Álmomban egy férfiismerősöm házában voltam, akivel az álom szerint együtt élt ott a jelenlegi párja, bár e női személlyel a valóságban még nem élnek együtt. Nem tudom, hogy hogyan és miért keveredtem oda, és mit kerestem ott, de mégis ott voltam álmomban ebben a házban, ami egyébként nem úgy nézett ki, mint a valóságban. Ott voltak a férfi gyerekei is, de a párja gyerekeit nem láttam. Mindenki el volt foglalva, tett-vett, vagy éppen szórakozott, a lényeg, hogy mindenki elfoglalta magát az általa hasznosnak vélt "mindennapi tennivalóival".
Én jöttem-mentem a házban, és nem tudom, hogy miért, de egyszer csak hátramentem egy félreeső kisszobába, amely mindenféle kacatokkal volt megpakolva, talán amolyan raktárszobaként funkcionálhatott, és egyébként elég rumlis volt. Volt ott egy kisebb heverő vagy kanapé is, amelynek tetején nagy takaróhalom púposodott. Kíváncsi lettem, hogy miért van ott egymáson annyi takaró, ezért elkezdtem a kupacot szétszedegetni, széthajtogatni. Több külön takarót szedtem le egymásról és hajtogattam szét, mire végül a kupac alján vastagon bebugyolálva rátaláltam egy kis csecsemőre, egy kisfiúra, aki ott csendben feküdt. Én pedig csodálkoztam, hogy ekkora takaróhalom alatt, és így bebugyolálva, hogy lehetséges, hogy még életben van, és nem fulladt meg... Ugyanakkor méltatlankodtam is magamban, hogy miféle felelőtlen szülők vannak ebben a házban, hogy így itthagynak elhanyagolva egy ilyen pici, magatehetetlen állapotban lévő gyermeket, aki gondoskodásra szorulna. Ráadásul még így be is temetik a sok takaró alá, akár meg is fulladhatott volna! Fogtam hát a babát, és kivettem, mondván a szüleinek is, hogy nem lehet így elhanyagolni egy csecsemőt, és betemetni a sok pokróc alá, mintha nem is létezne, meg kell etetni, tejet adni neki, és gondozni kell, foglalkozni kell vele. Ezzel körülbelül véget is ért az álom.
Azt a megértést kaptam, Lélek által, hogy ez a kis fiúbaba a férfiismerősöm lelkét jelképezte az álomban. Tudniillik erről a férfiismerősről, hogy ő egy jómódú, nagyon testi ember, aki a lelkével nem igazán foglalkozik, nem is azonosítja magát lélekként. Csak a testiekkel tud azonosulni, és teljes testimádatban éli az életét (már középkorú, de még mindig fontos részét képezi az életének a buzgó testépítés, a drága holmik, táplálkozás, jó borok, szex, szórakozás, wellness, valamint a háza állandó felújítgatása, modernizálása, stb.) Egyszóval, teljesen világi életet él, fogalmazhatunk úgy is, hogy "nagylábon él", ő is meg a jelenlegi párja is. Régen próbáltam ennek az ismerősnek több alkalommal is bizonyságot tenni Istenről, de ő mindig hevesen elutasította ezt a témát, hallani sem akart róla. Így hát, kénytelen-kelletlen módon, tudomásul vettem, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli, és mostanában már nem is próbáltam többé szóba hozni sem Istent az ő jelenlétében...
Az álomban tehát, a kisbaba takarók alá rejtése és az ő vastagon bebugyolálása, elhanyagolása és egy félreeső raktárszobában történő "félretevése" pedig éppen ezt a jelenlegi éltetvitelét mutatja ennek a férfinak. Azt, hogy a testiekkel törődik csak, a lelkieket pedig teljesen mellőzi, mintha nem is létezne számára a lélek.
Azonban az, hogy én megtalálhattam ezt a kis elrejtett csecsemőt, azt sugallja, hogy talán mégsem veszett el még minden remény, talán mégis lapul benne egy picike lélek, ott mélyen, legbelül elrejtve, mégha ez jelenleg nem is látszik rajta egyáltalán. És, ha eljön a megfelelő idő, Isten talán benne is talál egy picike, menthető lelket...
Talán ezért ilyen nagy az Isten hosszútűrése, mert még vannak a világban, a jelenleg még nagyon testi gondolkodású emberek között is menthető lelkek, talán ezért nem sújtották még az egész világot olyan igazán nagy csapások, mint amilyenek meg vannak írva a Jelenések könyvében, az utolsó időkre vonatkozólag. Mert még most is láthatok, Isten kegyelméből, embereket Atyánkhoz fordulni, láthatom, hogy lassan bár, de mindegyre növekszik az Ő gyermekeinek száma. És ezek miatt, a mélyen elrejtett, alvó, de talán még menthető lelkek miatt még van egy kis időre szükség, hogy ők is felébredhessenek abból a mély álomkórból, amelyben ringatja őket a világ, és amelyben ringatják ők is saját magukat...
Ám, mivel nem tudhatjuk, hogy meddig tart még a kegyelem, és mikor kit ér el személyesen a vég, én csak arra tudok mindenkit buzdítani röviden és tömören, hogy mielőbb, amíg még van rá lehetőség, "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa." (Máté 3:2)
