A tegnap éjszaka több álmot is kaptam Atyánktól, amelyek közül csak három álomképre emlékszem, de mindhárom álomkép elég beszédes. A megértésem még nem teljes mindegyikről, de amire megkaptam a megértést, azt megírom.

Az egyik álomképben valahogy odakeveredtem az exemhez, és beszélgetés közben a borok jöttek szóba, de ő azt mondta, hogy amióta a jelenlegi kedvesével megtalálta a boldogságot, azóta neki nincs is szüksége borra. Én pedig kételkedve hallgattam, amit nem is tagadtam, és azt válaszoltam, hogy nekem ne kamuzzon, mert még képeket is láttam a "fészen" kiposztolva róla és kedveséről, amelyen az látható, hogy ketten borozgatnak.

A második álomképben valami kórháznak egy olyan termét láttam, amely teljesen úgy volt berendezve, mint a kórtermek, annyi különbség volt csupán, hogy ebben nem a szokásos, pizsamás betegek feküdtek a félhomályban, hanem egészségügyi dolgozók feküdtek ugyanolyan vaságyakon, mint a betegágyak, amilyenek lenni szoktak. Dolgozni, beteget ápolni konkrétan senkit nem láttam. Minden dolgozónak saját, külön ágya volt, és még az volt érdekesség ebben a képben, hogy mindegyikük olyan zöld színű köpenyben feküdt ott, amilyent korábban a műtősökön láttam. Ez a számukra berendezett kórterem volt az ő pihenőtermük, és valaki ott volt (talán a kórház igazgatója vagy szószólója?), aki magyarázta, hogy az egészségügyi dolgozók túl vannak terhelve, ezért szükségük van a pihenésre. Ebből a jelenetből ennyire emlékszem...

Ám ezután következett a harmadik álomkép is, amelyben valahogy odakeveredett anyám is ugyanerre a helyszínre. Ő viszont nem feküdt, hanem ott állt egy tűzhely mellett, és lángost sütött. Az első néhány darab lángos jól sikerült, csinált kolbászos lángost is, meg fokhagymást is. De egy idő után elveszítette a türelmét, mert a lángostészta állaga megváltozott, és nem tudta a tésztát tovább kezelni, mivel az már nyúlt is, szakadt is, meg potyogott is mindenfelé. Anyám pedig kiborult és panaszkodott, mutatta, hogy milyen rossz lett ez a lángostészta, kezelhetetlen, formázhatatlan, csak nyúlik meg szotyog le a földre, kidobnivaló az egész. Megnéztem, és mondtam, hogy igen, azért lett ilyen, mert túlkelt már a tészta. Ekkorra megsült néhány darab még azokból, amelyek jól sikerültek az elején. Anyám megkóstolta az egyik kolbászos lángost, de mondta, hogy nem bírja jól összerágni, a másik felét megehetem én. Ott ültünk egy kis asztalnál kóstolgatva, és ekkor odajött az egyik egészségügyi dolgozó, aki szólt, hogy megsült a következő is, és kivette, meg lehet kóstolni. Majd odahozott egy darabkát az újabb lángosból is. Ez a darabka egy fokhagymás lángosból volt levágva. Anyám pedig nézte, hogy minek hozza még ezt is ide neki, amikor most mondta el, hogy nem bírja rágni. Ennyire emlékszem ebből az álomképből.

Az első álomképre azt a megértést kaptam, hogy itt tulajdonképpen az emberek képmutatását láthattam bemutatva, tipikusan azt a "bort iszik, vizet prédikál" esetet láthattam az exem által bemutatva. Ez persze nemcsak róla szól, hanem mindannyiunkról, hiszen, sajnos, többé-kevésbé mindannyian képmutatók vagyunk. Itt szembesítés is történt, ugyanis az álomban szemébe mondhattam az exemnek, hogy ne kamuzzon, mert már lebukott a "fészen", hogy ma is szívesen borozgat. Így vagyunk ezzel mindannyian, a templomba járó keresztények is szeretik jónak, sőt, akár szentnek mutatni magukat, és ez néha annyira "jól" sikerül, hogy még ők maguk is elhiszik azt, amit kifelé mutatnak. Néha jótékonykodnak egy-egy keveset a fölöslegükből, decemberben, Mikulás és Karácsony közeledtével gyűjtéseket szerveznek és adakoznak a szegényebbeknek ajándékra, stb. Ám mindezt csak azért teszik, hogy elhitessék embertársaikkal - és saját magukkal is -, hogy ők jó emberek. Ám azon már nem gondolkodnak el, hogy vajon ezek a szegény rászorulók csak decemberben szegények és rászorulók? Az év többi hónapjában megvan mindenük, és minden rendben van? Ők pedig ezáltal a karácsonyi adakozással és templomi szertartásokon való részvétellel megszabadultak minden bűnüktől, amit elkövettek Isten ellen, embertársaik ellen és a saját lelkük ellen?  Ki van minden feladat pipálva, és nyugodtan jöhet a habzsi-dőzsi, a szórakozás meg az ünneplés?

A második álomképre a megértést még nem kaptam meg teljesen. Hogy mi jöhet hamarosan a világra? És miért lesznek úgy túlterhelve megint az egészségügyi dolgozók, mint anno, a "kovid" idején? Abban az időszakban, a nagy túlterheltségben, érdekes módon, valahogy jutott mégis idő arra, hogy tömegesen összegyűljenek, és csoportos tánckoreográfiát tanuljanak be, és arról videókat is készítsenek a nagyvilág számára... Aki már vett részt ilyenen csoportosan, azt tudhatja, hogy milyen sok időt kell erre rászánni, főleg akkor, ha nem táncosokból áll a csapat, hanem laikus, hétköznapi emberekből... Nem elég csak a tánckoreográfiát betanulni, hanem azt is, hogy ritmusra, és szinkronban mozogjon mindenki a csoportban...Tehát, ha egy kicsit is belegondolunk, teljesen egyértelmű, hogy nem egy-két ember egy-két órás elfoglaltságáról van itt szó, hanem rengeteg ember rengeteg erre ráfordított idejéről, amelynek lehet, hogy a nagyrésze a betegekről való gondoskodás róvására ment... Nem szeretnék senkit sem ok nélkül megvádolni, de azért ezek a kérdések szerintem nem csak bennem fordultak már meg... Most pedig arra lesz idő, hogy mindenki pihenjen és aludjon? Vagy pedig ezúttal pont ők lesznek azok, akik betegek? Nem tudhatom, Isten tudja csak, hogy mi következik ezután, de hogy nem sok jóra számíthatunk, az egyértelműnek tűnik az álomkép alapján...

A harmadik álomkép pedig a magyar emberek lelkének állapotát mutatja be. A lángos, mint magyar étel, amolyan hungarikum, a magyar embereket jelképezi. A lángos tésztája pedig a magyarok lelkét, lelkületét. Itt azt láthattam, hogy Isten számára kezelhetetlenné vált már ez a nép, "túlkelt már" a tészta, rossz minőségű. Lehet, hogy túl sok az élesztő, a kovász, ami megkelesztette vagy megfertőzte ezt a lángostésztát, a magyarok lelkét...

Ez a kovász származhat a médiából, a világi mentalitásból, de származhat akár a "farizeusoktól" is, mint ahogyan Jézus figyelmeztetett annak idején:

"És az ő tanítványai a tulsó partra menvén, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus pedig monda nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek [Márk. 8,15. Luk. 12,1.] a farizeusok és sadduczeusok kovászától.

Ők pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal.

Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh [rész 6,30.] kicsinyhitűek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?!

Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az [rész 14,17-21.] ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?

Sem a [rész 15,34-38.] négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg? Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!?

Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától őrizkedjenek." (Máté 16:5-12)

A magyarok lelke tehát, mivel megfertőződött mindenféle tudománnyal - világi tudománnyal is, meg a mai "farizeusok" tudományával is -, túlságosan megkelt, megkövéredett, önteltté és langyossá vált, ide is nyúlik, oda is nyúlik, ide is loccsan, oda is loccsan. Kétfelé sántikál mindenki (velem együtt, sajnos én sem vagyok ez alól kivétel), és, amire teremtve lett, arra teljesen alkalmatlanná vált. Még az a néhány darab lángos, ami jól sikerült, az is túl kemény, nehezen rágható - ez pedig azt jelenti, hogy még aki menthető, annak is túl kemény a szíve, és nehezen puhítható, nehezen formálható, még a Mindenható Isten számára is, mert még mi is - akik úgy döntöttünk, hogy az Ő gyermekei szeretnénk lenni -  túlságosan önzőek, akaratosak és önfejűek vagyunk, és mindent meg tudunk magyarázni másoknak is, meg önmagunknak is. Uram, irgalmazz, e bűnös és parázna nemzetségnek és nemzedéknek!

Erről a következő részt juttatja eszembe a Lélek a Jelenések könyvéből, amely rész természetesen nem csak a Laodiceabeli gyülekezetnek szól, hanem mindenkinek, így a magyaroknak is:

"A Laodiczeabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű [rész 19,11.] és igaz bizonyság, az Isten teremtésének [Ján. 1,1-3. Kol. 1,15.] kezdete:

Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.

Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:

Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér [rész 7,13.] ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.

A kiket én szeretek, [Zsid. 12,6. Jak. 1,12.] megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.

Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.

A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." (Jelenések 3:14-22)