Csodálatos, dicsőséges kijelentést, megértést kaphattam ma a Jó Atyánk kegyelméből arra vonatkozólag, hogy milyen az új Jeruzsálem, amelyről a Bibliában, a Jelenések könyvének 21. fejezetében is olvashatunk. Ezt a megértést szeretném most veletek megosztani. Elég nehéz szavakba öntve leírni mindezt, de azért megpróbálom, Isten segítségével hátha sikerülni fog...

Természetesen, nem csak ebben a részben, a 21. fejezetben olvashatunk erről, hiszen a 22. fejezetben is tovább folytatódik a leírás a mennyei Jeruzsálemről, de erre most nem térek ki, mivel, egyrészt, túl hosszú lenne ez a cikk, másrészt pedig, nem arra a részre vonatkozik a kijelentés, amelyet kaptam. 

Mindenekelőtt, ahhoz, hogy jobban megértsük a kijelentést, olvassuk át újra, nézzük meg, hogy mit is írt a fent említett bibliai részben János apostol, aki a látást kapta erről:

"Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.

És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.

És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.

És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.

És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.

A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.

A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál.

És jöve hozzám egy a hét angyal közül, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.

És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből.

Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz;

És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, a melyek az Izráel fiai tizenkét törzsének nevei:

Napkeletről három kapu; északról három kapu; délről három kapu: napnyugotról három kapu.

És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.

A ki pedig én velem beszéle, annál vala egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát.

És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszővel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlő.

És megméré annak kőfalát száznegyvennégy singre, ember mértékével, azaz angyaléval.

És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.

És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd;

Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.

A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből vala; és a város utczája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg.

És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.

És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.

És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz);

És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.

És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé." (Jelenések 21)

Azt hiszem, arra nincs szükség, hogy elmagyarázzam azt is, hogy ki fog oda bejutni, és ki nem, hiszen ez elég egyértelműen meg van írva a fenti idézetben is. Ami viszont figyelemreméltó, az az, hogy e városban majdnem mindenből 12 van, Jézus tanítványaira, a 12 apostolra utalva. Vajon miért? Azért, mert Jézus Krisztus után ők voltak azok, akik hirdették az Evangéliumot, az Örömhírt, Krisztus megváltását, amelynek híre lassan és fokozatosan az egész világon elterjedt.

A falak mérete is beszédes: 144 sing, azaz tizenkétszer 12, emberi, azaz angyali mértékkel mérve - ez utal azokra az emberekre, arra a 144.000 emberre, a "nagy sokaságra" - akikről szó esik a Jelenések könyvének egy korábbi részében, a 14. fejezetben, - akik azok a "zsengék" (újjászületettek), akik "áron vétettek" (Krisztus vére és áldozata árán, az Ő megváltása által), és akiket az ujjászületésük után Isten a Szentlélek által angyalivá formált (erre utal ez a megfogalmazás is: emberi, azaz angyali mérték).

Ami még rendkívül érdekes és figyelemreméltó, az a rengeteg féle kincs, drágakő, amit János láthatott és felsorolt, hogy a várost ezek ékesítették...

És itt eszembe jut egy nagyon kedves gyermekkori élményem, amikor néhai nagyanyám "esti mesét" olvasott nekünk, unokáknak, és áhítattal csüngtünk minden szaván. Ez az esti mese pedig nem más volt, mint ez a fenti fejezet a Bibliából arról, hogy hogyan fog kinézni a mennyei Jeruzsálem. Csak ámultam és bámultam, elképzeltem azt a sok-sok kincset és a gyönyörű, csillogó-ragyogó várost... mert ekkor még szó szerint értelmeztem az egészet...

Ma viszont, mint egy villámlás, úgy jött a megértés, hogy ezt a sok drágakövet, kincset - amelyek közül sokat nem is ismerek, és csak az itt leírtakból, e fejezetből értesültem ezek létezéséről - mindezt nem szó szerint kell értelmezni, hanem lelki értelemben. Ez a sok drágakő és kincs jelenléte nem azt jelenti, hogy valóban, szó szerint is ki lesznek kövezve a mennyei Jeruzsálem utcái és falai, kapui csupa drágakővel, kidíszítve e rengeteg kinccsel. Persze, akár ez is megtörténhet, hogy szó szerint is ilyen lesz, mert Istennek semmi sem lehetetlen, így ez sem, és ha úgy kedves Neki, teremthet egy ilyen Jeruzsálemet, amely földi értelemben nézve is ilyen... De nem ez a lényeg, hanem a lelki értelemben vett jelentése!

Nézzük meg azt, hogy mit jelent lelki értelemben ezeknek a drágaköveknek, kincseknek a jelenléte a mennyei Jeruzsálem városában. Először is, figyeljük meg, hogy - ismét utalva a 12 tanítvány, apostol létszámára - ebből is 12 féle van, mint a város több alkotó eleméből. 

Aztán pedig jusson eszünkbe az is, amit Jézus mondott a tanítványoknak a Mennyek országáról és a kincsekről:

"Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres; A ki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván a mije volt, megvevé azt." (Máté 13:44-46)

Figyeljük meg azt is, hogy hogyan beszél Jézus ennél még konkrétabban is a mennyei kincsekről:

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Máté 6:19-21)

És most ismét ugorjunk vissza a Jelenések könyvében, fentebb már idézett kis részlethez:

"Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz;" (Jelenések 21:11)

Mi tehát ez a sok-sok kincs tulajdonképpen? Amint, a fenti sorokat olvasva talán már sokan rájöhettek, lelki értelemben véve, ezek a kincsek nem jelentenek mást, mint Isten világosságát, dicsőségét, az Ő igazságát, szavát, jóságát, irgalmát, stb. Ezt a lelki kincset, az Istenhez, Krisztushoz hasonló, úgymond krisztusi cselekedeteket kell nekünk is gyűjtögetnünk, még itt a földi létünk során. Ezekből van szükségünk sokra, nem földi értelemben vett kincsekre, aranyra, drágakövekre, igazgyöngyre. És ezekkel lesznek kidíszítve a mennyei Jeruzsálem utcái, kapui, falai... Az pedig, hogy szó szerint is, ahogy le van írva, tényleg valóban lesznek-e ott ilyen drágakövek meg kincsek, az igazából teljesen mellékes.

Hogyan tudunk ilyen mennyei, lelki kincseket gyűjtögetni? Röviden: úgy, ahogy Jézus Krisztus tanította. Az Ő szavát (nem emberekét!), példáit, cselekedeteit kell követnünk, megtennünk, mivel Krisztus maga Isten szava, Igéje. Hiszen Ő azt mondta, és cselekedte, amit az Atyától hallott... Ezek pedig le vannak írva az Örömhírben, vagyis a négy Evangéliumban: a Máté, Márk, Lukács és János Evangéliumában.