Hajnali fél 4 körül az Úr felébresztett, és hirtelen olyan éber állapotba kerültem, hogy éreztem, hogy ebből az állapotból nem lesz egyhamar visszaalvás. Egy kis ideig forgolódtam, és csodálkoztam, mert nem értettem, hogy miért ébredtem fel, és hogy miért "szökött ki az álom a szememből" ilyen hirtelen. Később azonban rájöhettem, hogy Atyánknak célja volt velem, azért történt mindez. Felhozott bennem, Lélek által, egy kérdést, egy olyan kérdést, amellyel nem is foglalkoztam még soha, és az ehhez kapcsolódó történetet is már több, mint egy-két éve olvastam a Bibliában: Miért vakult meg Pál? Ez volt a hirtelen felötlő kérdés, és azt is eszembe juttatta Atyánk, csak úgy a semmiből, hogy milyen történetet olvastam ezzel kapcsolatban régebben a Bibliából. És megadta nekem a választ is a kérdésre. Sorjában jöttek fel bennem a megértések, egymás után. Miután ez mind lezajlott bennem, Atyánk még a lelkemre kötötte, hogy másnap írjam meg e kijelentéseket, megértéseket, mindannyiunk okulására. Miután erre rábólintottam, kb. hajnali 4 után néhány perccel, Atyánk megengedte, hogy ismét álom jöjjön a szemeimre, és folytassam az alvást reggelig.

Így hát, Atyánk kegyelméből, én most megpróbálok eleget tenni a megbízásnak, és megírom az újabb megértést, amit kaptam Tőle, arra vonatkozóan, hogy miért vakult meg Saul (vagyis a későbbi Pál apostol, akit ekkor még Saulnak hívtak). Miért volt szükség erre?

Három oka is volt ennek. Az egyik ok az, hogy Isten szempontjából volt szükséges ez, hogy megmutassa Saulnak, hogy Jézus Krisztus feltámadt erővel és hatalommal, és még mindig él, és hatalmában áll az is, hogy elvegye bárki szeme világát, és ugyanígy hatalma van arra is, hogy visszaadja bárki szeme világát. Mert a  Jézus Krisztusban hitetlenkedő Saulnak szüksége volt erre, mivel hamis prófétának, Isten ellenségének tekintette Jézust, nem Isten fiának. És igazi farizeusként, Saul meg volt győződve arról, hogy Jézus követőinek - mindazon akkori zsidó embereknek, akik hittek Jézusban és az Ő szavában - üldözésével és megöletésével ő nem gonoszságot és gyilkosságot követ el, hanem valójában Isten jó szolgálatára tesz.

És ebből következik a második ok is, amiért Saulnak meg kellett vakulnia. Mert a korábbi meggyőződései miatt, hazug látásmódja miatt valójában neki, Saulnak is szüksége volt arra, hogy megvakuljon. Szükséges volt az, hogy szembesüljön (szembe-süljön) azzal, hogy mekkora hazugságban, tévedésben, és mekkora bűnben volt mindaddig a pillanatig, amíg Krisztus el nem jött hozzá is. De nézzük csak, egészen pontosan hogyan is ír erről a történetről a Biblia, az Apostolok cselekedeteinek 9. fejezetében (aki már jól ismeri e történetet, akár át is ugorhatja ezt az idézett részt):

"Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 

Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?"

Ő pedig megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Az így válaszolt: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned."

A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. 

Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: "Anániás!" Ő így válaszolt: "Íme, itt vagyok, Uram." 

Az Úr pedig így szólt hozzá: "Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson."

Anániás így válaszolt: "Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet."

Ezt mondta neki az Úr: "Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért."

Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: "Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel."

És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.

Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: "Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?"

De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. 

Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék; de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. 

Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. 

Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele. Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba." (ApCsel 9:1-30)

A fenti történet egy ember teljes átváltozását (újjászületését) mutatja be. A farizeus Saul, a rendszer hű, aktív és harcias szolgája, amint találkozik Krisztussal, ettől a ponttól kezdve, mintha kicserélték volna, többé már nem ugyanaz az ember, aki eddig volt. Bár külsőleg ugyanúgy néz ki, ugyanabban a testben él és mozog, de teljesen másképpen néz a világra, és teljesen másképpen viselkedik. Hirtelen minden eddig felhalmozott világi értékeitől, "kincsétől" megszabadul, és ezzel egyidejűleg, üldözőből üldözötté válik. Mert, amint a régi szövetségesei észreveszik benne a változást, azt, hogy ő maga is Krisztust kezdte hirdetni, az eddigi szövetségesből hirtelen ellenséggé vált, és régi szövetségesei őt magát is üldözni kezdik, ugyanúgy, ahogy eddig ő maga tette azokkal, akik Krisztus követőivé váltak...

A későbbiekben Pál így vall magáról a Filippibeliekhez írt levelében, a benne történt változással és Krisztus követésével kapcsolatban: kárnak és szemétnek ítél minden korábban vélt értéket, a Krisztus ismeretének gazdagságáért "cserébe".

"Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem (...)" (Filippi 3:6-8)

Erre a történetre vezethető vissza a magyar nyelvben viszonylag gyakran használt szó létrehozása is, a "pálfordulás", amelyet annak kifejezésére használunk, hogy valakiben hirtelen gyökeres változás történik, és az adott személy viselkedését, álláspontját, véleményét valamivel vagy valakivel kapcsolatban hirtelen az ellenkezőjére változtatja. (wikiszótár.hu)

A történet végére tartogattam pedig a harmadik, talán legmeglepőbb okot, amiért Saulnak meg kellett vakulnia. Ez pedig nem más, mint az, hogy Saulnak miattunk is meg kellett vakulnia! Ugyanis, bármennyire is hihetetlen, nekünk, mai embereknek is szükségünk volt, vagy van, arra, hogy Saul megvakuljon. Mert ilyen Saulok, meg a későbbi Pálok voltunk és vagyunk mi is, amikor a Krisztus útjára, a keskeny ösvényre rálépünk, hogy az Ő követőivé váljunk. Ugyanígy szembesülnünk kell nekünk is a Krisztus jelenlétében mindazzal a szennyel, bűnökkel, amelyek megfertőzték lelkünket, és amelyeket elkövettünk. Mert legtöbbünk ugyanazt tette korábban, amit Saul: ha nem is szószerint, de lelki értelemben véve, mi is üldöztük Isten gyermekeit. Gondoljunk csak vissza: hogyan reagáltunk korábban arra, ha egy olyan személy kezdett el nekünk Istenről vagy Jézusról beszélni, aki nem pap vagy lelkipásztor, és nem végzett teológiát? Ha egy ilyen személy bizonyságot tett nekünk Jézus Krisztusról, vajon nem utasítottuk-e el, esetleg illemből leplezett megvetéssel, nem néztünk-e rá úgy, mint egy bolondra, vagy mint egy szektásra?

Ha e fenti kérdésekre a válasz az, hogy "de igen", akkor most magunkra ismerhetünk Saul és Pál történetében, most szembesülhetünk azzal, hogy ugyanúgy, mint ahogyan Saullal történt, meg kell vakulnunk nekünk is - lelki értelemben véve - a régi énünk, egónk, gondolkodásmódunk, és a világi, testi, anyagias meggyőződéseink felé, hogy megkaphassuk a teljesen újfajta látásmódot, amelyet már nem a világtól kapunk, és nem is emberektől, hanem magától Krisztustól személyesen, a Szentlélek bennünk végzett munkája révén: a Lélek általi látást, hogy megtörténjen bennünk is a "pálfordulás": meghaljon bennünk is a régi "Saul", és újjászülethessünk, vagyis megszülessen bennünk is az új ember, a "Pál", aki már nem a világ embere, hanem Isten gyermeke. És, amint e változás megtörténik bennünk, és felvállaljuk azt, ugyanúgy, mint Pál, a továbbiakban mi is érzékelhetjük a világ megvetését (üldözését) irányunkba...

Amennyiben még nem történt meg bennünk is ez a "pálfordulás", és nincs arra igényünk, hogy Krisztus személyesen vezessen minket, Szentlélek által, akkor igazából nem is lehetünk Isten gyermekei. De van egy örömhír (görögül: Evangélium, régiesen: Evangyéliom) mindazok számára, akik szeretnének Isten kegyelmével élni, az Ő gyermekeivé, Krisztus valódi követőivé válni (figyelem: nem kötelességből templombajáró emberekké, hanem Krisztussal személyes kapcsolatban lévő, lelkileg gyermekekké, és nem vallást vagy embereket követőkké, hanem Őt követőkké válni!): ha őszintén, és kellő alázattal kérjük ezt, Isten megadja nekünk a szembesülés és a bűnbánat lehetőségét, megbocsájt nekünk, megtisztít, és gyermekeivé fogad minket: 

"Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz." (Jeremiás 33:3)

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Máté 7:7)

(A kép forrása: magyarkurir.hu)