valódi táplálék, csak olyasmi, ami az édes íze által pillanatnyi örömérzetet ad, amíg az ember meg nem eszi, el nem fogyasztja azt...

Ezzel szemben én - aki ebben az álomban Isten bizonyságtevőit jelképeztem - valódi, tápláló, igazi eledelt adhattam és osztogathattam volna az éhezőknek. De a rendszer embere által ki lettem túrva a helyemről, nem mehettem oda. És a sorbanálló gyermekek sem felém közeledtek, hanem inkább a rendszer által felkínált lehetőséget választották önként, a testi szemekkel nézve jónak tűnő megoldásokat fogadták el, amelyeket a desszert, vagyis a csokibonbonok jelképeztek. Engem jóformán észre sem vettek, hogy én is ott vagyok... mert nem érdekelte őket a lélek, a valódi, lelki táplálék, sem Krisztus, sem az ő beszéde, csak a testi jólét, a testi örömök megszerzése...

Ezért az álom tanulsága az, hogy ne késlekedjünk, addig osszuk meg a bizonyságainkat - amelyeket továbbadásra, szétosztásra Atyánk jóvoltából kaptunk - az emberekkel, amíg még megtehetjük! Mert ha elvétetik a szó, akkor már késő lesz, nem lesz rá lehetőségünk többé!

"Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!" (Lukács 12:42-43)