Éjszakai egyik álmomban anyámmal együtt valami hétvégi házban vendégeskedtünk, valamely - valószínűleg csak az álomban létező - ismerőseink vendégeként. 

Én talán nem is voltam még felnőtt, talán inkább tinédzserkorú lehettem. Lent tartózkodtam az alagsorban az ismerős sráccal, aki kb. velem egykorú lehetett. Beszélgettünk, és hirtelen úgy éreztem, mintha megmozdult volna alattunk a föld. Kérdeztem a srácot, hogy földrengés van talán, vagy mit éreztem hirtelen? Ő azt mondta, hogy nem tud róla, de aztán megint megmozdult a föld alattunk, és ekkor már ő is érzékelhette. Eldöntöttük, hogy nem maradhatunk idelent, mert itt egyáltalán nem biztonságos, fel kell gyorsan mennünk a földszintre. Ezt gyorsan meg is tettük, de annyira sietve, hogy a személyes tárgyaimat, köztük a telefonomat és a vizespalackomat is lent hagytam. Úgy gondoltam, hogy ott megvárnak, ha szükségem lesz még rájuk, most az a fontosabb, hogy mihamarabb biztonságosabb helyre kerüljünk. Így hát mindent lent hagyva, gyorsan felrohantunk a felszínre. Itt úgy tűnt, hogy minden rendben van, még valami más vendégeket is vártak a szüleink, a srác anyja meg az én anyám, és készülődtek a fogadásukra. Fogalmam sincs, hogy kiket vártak, de el voltak foglalva, tettek-vettek, és úgy tűnt, hogy a földrengésből semmit nem vettek észre. 

Anyám elmondta, hogy sokat dolgoztak, de végre van egy kis ideje, hogy elmenjen a mosdóba, mert már régóta visszatartja a vizeletét. Mondtam neki erre, hogy hogyan akar a mosdóba menni, amikor az lent van az alagsorban, és oda veszélyes most lemenni, mert földrengést észleltünk, ezért mi magunk is olyan gyorsan feljöttünk a felszínre, hogy még a cuccainkat is lent hagytuk, nem szedtünk össze semmit. Úgy tűnt, hogy anyámat ez nem igazán zavarta, nem látszott rajta semmiféle félelem, és készült lefelé menni, a mosdóba. Azt végül nem tudom, hogy mi történt vele, csak annyira emlékszem az álomból, hogy elindult.

Az ismerős sráccal leültünk a földszinten, egy ablaknál lévő asztalhoz, és talán kávéztunk vagy teáztunk, már nem tudom biztosan, hogy mit kortyolgattunk éppen a bögrékből, amikor ismét úgy éreztem, hogy megmozdult alattunk a föld. Kinéztem az ablakon, és elkiáltottam magam, ijedten tekintve a srácra, hogy mi ez, földindulás van? Merthogy azt láthattam az ablakon kinézve, hogy elindult a ház, amelyben tartózkodunk, és lassan úgy halad előre, mint amikor a vonat elindul a megállóból! Ő is kinézett az ablakon, és látva a történéseket, azt mondta, hogy úgy néz ki, hogy nem tudunk immár semmit tenni, talán a legjobb, ha itt, ahol vagyunk, üldögélve, megvárjuk, amíg véget ér ez az egész. Én is elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy igaza van, tényleg nem tudunk mást tenni, mint innen kivárni a végét. Fogalmam sincs, hogy hol voltak, hová kerültek ezidő alatt a szüleink, mert őket az álomban nem láthattam többé. Az ablakon kifele bámulva, azt láthattuk, hogy egyre gyorsabban halad előre a ház, pontosan olyan érzés volt, mintha vonattal utazva gyorsulnánk és haladnánk egyre messzebb a kiindulási ponttól, a ház eredeti helyétől, a hétvégi telekről. Közben láthattam, hogy odakint össze-vissza mozog, kavarog és alakul a föld felszíne. Érdekes módon, a ház, amelyben voltunk, nem tört össze, sőt semmilyen sérülést nem észleltünk rajta! Végül, egy bizonyos idő után, ami nem tudom, hogy mennyire hosszú lehetett, fogalmam sincs, hogy percekig vagy órákig tarthatott ez a földindulás, a ház épségben megállt valahol. Fogalmam sem volt, hogy hová, milyen területre érkeztünk, mert az ablakból kinézve csak a csupasz, barna földterület látszott körös-körül mindenfelé. Igazából, még abban sem voltam biztos, hogy még ugyanabban az országban vagyunk-e, ahonnan elindultunk a házzal, vagy egy teljesen más, ismeretlen országba, idegen földterületre érkeztünk...

Ennyire emlékszem ebből az álomból. A megértés, amit kaptam hozzá Lélek által, az pedig az, hogy valamiféle nagy, világot megrengető, megindító változások elé nézünk, amely változások az emberek többségére nézve nem lesznek kellemesek. Hogy ez pontosan mit takar, milyen változásokat - természeti katasztrófákat, szó szerinti földrengéseket, földindulásokat, háborút, újabb járványokat vagy éhínséget, szegénységet - ezt én nem tudhatom, erre vonatkozólag nem kaptam pontosabb megértést.

Isten gyermekeinek azonban nincs mitől tartaniuk, csak bízni kell Istenben, és a Lélek hangjára hallgatni, és amikor azt kapjuk Lélek által, hogy indulj, akkor azonnal induljunk! Ne a cuccaink, földi kincseink miatt aggódjunk, hanem igyekezzünk mihamarabb cselekedni, semmit sem habozva. Ily módon biztonságban leszünk, az Atya oltalmában. Mint ahogy az álomban, nekünk és a ház azon részének, ahol mi tartózkodtunk, semmi baja nem esett, ugyanúgy a valóságban sem fog, mert az Atya oltalmával befedez bennünket.