Azt álmodtam, hogy ismét ott dolgoztam az előző munkahelyemen, recepciósként, mint néhány hónapja. De más volt a helyszín és az iroda, mint a valóságban. Ugyanúgy, mint ahogyan a valóságban is volt,  én elől ültem az előtérben, csak egy fal választott el a benti ügyintézőktől, de valahogy mégis más volt az iroda épülete, elrendezése és a berendezése is.

Aztán ott volt már az idő, elindultam hazafelé, és már majdnem kijöttem a bejárati ajtón, amikor eszembe jutott, hogy el sem köszöntem a kollégáktól. Így visszamentem elköszönni az irodában lévőktől (az ügyintézőktől), de ők odabent annyira elmerültek a csevegésben, hogy észre sem vették, hogy elköszönök tőlük éppen. Na, mindegy, gondoltam, én megtettem a tőlem telhetőt, hát ha nem hallják, hogy elköszöntem, akkor az az ő bajuk, és ismét elindultam hazafelé.

Ennyi volt, vagy legalábbis, én csak ennyire emlékszem ebből az álomból.

Az a megértés jött ehhez az álomhoz, hogy mi, Isten gyermekei, hamarosan kivétetünk valamilyen módon a rendszerből. Erre utaló álmot már többször is kaptam az utóbbi időkben, és nemcsak én, hanem több "útitárs" is, a jóságos Isten kegyelméből. Ez az álom ennek a távozásnak csupán egy másik részletéről szól. Mégpedig arról, hogy próbáljuk felhívni az embertársaink (az álomban ezek a kollégák) figyelmét arra, hogy ideje hazamenni (mert a mennyei Atyánk mindenkit hívogat), próbáljuk a bizonyságainkkal is - amelyeket megosztunk embertársainkkal - felhívni az embertársaink figyelmét Isten elhívására, arra, hogy minket elhívott, és mi fogadtuk az Ő hívását, és, hogy embertársaink is fogadják Isten hívását, mert most még megtehetik, de már nem sokáig, mert már egyre kevesebb az idő (a kegyelmi idő, amikor még Isten hívogat). Hamarosan haza kell menni (kinek ide, kinek oda), el kell hagyni a régi életünket, amely valójában már most sem teljesen a régi, sem nekünk, sem másnak, csak ezt kevesen hajlandóak észrevenni. Sajnos, süket fülekre számíthatunk a legtöbb embertársunk részéről, még az olyan emberek részéről is, akikkel amúgy jó volt a kapcsolatunk (én is jó kapcsolatban voltam ezekkel a kollégákkal, nemcsak az álomban, hanem a valóságban is). Mert nem figyelnek arra, amit mondunk, vagy, ha mégis akad valaki, akkor nagyon kevesen teszik ezt. Az emberek többsége meg sem akarja hallani a bizonyságokat és figyelmeztetéseket, amelyeket az Atya kegyelméből kapunk és adunk tovább embertársainknak ("megosztjuk a kenyeret"). Ha pedig meghallják, akkor nem veszik komolyan, nem hiszik el azt, amit mondunk nekik (néha még azt is mondják, hogy mi megbolondultunk), illetve nem fordítanak sem időt, sem figyelmet, sem energiát arra, hogy ezekkel a dolgokkal egyáltalán foglalkozzanak, mert túlságosan el vannak foglalva a maguk kis problémáival, mindennapi gondjaikkal, esetleg a szórakozással. Így aztán, még az is lehetséges, hogy azt sem fogják észrevenni, ha mi elköszönünk és esetleg eltűnünk a szemük elől.

Erre az elfoglaltságra vonatkozólag, ami az utolsó időkben még inkább jellemző lesz - és, amelyben a mai ember is egyre inkább "nyakig benne van" -, a következőket mondta Jézus:

"De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap:

Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.

Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!" (Lukács 21:34-36)

Oct. 31, 2022

Egy olyan álmot kaptam a jóságos Istentől ajándékba, amelyben pizsamában bementem abba az iskolába, ahol álmomban tanár voltam, órát tartani. Elkezdődött az óra, elmondtam éppen a diákoknak, hogy mivel fogunk foglalkozni azon az órán, és bejöttek az iskola vezetőségének tagjai, tanárai (igazgató és helyettesei, munkaközösségvezető), hogy bejelentsenek valamit az osztálynak. Kérdezték, hogy meddig haladtunk az órán, én pedig azt válaszoltam, hogy még csak éppen elmondtam, hogy mivel fogunk foglalkozni. Ők erre nem válaszoltak semmit, tudomásul vették, és valamit elkezdtek felolvasni a diákoknak.

Egy ideig ültem ott az osztályteremben, a székemen, és gondoltam magamban, hogy lehet, hogy ez csak egy ilyen burkolt megfigyelés, azért jöttek be mind, éppen az órámra felolvasni azt az akármit, ami nem is tűnt sem sürgősnek, sem olyan nagy létfontosságúnak, hogy ezt pont most, halaszthatatlanul fel kell olvasni, és egy órát félbe kell szakítani emiatt. Igazából nem is tudom, hogy miről volt szó a szövegben, amelyet felolvastak. Egy ideig várakoztam a székemen üldögélve, de mivel úgy tűnt, hogy a felolvasásnak nem lesz egyhamar vége, meguntam az egészet, felálltam, otthagytam őket, és kimentem az utcára, ugyanígy, ahogy voltam, pizsamában. Az a régi, fehér alapon kék rózsa mintás pamutpizsama volt rajtam, amit a valós életben anyámtól kaptam régen, több évvel, akár 1-2 évtizeddel ezelőtt. Már egy kissé elnyúlt, elhasználódott, nem is tudom, hogy a valóságban megvan-e még.

A járdán csak eldobott nejlonzacskókat meg hasonló szemeteket láttam, majd megfordultam, és elindultam visszafelé a mellékutcából abba az utcába, ahonnan indultam. A rendőrök csak követtek egy ideig, de nem bántottak, nem is szóltak hozzám. Majd végül úgy döntöttek, hogy csak egy veszélytelen bolond lehetek, és lemaradtak tőlem, megálltak egymással beszélgetni. Ennyi volt az álom, lényegében.

Az álommal kapcsolatban azt a megértést kaptuk Lélek által, én és az útitársaim, hogy a rendszer megfigyel és számon tart mindenkit, aki a rendszerben van, a munkahely által is és minden más olyan dolog által, ami a rendszer részét képezi. Isten gyermekeit is megfigyelik ugyanígy, mindaddig, amíg a rendszerben benne vannak, mert akár veszélyt is jelenthetnek a rendszer számára, mivel az igazság szava, fegyvere által - a Krisztus szavai, az Ő "kétélű éles kardja", amelyet ők nyilvánosan hirdetnek - rombolhatják a rendszer tekintélyét és hatalmát. De végül nem árthatnak igazából Isten gyermekeinek, mert egyrészt, ha Isten nem engedi meg nekik, akkor nem tudják ezt megtenni, másrészt, csak ártalmatlan bolondnak nézik Isten gyermekeit. Mert valójában úgy is nézhetünk ki számukra, mint valami eszement bolondok, szánalmas szektások, stb, ahogy ők neveznek gyakran minket (ezt jelképezi az, hogy pizsamában jöttem-mentem mindenfelé). Pál apostol erről a bolondságról így írt a Korintusiaknak írt első levelében:

"Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket." (1. Korintus 1:21)

"Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;" (1. Korintus 1:23)

"Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél." (1. Korintus 1:25)

"Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;" (1. Korintus 1:27)

Isten ki fog hívni mindenkit - akit még eddig nem hívott ki az övéi közül - a rendszerből, egyenként, és ez valószínűleg hamarosan meg fog történni. Ezt jelképezi az, hogy kijöttem onnan az iskolából, egy olyan munkahelyről, amely tulajdonképpen közvetlenül a rendszert szolgálja. Először csak kényelmetlenül éreztem magam a munkahelyen, majd fölöslegesnek is éreztem azt, hogy én tovább ott legyek, ezért egy idő után simán kisétáltam onnan. Így hívja ki Isten az övéit először a munkahelyükről, majd a rendszer minden területéről, szegletéről: először csak finoman hívogatja kifelé onnan, tudtul adva, hogy Ő gondoskodni fog rólunk a munkahelyünk nélkül is. Ám mivel mi, gyarló emberek, bár hiszünk Istenben, de a mi hitünk nem elég erős, ezért nem szívesen mozdulunk ki a komfortzónánkból, a megszokott, biztonságosnak hitt megélhetésünkből, a rendszer nyújtotta álbiztonságból, ezért szükség lesz arra is, hogy megengedje azt is, hogy kényelmetlenné, kellemetlenné, vagy, szükség esetén, akár elviselhetetlenné is váljon számunkra az a munkahely, és végül, hogy még feleslegesnek is érezzük ott magunkat. Azért, hogy meglássuk annak hiábavalóságát, és végül önként mondjunk fel, sétáljunk ki onnan. Így terelget minket, mindannyiunkat Isten kifelé onnan, apránként, fokozatosan, szinte a rendszer által lökdösve minket magából kifelé, amíg belátjuk ennek szükségességét, és rászánjuk magunkat arra, hogy kilépjünk.

Még egy fontos dologra hívta fel a Lélek a figyelmemet, mégpedig arra, hogy mit kerestem én a város utcáin bolyongva, miért jöttem-mentem ott az aszfaltos utcákon? Azt kereshettem, hogy van-e még valaki alkalmas személy, akit el lehet hívni, "alkalmas földterület, ahová magot lehet szórni". De mivel nem találtam mást, csak eldobott műanyagot, nejlonzacskókat és szemetet találtam az utcában, ezért már nem volt értelme tovább ott lenni, maradni.

Ezért nincs értelme már annak sem, hogy Isten gyermekei tovább maradjanak a rendszerben, mert már nem nagyon van ott arra alkalmas ember, aki fogadná Isten elhívását, nincs már "magvetésre alkalmas föld", ahogyan Jézus a magvető példázatában beszélt erről, a Máté 13:3-23-ban.

Oct. 29, 2022

Azt a megértést kaptam Lélek által Atyánktól, hogy - bár sokan hajlamosak vagyunk erre - nem hibáztathatjuk csupán Ádámot és Évát azért, hogy nekünk ebben az elbukott világban kell élnünk, az Édenen kívül. Senki nem mondhatja, hogy ő nem tehet semmiről, ő csak egy áldozata ennek az egész elbukásról szóló történetnek, hiszen nem ő volt ott a paradicsomban, és nem ő volt az, aki elbukott, és aki miatt most szenved ő is meg az egész emberiség.

De mégis, miért nem mondhatjuk ezt mi, akik tényleg nem is éltünk még akkoriban? Hiszen mindez évezredekkel ezelőtt történt, és mi mindannyian már ebbe az elbukott világba születtünk bele...

A válasz ezekre a kérdésekre röviden az, hogy azért, mert mi magunk is mindannyian elbuktunk volna az ő helyükben, és, mert el is buktunk mindannyian valóban, anélkül, hogy ezt észrevettük volna. Már gyerekkorunkban elkövettük mindannyian azt a bűnt a saját szüleinkkel szemben, amelyet Ádám és Éva elkövetett Istennel szemben.

Ha szülőkként megfigyeljük, a saját kapcsolatunk a gyerekeinkkel gyakran ugyanazt tükrözi, ami Ádám és Éva (valamint később a többi ember) és Isten között történt (és történik ma is). És már a mi gyerekkori kapcsolatunk a szüleinkkel is ugyanezt tükrözte.

Amikor gyerekként első alkalommal szembementünk a szüleink intésével, és amikor azután e tetteinket letagadtuk, vagy másra (esetleg a testvérünkre) ráfogtuk, már akkor megismételtük kicsiben ugyanazt, amit Ádám és Éva tett nagyban, Isten akarata és terve ellen, a paradicsomban.

Majd valahányszor olyat teszünk, ami Isten tervével ellentétes, és nem vállaljuk fel a felelősséget a bűneinkért, a hibákért, amelyeket elkövetünk, hanem másra hárítunk, és azt mondjuk, hogy nem mi vagyunk a hibásak ezekért (sem), hanem X.Y., mindannyiszor elkövetjük ugyanazt a bűnt már nagyban is, amelyet Ádám és Éva elkövetett a paradicsomban.

Isten mindezt azért engedte meg, hogy így legyen, hogy a felnőtt szülők szembesülhessenek kicsiben, a gyerekeik vétkei által is azzal, hogy milyen elbukottak és bűnösek ők maguk nagyban, és, hogy hasonlóan keserű csalódást érezhessenek a saját gyerekükkel kapcsolatban ilyenkor, mint amilyent Isten érezhetett akkor, amikor Ádám és Éva elbukott, és akkor is, amikor mi magunk buktunk el, mindannyiszor.

A Bibliában Jézus egyik példabeszédében, a tékozló fiú történetében olvashatunk erről. A példabeszéd utal arra, hogy Isten is ugyanolyan szomorú, amikor elfordulunk Tőle, mint az az apa, aki elveszíti az ő tékozló fiát, és ugyanolyan örömet érez, amikor megtérünk hozzá, mint az apa, amikor az ő tékozló fia visszatér hozzá.

" Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.

Monda pedig: Egy embernek vala két fia;

És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.

Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.

Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.

Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.

Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!

Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.

És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened: és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!

Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!

És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.

Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot.

És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?

Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza.

Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt.

ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.

ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.

Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!

Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott." (Lukács 15:10-32)

Oct. 24, 2022

Újabb figyelmeztető álmot kaptam az éjszaka a jóságos Atyánk kegyelméből, amelyhez azt a megértést is kaptam, hogy hamarosan itt az idő, amelyről a Jelenések könyve ír, miszerint az emberiség egyharmada el fog pusztulni. Azt, hogy ez milyen módon fog megtörténni, és azt, hogy kik lesznek ezek az emberek, nem tudom, mert az álomból ilyen részletek nem derülnek ki, de ha a Jelenések könyvének ezt a részét elolvassuk, akkor az derül ki, hogy nagyjából a világ minden része érintett lesz ebben.

Az álom arról szólt, hogy én egy varrodában dolgoztam, és a munkaidő vége közeledett, már csak néhány perc volt hátra. Ekkor a főnöknő visszahozott valami javítanivaló ruhadarabokat, amelyek már készre voltak varrva, hogy bizonyos helyeken varrjam újra, mert nem varrtuk meg szépen, és letette az asztalomra, a varrógéphez.

Nem örültem neki, mert tudtam, hogy már kevés idő van hátra, mentem volna már haza. Odajött hozzám egy férfi kolléga, aki az egyik javítanivaló darabot elvette önként, és mondta, hogy ő azt az egyet megvarrja, mert még pont annyi idő van hátra, hogy azt még meg tudja csinálni, és azzal mehetünk is hazafelé.

Aztán közben rájöttem, hogy az a másik két javítandó darab, amit nekem odahozott a főnöknő, az nem az én munkám volt, mert én nem varrtam ezekből egyet sem. Úgyhogy, nem is javítottam meg őket, hanem megfogtam és visszavittem annak a kolléganőmnek, akinek a műve volt, hogy varrja meg ő.

Persze, tudtam, hogy aznap már nem fér bele az időbe neki megjavítani, mint ahogy nekem sem lett volna lehetséges. Eközben a férfikolléga megvarrta, amit elvett, és pont akkor végzett annak az egy darabnak a javításával, amikor egészet ütött az óra, és indulhattuk hazafelé. Mondtam neki csodálkozva, hogy nahát, ezt jól kiszámolta, másodpercre pontosan!

Ennyi volt az álom körülbelül, vagy legalábbis ennyire emlékszem belőle.

A megértés pedig, amelyet kaptam, Isten jóvoltából, a következőképpen nézett ki: emlékeztem, hogy a Jelenések könyvében írt valamit, hogy a világ egyharmadával történni fog valami, de nem emlékeztem pontosan arra, hogy hogyan is van ez, mert már régebben olvastam a Bibliában ezt a részt. Késztetést éreztem Lélek által, hogy erre rákeressek a Bibliában, és pontosabban utánanézzek ennek. A következő megértésekre vezetett rá a Lélek:

A három javítandó ruhadarab az emberek összességét jelenti (volna rajtunk is javítanivaló, mert elbukott, bűnös, gyarló emberek vagyunk mindannyian), és az az egy ruhadarab, amit a férfikolléga elvitt és megvarrt, az az egyharmada volt ennek a háromnak... A többire meg már nem jutott idő aznap, hogy megvarrja senki közülünk, ezért ez a két darab, a kétharmad ott maradt a varrógép asztalánál, a következő munkanapra, javítani.

Tehát, annak az egyharmadnak, akiknek távozniuk kell a Földön élők sorából, lejárt a kegyelem ideje, bevégeztetett.

Az emberiség kétharmad részének, akik itt maradnak a Földön, életben maradnak még, nekik van egy kis kegyelmi idő még hátra, amelyet azért kapnak a kegyelmes Istentől, hogy megtérhessenek. De nem túl sok idő van már nekik sem hátra, mert a "következő munkanapon" rájuk kerül a sor, és akkor ők is be kell, hogy fejezzék a földi pályafutásukat. Ha addig nem térnek meg Istenhez, akkor lejár számukra is a kegyelmi idő, és már nem lesz arra lehetőségük, hogy a lelkük megmeneküljön.

De nézzük csak meg, hogy egészen pontosan mit találhatunk a Jelenések könyvének 8. fejezetében (8:1-13), erre az egyharmadra vonatkozóan:

"És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig.

És látám azt a hét angyalt, a ki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita.

És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, a mely a királyiszék előtt vala.

És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe.

Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.

És a hét angyal, a kinél a hét trombita vala, készüle a trombitáláshoz.

Az első angyal azért trombitála, és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, és vetteték a földre: és a földnek harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, és minden zöldelő fű megége.

A második angyal is trombitált, és mint egy tűzzel égő nagy hegy vetteték a tengerbe; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;

És meghala a tengerben lévő teremtett állatoknak harmadrésze, a melyekben élet vala; és a hajóknak harmadrésze elvesze.

A harmadik angyal is trombitált, és leesék az égről egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és esék a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira:

A csillagnak neve pedig üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek.

A negyedik angyal is trombitált, és megvereték a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy meghomályosodjék azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlóképen.

És láték és hallék az égnek közepette egy angyalt repülni, a ki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak a három angyal trombitájának többi szavai miatt, a kik még trombitálni fognak."

Ha megfigyeljük, annyira ki van részletesen hangsúlyozva az, hogy mindenből harmadrész elpusztul valamilyen módon, hogy szinte biztosan állíthatjuk azt, hogy a világ minden részét érinteni fogja ez a nagy veszteség.

Azt adta a Lélek, hogy ekkor lesznek Isten gyermekei (lásd: az élő fák és a zöldellő fű a fenti idézetben, illetve lentebb, Lukács evangéliumából idézve) közül is sokan, akiket az Atya magához szólít, és a tengerből, vagyis a tömegből is amely a széles úton jár! Ám azokat, akik Isten gyermekeinek számláltattak, nem kell félteni, sem siratni nem kell, mert számukra ez áldást jelent majd, ha az Atya hamarabb magához szólítja őket. Nekik így nem kell megélniük azokat a borzalmakat, amelyek még ezután várnak majd a világra:

"Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolák és siraták őt.

Jézus pedig hozzájok fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon.

Mert ímé jőnek a napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és a mely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak!

Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket!

Mert ha a zöldelő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán?" (Lukács 23:27-31)

Továbbá, találhatunk még utalásokat erre az egyharmadra, a Jelenések könyvének 9. fejezetében, és a 12. fejezetében is. Nézzük először a 9. fejezetben írtakat:

"A hatodik angyal is trombitált, és hallék egy szózatot az arany oltárnak négy szarvától, a mely az Isten előtt van,

Mondván a hatodik angyalnak, a kinél a trombita vala: Oldd el azt a négy angyalt, a ki a nagy folyóvíznél, az Eufrátesnél van megkötve.

Eloldaték azért a négy angyal, a ki el vala készítve az órára és napra és hónapra és esztendőre, hogy megölje az emberek harmadrészét.

És a lovas seregek száma két tízezerszer tízezer vala; hallottam a számukat.

És így látám a lovakat látásban, és a rajtuk ülőket, a kiknek tűzből és jáczintból és kénkőből való mellvértjeik valának; és a lovak feje olyan vala, mint az oroszlánok feje; és szájukból tűz és füst és kénkő jő vala ki.

E háromtól öleték meg az emberek harmadrésze, a tűztől és a füsttől és a kénkőtől, a mely azoknak szájából jő vala ki.

Mert az ő hatalmuk az ő szájukban van, és az ő farkukban; mert az ő farkaik a kígyókhoz hasonlók, a melyeknek fejeik vannak; és azokkal ártanak.

A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak;

És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból." (Jelenések 9:13-21)

Következzen a Jelenések könyve 12. fejezetének erre vonatkozó része:

"És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona;

A ki terhes vala, és akarván szűlni, kiált vala, és kínlódik vala a szűlésben.

Láttaték más jel is az égben, és ímé vala egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona;

És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye.

És szűle fiú-magzatot, a ki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez.

Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig." (Jelenések 12:1-6)

Nem állíthatom azt, hogy én már mindent értek a Jelenések könyvéből, és mindent tudok tisztán, hogy mi fog történni. Én csak azt írom le ide, amit kaptam az Atyától kijelentésben, álom által és megértések által.

Azt viszont megérthettem ebből, Isten kegyelme által, hogy valami nagy katasztrófa (akár természeti katasztrófa, akár atombomba, akár biológiai fegyverek - és ezt még sorolhatnám tovább is...) által az emberiség harmadrészének pusztulása napirendre kerül. Sokan feltehetik a kérdést, hogy miért mondom ezt, hogy hamarosan, hiszen attól függetlenül, hogy én ezt most álmodtam, megtörténhet ez évek, sőt évtizedek múlva is, vagy akár "majd egyszer, valamikor"... Erre viszont csak azt tudom válaszolni, hogy lehet, hogy hetek kérdése, lehet, hogy hónapok kérdése csupán az, hogy mikor fog mindez megtörténni, de semmiképpen sem évek kérdése.

Honnan tudhatom ezt? Onnan tudhatom, hogy egy családi probléma miatt kérdeztem meg a jóságos Atyánktól imában, hogy szükséges-e, van-e értelme nekem ezzel a problémával foglalkoznom, vagy már nincs jelentősége? Mert ez egy olyan probléma, amivel hamarosan foglalkoznom kell, ha van még értelme, mert hatással lehet a jövőre nézve. Viszont, egy vagy két év múlva már nem lesz rá lehetőség, hogy foglalkozzak ezzel, mert addig már aktualitását veszíti. És erre a kérdésre adta a Teremtő Atyánk ezt az álmot válaszul, a "harmadrész pusztulásáról", amely által megérthettem, hogy nem kell, nincs értelme nekem ezzel a családi kérdéssel már foglalkozni, mivel sokkal nagyobb volumenű történések fognak hamarosan bekövetkezni a "harmadrész pusztulása" következtében, ami által ez a kérdés már nem lesz kérdés, sem aktuális nem lesz már. Azt, hogy én benne leszek-e ebben a "harmadrészben", amelynek hamarosan távoznia kell a Föld színéről, azt nem tudhatom, mert erre nem kaptam még kijelentést. De bármi is történjék, legyen meg mindenben a mennyei Atyánk akarata!

Oct. 21, 2022

Eszembe jutott, hogy ezt az emlékeztető oltást a nagyobbik gyerekem már megkapta ugyanebben a korban, de neki nem kellett semmilyen nyomtatványt kitölteni. És ekkor kíváncsiságból megnéztem mindkét gyerek oltási könyvét, amelyben fel volt minden tüntetve, hogy mikor milyen oltást kaptak meg. Összehasonlítottam a két könyvecskében a két utolsó olyan oltást, amit azonos betegség ellen kaptak meg a gyerekek, és elcsodálkoztam, mert ugyanolyan betegség ellen a két gyerek oltása különböző márkanéven szerepelt. Tehát, a kisebb gyerekemnek az utolsó oltása, ami ugyanolyan betegség elleni oltásként szerepelt, már akkor sem ugyanaz volt, mint amilyent a nagyobbik kapott, hanem már valami újabbat, más fajtát adtak!

Ennyi volt az álom.

Azt a megértést kaptam a mennyei Atyánk jóvoltából az álom kapcsán, hogy ezután már más oltások lesznek, nem olyanok, mint régen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a régi oltások jók voltak, és, hogy Isten akarta őket. Viszont az új generációs oltások veszélyesebbek lesznek, mint eddig voltak. Ez vonatkozik a COVID-oltásra is, de nemcsak arra. Nem lesz közöttük placebo, és aki oltásra adja a fejét, mindenki valódi oltást fog kapni, és mind mRNS technológiával fognak készülni, nem a régi, hagyományos módszerekkel. Erre utal az álomban a más márkanéven szereplő, ugyanolyan betegség ellen mondott oltás, valamint az, hogy nagyon sok adatot, minden kis részletet ki kellett töltögetni egy nyomtatványon, mielőtt a gyerek megkapná az oltást. Az alapos kikérdezés miatt, a COVID oltás előtt kitöltendő nyomtatványra emlékeztetett ez a nyomtatvány, annyi különbséggel, hogy az álomban még több részletre voltak kíváncsiak.

Ha eljön az az idő, amikor a szülőknek a kötelező oltásokhoz is adatokat kell majd kitölteniük, és ezekhez az oltásokhoz is aláírásukat kell, hogy adják, miszerint beleegyeznek a gyerekek beoltásába, akkor itt lesz az alkalom minden szülő számára, hogy elgondolkozzon, mert akkor már a kötelező oltások is mind az új technológiával lesznek elkészítve, és ugyanúgy senki (sem az orvos, sem a gyártó, sem az állam) nem fog felelősséget vállalni annak káros hatásai miatt, mint, ahogyan tették és teszik még mindig, a COVID-oltások esetében. Minden felelősség a szülőkre lesz hárítva, hiszen ők írják alá, hogy beleegyeznek abba. És ez még akkor is így lesz, ha kötelező oltásokról beszélünk, nem önszántából adatja be azokat a szülő.

Kissé gondolkodóba estem ez után az álom után, hogy vajon nem így van már most is mindez, csak még nem tudunk róla? Isten tudja... De tény az, hogy még eddig nem kellett a kötelező oltásokhoz sem kitölteni, sem aláírni semmit... Mindenesetre, érdemes lesz erre odafigyelni, mert ha ez változik, akkor a fentiek lépnek érvénybe, erre kaptam a figyelmeztetést (és e blogbejegyzés által az olvasók is) a mennyei Atyánk jóvoltából.