Samáriai Asszony

Samáriai Asszony

Mit tesznek a felnőttek a gyermekekkel? - figyelmeztetés Istentől

2025. január 05. - samariai

Buli és fesztivál kisokos | Kék Vonal - Gyermekkrízis Alapítvány

Éjszaka három olyan álomképet kaptam, amelyek által nagyon durva dolgokra hívta fel Atyánk a figyelmemet. Olyan dolgokra, amelyekkel mindeddig nem igazán foglalkoztam. Persze - mint ahogyan ez gyakran lenni szokott - reggel, amikor felébredtem, először ezúttal sem igazán értettem, hogy miért kaptam én most ezeket az álmokat, és, hogy mi közöm nekem mindehhez.

Ámde következzenek először maguk az álomképek, azután majd elmesélem azt is, hogy milyen megértésekre, és hogyan vezetett rá Atyánk.

Az első álomban azt láthattam, hogy felfelé törekvő fiatalok - akik között voltak fiatal felnőttek is és tinédzser korúak is: művészek, előadók, színészi és zenészi pályán indulók, stb - meghívást kaptak egy olyan buliba, amelyet gazdag, híres-neves, és nagy befolyással rendelkező személyek szerveztek. Hogy konkrétan kik voltak ezek a szervezők személyesen, arra vonatkozólag nem kaptam látást az álomban. A lényeg az volt, hogy a fiatal meghívottak mind elfogadták azt a meghívást, akár volt kedvük a bulihoz, akár nem, azzal az indokkal, hogy csak így válhatnak híressé és befutott sztárokká, ha ilyen körökben megjelennek és jó kapcsolatot ápolnak az ilyen ismert és befolyásos emberekkel, mint amilyenek azok, akik a bulit szervezték.

Elérkezett a szóban forgó este, így elkezdődött tehát a buli. Az érdekessége, ami először szembeötlött nekem, az volt, hogy minden résztvevőn fehér felső volt: ing, póló vagy blúz, és fekete nadrág vagy szoknya. Arra nem emlékszem, hogy milyen arányban voltak fiúk vagy lányok, de mintha vegyes összetételű lett volna a társaság. A buli maga pedig nem csak a zenéről, táncról, evésről, ivásról és beszélgetésről szólt, hanem mintha amolyan beavatásféle is lett volna egyúttal: a szervezők minden résztvevő fiatalnak kiosztottak egy-egy adag papírba tekert drogot is az itala mellé, amit el kellett fogyasztaniuk. Emellett valami fekete, festékszerű anyagot is kiosztottak nekik, amit ki-ki a saját mellkasára kellett, hogy öntsön, úgy, hogy a mellkasán, a fehér felsőjén egyenesen fusson végig ez a fekete festék. Akinek nem sikerült egyenesen önteni végig a festéket a felsőjén, azt megdorgálták, hogy ne ügyetlenkedjen, hanem fogyassza el a kapott szert, és úgy ismételje meg a folyamatot, mondván, hogy azért nem sikerül neki, mert nem fogyasztotta el az adagját. És mutatták nekik, hogy azoknak, akik már elfogyasztották a "csodaszert", azoknak milyen szép szabályosan, egyenesen sikerült végigönteni magukon a fekete festékanyagot. Ezeket hallva és látva, már mindenki, aki eddig még nem tette meg, az is elfogyasztotta a neki kiosztott anyagot, és mindenki elvégezte "tisztességesen" a kapott feladatot, mivel senki nem akart szégyenben maradni, kilógni a sorból. Miután ez megtörtént, hallhattam, amint az egyik szervező mondja valakinek a részt vevők közül, hogy most már elköteleztétek magatokat nekünk, semmilyen titkot, ami itt zajlik, nem mondhattok el sehol máshol, és azt kell tennetek, amit mondunk nektek, mert hanem bajba kerültök a rendőrség előtt. És mutatott neki egy listát, a névsort arról, hogy fel van írva minden meghívottnak a neve, aki jelen volt és drogot fogyasztott. Számomra, és azon résztvevők számára, akik ezt látták, egyértelművé vált már ekkor, hogy a fiatalok ezzel lesznek zsarolva majd, ha ellenszegülnek a szervezők akaratának. 

Amint a buli véget ért, éjszaka vagy hajnal felé, a még nem felnőttkorú résztvevőkért megérkeztek a szüleik, hogy autóval hazafuvarozzák őket. Még bent voltak a teremben, amikor az egyik fiú amolyan segélykérést próbált intézni az érte érkező szülőhöz. Nem tudom, hogy a zene nagy hangereje miatt nem mondta-e ki szóban, amit akart, vagy nem merte mondani, mert attól félt, hogy meghallják. Mindenesetre ő inkább trükkös módon próbálkozott: egy összetekert papírfecnit tett a felsőjére, amelynek belsejére ráírta, hogy drogot adtak nekik, és rábírták őket, hogy fogyasszák el azt. Amikor úgy látta, hogy a szervezők távolabb mentek, és biztosan nem láthatják, akkor ezt a papírfecnit szétnyitotta, és intett az anyjának, hogy olvassa el. A jelenet azzal ért véget, hogy az anyja próbálta elolvasni a papírfecnire írottakat.

A következő álomképben egy teremben, padokon ülő gyermekeket láttam, akiknek kezében valami nyomtatványok voltak. Velük szemben állt egy felnőtt, talán az oktatójuk vagy tanárjuk lehetett, ő pedig ezekről a nyomtatványokról trágár, obszcén és perverz tartalmú vicceket olvastatott fel velük, amit a jelenlévők közül többen is hangos hahotázással fogadtak. Voltak azonban olyan gyermekek is, akik bár nem szívesen tették, de amikor őket szólították fel, a megfelelési kényszer miatt, szintén felolvasták a soron következő trágár viccet, annak ellenére, hogy kínosnak érezték a helyzetet. Ezzel véget is ért ez az álomkép.

A következő álomképben valami értekezletfélét láthattam, amelyen az összeült felnőttek a környéken zajló gyermekmunkáról tárgyaltak. Néhányan kifejtették, hogy be kellene tiltani azt, hogy gyermekeket éjszaka dolgoztassanak, mert azok a gyermekek, akik ebben benne vannak, egyre kevésbé bírják, és mind testileg, mind lelkileg tönkremennek a sok munkától és az éjszakázástól. Volt, aki megemlítette, hogy ezen gyermekek között olyan is van, akinek már a lába is vérzik a sok hajszától. Ennyi volt a harmadik, és egyben utolsó álomkép, amelyre emlékszem.

Mint már írtam, amikor felébredtem, nem értettem, hogy miért kaptam most ezeket az álmokat, és, hogy mit jelenthetnek. Amint ébredéskor visszaidéztem a látottakat, még ezeket a szavakat kaptam Lélek által: páholy, speed, kokain és extasy. Gondoltam, hogy biztosan ezeket a fajta drogokat oszthatták szét a fiataloknak az első álomképben látott bulin, és a szervezők valami titkos szervezetbe, páholyba avathatták be ezeket a fiatalokat, ezért kaphattam ezeket a szavakat az álmok mellé. Aztán, amint tovább elmélkedtem magamban az álmok jelentéséről, annyi megértés jött még, hogy Isten azt mutatta meg ezen álmok által, hogy mi, felnőttek, hogyan rontjuk meg a gyermekeket. 

Leültem reggelizni, és evés közben, ahogy telt az idő, lassan még jöttek további megértések is az álomról. Például az, hogy az az álomkép, amelyet a buliról és a beavatásról láttam, valószínű, hogy a valóságban a gyakorlatban is megtörténik. Az, hogy már egészen fiatalkorúakat is, akik híressé szeretnének válni, hasonló beavatásoknak vethetnek alá befolyásos emberek ilyen-olyan titkos szervezetekbe, úgynevezett páholyokba. Bár én eddig még csak a szabad kőművesek páholyáról hallottam, és azzal a témával sem igazán foglalkoztam, létezhetnek másféle titkos páholyok is a világon, amelyek létezéséről egyáltalán nem hallottam még soha.

Mindemellett eszembe jutott az is, hogy az álmokban a gyermekek a saját lelkünket is jelképezik. Tehát, ha az álomban a gyermekek rossz irányba lettek terelve befolyásos emberek által, akkor az a mi lelkivilágunkat jelképezve azt jelenti, hogy mi magunk, a felnőttek is rossz irányba vagyunk befolyásolva a vezetők és befolyásos emberek által, és a bennünk lévő megfelelési kényszer, valamint a tömegszellem által. Ugyanis a felnőttekre is az a jellemző, hogy emberek szavára hallgatnak, embereket követnek, a tömegszellem útján járnak, és ugyanúgy nem akarnak kilógni a sorból, mint azok a drogfogyasztásra rávett fiatalok, akiket álmomban láthattam. És, mivel nem Atyánknak, hanem a világ által belénk sulykolt saját elképzeléseinknek, valamint más emberek elvárásainak akarunk megfelelni, ezért ugyanúgy elkábítjuk magunkat ilyen-olyan hiú ábrándokkal, és beszennyezzük a lelkünket különféle bűnökkel, mint azok a fiatalok, akik először vezényszóra elfogyasztották a kábítószereket, majd a fehér felsőjüket leöntötték fekete festékkel, azaz beszennyezték magukat.

Ezen gondolatok után, még mindig reggeli közben, gondoltam, hogy meghallgatok valami jó kis bizonyságot. Ezért elindítottam a YouTube-ot, és a Kiáltó Szó egyik tegnap feltöltött videója jött elém, amelynek címe: Miért zuhannak le a repülőgépek? Amint ezt meghallgattam, további megértéseket is kaphattam az álmokra. Aki szeretné meghallgatni ezt a tartalmat, az alábbi linken megtalálja:

https://www.youtube.com/watch?v=D_xv9s9ZXzM

E bizonyság meghallgatásával megérthettem, hogy a világ által kínált hamis magaslatok miatt történik az, hogy megrontjuk a gyermekeket mi, felnőttek, és a saját lelkünket is ugyanúgy. Elkezdjük a hajszát a hamis magaslatok felé, amelyet a világ kínál: pénz, gazdagság, hírnév, siker, karrier, jólét, stb. És ebből bizony hatalmas zuhanás következhet be, a saját lelki épségünk látja ennek kárát, a testi egészségünkről nem is beszélve... És ugyanezt tesszük a gyerekekkel is, hiszen őket is ebbe neveljük bele, azt sugalljuk feléjük, hogy ők is ezeknek a társadalmi elvárásoknak, mintáknak kell, hogy megfeleljenek. Valamint azt, hogy, ha nem lesznek sikeresek valamiben, akkor tulajdonképpen senkik lesznek. Ezért belemennek sokmindenbe, amibe nem kellene, a siker (hamis magaslat) reményében belesétálhatnak olyan csapdákba is, mint amilyent az álomban láthattam. Isten nélkül pedig, ebből a legtöbb esetben nincs kiút, csak valamilyen komoly lelki sérüléssel vagy legrosszabb esetben akár öngyilkossággal.

Nemcsak az első, hanem az utána következő két álomkép is a fenti megértéseket erősítette meg, és tovább fokozta, mert az, hogy egy intézmény termében, a padokban ülő gyermekekkel obszcén, perverz vicceket olvastatott fel a felnőtt, az is arra utal, hogy a közoktatásban, a vallásokban, a nevelésben és gyakorlatilag mindenütt, mindenféle emberek által alapított intézményben, ahol felnőttek tanítanak vagy oktatnak gyermekeknek bármit, minden tévútra vezet, ha nem Isten felé vezet. Nekem itt még akaratlanul is eszembe jutott az is, hogy sok helyen már az óvodákban, iskolákban LMBTQ propagandát szerveznek a gyermekek elméjének és lelkének megfertőzésére, amelyet rózsaszín csomagolásba burkolva közvetítenek az emberek felé, olyan hangzatos szavakkal felcímkézve, mint "érzékenyítés", "empátiára és elfogadásra nevelés", stb. 

Sajnos, még a vallások is csak hamis magaslatokat tudnak nyújtani, mert elhitetik az emberekkel azt, hogy ők jó úton járnak, ha templomba járnak, és azt, hogy így ők már jóban vannak Istennel. Ám valódi megtérésre nem vezetik az embereket, és valójában nem is Isten felé terelik az embereket, a gyermekeket sem, hanem csak be a vallásba, a templom padjai közé, ahol részt vesznek egy-egy misén vagy istentiszteleten, bedobják a pénzüket a perselybe, és ezután megy ki-ki a maga dolgára és éli tovább életét ugyanúgy, ahogyan eddig tette. Viszont igaz, Isten szerint való, helyes értékrendet nem nyújt, és valódi változást nem hoz egyik vallás sem az emberek életébe, lelkébe, szívébe. Sem a felnőttekébe, sem a gyermekekébe... Azt sem tanítják meg az embereknek, hogy személyes kapcsolatra törekedjenek Krisztussal, és azt sem, hogy Isten ma is él és beszél, nem csak a bibliai időkben, hanem ma is ugyanúgy. Az újjászületés fontosságára szintén nem hívják fel a hívek figyelmét, pedig Jézus háromszor is kihangsúlyozta a János evangéliumában azt, hogy enélkül nem láthatjuk meg a Mennyek Országát. A harmadik álomkép is még ráerősített a már leírtakra: a gyermekek, és a felnőttek lelke tönkremegy abba, hogy a hiábavalóságot hajszolja állandóan, ahelyett, hogy Isten országát keresné, ahol lelki békességet kaphatna.

Miután lejárt a Kiáltó Szó hangfelvétele, a YouTube egy másik videót is elém hozott, amelyet először ki akartam nyomni, de Lélek által azt éreztem, hogy olvassam el a címét. Amikor megláttam, hogy mi a címe a videónak (A páholy tanúja kitálal: a kereskedelmi tévé vezetői is érintettek; titkos drogos orgiák), már rögtön értettem azt is, hogy azért kell meghallgatnom, mert hasonló témáról szólhat, mint amiről álmodtam. És ekkor leesett az állam... Mert pont arról szólt, amiről az éjszaka álmodtam! Gyermekek, fiatalok megrontásáról, drogokról és pedofíliáról, éjszakai, lelket megölő "munkáról", és arról, hogy miként cserkészik be a hamis ambíciókkal megfertőzött, hírnév és siker reményében önmagukat beáldozó fiatalkorúakat bizonyos páholyokba. Majd arról, hogy mindennek a következménye az lesz, hogy a különféle sérelmeket elszenvedő fiatalok hogyan torzulnak el lelkileg, hogyan csúsznak le, és lesznek alkohol- és drogfüggők. Még a felvételen elhangzó drogok neve is ugyanaz, mint amit én kaptam felébredéskor! És az is kiderült, hogy sajnos, a valóság még ennél is sokkal rosszabb, sokkal durvább, mint az, amit láthattam az álomban!

Aki szeretné ezt a videót is megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti:

https://www.youtube.com/watch?v=iEE9W_LJ5kE

A videóval kapcsolatban megjegyezném, hogy az itt elhangzottak sem teljesen tiszták, mert, bár a mai társadalom által egyre elfogadottabbá válik, Isten szemszögéből nézve azonban nincs olyan, hogy "normális homoszexualitás". Sőt, a heteroszexualitás maga sem normális dolog ilyen szempontból nézve, sem semmilyen szexualitás, mert, bár az Édenben való elbukás után Isten megengedte az embereknek, ha már annyira igényt tartanak a heteroszexualitásra, hogy törvényes keretek között (házasságban) tegyék, amíg meg nem látják annak is a hiábavalóságát, és elegük nem lesz belőle, azonban a Mennyek Országában nincs semmi ilyesmi. Hanem, úgy van, mint ahogy Jézus mondta: 

"Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben." (Máté 22:29-30)

A homoszexualitást pedig fertelmességnek nevezi a Biblia, erről Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében olvashatunk:

"Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:

Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, [3 Móz. 18,22.23. 1 Kor. 6,9.] férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban." (Róm. 1:26-27)

Itt megjegyezném azt is, hogy én korábban nem foglalkoztam ezekkel a témákkal, és nem is érdeklődtem irántuk, bár néhány hete érintőlegesen hallottam arról, hogy némely ismert emberek körül, akiknek neve a videóban is elhangzik, pedofil botrányok robbantak ki. Ezek közül én csak kettőről hallottam mindeddig, a stylist-ról, illetve az  orgonaművészről, de velük kapcsolatos műsorokat sem néztem végig soha, mert egyszerűen nem érdekeltek. A többi embernek a létezéséről sem tudtam mindezidáig. Nem olvastam korábban el egy cikket sem ezekről, a botrányokról sem, és nem néztem híreket, riportokat sem. Az ezzel kapcsolatos álmokat sem én kértem, de Isten ezt adta most nekem, és a lelkemre kötötte, hogy fontos, hogy írjak róla. Mert a probléma súlyosabb, mint gondoltam, olyannyira, hogy ez már nem is a probléma szintjén van, hanem egyenesen tragédia! De jaj azoknak, akik ezt teszik a gyermekekkel, fiatalokkal! Mert, ha netán a földi életükben megússzák is az elszámoltatást, amikor ütött az utolsó órájuk, Isten nem hagyja büntetlenül az ilyesmit! Jézus ezt mondta erről:

"Lehetetlen dolog, hogy botránkozások [Mát. 18,7.ne essenek; de jaj annak, a ki által esnek. Jobb annak, ha egy [Mát. 18,6. Márk. 9,42.] malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson." (Lukács 17:1-2)

Talán úgy tűnik nekünk, kívülállóknak, hogy nem sok közünk van mindehhez. Azonban mégis van, ha nem is közvetlenül, csak közvetve: mindaddig, amíg hamis értékrendet közvetítünk a fiatalok felé a saját életünkkel, ezt mutatjuk be, ezt adjuk át a gyerekeknek, a fiatalabb generációnak, addig mi is "sárosak vagyunk" ebben az ügyben. Amíg sikerorientált nevelés zajlik a családokban, iskolákban, és a különféle intézményekben, vagy amíg arra bátorítjuk a fiatalokat, hogy a hírnevet, a sztárságot keressék az igazság helyett, Isten országa helyett... addig borítékolható, hogy rossz útra tereljük a fiatalokat. Sőt, mondok egy még keményebbet, amivel sokan nem fognak egyetérteni: már azzal is, hogy mi magunk is nézzük a sztárok, celebek műsorait, ezzel is egy hamis értékrendet adhatunk a fiataloknak, akik akár emiatt is a híressé, sztárrá válást láthatják követendő példának. Ám a sztárok világába vezető út sajnos általában sok istentelenségen keresztül vezet. Élő példa erre az is, amit a Barátok közt c. filmbe való bejutásról elmondanak a fenti videóban... Lehet, hogy én voltam túl naiv, de nem gondoltam eddig, hogy itt, Magyarországon is így lehet bekerülni a filmszereplők közé... 

Sajnos, mi felnőttek, ha nem kérünk Istentől látást a szemeinkre, nem látjuk meg azt, hogy a saját mentalitásunk és példamutatásunk által a fiatalabb korosztályt megfertőzzük a siker, pénz, csillogás illúziójával, amelyek elérésére sokan nem látnak más reményt, és nem találnak rá más módot, mint azt, hogy mindezek érdekében beáldozzák önmagukat "a Sátán oltárán", és a lelküket ily módon a kárhozat útjára taszítják. Ezt mutatta meg Atyánk az éjszakai álomképekben.

Aki megértette, ossza meg, hogy minél többen elolvashassák, szembesülhessenek, megláthassák az igazságot, és a világosság vegye át az emberekben lévő sötétség helyét. Jézus szavaiból idézve:

"Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék.

A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek." (Máté 10:26-27)

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://samariai-asszony.blog.hu/api/trackback/id/tr2518766710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása