Ismét kaptam a jóságos Atyánktól egy tanító álmot, amelyet fontosnak tartok megosztani, hogy más embertársaim is tanulhassanak belőle, és gyönyörködhessenek abban, hogy a Mindenható Isten milyen dicsőségesen, jóságosan és türelmesen tanítgatja az Ő gyermekeit.

Az álom arról szólt, hogy én, mint szülő, odamentem a gyermekem iskolájába, és valamiért fel kellett menni a legfelső emeletre. És utánam érkezett a gyermekem tanító nénije is. Én már fent voltam a felső emeleten, de a tanító néni, ahogyan haladt felfele utánam, a legfelső lépcsőfokokat már nem tudta megtenni. Megtántorodott, és mondta, hogy szédül. Észrevettem, hogy a nyakába akasztva lóg egy nagy, hosszú pánton egy sötét bőrpénztárca, amely már majdnem a földet érte, és ide-oda himbálózott, nehéz volt a pénz súlyától. Mivel ez akadályozta a tanító nénit a lépkedésben, és a súlya is lefele húzta a tanító nénit, én átvettem, és a saját nyakamba akasztottam. Majd tartottam a kezemet, hogy fogja meg, és felsegítettem azon a néhány hátramaradt lépcsőfokon az emeletre. Én, amikor végre felért a tanító néni mellém, az emeletre, mondtam neki, hogy egy ilyen pénztárcával a nyakamban én is szédülnék. És ekkor visszaakasztottam a nyakába a pénztárcát. Ennyi volt az álom.

Az álomról nem azonnal kaptam megértést, el kellett telnie egy kis időnek addig, de később mégis megjött a megértés az álomról:  én jelképeztem az álomban Krisztust, a gyermekem tanító nénije pedig valójában én voltam: az ÉN, vagyis az emberi EGO.

Az álom tanításának lényege pedig az, hogy a sok pénz teher a léleknek. És, bár e földi világban úgy tűnik, hogy az a jó az embernek, minél több pénze és vagyona van - hiszen azok az emberek, akiknek sok pénzük van, szabadabban élhetnek, azt tesznek és vesznek meg maguknak, amit akarnak, oda utazhatnak, ahová éppen kedvük van, és olyan körülmények között élhetnek, amilyet csak el tudnak képzelni maguknak, mivel a rengeteg pénzből megengedhetik mindezt maguknak - ám mindez csak a felszín: noha a külső szemeinkkel így látjuk, és el is hisszük azt, hogy ez így igaz, ám valójában ez így nem igaz, hanem csak iga. Igen, jól olvastad, "z" nélkül: nem elírtam, hanem tényleg erről szól a tanítás: a pénz egy iga, egy hatalmas rabiga, teher a léleknek. Ugyanis, a pénz, a vagyon, megkötöz, megszédít. Elveszi a józan eszünket, önhitté, elbizakodottá teszi az embert, és függőséget okoz: pénzfüggőséget. Minél több pénze van valakinek, annál inkább pénzfüggővé válik. Fokozatosan, egyre inkább növekednek az igényei, amelyek kielégítéséhez egyre több pénzre lesz szüksége, ezért egyre többet hajtja magát a pénzért, többet dolgozik vagy csal, lop, rabol, hogy minél több pénzhez juthasson. És az, aki munkával szerzi a pénzt, állandóan robotol érte, és pontosan ezáltal kevesebb ideje jut arra, hogy valóban éljen, hogy Isten országát keresse, vagy, ha az nem érdekli őt, akkor legalább földi értelemben szabadon élvezhesse a pénzét és az életét. Néha egy kis időt tud szakítani, hogy néhány napra elutazzon nyaralni, pihenni, de utána kezdődik előlről a robotolás, a mókuskerék, a pénz hajhászása az egyre nagyobb igények kielégítéséért. Aki pedig nem tisztességes munkával szerzi meg a pénzt, az is egyre többet "kell", hogy lopjon, csaljon, raboljon ahhoz, hogy minél több pénzhez juthasson... És ezáltal a pénzfüggőség által kötözi meg magát a legtöbb ember, pontosan úgy, ahogyan az alkohol- vagy kábítószerfüggők teszik: egyre több szerre (vagy pénzre) van szükségük ahhoz, hogy a várt eufóriát, örömérzetet, kábulatot, szédítő érzést megélhessék. Nem hiába láthattam úgy az álomban, hogy a tanító nénit a rengeteg pénz súlyától nehéz pénztárca megszédítette és visszahúzta őt lefelé, ezért, amíg a nyakában volt az, addig nem engedte őt feljebb haladni a legfelső emeletre (a mennyországba). Mert, ha netán elvétetik a pénz (vagy a drog, alkohol, bármi, amitől már kialakult a függőség, megkötözöttség), akkor az ember már azt hiszi, hogy anélkül ő nem tud élni, és bármit hajlandó megtenni azért, hogy azt, ami megvan már, ne veszítse el, vagy, hogy visszaszerezze azt magának, hogy újra kaphasson belőle. Mindent megtesz, amit csak a rendszer kér tőle ezért. Mint, ahogyan a tanítók és tanárok, a pedagógusok és a rendszer más szolgái úgy általában, megtesznek mindent, amit csak a rendszer kér tőlük a pénzért cserébe.

És itt nem csupán a pénzről, vagyonról van szó, hanem mindenféle földi kincsről, így például a szellemi kincsekről is, a jó hírnévről, a tekintélyről, és a tudásról, amit a tanítók, tanárok és más értelmiségi emberek felhalmoznak az agyukban, a fejükben. Hiszen, a pedagógusok általában nem arról híresek, hogy milyen nagy a fizetésük, és milyen nagy vagyonuk van, hanem manapság már éppen ellenkezőleg van ez: a legtöbben viszonylag szerényen tudnak megélni a havi keresetükből. Mégis, az álomban egy pedagógust kellett látnom a nyakában a terhes kinccsel, amely lehúzta őt! Azért kaptam ezt a képet ilyen formában, hogy megérthessem, hogy a szellemi kincsek is ideértendők, és mindenféle földi kincs, nem csak a pénz és a pénzen megvásárolható anyagi javak.

És most emlékezzünk vissza arra is, hogy mit tanított Jézus a földi kincsekről:

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. (...)

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. 

Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? (...)

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Máté 6:19-21, 24-25, 33)

A fenti idézetben a Mammon a pénzt jelenti, avagy a pénz istenét. Tehát, nem szolgálhatunk egyszerre Atyánknak, a Teremtő Istennek, és a pénz istenének is. Mert, amikor a pénzért hajtunk, akkor csak arra tudunk figyelni, Istenre pedig nem jut időnk.

Továbbá, a következőket is tanította erről - és tanítja még mindig - számunkra Krisztus:

"Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. 

Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.

A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát?

Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.

Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk?

Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők." (Máté 19:21-30)

Hát nem ugyanerről tanított-e Krisztus, a Bibliában leírtak szerint is, mint amiről kaptam az álmot? De bizony, arról, csak másképpen, avagy más kép-pel mondta el ugyanazt, mint amilyen képpel kaptam erről a tanítást az álomban! Tehát, tulajdonképpen nem is mondtam én ezzel az írással semmi újat, semmi olyasmit, ami már ne lenne leírva a Bibliában. Csak egy másik példabeszéddel juttatta eszembe a Lélek, és mondhattam el most ugyanazt a tanítást, amelyet Jézus már rég elmondott (vagyis: "új nyelveken szólhattam").

Mindent összegezve, a tanulság tehát a következő: inkább éljünk szerényen, és ne akarjunk semmiből túl sokat, ne nagyon halmozzunk fel semmit, bármiről is legyen szó, bármilyen földi értelemben vett kincsről. Mert, a látszat ellenére, a földi kincsek és értékek valójában ártanak nekünk: egyre inkább eltávolítják a lelkünket Istentől.

És itt fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ne higyjünk azoknak a téves tanításoknak, amelyekkel egyes vallások, szekták félrevezetik a híveiket, mondván, hogy adakozzanak az egyháznak, gyülekezetnek minél többet, mert akkor Isten megsokszorozza az ő vagyonukat! (Persze, ha Istennek úgy kedves és úgy látja jónak, ezt is megadhatja nekünk, mert megteheti, hiszen Ő a Mindenható.) Ám Isten szemszögéből nézve egyáltalán nem ez a fontos, és a lelkünk számára kifejezetten ártalmas is lehet a földi gazdagság, amint a fenti álom által is megláthattam ezt...

Ne forgassuk ki tehát Jézus szavait, és ne értelmezzük félre Jézusnak azt a mondatát, miszerint, ha elhagyunk mindenkit, aki közel állt hozzánk, és minden földi gazdagságot, értéket, akkor még többet kapunk ezekből vissza (lásd: "aki elhagyja ... az én nevemért, mindaz száz annyit vészen")! Hanem értsük úgy, ahogy azt Jézus valóban mondta: lelki értelemben kapunk ehelyett még nagyobb gazdagságot - ezt magyarázza Jézus szóban forgó mondatának a folytatása, azaz a vége is: "örökség szerint nyer örök életet".

Ezt támasztja alá Jézusnak az a fentebb idézett tanítása is, amelyben azt mondja a gazdag ifjúnak, hogy "add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem." Tehát, nem földi értelemben leszünk még gazdagabbak, ha ezt megtesszük, hanem mennyei értelemben, mivel a Mennyek országában nyerhetünk örök életet azáltal, hogy elhagyunk minden földi értéket a sokkal fontosabb értékért: a Krisztus nevéért, vagyis az ő szaváért, tanításaiért és követéséért. És ily módon történhet meg az, amiről Jézus beszél: így lehetnek az utolsókból elsők, az elsőkből pedig utolsók.