Azt az álmot kaptam jóságos Atyánk kegyelméből, hogy a két gyermekemmel az éjszaka közepén el kellett hagynunk a házat. Nem tudom, hogy hová és miért kellett mennünk, de tudtam álmomban, hogy Isten küldött valahová, Lélek által. És Ő oltalmazott, vigyázott ránk az úton.

A sötét éjszakában kellett mennünk, hideg volt, vastag télikabátban voltunk. Fogtam a két gyerek kezét, miközben haladtunk előre a sötétben. Egyszercsak szemből jöttek valakik, akiket nem ismertem, és a sötétben nem is nagyon láttam, inkább csak a hangjukat meg a lépteiket hallottam. Az volt a megérzésem, hogy rossz szándékú emberek jönnek, ellenség lehet. Egy kissé féltem, hogy mi lesz, ha szembemegyünk velük. De Isten láthatatlanná tett minket, és így nem láthattak meg. Hogy össze ne ütközzünk, az út mellett a bokrok mögött kellett tovább haladnunk, és úgy haladtunk, hogy szinte repültünk, a lábunk nem érte a földet, amint kézenfogva suhantunk tovább. Ennyi volt az álom.

Örömmel osztottam meg ezt az álmot az útitársaimmal. Azt a megértést kaptuk hozzá - és egyszerre jött ugyanez a megértés nekünk -, hogy ez az álom Isten oltalmáról szól: Atyánk azt üzeni, hogy ne féljünk, mert Ő láthatatlanná tesz minket az ellenség számára, és, hogyha jelez, hogy most menjünk el innen, ahol vagyunk, oda, ahová Ő elküld minket, akkor ne gondolkodjunk, hanem menjünk a gyerekeinkkel, és azokkal a családtagjainkkal, szeretteinkkel, akik velünk tartanak a keskeny úton, és, ha Őrá hallgatunk, akkor Isten oltalmában és jelenlétében leszünk. Semmi baj nem érhet minket, mert Isten oltalmaz, "befedez a szárnyaival".

A Bibliában több helyen olvashatunk arról, hogy Isten megvédi az Ő gyermekeit, akik hallják az Ő hangját, és engedelmeskednek az Ő szavainak. Erről beszél Jézus a kősziklára épített házról szóló példabeszédében is:

"Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: és ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: és ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása." (Máté 7:24-27)

Ugyanerről szól a 91. Zsoltár is:

"Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.

Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!

Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.

Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.

Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;

A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.

Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.

Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!

Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:

Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;

Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.

Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.

Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.

Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!

Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.

Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat." (Zsoltárok 91:1-16)

Kedves útitársaim, lehet ennél szebb és dicsőségesebb bátorítást, vigasztalást, oltalmat és megerősítést kapni mástól, mint Istentől? Ugye, hogy nem? Hála és dicsőség a mennyei Atyánknak!