Az utóbbi pár napban valahogy újra előkerült egy régi, elfeledett dal, amelyet valaki "elővett" valahonnan a "polcról", és "leporolt", majd megosztotta az interneten. Egy kb. 90-es évekbeli magyar dalról van szó, amelynek szövege tulajdonképpen amolyan fohász-félének mondható, amely Istenhez szól, arra kérve Őt, hogy segítsen a földön szenvedő embereken. Ezt a dalt, pontosabban annak videoklipjét újra felkarolták tehát bizonyos emberek. Olyan emberek is, akik Isten-hívőknek mondják és tartják magukat, és nagy előszeretettel osztják meg egymás között is. Így jutott el hozzám is e dal, több irányból is: olyan rokonok, ismerősök által, akik tudják rólam, hogy szoktam Istenről és az Ő kijelentéseiről bizonyságokat hallgatni vagy éppen írni, és ezeket megosztani is.

A szóban forgó magyar dal az egykori MHV nevű (Menyhárt-Homonyik-Vikidál) trió előadásában hallható, amelynek címe: Föld és ég gyermekei. Amint belehallgattam, eszembe jutott, hogy én ezt a klipet tinédzserkoromban gyakran láttam a televízióban, illetve a rádióban is sokszor hallhattam e dalt, tehát egy általam már korábban jól ismert dalocskáról van szó, annál is inkább, mivel akkoriban szerettem és szívesen hallgattam Homonyik Sándor dalait. Amint hallgattam a klipet, egy kis ideig még el is nosztalgiáztam rajta, és már-már majdnem meghatódtam, és majdnem beleestem én is az érzelgősség csapdájába, mert azt hittem, hogy igaz a mondanivalója. Hiszen az előadók a dalszövegben Istenhez fohászkodnak, hogy segítsen a nehéz sorsú embereken, illetve a még ártatlan gyermekeken ebben az önző, hazug világban - amiben valljuk be, hogy sok igazság van...

Ám, amikor eljutottam egy bizonyos pontig a dal meghallgatásában, egyszerűen nem bírtam tovább hallgatni azt, mert a Lélek felhívta a figyelmemet valamire. Valamire, amit korábban nem vettem észre ebben a szövegben, annak ellenére, hogy régen már rengetegszer hallottam ezt a dalt.

De álljon itt a teljes dalszöveg, hogy mindenki értse, hogy miről is van szó:

"Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Adj reményt a férfinak, kit a sors már megpróbált,
és sok év után most kenyerét félti, úgy érzi, nincs tovább!
Mit tegyen, aki fiatal, túl van minden iskolán,
családot, otthont, jövőt tervezne, támaszt, mondd, hol talál?

A magasból nézz le ránk,
hagyd most a megváltó szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség.

Ó, nézz le ránk, hagyd most a szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség.

Isten, óvd a gyermeket, ki ártatlan, tiszta még,
körötte csalás, hazugság, önzés, mindebből mit sem ért.
Kísérje útján a szeretet! Legyen értelme, hogy él!
Vétkeinkért ne bűnhődjön, neki még adj esélyt!

A magasból nézz le ránk,
hagyd most a megváltó szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség.

Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!"

Amint a szöveget hallgatjuk vagy olvassuk, láthatjuk, hogy a mondanivalójában tényleg sok igazság van, és talán még akár egy kis humanista jószándék is lehet mögötte, de elhangzik a refrénben olyasmi, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni:

"A magasból nézz le ránk,
hagyd most a megváltó szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség."

Mi a baj ezzel a refrénnel? - kérdezhetik sokan. És valóban, a testi gondolkodású ember nem is láthat ebben semmi kivetnivalót. De akinek Isten kegyelméből megadatott az, hogy Lélek által egy kissé a sorok mögé lásson, annak azonnal szemet szúrhat, hogy milyen burkolt, jószándék mögé csomagolt lázadás és lázítás van e szövegben, főleg azokban a szavakban, amelyeket félkövér betűkkel kiemeltem.

Vizsgáljuk meg egy kicsit, hogy mi a hamisság ezekben a mondatokban, szavakban. Tegyük fel magunkban a kérdést, hogy milyen meghallgatásra számíthat egy olyan fohászkodó, aki nem veszi komolyan Isten szavát? Az, aki elbagatellizálja annak fontosságát, és úgy beszél az Atya tanításairól, amelyeket Jézus Krisztus által kijelentett, mintha azok csak amolyan fölösleges fecsegések lennének, amelyek semmit nem segítenek? Sőt, mi több, egyenesen felszólítja Istent arra, hogy hagyja abba, ne beszéljen, mert az Ő szava semmit nem ér, túl kevés az a bajban lévő, nezéz sorsú embernek. Tehát, éppen azt nem mondja, hogy Isten fogja már be és ne fecsegjen annyit fölöslegesen, hanem tegye azt, amit én mondok neki, mert nekem fontosabb mondanivalóm van, azt hallgassa meg. Mert én okosabb vagyok nála, és jobban tudom, hogy milyen bajok vannak a világban, mint Ő! Mert Ő csak úgy elvan odafent a magasban, és fütyül az emberekre... A testi ember pedig - az ÉN, az EGO - éppen azt nem mondja, hogy az én akaratom kell, hogy teljesüljön, és nincs értelme több időt fecsérelni Isten szent igéjére... És burkoltan bár, de engedelmességre szólítja fel Istent, miközben úgy gondolja, hogy őneki nem kell engedelmeskednie az ő Teremtő Atyjának, sőt még meghallgatnia sem kell Őt. Hogyan várhatja el így az ember, hogy imája meghallgatásra kerüljön? Lássuk be: sehogy!

Ezen kijelentései által finoman azt sugalmazza a dal a hallgatóinak is, hogy Isten csak az Ő fabatkát sem érő igéjét adta az embereknek, de valójában semmi hasznavehető segítséget nem nyújt számunkra, mert amikor tettekre van szükség, akkor nem tesz semmit értünk, hanem benne hagy minket a pácban. Elnézést, ha túl keményen fogalmazok, de fontos meglátnunk azt, hogy még egy ilyen ártalmatlannak, sőt imának tűnő dalocska is hogyan lázítja Isten ellen az embereket, még a hívőket is, ha nem figyelnek oda, és nem veszik észre, hogy mi folyik itt valójában! Mert minden, ami a fülünkön vagy a szemünkön bemegy, az befolyásol bennünket, formálja, alakítja a gondolkodásmódunkat, életfelfogásunkat, lelkünket. Jól mondta Pál apostol, amikor azt írta, hogy:

"Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát." (2. Korintus 11:14)

Miért annyira fontos ez az egy-két mondat, mit tesz az ember ilyenkor valójában? És, természetesen, nem csak ebben az egy dalban, hanem gyakran máskor is, amikor gyarló emberi módon, testi gondolkodással, kérnénk valamit Istentől, hogy segítsen bennünket, gyakran teszünk olyat, hogy nem azt kérjük Istentől, vagy nem úgy kérjük, ahogyan kellene...

Nézzünk egy kicsit a kijelentések mögé! Mi Isten igéje, pontosabban fogalmazva: Ki Isten Igéje? Maga Jézus Krisztus, az Ő egyszülött Fia! Aki magára öltötte a bűn testét, és emberi testben lejött közénk, majd éveken át tanított bennünket alázatra, szelídségre és igaz szeretetre, majd vállalva a szenvedést, a megaláztatást is, az életét adta értünk, bűnös emberekért, akik elfordultunk Istentől, istentelenné és pontosan olyan önzővé váltunk, mint ahogyan az a dalban is elhangzik!

"Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge." (János 1:1)

"És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kiről mondám: A ki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál.

És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért." (János 1:14-16)

Krisztus, aki Isten Igéjének megtestesülése, azért adta életét, hogy miután szembesülünk bűneinkkel és gyarlóságainkkal, és megutáljuk azokat, teljes szívvel visszafordulhassunk az Atyához, és az Ő bocsánatát kérve, kegyelmet kaphassunk és megtisztulhassunk Őáltala. Hogy ne kelljen életünk hátralevő részében és még a testi halálunk után is az addig felhalmozott bűneink súlya alatt roskadoznunk, és gyötrődnünk miattuk az örökkévalóságban is! És akkor jövünk mi, emberek, az alázat és szelídség minden kis szikrája nélkül, és önmagunkat sajnálva és sajnáltatva, rinyálunk Istennek, hogy adjon nekünk földi jólétet! Miközben Krisztus áldozatát, az Ő Szent vérét, amely értünk ontatott ki, és az Ő szavait, tanításait, az Igét semmisnek, fölösleges időpazarlásnak "rizsálásnak" tekintjük! Uram, irgalmazz, hogyan menekülhet meg így a mi lelkünk?!

Krisztus a megoldás a problémáinkra, mert Ő az út, az igazság és az élet, őt kell követnünk. Mert, ahogyan Péter felfedezte benne, és meg is vallotta ezt Jézusnak: "Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad" (János 6:68) 

Tehát, semmiképpen nem az a megoldás, hogy félretesszük a Szent Igét, és mi akarjuk megmondani Istennek a tutit, hogy csináljon már valamit a problémáinkkal, gondjainkkal, ha minket mindeközben egyáltalán nem érdekel az, amit Isten kijelentett. Ehelyett inkább forduljunk alázattal Atyánkhoz, és bízzunk benne:

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem." (János 14:1)

"Mondá néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (János 14:6)

"A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet." (János 6:63)

Mit tanított mégis Jézus Krisztus, a Szent Ige, akit e dal szerint hagyni kell, mert a bajban Ő teljesen fölösleges: mit tehetünk azért, hogy Isten meghallgassa imáinkat, és, hogy gondunkat viselje, Gondviselőnkké váljon:

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30)

"Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Máté 6:31-33)

Tehát, a Megváltó Szent Ige, vagyis Krisztus már évezredekkel ezelőtt kijelentette a megoldást a problémáinkra, csak mi azt nem akarjuk tudomásul venni: ne nyafogjunk, panaszkodjunk, hanem keressük először Isten országát. És véletlenül se űrhajókkal keresgéljük az űrben, idegen bolygók után kutakodva, mert ott úgysem fogjuk megtalálni. Valamint, a földi mennyországot se próbáljuk magunknak megteremteni meggazdagodás által, a saját kis birodalmunk építgetésével és szépítgetésével, mert, ha még sikerülne is megvalósítani valami ilyesmit, az sem fog sokáig boldoggá tenni bennünket ebben az elbukott állapotban. Hanem a szívünkben, a lelkünkben, teljes alázatban imádkozva keressük Istent és az Ő országát, és akkor, amire szükségünk van, azt Isten megadja számunkra. Lehet, hogy nem leszünk gazdagok - hiszen Isten nem földi gazdagságot ígér, és nem is arra hív bennünket -, de amire valóban szükségünk lesz, azt mind testi, mind lelki szempontból megkapjuk a mi Gondviselő Atyánktól, ha teljesen Őrá bízzuk életünk hátralevő részét.

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják." (Máté 6:19-20)