Tegnap éjszaka olyan álmot kaptam Atyánk kegyelméből, amelyben egy ismerősöm (nem emlékszem, hogy ki) örökbefogadott egy újszülött kisbabát. Készült megetetni a kisbabát, és melegített neki tejet a cumisüvegbe, majd elkészített egy zacskós krémlevest pirított zsemlekockákkal is, hogy majd azt is odaadja a babának a tej után.

Én csak néztem, hogy mit csinál, majd mondtam neki, hogy, ugye, nem gondolja komolyan, hogy azt a levest a kisbabának fogja adni? Majd felvilágosítottam arról, hogy az ilyen kicsi babáknak még csak tejet szabad adni, mert még nem készült fel erre nekik az emésztőrendszerük. 4 hónapos koráig ne adjon neki szilárd táplálékot, akkor jöhetnek a pépes ételek, amikor már legalább 4 hónapos lesz. És még ezután is sokáig nem ehet még zacskós levest, pirított zsemlekockákkal, mert még rágni sem fog tudni, amíg fogai nincsenek.

Ennyi volt az álom. A megértés pedig az, hogy Isten, amikor elhív bennünket, hogy szülessünk újjá és legyünk az ő gyermekei, akkor Ő sem a "kemény eledellel" kezdi a mi lelki táplálásunkat, hanem "tejjel", vagyis a könnyebb táplálékkal. Nem szembesít azonnal a bűneinkkel, hanem kedvesen hívogat magához, szinte udvarol nekünk. Majd a keményebb eledelt, vagyis a bűneinkkel való szembesülést is megkapjuk, amikor itt van az ideje, mert fontos, hogy megláthassuk azt is, hogy mi van még bennünk, és mitől kell még Atyánk megtisztítson minket. 

Ugyanígy, mi is, amikor elkezdünk beszélni valakivel és bizonyságot teszünk neki Istenről, illetve átadjuk neki Atyánk meghívóját, akkor fontos, hogy mi is kedvesen, először a könnyebb eledellel, pl az Örömhírrel, az Evangéliummal kezdjük az ő meghívását. Ne a kemény eledellel kezdjük rögtön "táplálni", pl. azzal, hogy elkezdünk vádaskodni, hogy ő ilyen meg olyan bűnös, mert akkor azzal csak elriasztjuk őt, és így nem fog az igazság után, és a Mennyek országába vágyakozni.