Oct. 18, 2022
Kaptam egy elég zűrzavarosnak tűnő, kisregénybe illő álmot néhány napja, és elgondolkodtam rajta, hogy mi lehet ennek az álomnak a lényege, üzenete, tanulsága. Aztán a történések által Isten rávezetett az álom jelentésére, figyelmeztetésére.
Az álomban egy cégnél dolgoztam álmomban, prostituáltként, tehát hivatalosan ez volt a munkánk. Többen voltunk, mi nők, egy egész csapat volt, akik prostituáltként ott dolgoztunk, és természetesnek vettük a "munkánkat": úgy tekintettünk rá, hogy ez egy olyan munka, amelyre szükség van, és amellyel jót cselekszünk az embereknek.
Ott voltunk mind, egy nagyobb szobában vagy teremben, és jött egy új "ügyfél". Azt mondta, hogy ő egy nővel akar most lenni, de mi gúnyosan kinevettük, mert - bár testileg egy nagyon fiatal felnőttnek tűnt, mert magas volt, és hosszú, vörös, rasztás haja volt, - de lelkileg mégis gyermeknek találtuk, mert az arcvonásai alapján inkább serdülőkorúnak tűnt, és olyan felhőmintás boxeralsót viselt, amilyen a gyermekeknek van. Azt mondta, hogy ő volt már lánnyal, de mi ezt nem igazán hittük el neki, és mosolyogtunk rajta. Inkább úgy gondoltuk, hogy ő már felnőtté szeretne válni, ezért érzi szükségét annak, hogy ő most nővel háljon. Olyan nagyon egyikünk sem akarta vállalni ezt a feladatot, hogy "felnőtté avassa" ezt a "kisfiút", és néztünk egymásra, mint a szülői értekezleten a szülők, amikor senki nem akarja elvállalni a szülői munkaközösség vezetőjének szerepét. Végül én - bár kelletlenül, de mégis - úgy döntöttem, hogy "megkönyörülök" rajta, leszek én az a nő, akivel lefeküdhet.
Átmentünk egy másik, kisebb szobába, ahol egy kicsit ölelkeztünk, aztán szólt, hogy neki ki kell menni pisilni. Elengedtük egymást, és kiment a dolgát elvégezni.
Egy kis idő után én is úgy éreztem, hogy nekem is pisilni kell, ezért utána indultam, majd azzal szembesültem, hogy ő nem egy vécébe, hanem egy bilibe végezte el a kisdolgát is, meg még a nagydolgát is ráadásul, és mindezt otthagyta nekem, nem takarította el maga után! Szemére hánytam a dolgot, hogy miért nem vécére ment, és hogy miért nekem kell ezzel a bilivel foglalkozni. Megfogtam a bilit, hogy vigyem el kiüríteni, de ahová bementem, az nem egy mosdó helyiség volt, hanem egy keskeny konyha-étkező helyiség, ahol néhány kolléga éppen étkezett. Elmentem a kagylóig, aztán rájöttem, hogy csak nem üríthetem meg moshatom ki ezt a bilit ide, ahol az emberek esznek, micsoda dolog lenne az! Ezért visszafordultam vele és kijöttem az ajtón vele. Mindeközben a fiatalember eltűnt valahová, hiába kerestem, hogy folytassuk, ahol abbahagytuk a dolgot, mert ha már megígértem neki a légyottot, akkor illene teljesítenem az ígéretemet. Végül nem tudom, hogy mi lett a bili sorsa, mert kerestem a fiatalembert, de sehol nem találtam, hiába jöttem-mentem. Aztán letelt a munkaidőm, és hazamentem. A hazafelé vezető út egy keskeny járda volt, és a munkahelyemtől csak pár percet kellett gyalogolni ezen a járdán. Beléptem a házba, ahol otthon volt a családom, a férjem és a gyerekeim. De nem ugyanaz volt egyik sem, mint a valóságban. A férjem egy hozzám képest sokkal idősebb ember volt, szikár, ötvenen jóval túllévő korú, komoly, már-már komor ábrázatú, ráncos arcú ember. Tulajdonképpen inkább amolyan családtagként kezeltük egymást, de nem úgy, mint férfi és nő, csak mint régi házaspár, aki egy fedél alatt lakik és közös gyerekeik vannak. Ő tudta, hogy mi az én "munkám", de nem foglalkozott vele, csak a szükséges, mindennapi dolgokról beszéltünk egymással.
Közben gondolkodtam, hogy hová tűnhetett ez a vörös, rasztás hajú fiatalember.
Aztán egyszer a városban járkálva, egy boltból az utca felé kipillantva, megláttam, hogy közeledik egy nyitott tetejű harci jármű, amely harcosokat, amolyan katonaféléket szállít. Nem volt rajtuk egyenruha, de a kezükben fegyver volt, és látszott, hogy harcba készülnek. Egyszercsak leszállt róla egy hosszú, vörös, rasztás hajú fiatalember.
Szóval itt van, gondoltam magamban, mert pont úgy nézett ki, mint az a fiataalember, akit már sokáig kerestem, de végül lemondtam róla, és abbahagytam a keresését. Bejött oda, ahol én voltam, és kérdeztem, hogy miért tűnt el, meg miért lett katona. Ő úgy tűnt, hogy nem ismer engem, mérgesen rám fogta a fegyvert, és azt mondta, hogy lelő, ha nem hagyom békén, ne tartsam fel, mert neki fontos dolga van. Hogy mutassa, hogy ő milyen veszélyes harcos, még lőtt is a puskájával kettőt-hármat a levegőbe, ide-oda.
Hát, akkor talán mégsem ő az, gondoltam magamban, csak hasonlít rá nagyon. És útjára engedtem, ő meg kiment, és nem tudom, hogy hová tűnt ezután. Én meg gondolkodtam magamban, hogy vajon ő volt-e az a fiatalember, és csak elfeledkezett már a korábbi találkozásunkról, vagy csak egy hasonmása volt, aki valójában sosem találkozott még velem...
Ennyi volt az álom.
És most következzen a megértés, amit kaphattunk Isten kegyelméből, Lélek által:
Ez a fiatalember Isten gyermeke volt, aki el akarta hagyni a gyermekkort, és Istent, felnőtté akart válni, majd azzá is vált. Ha nem sikerült neki a szex révén, az én segítségemmel, akkor másként, de bármilyen áron, akár a lelke árán is, fel akart nőni. Mert már a második találkozáskor nem volt többé gyermek, hiszen beállt katonának, és fegyvert is kézhez kapott, amire valószínűleg még büszke is volt.
A mai fiatalságra, úgy általában, érvényes ez az álom. Túl korán felnőtté akarnak válni, mert azt hiszik, hogy az a jó, ha felnőtt lehet az ember. Ezt sulykolja beléjük a média - a fenevad képe(rnyője) -, valamint a már bárhol elérhető pornófilmek, és az agressziót beléjük nevelő számítógépes játékokkal, amelyekkel katonásdit, háborúsdit játszhatnak, és kedvükre ölhetnek (még ha csak virtuálisan is), megmenthetik a világot, és hősök lehetnek. Ezt sikerült elérnie az Antikrisztusi szellemiségnek, amely manapság már mindenhonnan bombázza az embereket, és ezáltal a gyerekek sem mentesülnek.
Jézus Krisztus ennek az antikrisztusi szellemiségnek éppen az ellenkezőjét tanítja. Sehol nem említ olyat, hogy a gyerekeknek fel kell nőni, és keményszívű felnőttekké kell válniuk, sőt, azt mondja, hogy még a felnőtteknek is újra gyermekké kell válniuk ahhoz (újjá kell születniük), hogy a mennyek országába bemehessenek:
"Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajon ki nagyobb a mennyeknek országában?
És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,
És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.
A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.
És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.
A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.
Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik." (Máté 18:1-7)
Ehhez, a Jézus tanításához képest, mi történik a mai világban? Harcra, versengésre, önimádatra, öndicsőítésre, pornográfiára, és minden fertelmességre ránevelik a mai fiatalokat, közvetlenül, az oktatásban, vagy közvetett módon nevelve, az Amerikából begyűrűzött parázna média által, a fenevad képe(rnyője) révén.
Így aztán könnyű dolga lesz a rendszernek, amikor a még egészen fiatalokat besorozza katonának, hiszen lelkileg és szellemileg már erre vannak előkészítve, ennek a gondolatához vannak hozzászoktatva, és szinte dicsőségnek, amolyan felnőttes sikknek fogják tekinteni azt, hogy ők már katonák lehetnek és fegyvereket kezelhetnek. És, sajnos, mindezt, mi, szülők sem tudjuk megakadályozni, hiába szeretnénk.
Nemcsak, hogy nem tudjuk mi, szülők mindezt megakadályozni, hanem akaratlanul még elő is segítjük ezt a folyamatot, általában anélkül, hogy egyáltalán tudnánk róla. Erre mutat rá az álomban az, hogy én magam is, meg a kolléganőim is, akik valószínűleg maguk is szülők lehettek, prostituáltként dolgoztunk, és azt hittük, hogy ez a foglalkozás tulajdonképpen a társadalom számára hasznos. Mi több, az, hogy a férjem sem tiltotta számomra ezt a "munkát", az is önmagáért beszél: mindannyian benne vagyunk a parázna, bűnös, földi, emberek által létrehozott fenevad rendszerében, és kiszolgáljuk azt, a megélhetésünkért és egy kevés szórakozási lehetőségért cserében. Mert azt hisszük, hogy ez így van rendben, ez a normális. Mert annak idején, ettünk a jó rosszul tudásának fájáról, és az emberek által kifacsart, istentelen értékrendben nevelkedtünk, és ugyanezt adjuk át a saját gyermekeinknek is, ily módon fenntartva és éltetve a fenevad rendszerét.
Ennek az álomnak egy része sajnos már be is teljesedett (és tartok tőle, hogy a többi része is be fog teljesedni, hiszen már pedzegetik mindenfelé a harmadik világháború közeledtét...). Ugyanis, miután megkaptam ezt az álmot, nem nagyon értettem még, hogy mire akar Isten figyelmeztetni, de 1-2 nap múlva anyám közölte, hogy nagyon készülnek itt Magyarországon is a háborúra, mert Budapest egyik forgalmas terén áthaladva látta, amint egészen fiatalok egyenruhában, katonaként jönnek-mennek, és további fiatalokat toboroznak a katonasághoz, mindenféle - látszólag előnyösnek tűnő - ajánlatokkal bombázva őket.
Ez az álom, meg a fenti tények, a háborús hangulat, valamint a szárazság, az élelmiszerek és az energiaárak hirtelen elszabadulása, és a magas infláció is, mind-mind azt juttatják eszembe, amit Jézus mondott a tanítványainak, az utolsó időkre vonatkozólag:
"Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete." (Máté 24:6-8)