A tegnap éjszakai álmomból nem sokra emlékszem, csak annyira, hogy favágásról, tűzrakásról és tűzgyújtásról szólt. Ennyi maradt meg belőle reggelre.
Reggel pedig a következő gondolattal ébredtem: "a fejsze már a fák tövénél van". Tudtam, hogy ez megvan írva valahol a Bibliában, de nem tudtam, hogy igazából hol, melyik részében. És azt is tudtam, hogy az álom ezt jelenti.
A Bibliában rákeresve a következő idézetet olvashatjuk:
"A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt [Luk. 3,9.] nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik." (Máté 3:10)
A fenti idézetet Keresztelő János mondta. És ezekkel a fákkal azokra az emberekre utalt, akik bűnben járnak és élnek, nem tisztultak meg, és életüknek lelki értelemben semmi értelme, nem Isten akaratát cselekszik, hanem a sajátjukat. A testüknek élnek, és nem teremnek jó lelki gyümölcsöt.
A hamis prófétákra is értendő a rossz gyümölcsöt termő fa, mint jelkép. Jézus a következőket mondta ezzel kapcsolatban:
"Őrizkedjetek pedig a [rész 24,4.5.24.] hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de [Csel. 20,29.] belől ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről [Gal. 5,19-22. Jak. 3,12.] ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?
Ekképen minden jó fa [rész 12,33.] jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, [rész 3,10. Ján. 15,2.6.] kivágattatik és tűzre vettetik.
Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Nem [Róm. 2,13. Jak. 1,22.25.2,14.] minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! [Luk. 13,25-27. 1 Kor. 13,1.2.] nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek [rész 25,41. 2 Tim. 2,19.] titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők." (Máté 7:15-23)
Nem tudom, hogy mi fog pontosan bekövetkezni, az egyre inkább kibontakozó háború miatt kaptam-e ezt az álmot. Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy Atyánk arra figyelmeztet bennünket ezáltal az álom által, hogy a fejsze immár a fák gyökerére vettetett, és minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és a tűzre vettetik. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy sok ember halálára számíthatunk a közeljövőben, és sajnos, sok elkárhozó lélekre is.