János Evangéliumát én már többször elolvastam korábban, de csak nemrég hívta fel a jóságos Atya Lelke a figyelmemet a Jézus halála előtti jelenet egyik apró részletére, amelyben egy - tulajdonképpen emberi szemmel és elmével olvasva abszolút lényegtelennek tűnő - történést olvashatunk. Ez a kis jelenet arról szól, hogy mielőtt Jézust megfeszítették, a katonák megosztoztak az Ő ruháin, és sorsot vetettek az Ő köntösére, hogy közülük kié legyen az, mert nem akarták azt is négy részre szakítani, hanem meg akarták egy darabban hagyni. És, ami szintén fontos részlet a köntössel kapcsolatban, az nem csak az, hogy beteljesült ezáltal a sorshúzás által az Írás, hanem az, hogy ez a köntös tulajdonképpen csak egy szőtt anyag volt, mert valójában teljesen varratlan volt:

"A vitézek azért, mikor megfeszítették Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig szövött.

Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek tehát ezeket művelék." (János 19:23-24)

De miért is lehet fontos az, hogy Jézus köntösén nem volt egyetlen varrás sem? Két szempontból is fontos ez. Egyrészt - amint a legtöbb ember gondolhatja - azért, mert Jézus a földi testben tartózkodása alatt mindvégig, a teljes megjelenésével és viselkedésével az egyszerűséget, az EGY-szerűség NAGY-szerűségét akarta megmutatni. Ezért történt többek között az is, hogy nem lóháton vonult be Jeruzsálembe, hanem egy egyszerű kis szamár hátán. Ezért  járt zsákruhában, és ezért mondta azt is a hegyi beszédben, hogy "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa." (Máté 5:3). Mert az ő elméjük egyszerű, nincs tele a fejük mindenféle zűrzavaros gondolattal, és "légióval" leterhelve fölöslegesen. Ezért mondta azt is, hogy: "Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van." (Máté 5:37)

Másrészt pedig - amire talán kevesebben gondolnának, - szintén nagyon fontos szempont az, hogy ezen a köntös egy természetes anyagból szőtt darab volt, amelyet, miután megszőtték az anyagot, nem munkálkodtak tovább rajta emberi kezek, nem öltögették azt tűvel össze sehol. Ez is a tisztaságot, a szentséget jelképezi, azt, hogy emberi kezek nem érintették azt fölöslegesen, és nem szennyezték be (nem fertőztették meg, ahogyan Károli Gáspár fogalmazná, az ő szóhasználatával).

A Bibliában több helyen is olvashatunk az emberi kezek csinálmányairól, azok tisztátalanságáról, és azoknak bálványként történő tiszteléséről, imádatáról. Az egyik ilyen részt már a Tízparancsolatban láthatjuk:

"Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek." (Mózes 2. 20:4-5)

A másik hasonló kijelentés szintén Mózes 2. könyvében olvasható:

"Földből csinálj nékem oltárt, és azon áldozd a te égő- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged.
Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből: mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt." (Mózes 2. 20:24-25) 

Majd, a Jelenések könyvében szintén olvashatunk az emberi kezek csinálmányairól:

"A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak." (Jelenések 9:20)

Ha megfigyeljük, a Jelenések könyvében már egyenesen a gonosz lelkek imádatával azonosként olvashatunk az emberi kezek csinálmányainak tiszteléséről. De vajon miért van ez így többször is kijelentve a Bibliában, mit jelent egyáltalán az a fogalom, hogy az "emberi kezek csinálmányainak tisztelete" vagy "imádata"? Sokmindent jelenthet, amire nem is gondolnánk. Mert az emberek jelentős része csupán arra gondol, hogy bálványszobrok imádatáról lehet szó. És igen, valóban, erre is értendő. De nem csak erre, mert a mai emberiség úgy általában nem imád bálványszobrokat. (Kivéve a katolikusokat, akik, bár elmondásuk szerint nem magát a szobrot imádják, de valójában mégis a szobrok előtt térdelve imádkoznak.)

Ha pedig nem imádkozunk emberi kéz által megalkotott szobrok előtt, akkor valami teljesen másfajta imádatról lehet itt szó. Mégpedig arról, hogy túl sok időt töltünk a munkánkkal, és túlzottan nagy fontosságot tulajdonítunk a munkánknak. És elhisszük azt, hogy csupán a munkától, és a munkánkkal megkeresett anyagi javaktól, pénztől függ az életünk, a boldogságunk, a megélhetésünk, nem pedig Istentől.

Jézus pedig nem azt tanította, hogy a kezeink munkája vagy akár szellemi munkánk, azaz a munkahelyünk és a fizetésünk nélkül semmi esélyünk a megélhetésre, és a halál vár ránk, sőt ellenkezőleg:

"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?

Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?

Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak és nem fonnak;

De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.

Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?

Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Máté 6:26-33)

Tehát, ily módon imádjuk a kezeink csinálmányát, miközben nem is vesszük azt észre, hogy valójában a munkát és a munkával megszerzett anyagiakat Isten fölé helyeztük. Nem bízunk Atyánkban, nem hisszük el azt, hogy ha Őt keressük, akkor Ő tud és fog is rólunk gondoskodni. Fel sem tűnik nekünk, hogy miközben a földi kincsekért és a földi jólétért végzett munkánkkal eltöltjük életünk jelentős részét, addig Istenre, az Istennel történő személyes kapcsolatra, az Ő országának és igazságának keresésére és hirdetésére (az Atya szőlősében való munkára) szinte vagy egyáltalán  nem fordítunk időt. Ezt jelképezi az "emberi kezek csinálmányainak imádata, tisztelete". Mert, ahogy olvashattuk, Atyánk "féltőn szerető Isten", mi pedig az Ő jóságával élünk vissza, és az Ő szeretetét dobjuk el magunktól azzal, hogy a "kezeink csinálmányait", a munkánkat becsüljük többre, mint magát az Istent, és ezt tartjuk fontosabbnak, mint az Istennel való személyes kapcsolattartást.