Hétvégén egyik éjszaka három álomképet kaptam jó Atyánk kegyelméből, amelyekről a megértés sokáig váratott magára. Csak annyit tudtam, hogy valamire figyelmeztetni akar Atyánk ezáltal, de nem igazán értettem, hogy mire. Mostanra kezdett letisztulni a kép számomra, hogy körülbelül miről szól a figyelmeztetés, bár még most sem teljesen tiszta minden...

Az egyik álomkép arról szólt, hogy elmentem Gyrost venni, és néztem, ahogy az ott dolgozó férfiak sütik a Gyrost. És megbotránkoztam azon, ahogyan készítették. A szokásos módon fel volt a hús tűzdelve arra a forgó sütőszerkezetre, amelyen a valóságban is sütni szokták a Gyrost, de amikor locsolták, akkor nem a szokásos  fűszeres-olajos páclével locsolgatták, mint a valóságban, hanem vérrel! A vér volt megfűszerezve, és azzal locsolgatták sülés közben a gyroshúst! És akkor arra gondoltam magamban, hogyha ezt így csinálják, inkább Gyros sem kell! És végül nem is vártam meg, hogy megsüssék, mert nem akartam már Gyrost enni, inkább távoztam a helyszínről.

Erről az álomképről, noha hajnal körül kaptam, csak estefelé jött Lélek által egy annyi megértés, amely egyetlen összetett szó volt csupán: vérontás! Ennyi jött csak, így én sem sokat fűznék hozzá, mert nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, ezért csak ennyit írok róla: Atyánk valamilyen közelgő vérontásra akarja felhívni a figyelmünket. Hogy ez mikor, hol, és milyen formában fog megtörténni, arról fogalmam sincs, csupán annyi sejtésem van, hogy köze lehet ahhoz az álomhoz, amit egy kedves útitársam álmodott és osztott meg a YouTube csatornáján (1-2 nappal azután olvastam az ő álmát, miután én ezt az álmot kaptam).

Az ő álma a következőképpen szól:

"DIPLOMÁCIA EREJE MÉSZÁRLÁS - Ezt a három szót hallottam ma reggel, ébredéskor, és mindegyre visszajött, mígnem èreztem, hogy habár nem értek semmit belőle, írjam le. És lejegyeztem egy lapra, de akkor erőteljesen feljött bennem, hogy NE IDE. Így kiírom egyszerűen, magyarázatok nélkül, mert ha ùgy kedves a mi Atyánknak, biztosan megkapjuk rá előbb vagy utóbb a megértést." (a <<vak voltam>> YouTube csatornáról idézve)

A következő álomképben, amelyet azon az éjszakán kaptam, egy munkahelyen voltam, nem tudom, hogy hol, de mindenképp valamiféle iroda volt a helyszín. És valahogy ott volt a kisgyermekem is, nem tudom, hogy az én valódi gyerekem volt-e, vagy az álomban más kisgyerekem volt, erre már nem emlékszem. És a főnököm vele főzette meg a kávét. Ezen elcsodálkoztam, de úgy tűnt, hogy neki ezzel semmi gondja nincs, teljesen természetesnek vette, hogy a gyerekem főzze meg neki és mindenkinek a kávét. Így megfőzte a gyermek a kávét, aztán kávéztunk. Én azokból a kis egymásba dugható, eldobható, papír vagy műanyag poharakból tornyot építettem, majd annak a tetejébe, a legfelső pohárba kértem a kávémat, és onnan ittam ki. Majd, miután letettem az asztal mellé a földre a pohár-tornyot, felállítva, valaki nekiment és felborította a tornyot. Némelyik pohár ki is esett belőle. A főnök pedig kérdezte, hogy ez miféle ötlet volt, hogy így igyam a kávét, lám-lám, most felborultak és szétomlott az egész építmény. Én pedig mondtam, hogy magam sem tudom, hogy miért, de most így volt kedvem. És mondtam, hogy milyen jó, hogy már kiittam belőle a kávét, mert így nem tudott kifolyni belőle semmi.

Erről az álomról az a megértés jött, hogy a főnököm gyakorlatilag a rendszert jelképezi, akár a munkahelyeket is, ahol az emberek a lelküket is kidolgozzák egy kis éhbérért, és lassan már azért dolgoznak, hogy dolgozhassanak, vagyis, hogy fedezni tudják a keresetükből a munkájukhoz szükséges kiadásaikat. Gürcölnek a mókuskerékben, és a munkának élnek. Arra áldozzák az életidejüket, a lelküket, hogy a rendszert kiszolgálják, és építgessék, míg végül teljesen ellélektelenednek. Ezt jelképezte az, hogy a főnököm a gyermekemmel főzette meg a kávét. A gyermekem ugyanis itt a lelkemet jelképezte. Még a lelkem is be lett fogva a munkába, mert a rendszer a lelkünket is magáénak követeli, és, igen, a gyermekeinket is. Hiszen ők is arra vannak tréningezve, hogy a rendszer szolgái legyenek, ne Isten szolgái. És én, mint gyermek, felépítettem a rendszernek a tornyot, még, ha csak poharakból is. És ittam abból a pohárból a kávét, a sötét italt, magamba ittam a rendszer tanait, amelyekkel megfertőzött engem, és engem is az ő szolgájává nevelt. De ennek a toronynak, a rendszer tornyának ugyanúgy össze kell omolnia, mint Bábel tornyának. És a torony építőelemeinek szét kell gurulniuk, mint azokkal a poharakkal ahogyan történt. Isten megengedi, hogy megtörténjen a vérontás is, és az is, hogy összeomoljon a felépített emberi rendszer, és összeomoljon bennünk a rendszerbe vetett bizalom. Megengedi, hogy anarchia és káosz legyen, ha arra van szükség ahhoz, hogy végre felébredjünk a langyosságból és a mély álomból, amelyben vagyunk, és, hogy rájöjjünk, hogy nincs másik út, csak Jézus Krisztus.

"Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam" - ezt mondta Krisztus (János 14:6). És ezt mindenkinek személyesen meg kell tapasztalnia. Mindenkinek, mivel bűnös és gyarló emberek vagyunk, meg kell tapasztalnunk a csalódást, a bánatot, a fájdalmakat és az összeomlást, kinek-kinek milyen formában, ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy ne ebben a földi életben gyűjtögessük a kincseinket, ne itt keressük a boldogságot, mert azt nem az emberek által felépített rendszer, és nem a testi, földi élet adhatja meg nekünk (ha igen, akkor is csak ideig-óráig), hanem csak a Teremtő Atyánk képes erre. És, amíg nem utáljuk meg a földi életünket, és saját magunkat is, addig nem tudunk őszinte szívvel Atyánkhoz fordulni. Ezért szükséges, hogy bekövetkezzen, ne csak globálisan, hanem bennünk, a lelkünkben is az apokalipszis, hogy kő kövön ne maradjon, amely le nem romboltatik. Hogy leromboltasson minden hamis hiedelem és tan a mi elménkben, hogy megláthassuk és megutálhassuk mindennek a hiábavalóságát, és ezután valóban Atyánkhoz fordulhassunk, és az Ő segítségét és kegyelmét kérhessük. Kérhessük azt, hogy Krisztus Lelke vezesse a mi lelkünket a keskeny úton, az örökkévalóság útján.

A harmadik álomban főiskolára vagy egyetemre jártam, nem tudom, pontosan hová... Elkéstem óráról, és úgy tudtam csak bemenni abba a terembe, ahol volt az éppen aktuális órám, ha átmentem egy másik, külső termen is, ahol már éppen egy másik órát tartottak. Mert abba a belső terembe csak a másik, külső termen keresztül volt bejárat, mivel ilyen vagon-szerű beosztással rendelkeztek a termek, az egyikből nyílt a másik. Így aztán kénytelen-kelletlen bementem az első terembe, ahol már a tanár tartotta az órát, és kissé röstellkedve, elnézést kérve, áthaladtam a termen. A tanár nem szólt semmit, csak magyarázta tovább a tananyagot. Aztán benyitottam abba a terembe, ahol a saját órámat tartották, és ott kerestem egy üres helyet, oda beültem, de már ott is javában folyt az óra. Ennyire emlékszem ebből az álomból.

E harmadik álomról azt a megértést kaptam, hogy lejárt az idő. Az utolsó percek utáni percekben vagyunk, amikor még éppen be lehet menni a belső szobánkba, Atyánk örömére. Mert a tanóra már elkezdődött, és zajlik éppen. Még néhány üres hely maradt, és a jóságos Atya kegyelmének és hosszútűrésének köszönhetően még elfoglalhatjuk ezeket a helyeket, még, ha kissé el is késtünk. Ám ezekhez a helyekhez már csak a külső termen át, különféle szenvedéseken, nyomorúságokon keresztül vezet az út, amelyeket meg kell látnunk, éreznünk, tapasztalnunk, ahhoz, hogy megláthassuk azt, amiben voltunk. Ezeken a megpróbáltatásokon át kell haladnunk ahhoz, hogy eljuthassunk a belső szobánkba, ahol Isten kegyelmét tudjuk kérni és megkapni azt.

"És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." (Máté 6:5-6)

Mert az Atya még most is fogad minket, az Ő tékozló fiait, még mindig. Akkor is, ha úgy tűnik, hogy már késő, mert már annyi bűnt elkövettünk, hogy azt még Istennek is lehetetlen megbocsátani. És, ha mégis betoppanunk hozzá, a belső szobánkban, a lelkünkben őszinte alázattal és bűnbánattal, könnyek között vergődve, meglátjuk tetteink súlyát, és az Ő bocsánatáért, kegyelméért és irgalmáért esedezünk, Atyánk beenged a terembe. És megengedi, hogy helyet foglaljunk az Ő országában, mint ahogyan megengedte a latornak is a kereszten. Mert a mi Mennyei Atyánk ugyanúgy örül minden egyes megtért, hazaérkező léleknek, mint az a gazda, akinek előkerült egy elveszett báránya.

"Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre." (Lukács 15:4-7)