Az alábbi, meseszerű bibliai történethez kaptam Lélek által megértést a minap, a jó Atyánk kegyelméből, és ezt szeretném most megosztani veletek.

"Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedik, és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót? De igen – felelte. És amikor bement a házba, mielőtt még szólt volna, Jézus megkérdezte: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól vagy az idegenektől? Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad! Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted!." (Máté 17:24-27 RÚF)

Péter tehát, mint akkor még "zöldfülű" tanítvány, nem volt tisztában azzal, hogy Jézus, mint Isten Fia, nem köteles templomadót fizetni, ezért az adószedők provokációjára zavarba jött, és azt mondta, hogy természetesen a Mestere is kifizeti az adót.

Amint találkozott Jézussal, mielőtt még elújságolhatta volna neki a történteket, hogy az adószedők számonkérték rajta azt, hogy Jézus, az ő Mestere miért nem fizette még ki a templomadót, Jézus már a válasszal, és a kész megoldással várta őt. Ugyanakkor, kérdéseivel rávezette Pétert arra is, hogy neki, mint Isten (a legfelsőbb és egyetlen igaz Király) Fiának, nem kötelessége senki számára adót fizetni, még a Király házának (templom) fenntartására sem, mivel a királyok fiai nem kell, hogy fizessenek azért, hogy atyjuk házában lakhassanak.

Mint a történetek olvasásából tudhatjuk, Jézus nem szokott magánál pénzt tartani (ennek is külön jelentősége van, erre viszont most nem térnék ki...) Ám, hogy ne legyen felesleges botrány a dologból, elküldte Pétert a tengerhez horgászni, hogy az első hal szájából, amelyet kifog, vegye ki azt a pénzérmét a szájából, amelyet benne talál, és az pont elég lesz arra, hogy abból kifizesse a kettőjükre eső adó összegét.

Ha belegondolunk, a fenti történet elég meseszerűen hangzik, és valószínű, hogy a mai emberek jelentős része nem hiszi el, hogy ez igazán megtörtént, és, hogy az valóban így történhetett. Ezért is fontosnak tartom ezt a megértést közzétenni, hogy egy kissé tisztább legyen az, hogy lelki értelemben hogyan is kell ezt értenünk.

Bár nekem nincs kétségem afelől, hogy ez akár szó szerint is megtörténhetett pontosan így, ahogyan a Bibliában olvashatjuk, hiszen Isten Mindenható, számára ez is lehetséges - vagyis, Péter, Jézus kérését teljesítve, valóban kifogta a tengerből a legelső halat, amelynek szájában ott lapult a megfelelő pénzösszeg - mégis, úgy gondolom, hogy fontos megérteni ennek az esetnek a mélyebb jelentését is, lelki értelemben tekintve.

Mit jelenthet számunkra itt a tenger, jelképesen? Az emberi tömeget, a népek tengerét! És milyen halat foghatott ki Péter, jelképesen? Embert. Embert halászott ki a népek tengeréből! És tőle kapta Péter azt a pénzt, amelyet Isten akaratának engedelmeskedve, az az ember (akit Péter "kihalászott", vagyis megtalált) odaadott neki! Sem többet, sem kevesebbet, hanem pont annyit, amennyi szükséges volt az adó megfizetésére! Mert Isten arra indította ezt az embert, Lélek által, hogy pont ennyi pénzt adjon oda Péternek, ezért ő ennyit adott. Valószínűleg Péternek még kérnie sem kellett azt a pénzt tőle, hanem ő már tudta, hogy azt a pénzösszeget ő oda kell, hogy adja neki...

Mi igazolhatja ezt a kijelentést? Ha esetleg valaki kételkedne ebben, annak szólhat az alábbi három történet. Aki pedig nem kételkedik, az is nyugodtan olvassa el, mert érdekesek és tanulságosak.

1. Olvassuk el a Lukács Evangéliumából az alábbi kis történetet is, amely azt ismerteti meg velünk, hogy miként hívta el Jézus Simon Pétert (és még néhány társát) tanítványául, mert ez a történet erre a kérdésre is rávilágít:

"Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. 

Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. 

Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. 

Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! 

Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt." (Lukács 5:1-11, RÚF)

Azt hiszem, ez elég világos, sokat nem szükséges rajta magyaráznom, hiszen Pétert azzal a kijelentéssel hívta el Jézus, hogy emberhalásszá teszi őt. Tehát, ebből is következik, hogy embert halászni küldte el őt Jézus a "népek tengerére" akkor, amikor később ezt az adópénzt Péter megszerezhette.

2. Elmesélek egy másik történetet is, amely szintén ezt a kijelentést támasztja alá. Ez a történet velem történt meg, néhány évvel ezelőtt, amikor Isten szavai már megérintették a lelkemet, és engem is elhívott erre a keskeny útra, amelyen Krisztus vezet bennünket.

Neveket itt nem említenék, mivel nem ez a lényeg, hanem a történet maga. Valakinek hallottam a történetét, aki bajban volt, és az esete megérintette a szívemet. Én ezt a valakit amúgy nem ismertem személyesen, és sosem találkoztunk. Éreztem Lélek által, hogy annak a valakinek pénzt kell küldenem, de még a pontos összeget is megadta a Lélek, hogy mennyit kell utalnom.

Ám ekkor beleszólt az elmém, az agyam, a nagy, szürke, tekervényes kígyó. Le akart beszélni arról, hogy pénzt küldjek. Ilyen gondolatokkal, mint: "küldjenek a gazdagabbak, én nem vagyok gazdag", meg "amúgy sem ismerem" meg "már túl késő, ezzel már úgysem tudom megoldani a problémáját", stb. Így hát, Ádámhoz és Évához hasonlóan, én is elbuktam ezzel (is), mert szintén a kígyóra hallgattam, és nem küldtem el azt a pénzösszeget, nem tettem azt, amivel Atyám megbízott.

Ámde Isten másként gondolta, mint én. És ezt tudtomra is adta. Éjszaka egy olyan parázna álmot adott nekem, hogy amikor felébredtem, csak néztem ki a fejemből, nagyokat pislogva! Először, persze, nem értettem, hogy miért kaptam ezt, de aztán szép lassan rávezetett Atyánk Lelke arra, hogy azért kaptam ilyen parázna álmot, mert bár testi értelemben nem paráználkodtam, és még gondolatok szintjén sem a szó szoros értelmében véve, de lelki értelemben paráznaságot követtem el Atyánkkal szemben azzal, hogy nem Őrá hallgattam, hanem a saját agyamra. És azzal is, hogy ragaszkodtam a pénzemhez, vagyis, elsősorban nem Istent, hanem a pénzt imádtam, azaz a "Mammont"!

Ebből aztán megtanultam, hogy nem fukarkodhatok, igenis, meg kell tennem, amivel Isten megbízott. Így hát másnap el is utaltam a pontos összeget az illetőnek, és később megtudtam, hogy bizony jól jött neki az a pénz, és nem késtem el vele, mint ahogy az elmém sugallta nekem, hanem jó szolgálatot tudott tenni annak, akinek szüksége volt rá.

3. Ugyanez, fordítva is megtörtént: volt olyan helyzet, amikor én voltam az, aki olyan helyzetbe kerültem, hogy sürgősen szükségem volt bizonyos pénzösszegre. És megkaptam pontosan azt az összeget, amire szükség volt, olyan személytől, akiről nem hittem volna, hogy megadná azt valaha nekem. De Isten tudta, hogy mit intéz számomra, és azt is, hogy ki által!

A történetek tanulsága tehát az, hogy Isten előtt nincs lehetetlen, és Ő mindig úgy intézi a dolgokat, ahogy éppen szükséges. Attól vesz el, akitől akar, azt, amit akar, és annak adja oda, akinek akarja. Vagyis, az Ő gyermekeinek, ha éppen szükségük van rá, és mindig pontosan azt adja, amire szükségük van. 

Dicsőség és hála Istennek, legyen meg az Ő akarata mindörökké! Ámen.