A legtöbb keresztény vallásban azt lehet hallani, hogy Jézus mindenkiért adta az életét. De tényleg így van ez? Mi a baj ezzel a kijelentéssel?
A legtöbbször templomokban hallottam ezt, de amióta nem járok templomba, azóta már csak az tűnik fel, ha néha ismerősöktől is hallom ezt a mondatot. Ilyenkor mindig az jut eszembe róla, hogy a legtöbb ember úgy emlegeti Jézust, mint a legnagyobb balekot, aki valaha a Földön járt. Miért mondom ezt? Hiszen sem a templomokban, sem az emberek egymás között nem ezt mondják, hogy Jézus egy balek volt! (Bár lehet, hogy egyesek gúnyból ki is mondanak ilyesmit... de akiknek Jézus neve csak arra való, hogy csúfolódjanak vele, - és ezt még utólag sem bánják meg -, az ilyenekért biztosan nem halt meg Jézus...)
De akkor mégis, mi a probléma ezzel a kijelentéssel? Az, hogy a legtöbb emberrel - aki nem értette meg az igazságot - elhiteti azt, hogy Jézus csak úgy simán adta az életét mindenkiért, vállalta a halált (mintha neki nem lett volna jobb dolga) azért, hogy majd mindenki, bűnös-bűntelen, automatikusan a mennyországba mehessen a halála után. Annyi is elég, ha csak elmegyünk néha a templomba, ott végigüljük az egy-két unalmas órát, aztán mehet mindenki a maga dolgára, mert Jézus úgyis meghalt helyettünk, vállalta a bűnbak szerepét, és minden mehet tovább, ahogy eddig. Élhetjük a magunk kis életét a megszokott módon, nekünk nincs egyéb dolgunk, tennivalónk, mert Jézus már mindent elvégzett helyettünk, és kész. Ugyanúgy robotolhatunk tovább, hajszolhatjuk a pénzt, bánthatjuk embertársainkat, törtethetünk, átgázolhatunk mindenkin és mindenen, versenghetünk a magunk akarata és érdekei szerint, hiszen Jézus már úgyis meghalt értünk is, úgyhogy biztosítva van számunkra egy hely majd egyszer valamikor a mennyországban, csak mert mi esetleg hittünk az Ő néhai létezésében, meg abban, hogy meghalt értünk a kereszten, "elvitte helyettünk a balhét".
Ám ezzel a gondolkodásmóddal vajon nem tényleg Jézust nézzük a legnagyobb baleknak, akit valaha a hátán hordott a Föld? Hát dehogynem! Mert ha ez tényleg így lenne, akkor teljesen értelmetlen lett volna az Ő halála, az Ő kínszenvedése, ha csak ennyiről lenne szó, hogy Ő egy bűnbak lett a mi kedvünkért!
Hát akkor hogy is van ez, mégsem mindenkiért adta az életét Jézus, hanem csak némely kiválasztott, kivételes emberért? Mégsem jár mindenkinek a kegyelem automatikusan, aki hisz Istenben? - A válasz nagyon egyszerű: Jézus valóban adta az életét mindenkiért, aki hisz Istenben, de nem csak Istenben, hanem Istennek is hisz! Mert nem elég hinni, hogy Isten létezik, hanem ahhoz, hogy a kegyelemben részesülhessünk, az Ő szavaiban is hinni kell, és őmellette is kell döntenünk, mindenkinek a saját egójával és a világgal szemben.
Jézus nem azt tanította, hogy mondjunk el néhány imát, menjünk templomba, énekeljünk és vegyünk részt szertartásokon, aztán nyugodtan követhetjük el a bűneinket újra és újra! Nem ezt mondta a házasságtörő asszonynak sem, hogy "köszönd meg, hogy ezt most megúsztad, nem köveztek meg téged, mert én megmentettelek, menj, és folytasd tovább, amit eddig is tettél, mert én majd újra és újra megmentelek a büntetéstől". Hanem azt mondta neki, hogy "eredj el és többé ne vétkezzél!" (János 8:11)
Ha nem szembesülünk a saját bűneinkkel és nem bánjuk meg azokat, azt hisszük, hogy mi valójában nem is vagyunk bűnösök, velünk és a mi életünkkel minden rendben van úgy, ahogy van, hogy csak megyünk a saját akaratunk és fejünk után, és Istent meg sem kérdezzük arról, hogy neki mi a véleménye, akkor hogyan részesülhetünk a kegyelemből? Hiszen sokan úgy gondolkodhatunk, hogy mi nem vagyunk bűnözők, tisztességes munkahelyünk van, ahol megkeressük az árát mindennek, amire szükségünk van, nem raboltunk és nem gyilkoltunk meg senkit, és börtönbe zárva sem voltunk még, tehát mi nem vagyunk bűnösök, velünk minden rendben van.
Az ilyen gondolkodású embert még Jézus sem tudja megmenteni, hiába halt meg a kereszten! Mert az az ember, aki nem tisztul meg az ő bűneitől, az továbbviszi magával a bűneit, és azoknak terheit a testi halála után is. És a bűnök terhei alatt roskadozó, bűnök által megkötözött lélek nem tud megszabadulni, és bemenni a mennyek országába, hiszen a megkötözött léleknek a bűnök terhei, rabláncai alatt roskadozni, szenvedni maga a pokol, vagyis a gyehenna tüze, ahogy Jézus nevezte.
Nem elég az, hogy csak szóban dicsérgetjük Istent, aztán mindenki éli világát, az ő tetszése szerint. Hinni kell mindazt, amit Jézus által kijelentett, és meg is kell az Ő tanításait cselekedni. És, amikor elmondjuk a Miatyánkot, akkor nem mindegy, hogy csak úgy gépiesen elrebegjük azt, hogy "legyen meg a Te akaratod", hanem ezt őszintén, tiszta szívből is így kell gondolnunk: fontosabb és jobb az, hogy az Atya akarata teljesüljön, mint a saját akaratunk, a saját elképzeléseink, még akkor is, ha nem egyezik a mi akaratunk (az egónk akarata) az Atyáéval. Isten kezébe helyezni az életünket, teljesen Őrá bízni magunkat, és személyesen kapcsolatban lenni Vele, az Ő Lelkével - ez már sokkal inkább mesének hangzik a legtöbb ember számára, mint templomba, gyülekezetbe járni, ugye? Pedig így van ez, bármennyire is hihetetlen! Személyes tapasztalatból írom ezt le, hogy bizony mindez nem mese, hanem igenis lehetséges!
Csak a mi döntésünkön múlik mindez. Mert Isten nem erőszakolja rá magát senkire: azért engedte meg nekünk a szabad akaratot, hogy mi magunk, önszántunkból fordulhassunk hozzá. És, ha kellő alázattal kérjük Istent, hogy "adjon gyógyírt a szemeinkre és nyissa meg szemeinket", hogy lássunk, és adjon személyes kapcsolatot Krisztussal, akkor Atyánk válaszolni fog valamilyen módon (akár látomásban, akár álomban, akár olyan megértések által, amelyeket a Biblia olvasása közben kaphatunk Tőle). Aki nem hiszi, próbálja ki, csak ennyit tudok mondani a kételkedők számára. Mert, amikor nekem is mindezt elmondták, először én sem igazán hittem, hogy ez lehetséges, de miután kértem Istent, válaszolt nekem, és megláthattam azt, hogy ez bizony így működik. És még sok minden mást is mutatott nekem Atyánk azután.
"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Máté 7:7) Ez a kijelentés pont erről szól. Félreértés ne essék: nem az anyagiakról szól, nem arról, hogy kérek Atyámtól pénzt, mert én azt akarom, hogy sok pénzem vagy vagyonom legyen, és akkor Ő megadja mindezt nekem, mert én ezt kértem Tőle, és akkor ez így jár is nekem. És nem is a boldog párkapcsolatról szól, ha én azt kértem Atyánktól. Hanem "a mennyei táplálékról", a "mindennapi kenyérről" szól, az Ő tanításairól. Arról, ahogyan Atyánk vezet minket az Ő Szentlelke által, ahogyan átformál minket testi emberből lelki emberré, azaz "újjászül" bennünket. Vagy a lelki békéről. Mindenről, amit lelkiekben ad meg nekünk Atyánk.
