Mint sok más embert, engem is régóta foglalkoztatott a fenti két kérdés: az, hogy mikor lesz a holtak feltámadása, és, hogy kik a választottak? Bevallom, hogy régen, a Bibliát olvasva, szó szerint értelmeztem mindkét kérdést: azt hittem, hogy majd egyszer meghalunk, és majd odaát a túlvilágon valamilyen módon feltámad a lelkünk a halálból. A testünk lent marad a föld alatt, eltemetve, és a lelkünk kiszáll belőle, onnan majd távozik a mennyek országába vagy pedig a pokolba. És ez az állítás valószínűleg igaz is: valóban így történhet majd a földi test és a lélek szétválasztása a test halála után.

Bár sokak számára botrányosak lehetnek ezek a kijelentések, amelyeket most teszek, mégis azt kell mondanom, hogy nem ezt jelenti a feltámadás, amelyről Jézus Krisztus beszélt. Nemrég érthettem meg Lélek által, hogy a feltámadás fogalma valami teljesen más. Ugyanis, a feltámadás nem a test halála után történik meg, és mégcsak nem is úgy, hogy a halott emberek egyszercsak felkelnek a sírokból, és elkezdenek jönni-menni itt a Földön, mintha zombi-apokalipszis lenne, aztán meg felvétetnek a mennyországba, az elragadtatás idején - merthogy, szó szerint értelmezve a Bibliában leírtakat, valami ilyesmi fogalmazódhat meg az olvasókban - hanem még itt, a földi életben elkezdődik, amikor még e földi testben mozgunk, és e földi test burkában él még a lelkünk, ezalatt a földi élet alatt kell, hogy megtörténjen a változás. Ezek után rávezetett a Lélek arra is, hogy ilyenformán a holtak feltámadása nem "lesz", hanem már folyamatban van egy ideje. Tulajdonképpen, már elég régóta folyamatban van, hiszen minden generációnak megvolt, és megvan a maga ideje, lehetősége a feltámadásra. Vagyis, nem egyszerre támad fel mindenki, mivel nem egy időben élt és él mindenki a Földön. 

Ez mind szép és jó, mondhatják erre sokan, de akkor hogyan támadhatunk fel, ha élünk és nem haltunk meg? Erre a válasz az, hogy lelki értelemben jelenleg, e földi, testi életben halottak vagyunk mindaddig, amíg nem támad fel bennünk a Lélek. Mindaddig, amíg testi emberek vagyunk, a testünk irányítja a lelkünket, és nem a Lélek irányítja a testünket, addig abban az állapotban vagyunk, amelyet Jézus annak idején halálnak nevezett. Ez az állapot az úgynevezett "első halál". A második halál pedig akkor következik be, amikor a test is meghal. Ezután már nincs több lehetősége a lelkileg fel nem támadt embernek arra, hogy feltámadjon a lelkileg halott állapotból. Ezt bizonyítják a Bibliában leírtak, ha figyelmesen olvassuk, és Lélek által megértést is kapunk hozzá a Mennyei Atyánktól. 

Először figyeljük meg Jézus szavait - a Máté Evangéliumában leírva -, amelyekkel erre a lelkileg halott állapotra utalt akkor, amikor az egyik tanítványa előbb el akarta temetni a hozzátartozóját, és azután akarta követni Jézust, hogyan válaszolt neki Jézus:

"Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat." (Máté 8:22)

Ebből az egyetlen mondatból világosan látható, hogy Jézus és az Atya szemszögéből nézve a testi szempontból élő, de lelkileg halott emberek számítanak halottnak. Mert máskülönben hogyan tudnák a holtak eltemetni a halottaikat?

Aztán figyeljük meg a Jelenések könyvében leírt részt, amely arra utal, hogy e testi lét az első halál állapota, és, ha a test meghal, akkor bekövetkezik majd a második halál is:

"A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A ki győz, annak nem árt a második halál." (Jelenések 2:11)

De hogyan lehetséges az, hogy nem árt meg a második halál annak, aki győz? Úgy, hogy aki lelkileg feltámadt és megtisztult a bűnöktől még a testi lét folyamán, annak a teste ha meghal is, a lelke szabadon távozhat az Atyához, a mennyek országába. Erre utalnak Jézus szavai a János Evangéliumában is:

"Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?" (János 11:25-26)

Továbbá, ugyanerről tesznek bizonyságot a Jelenések könyvében a következő szavak is:

"A Sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, a kinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek." (Jelenések 3:1-2)

A feltámadás kérdéséből adódik az a kérdés is, hogy kik a kiválasztottak? Azt a megértést kaptam Lélek által, hogy a választottak nem valami szuperhősök vagy különleges emberek, akik különleges képességekkel, adottságokkal vannak megáldva, annak ellenére, hogy e kifejezés ezt sugallhatja. Hanem egyszerűen azok az emberek, akik feltámadnak, és majd az Atyával a mennyek országában élhetnek, amikor eljön annak az ideje. De akkor mégis kik támadnak fel és kik a választottak?

Választott lehet bárki, hiszen Isten mindenkit elhív. És aki fogadja is az Atya elhívását, az lesz a választott. Semmi különleges képességgel nem kell rendelkezni, sem szentként nem kell születni e világra, de még pénzzel, vagyonnal, sőt túl nagy bölcsességgel sem kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki Isten választottja legyen. Hanem mi magunk kell, hogy eldöntsük azt, hogy Istent választjuk vagy a világot? És, ha valóban, őszinte, igaz szívvel Istent választjuk a világi életünk helyett, akkor leszünk Isten választottjai. Mert sokan lesznek az elhívottak, de kevesen a választottak, ahogyan Máté Evangéliumában olvashatjuk Jézus példabeszédét erről:

"Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az ő fiának menyegzőt szerze. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni. Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre. De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; a többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazák és megölék őket. 

Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté. Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe.

És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyűjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel.

Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. 

Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak." (Máté 22:2-14)

Ha tehát őszinte alázattal és bűnbánattal kérjük Istentől a megbocsátást és a kegyelmet, és azt, hogy az Ő Szent Lelke által tanítson, vezessen és formáljon át minket az Ő tetszésére, más szóval, szüljön újjá minket, akkor a jóságos Atyánk örömmel megadja azt, mert Ő hívogat minket magához. Ha már megkaptuk Istentől a kegyelmet, és tartjuk is magunkat e döntésünkhöz, és nem zuhanunk vissza a világi életbe, akkor megkapjuk az újjászületés ajándékát Istentől (a tiszta, menyegzői ruhát). Erről az újjászületésről beszélt annak idején Jézus Nikodémusnak:

"Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. 

Mondta néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? 

Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született." (János 3:3-8)

Ekkor tehát elkezdődhet a halálból való feltámadás, vagyis az újjászületés folyamata. Mert ez sok esetben nem csupán egy pillanat műve, hanem egy hosszabb folyamat. Ugyanis, a jóságos Atyánk fokozatosan kitakarítja belőlünk a szennyet, a ránk rakódott bűnöket, amelyeket a világi életünk során magunkra szedtünk. És átformál bennünket: új értelmet ad az életünknek, és már nem azokat a dolgokat tartjuk többé fontosnak az életben, amelyeket korábban fontosnak tartottunk. Erről az újjászületésről beszélt Jézus az alábbi részben is: először a megtisztulás folyamatáról, és az azután következő átformálásról:

"Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből, és még csúnyább szakadás támadna. És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való." (Márk 2:21-22)

Továbbá, Pál apostol is erről - az újjászületésről - írt levelében:

"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát" (2.Korinthus 5:17-18)

A régi gondolkodásunk, felfogásunk, a teljes életszemléletünk megváltozik, és bár még ugyanabban a testben élünk továbbra is, de mégis olyanok leszünk a régi ismerőseink, rokonaink, családtagjaink számára, mintha nem is ugyanazok az emberek lennénk, hanem olyanok, mint akiket "teljesen kicseréltek". És sok esetben nem is értik meg azt, hogy mi történt velünk, azt mondhatják sokan ránk, hogy "régen sokkal vagányabb, menőbb voltál, miért nem vagy most is olyan jófej, mint régen, mi történt veled?" Tehát, sokan ellenünk fordulhatnak emiatt, és nehéz az embernek az, hogy ellenálljon a kísértésnek, és megmaradjon a Lélekben, nehéz "nem visszafolyni a világba", a testi életbe, amelyben a legtöbb embertársunk van, és, ahová ők visszahívnak, csábítgatnak bennünket. Sőt, ha nem engedünk nekik, és kitartunk az újjászületésben, és nem "halunk meg" újra a világi életbe (avagy a lelki halálba és testi életmódba), akkor embertársaink közül sokan meggyűlölhetnek, akár üldözhetnek is minket emiatt, lehetőségük szerint. Ezekről a nehézségekről is beszélt már Jézus Krisztus:

"És mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül." (Máté 10:22)

Itt még fontos megjegyezni azt is, hogy Jézus Krisztus neve nem csak az Ő szó szerinti értelemben vett nevét jelenti, hanem az Ő szavát, az Ő tanításait, amelyeket követünk. Tehát, ha meggyűlölnek minket Jézus Krisztus nevéért, az nem azt jelenti, hogy azért gyűlölnek, mert kimondjuk az Ő nevét, hanem azért, mert a lelki halálból történő feltámadásunk után már az Ő tanításai szerint igyekszünk élni, Őt próbáljuk követni (kisebb-nagyobb sikerrel), és ezzel a még mindig lelki halálban lévő, testi emberként élő embertársaink nem tudnak azonosulni. Ezért van az, hogy a lelki halálból feltámadt embereknek saját erőből lehetetlen mindvégig kitartani, és végigjárni a Krisztus által megmutatott keskeny utat, de Isten által minden lehetséges. Csak kérjük az Ő segítségét ehhez, hogy erősítsen és tartson meg hitünkben és iránta való hűségben, hogy el ne tévedjünk ismét, és el ne vesszünk.

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának." (János 3:16-19)