Tanulságképpen írom le a következő történetet, amely nemrég történt velem, azért, hogy másnak is hasznára válhasson ez a bizonyság. Atyánk ugyanis megmutatta, hogy milyen az, amikor halljuk a Lélek hangját, és mégsem azt követjük, hanem a saját elménkre, agyunkra hallgatunk, és az emberi szokásainkra, a gondolkodásmódunkra hagyatkozva cselekszünk. Atyánk megengedte azt, hogy megláthassam, megérezhessem az engedetlenségem és önfejűségem gyümölcsét, és, hogy bizonyságot tehessek tetteimnek következményéről, embertársaimnak tanulságként.

Így történhetett meg az, hogy a gyermekem megbetegedett, és volt egy kemény éjszakám, amikor a gyermekem állapota elég kritikus volt, ezért azon az éjszakán nem aludhattam többet mindössze egy-két óránál. Másnap a gyermek túl volt már a nehezén, ezért következő éjszaka már aludhattam én is. Mivel előző este a helyzet miatt a lefekvés előtti zuhanyzásom is elmaradt, ezért gondoltam, hogy akkor most, hogy a gyermek végre békésen alszik, és van egy kis nyugalom, most már lezuhanyozhatok lefekvés előtt, aztán remélhetőleg az éjszaka nagyrészét majd átaludhatom már. 

Ámde, amint mentem a fürdőszoba felé, megszólalt bennem egy hang, amely arra figyelmeztetett, hogy ne menjek zuhanyozni, mert túl fáradt vagyok, halasszam el a zuhanyzást másnapra, és most menjek inkább aludni. De máris bekapcsolt az agyam, és azt mondta gondolatban, hogy márpedig muszáj most lezuhanyozni, mert tegnap este sem zuhanyoztam le, és egy felnőtt testnek szüksége van arra, hogy legalább másodnaponként lezuhanyozzon, mert hanem büdös lesz és kényelmetlenül fogja magát érezni, hiszen amúgy is ahhoz szokott hozzá, hogy rendszeresen felfrissül, "karban van tartva"... Így engedtem én is az agyamnak, a "tekervényes kígyónak" - akinek Éva is és Ádám is engedett annak idején - hogy "elcsábítson" és rábeszéljen a zuhanyzásra, a Lélek hangját elnyomva. Ekkor még elbagatellizáltam a kérdést, csekélységnek fogtam fel, és számomra egyáltalán nem tűnt egy fontos mérföldkőnek az életben az, hogy én most zuhanyzok-e vagy sem. Ezért minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül bementem a zuhanyfülkébe, és a szokásos módon hozzáfogtam megmosakodni.

Igen ám, de ezután jött a "fekete-leves", amikor a lábfejemet próbáltam megmosni: a tusfürdővel bekent lábfejemmel megcsúsztam a zuhanytálcán, elveszítettem az egyensúlyomat, és szószerint is elbuktam, nemcsak lelki értelemben: amint a levegőbe felrepültem, gyorsan le is estem, egyenesen a hátsómra esve a zuhanyfülke aljára, a zuhanytálcára. Esés közben pedig a hátsóm is, meg a hátam és a könyököm is nekicsapódott a zuhanyfülke üvegfalának... Talán mondanom sem kell, hogy az ütődéstől a fülke üvege robbanásszerűen, szilánkokra törve röpült szanaszét az egész fürdőszobában, és ennek az lett az eredménye, hogy én a zuhanytálcán, a széttört üvegszilánkokra ülve landoltam. Egy pillanatra azt hittem, hogy ez csak egy rémálom, ekkora hülyeség nem történhetett velem. De aztán, amint megnéztem magamat, és megláttam, hogy a könyököm vérzik, és megéreztem a karcolásokat a bőrömön, rájöttem, hogy ez mégsem egy rémálom, hanem bizony a keserű valóság.

Mindemellett, azt is el kell mondanom, hogy, bár Atyám megengedte, hogy elbukjak, és, hogy megláthassam a bukásom következményeit, azt is megengedte, hogy megláthassam, megtapasztalhassam azt is, hogy Ő mindezek ellenére mégis mennyire kegyelmes hozzám, az Ő gyermekéhez. Mert annak ellenére, hogy egy ilyen jellegű baleset nagyon súlyos sérülésekkel, vágásokkal, akár elvérzéssel is járhatott volna, a jóságos Atyám mindvégig vigyázott rám, és, bár engedetlen, tékozló fiúként viselkedtem, Ő mégsem engedte, hogy bármi komolyabb bajom történjen: megúsztam az egészet néhány karcolással, amelyeket az üvegszilánkoktól megtisztítva, a másik fürdőszobában lezuhanyozva, be sem kellett kötnöm, mivel - bármennyire is hihetetlen - azt láthattam, hogy egyáltalán nem véreztek, és fájdalmat is csak annyit éreztem, mint amikor egy kis karcolás történik a bőrön! Annak ellenére, hogy gyakorlatilag a bőrömbe ragadtak a szilánkok, és néhol bele is álltak a hátamba (a kezemmel húzogattam ki), nem vágtak el, csak összekarcoltak. Egyedül csak a bal könyököm vérzett, emlékeztetve engem arra, hogy ez bizony a "bal" cselekedet következménye volt, nem a "jobb" cselekedeté. De még ebben is megmutatkozott Isten kegyelme, mert miután letisztítottam a könyökömet, már csak annyira vérzett az is, hogy elég volt rá egy egyszerű sebtapasz, nem vérzett át az sem. Szóval, mindent összegezve, ezt jól megúsztam! (Nem úgy, mint a zuhanyfülke...)

Viszont annál nagyobb káosz lett a fürdőszobában: kezdődhetett este 10-kor a sepregetés, üvegdarabok, szilánkok szedegetése, mert minden tele volt velük, a fürdő egyik végétől a másikig. És, hogy a gyerekek, - akik mit sem sejtve aludtak tovább - nehogy belelépjenek valamibe, be is kellett zárni ennek a fürdőszobának az ajtaját kulccsal, egészen másnap reggelig, amíg végre felporszívózhattam minden kis zeget-zugot.

Ekkor én még nem is fogtam fel, hogy mindez miért történt velem. Lefekvéskor, amint imádkoztam, megkértem a Mennyei Atyánkat, hogy mondja már meg nekem, hogy mi volt ez az egész, miért történt velem mindez? Gondoltam, hátha ad valami olyan álmot, amiből rájövök, hogy miért... De nem így történt, ugyanis éjszaka nem kaptam választ. Másnap délután viszont megadta a megértést: eszembe juttatta, hogy Ő szólt előre Lélek által, ugyanis az a belső hang - amely figyelmeztetett, hogy ne menjek aznap este zuhanyozni, mert túl kimerült vagyok, és halasszam el, mert ez a zuhany most nem létfontosságú - Tőle jött. Csakhogy én nem hallgattam rá, mert már megint okoskodtam az eszemmel, vagyis az agyammal, azzal a nagy, tekervényes "kígyóval". És nem a Lélek hangját követtem, hanem engedtem, hogy "az alattomos kígyó" meggyőzzön az ellenkezőjéről, hogy neki engedelmeskedjek, és ne az Atya tanácsát cselekedjem meg... Ezért Atyánk megengedte, hogy mindez megtörténjen, de mégis, Ő olyan jóságos és dicsőséges, és annyira szereti az Ő gyermekeit, hogy mindennek ellenére sem vette le az oltalmát rólam. Csak a zuhanyfülke törhetett össze, de azt nem engedte, hogy nekem akár egy hajszálam is görbüljön, az Ő tudta nélkül... Dicsőség és hála a jóságos Atyánknak mindörökké! Ámen!