Oct. 29, 2022

Azt a megértést kaptam Lélek által Atyánktól, hogy - bár sokan hajlamosak vagyunk erre - nem hibáztathatjuk csupán Ádámot és Évát azért, hogy nekünk ebben az elbukott világban kell élnünk, az Édenen kívül. Senki nem mondhatja, hogy ő nem tehet semmiről, ő csak egy áldozata ennek az egész elbukásról szóló történetnek, hiszen nem ő volt ott a paradicsomban, és nem ő volt az, aki elbukott, és aki miatt most szenved ő is meg az egész emberiség.

De mégis, miért nem mondhatjuk ezt mi, akik tényleg nem is éltünk még akkoriban? Hiszen mindez évezredekkel ezelőtt történt, és mi mindannyian már ebbe az elbukott világba születtünk bele...

A válasz ezekre a kérdésekre röviden az, hogy azért, mert mi magunk is mindannyian elbuktunk volna az ő helyükben, és, mert el is buktunk mindannyian valóban, anélkül, hogy ezt észrevettük volna. Már gyerekkorunkban elkövettük mindannyian azt a bűnt a saját szüleinkkel szemben, amelyet Ádám és Éva elkövetett Istennel szemben.

Ha szülőkként megfigyeljük, a saját kapcsolatunk a gyerekeinkkel gyakran ugyanazt tükrözi, ami Ádám és Éva (valamint később a többi ember) és Isten között történt (és történik ma is). És már a mi gyerekkori kapcsolatunk a szüleinkkel is ugyanezt tükrözte.

Amikor gyerekként első alkalommal szembementünk a szüleink intésével, és amikor azután e tetteinket letagadtuk, vagy másra (esetleg a testvérünkre) ráfogtuk, már akkor megismételtük kicsiben ugyanazt, amit Ádám és Éva tett nagyban, Isten akarata és terve ellen, a paradicsomban.

Majd valahányszor olyat teszünk, ami Isten tervével ellentétes, és nem vállaljuk fel a felelősséget a bűneinkért, a hibákért, amelyeket elkövetünk, hanem másra hárítunk, és azt mondjuk, hogy nem mi vagyunk a hibásak ezekért (sem), hanem X.Y., mindannyiszor elkövetjük ugyanazt a bűnt már nagyban is, amelyet Ádám és Éva elkövetett a paradicsomban.

Isten mindezt azért engedte meg, hogy így legyen, hogy a felnőtt szülők szembesülhessenek kicsiben, a gyerekeik vétkei által is azzal, hogy milyen elbukottak és bűnösek ők maguk nagyban, és, hogy hasonlóan keserű csalódást érezhessenek a saját gyerekükkel kapcsolatban ilyenkor, mint amilyent Isten érezhetett akkor, amikor Ádám és Éva elbukott, és akkor is, amikor mi magunk buktunk el, mindannyiszor.

A Bibliában Jézus egyik példabeszédében, a tékozló fiú történetében olvashatunk erről. A példabeszéd utal arra, hogy Isten is ugyanolyan szomorú, amikor elfordulunk Tőle, mint az az apa, aki elveszíti az ő tékozló fiát, és ugyanolyan örömet érez, amikor megtérünk hozzá, mint az apa, amikor az ő tékozló fia visszatér hozzá.

" Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.

Monda pedig: Egy embernek vala két fia;

És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.

Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.

Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.

Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.

Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!

Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.

És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened: és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!

Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!

És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.

Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot.

És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?

Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza.

Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt.

ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.

ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.

Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!

Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott." (Lukács 15:10-32)