Azt a megértést kaptam Lélek által, a Mennyei Atyánk kegyelméből, hogy nekünk, embereknek igazából nem kéne kívánni, akarni semmit sem, csak az Atya akaratára bízni mindent. Át kellene engednünk mindent, az egész életünket az Ő kezébe, hogy Ő gondoskodjon rólunk, az Ő gyermekeiről. Nem kellene görcsölnünk, "izmoznunk" semmin, egyszerűen csak gyermekek lehetnénk.
Hogyan is tanított erről Jézus? Egyrészt, Ő tanította azt az imában, a Miatyánkban, hogy "Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a Mennyben, úgy a Földön is." Másrészt, Jézus mondta azt is, hogy olyanoknak kell lennünk, mint a kisgyermekek:
"Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában." (Máté 18:3-4)
Nekünk csak az lenne a dolgunk, hogy őszintén gondoljuk, és ne csak gépiesen mondjuk, ismételgessük azt, ami a Miatyánkban van: " legyen meg a Te akaratod..." És ebben minden benne van: az is, hogy azt kívánjuk, hogy legyen meg a Teremtő Atyánk akarata, ne a miénk. Az is, hogy teljesen átadjuk az irányítást az életünk felett az Atya kezébe, és, hogy kívánjuk hallani az Ő hangját, és amit mond nekünk, azt megcselekedjük. És ezt ne írjuk felül a saját gondolatainkkal, a saját akaratunkkal, céljainkkal, elképzeléseinkkel. Ugye, milyen nehéznek tűnik ezt megtenni?
Embernek lehetetlen, de Istennek bármi lehetséges! Mert az egónk, a fenevad, mindvégig küzd ez ellen, de hiába küzd, mert a végén úgyis Atyánk akarata kell, hogy teljesüljön. És minden ellenkezéssel csak magunknak árthatunk, annak ellenére, hogy Atyánk csak jót akar nekünk. És amíg ezt nem látjuk be, addig a legtöbben mi is ugyanolyanok vagyunk, mint a tékozló fiú (Lukács 15:11-24). Amikor azonban az egónk és az ő akarata is kellőképpen megtörettetik, akkor tudunk csak elérni ahhoz a ponthoz, ahol rájövünk, hogy mi semmit sem tudunk jól csinálni, sőt jól akarni sem! És ekkor, amikor már mindenről lemondunk, már semmi mást nem akarunk, csak azt, hogy Isten akarata legyen meg, ne a miénk! Mert a miénk hová vitt bennünket? Semmi jóra nem vezetett!
Úgyhogy, nem is kellene, hogy legyen semmi más akaratunk, mint amit Isten akar, mert minden úgy kell, hogy jó legyen, ahogy Isten akarja. És, ha hagyjuk, hogy Isten vezessen minket, akkor megtapasztalhatjuk azt, hogy ez milyen nagyszerű és csodálatos!
Atyánk megengedte, hogy mindezt megtapasztaljam a saját életemben is. Egy számomra fontos családi esemény után nem csak lelkileg, hanem testileg is megélhettem ezt, amiről most írhatok. Mert Isten megmutatta, hogy nem úgy kell lennie, ahogy én akarom, hanem úgy, ahogy Ő akarja!
Történt ugyanis, hogy volt egy fontos családi esemény, amely nagy valószínűséggel hatással lesz az elkövetkező hónapokban vagy években az életünkre. Ám sajnos sok minden nem úgy alakult, ahogyan én szerettem volna. E jelentős esemény utáni éjszakán pedig egész éjjel vergődtem az ágyban, csak hajnalban aludtam el, és talán szűk másfél órát aludhattam mindössze. És aznap reggel 6-kor, amikor az ébresztőóra szólt, mégis könnyedén felkeltem, és egyáltalán nem voltam álmos vagy fáradt egész nap! Máskor, ha alszom, akkor is álmosabb szoktam lenni napközben... Mi ez, ha nem Isteni csoda?
De nem is ez a lényeg a történetben (ezt csak úgy megjegyeztem), hanem az a lényeg, ahogyan éjszaka hadakoztam Isten akarata ellen, és az, ahogy Atyánk rávezetett arra, hogy végre vegyem észre, hogy tulajdonképpen én most csak azért szenvedek, mert hadakozok az Ő akarata ellen, és nem tudom elfogadni az Ő akaratát! Mert Ő tudja, hogy mikor miért történik valami úgy, ahogyan történik, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. Mert mi legtöbbször nem azt akarjuk, ami valóban jó, hanem azt, amit a mi elbukott gondolkodásunkkal jónak hiszünk. De Isten tudja, hogy mikor mire van szükségünk, és azt adja meg nekünk.
Én azon az éjszakán egyszerűen nem bírtam elfogadni, hogy így sikerültek, történtek a dolgok, semmi sem úgy, ahogy én akartam! És ezért forgolódtam, gyötrődtem egész éjszaka! És iszonyatosan fájtak a karjaim egész hajnalig. És nem értettem, hogy mi van velem, hiszen nem is szokott fájni a karom, egyik sem!
Kb. hajnal fele jutott eszembe, a sok gyötrődés után, hogy azért fáj a karom, mert "akarom"! Mert az én akaratomat akartam, hogy teljesüljön, nem az Isten akaratát! És ekkor az is eszembe jutott, hogy egy útitársamnak volt már erről egy hangfelvétele néhány hete, amelynek az volt a címe, hogy "Miért fáj a karunk?" És azt mondta el benne, hogy azért, mert "akarom"! Mert a saját akaratunkat akarjuk, hogy meglegyen, nem Isten akaratát! És amikor ez eszembe jutott, ekkor jöhettem rá, hogy ezért fájt egész éjjel a karom, mert én is akartam! De a saját akaratomat akartam, nem az Isten akaratát!
Így törte meg Isten az akaratomat, az a-karomot, és megengedte, hogy testi fádalom által is érzékeljem azt, hogy mi az akaratunk, az önfejüségünk következménye: fájdalom és szenvedés! Így figyelmeztetett Atyánk arra, hogy adjam fel, mindent adjak fel az Ő kezébe. Én csak el kell fogadjam, ha Ő így akarta, ahogy történtek a dolgok, akkor is, ha én nem értem, hogy miért akarta így, és akkor is, ha nekem, az egómnak ez nem tetszik... Mert minden úgy van jól, ahogy Atyánk akarja, nem úgy, ahogy mi akarjuk.
Akit érdekel a fent említett hangfelvétel, amely erről szól, itt meghallgathatja:
