Oct. 21, 2022

Eszembe jutott, hogy ezt az emlékeztető oltást a nagyobbik gyerekem már megkapta ugyanebben a korban, de neki nem kellett semmilyen nyomtatványt kitölteni. És ekkor kíváncsiságból megnéztem mindkét gyerek oltási könyvét, amelyben fel volt minden tüntetve, hogy mikor milyen oltást kaptak meg. Összehasonlítottam a két könyvecskében a két utolsó olyan oltást, amit azonos betegség ellen kaptak meg a gyerekek, és elcsodálkoztam, mert ugyanolyan betegség ellen a két gyerek oltása különböző márkanéven szerepelt. Tehát, a kisebb gyerekemnek az utolsó oltása, ami ugyanolyan betegség elleni oltásként szerepelt, már akkor sem ugyanaz volt, mint amilyent a nagyobbik kapott, hanem már valami újabbat, más fajtát adtak!

Ennyi volt az álom.

Azt a megértést kaptam a mennyei Atyánk jóvoltából az álom kapcsán, hogy ezután már más oltások lesznek, nem olyanok, mint régen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a régi oltások jók voltak, és, hogy Isten akarta őket. Viszont az új generációs oltások veszélyesebbek lesznek, mint eddig voltak. Ez vonatkozik a COVID-oltásra is, de nemcsak arra. Nem lesz közöttük placebo, és aki oltásra adja a fejét, mindenki valódi oltást fog kapni, és mind mRNS technológiával fognak készülni, nem a régi, hagyományos módszerekkel. Erre utal az álomban a más márkanéven szereplő, ugyanolyan betegség ellen mondott oltás, valamint az, hogy nagyon sok adatot, minden kis részletet ki kellett töltögetni egy nyomtatványon, mielőtt a gyerek megkapná az oltást. Az alapos kikérdezés miatt, a COVID oltás előtt kitöltendő nyomtatványra emlékeztetett ez a nyomtatvány, annyi különbséggel, hogy az álomban még több részletre voltak kíváncsiak.

Ha eljön az az idő, amikor a szülőknek a kötelező oltásokhoz is adatokat kell majd kitölteniük, és ezekhez az oltásokhoz is aláírásukat kell, hogy adják, miszerint beleegyeznek a gyerekek beoltásába, akkor itt lesz az alkalom minden szülő számára, hogy elgondolkozzon, mert akkor már a kötelező oltások is mind az új technológiával lesznek elkészítve, és ugyanúgy senki (sem az orvos, sem a gyártó, sem az állam) nem fog felelősséget vállalni annak káros hatásai miatt, mint, ahogyan tették és teszik még mindig, a COVID-oltások esetében. Minden felelősség a szülőkre lesz hárítva, hiszen ők írják alá, hogy beleegyeznek abba. És ez még akkor is így lesz, ha kötelező oltásokról beszélünk, nem önszántából adatja be azokat a szülő.

Kissé gondolkodóba estem ez után az álom után, hogy vajon nem így van már most is mindez, csak még nem tudunk róla? Isten tudja... De tény az, hogy még eddig nem kellett a kötelező oltásokhoz sem kitölteni, sem aláírni semmit... Mindenesetre, érdemes lesz erre odafigyelni, mert ha ez változik, akkor a fentiek lépnek érvénybe, erre kaptam a figyelmeztetést (és e blogbejegyzés által az olvasók is) a mennyei Atyánk jóvoltából.

Oct. 18, 2022

Kaptam egy elég zűrzavarosnak tűnő, kisregénybe illő álmot néhány napja, és elgondolkodtam rajta, hogy mi lehet ennek az álomnak a lényege, üzenete, tanulsága. Aztán a történések által Isten rávezetett az álom jelentésére, figyelmeztetésére.

Az álomban egy cégnél dolgoztam álmomban, prostituáltként, tehát hivatalosan ez volt a munkánk. Többen voltunk, mi nők, egy egész csapat volt, akik prostituáltként ott dolgoztunk, és természetesnek vettük a "munkánkat": úgy tekintettünk rá, hogy ez egy olyan munka, amelyre szükség van, és amellyel jót cselekszünk az embereknek.

Ott voltunk mind, egy nagyobb szobában vagy teremben, és jött egy új "ügyfél". Azt mondta, hogy ő egy nővel akar most lenni, de mi gúnyosan kinevettük, mert - bár testileg egy nagyon fiatal felnőttnek tűnt, mert magas volt, és hosszú, vörös, rasztás haja volt, - de lelkileg mégis gyermeknek találtuk, mert az arcvonásai alapján inkább serdülőkorúnak tűnt, és olyan felhőmintás boxeralsót viselt, amilyen a gyermekeknek van. Azt mondta, hogy ő volt már lánnyal, de mi ezt nem igazán hittük el neki, és mosolyogtunk rajta. Inkább úgy gondoltuk, hogy ő már felnőtté szeretne válni, ezért érzi szükségét annak, hogy ő most nővel háljon. Olyan nagyon egyikünk sem akarta vállalni ezt a feladatot, hogy "felnőtté avassa" ezt a "kisfiút", és néztünk egymásra, mint a szülői értekezleten a szülők, amikor senki nem akarja elvállalni a szülői munkaközösség vezetőjének szerepét. Végül én - bár kelletlenül, de mégis - úgy döntöttem, hogy "megkönyörülök" rajta, leszek én az a nő, akivel lefeküdhet.

Átmentünk egy másik, kisebb szobába, ahol egy kicsit ölelkeztünk, aztán szólt, hogy neki ki kell menni pisilni. Elengedtük egymást, és kiment a dolgát elvégezni.

Egy kis idő után én is úgy éreztem, hogy nekem is pisilni kell, ezért utána indultam, majd azzal szembesültem, hogy ő nem egy vécébe, hanem egy bilibe végezte el a kisdolgát is, meg még a nagydolgát is ráadásul, és mindezt otthagyta nekem, nem takarította el maga után! Szemére hánytam a dolgot, hogy miért nem vécére ment, és hogy miért nekem kell ezzel a bilivel foglalkozni. Megfogtam a bilit, hogy vigyem el kiüríteni, de ahová bementem, az nem egy mosdó helyiség volt, hanem egy keskeny konyha-étkező helyiség, ahol néhány kolléga éppen étkezett. Elmentem a kagylóig, aztán rájöttem, hogy csak nem üríthetem meg moshatom ki ezt a bilit ide, ahol az emberek esznek, micsoda dolog lenne az! Ezért visszafordultam vele és kijöttem az ajtón vele. Mindeközben a fiatalember eltűnt valahová, hiába kerestem, hogy folytassuk, ahol abbahagytuk a dolgot, mert ha már megígértem neki a légyottot, akkor illene teljesítenem az ígéretemet. Végül nem tudom, hogy mi lett a bili sorsa, mert kerestem a fiatalembert, de sehol nem találtam, hiába jöttem-mentem. Aztán letelt a munkaidőm, és hazamentem. A hazafelé vezető út egy keskeny járda volt, és a munkahelyemtől csak pár percet kellett gyalogolni ezen a járdán. Beléptem a házba, ahol otthon volt a családom, a férjem és a gyerekeim. De nem ugyanaz volt egyik sem, mint a valóságban. A férjem egy hozzám képest sokkal idősebb ember volt, szikár, ötvenen jóval túllévő korú, komoly, már-már komor ábrázatú, ráncos arcú ember. Tulajdonképpen inkább amolyan családtagként kezeltük egymást, de nem úgy, mint férfi és nő, csak mint régi házaspár, aki egy fedél alatt lakik és közös gyerekeik vannak. Ő tudta, hogy mi az én "munkám", de nem foglalkozott vele, csak a szükséges, mindennapi dolgokról beszéltünk egymással.

Közben gondolkodtam, hogy hová tűnhetett ez a vörös, rasztás hajú fiatalember.

Aztán egyszer a városban járkálva, egy boltból az utca felé kipillantva, megláttam, hogy közeledik egy nyitott tetejű harci jármű, amely harcosokat, amolyan katonaféléket szállít. Nem volt rajtuk egyenruha, de a kezükben fegyver volt, és látszott, hogy harcba készülnek. Egyszercsak leszállt róla egy hosszú, vörös, rasztás hajú fiatalember.

Szóval itt van, gondoltam magamban, mert pont úgy nézett ki, mint az a fiataalember, akit már sokáig kerestem, de végül lemondtam róla, és abbahagytam a keresését. Bejött oda, ahol én voltam, és kérdeztem, hogy miért tűnt el, meg miért lett katona. Ő úgy tűnt, hogy nem ismer engem, mérgesen rám fogta a fegyvert, és azt mondta, hogy lelő, ha nem hagyom békén, ne tartsam fel, mert neki fontos dolga van. Hogy mutassa, hogy ő milyen veszélyes harcos, még lőtt is a puskájával kettőt-hármat a levegőbe, ide-oda.

Hát, akkor talán mégsem ő az, gondoltam magamban, csak hasonlít rá nagyon. És útjára engedtem, ő meg kiment, és nem tudom, hogy hová tűnt ezután. Én meg gondolkodtam magamban, hogy vajon ő volt-e az a fiatalember, és csak elfeledkezett már a korábbi találkozásunkról, vagy csak egy hasonmása volt, aki valójában sosem találkozott még velem...

Ennyi volt az álom.

És most következzen a megértés, amit kaphattunk Isten kegyelméből, Lélek által:

Ez a fiatalember Isten gyermeke volt, aki el akarta hagyni a gyermekkort, és Istent, felnőtté akart válni, majd azzá is vált. Ha nem sikerült neki a szex révén, az én segítségemmel, akkor másként, de bármilyen áron, akár a lelke árán is, fel akart nőni. Mert már a második találkozáskor nem volt többé gyermek, hiszen beállt katonának, és fegyvert is kézhez kapott, amire valószínűleg még büszke is volt.

A mai fiatalságra, úgy általában, érvényes ez az álom. Túl korán felnőtté akarnak válni, mert azt hiszik, hogy az a jó, ha felnőtt lehet az ember. Ezt sulykolja beléjük a média - a fenevad képe(rnyője) -, valamint a már bárhol elérhető pornófilmek, és az agressziót beléjük nevelő számítógépes játékokkal, amelyekkel katonásdit, háborúsdit játszhatnak, és kedvükre ölhetnek (még ha csak virtuálisan is), megmenthetik a világot, és hősök lehetnek. Ezt sikerült elérnie az Antikrisztusi szellemiségnek, amely manapság már mindenhonnan bombázza az embereket, és ezáltal a gyerekek sem mentesülnek.

Jézus Krisztus ennek az antikrisztusi szellemiségnek éppen az ellenkezőjét tanítja. Sehol nem említ olyat, hogy a gyerekeknek fel kell nőni, és keményszívű felnőttekké kell válniuk, sőt, azt mondja, hogy még a felnőtteknek is újra gyermekké kell válniuk ahhoz (újjá kell születniük), hogy a mennyek országába bemehessenek:

"Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajon ki nagyobb a mennyeknek országában?

És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,

És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.

A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.

És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.

A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.

Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik." (Máté 18:1-7)

Ehhez, a Jézus tanításához képest, mi történik a mai világban? Harcra, versengésre, önimádatra, öndicsőítésre, pornográfiára, és minden fertelmességre ránevelik a mai fiatalokat, közvetlenül, az oktatásban, vagy közvetett módon nevelve, az Amerikából begyűrűzött parázna média által, a fenevad képe(rnyője) révén.

Így aztán könnyű dolga lesz a rendszernek, amikor a még egészen fiatalokat besorozza katonának, hiszen lelkileg és szellemileg már erre vannak előkészítve, ennek a gondolatához vannak hozzászoktatva, és szinte dicsőségnek, amolyan felnőttes sikknek fogják tekinteni azt, hogy ők már katonák lehetnek és fegyvereket kezelhetnek. És, sajnos, mindezt, mi, szülők sem tudjuk megakadályozni, hiába szeretnénk.

Nemcsak, hogy nem tudjuk mi, szülők mindezt megakadályozni, hanem akaratlanul még elő is segítjük ezt a folyamatot, általában anélkül, hogy egyáltalán tudnánk róla. Erre mutat rá az álomban az, hogy én magam is, meg a kolléganőim is, akik valószínűleg maguk is szülők lehettek, prostituáltként dolgoztunk, és azt hittük, hogy ez a foglalkozás tulajdonképpen a társadalom számára hasznos. Mi több, az, hogy a férjem sem tiltotta számomra ezt a "munkát", az is önmagáért beszél: mindannyian benne vagyunk a parázna, bűnös, földi, emberek által létrehozott fenevad rendszerében, és kiszolgáljuk azt, a megélhetésünkért és egy kevés szórakozási lehetőségért cserében. Mert azt hisszük, hogy ez így van rendben, ez a normális. Mert annak idején, ettünk a jó rosszul tudásának fájáról, és az emberek által kifacsart, istentelen értékrendben nevelkedtünk, és ugyanezt adjuk át a saját gyermekeinknek is, ily módon fenntartva és éltetve a fenevad rendszerét.

Ennek az álomnak egy része sajnos már be is teljesedett (és tartok tőle, hogy a többi része is be fog teljesedni, hiszen már pedzegetik mindenfelé a harmadik világháború közeledtét...). Ugyanis, miután megkaptam ezt az álmot, nem nagyon értettem még, hogy mire akar Isten figyelmeztetni, de 1-2 nap múlva anyám közölte, hogy nagyon készülnek itt Magyarországon is a háborúra, mert Budapest egyik forgalmas terén áthaladva látta, amint egészen fiatalok egyenruhában, katonaként jönnek-mennek, és további fiatalokat toboroznak a katonasághoz, mindenféle - látszólag előnyösnek tűnő - ajánlatokkal bombázva őket.

Ez az álom, meg a fenti tények, a háborús hangulat, valamint a szárazság, az élelmiszerek és az energiaárak hirtelen elszabadulása, és a magas infláció is, mind-mind azt juttatják eszembe, amit Jézus mondott a tanítványainak, az utolsó időkre vonatkozólag:

"Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete." (Máté 24:6-8)

Oct. 15, 2022

Érdekes álmot kapott Atyánktól a fiam, amelyről azt a megértést kaptam, hogy fontos üzenete van a keskeny utat választó, és az azon járó-bukdácsoló útitársak számára, ezért leírom ezt is, hogy ha elolvassák, megerősítse az ő hitüket, és, ugyanakkor, figyelmeztetve legyenek ezáltal is az elkövetkezőkről.

Az álom arról szólt, hogy együtt utaztunk a vonaton valahová, de én kiestem a vonatból, mert annak nem volt ajtaja. De nem lett semmi bajom, nem törött el egyetlen csontom sem, nem véreztem sehol, de még egy kis horzsolás, karcolás sem esett rajtam. Többször visszamásztam a vonatra, de mindig kiestem rajta, és sosem történt semmi bajom.

Az álomhoz az a megértés jött Lélek átlal, hogy ez a vonat a rendszert és az emberi társadalmat jelképezi, amely kiveti Isten gyermekeit magából. Mert Isten gyermekei nem illenek bele az emberek által felépített és fenntartott rendszerbe, sem az emberi társadalomba. Isten maga is kifelé hívogat bennünket a rendszerből, a vallásokból, a gyülekezetekből, templomokból, és mindenféle emberi tömegből. Ezért nekünk nincs semmi vesztenivalónk valójában, mert, ha Isten megengedi, hogy a rendszer kitaszítson minket magából, akkor azt okkal engedi meg, azért, hogy megtisztulhassunk a "pusztában", és, hogy a rendszer ne tudjon bennünket bekebelezni, "lélektelen zombikká" változtatni. És ne ellenkezzünk, ne akarjunk visszamenni a világba, ne akarjunk visszamászni a rendszer által épített vonatra, mert akkor úgyis kiesünk onnan megint, hiszen nincs nekünk ott többé dolgunk, sem békességünk, sem semmi keresnivalónk. Bízzuk magunkat a jóságos Teremtő Atyánkra, helyezzük a sorsunkat teljesen az Ő kezébe, hiszen Ő tudja a legjobban, hogy mi a jó nekünk, mire van éppen szükségünk.

A Jelenések könyve szerint, amikor a hetedik trombitaszó megszólal, akkor a "napba öltözött asszony", avagy az igazi egyház - ami nem a különböző vallásokat, felekezeteket jelenti, hanem Krisztus valódi követőit, Isten gyermekeit - a pusztába menekül. Erre figyelmeztet az álom bennünket:

"Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig." (Jelenések 12:6)

Ne féljünk hát attól, hogy ha kivettetünk a pusztába, a jól megszokott rendszer nélkül nem lesz megélhetésünk, mert Atyánk gondoskodik majd rólunk. Erre utal az álomban is az a tény, hogy, bár kiestem a vonatból, mégsem esett semmi bajom. Az, hogy a pusztába menekülő asszonyt táplálják a számára elkészített helyen, jelentheti a lelki táplálékot is, a mennyei táplálékot, amelyet Krisztus által kapunk Atyánktól, de mindemellett, amire a testünknek szüksége lesz, az is megadatik majd nekünk. Erről beszélt már Jézus korábban is:

"Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:31-34)

Felvetődhet sokakban az a kérdés, hogy mit jelenthet ez a puszta, amiről szó van. Jelentheti csupán a magányt, a tömegektől, az emberi társadalomtól és a rendszertől való elszigeteltséget, de jelentheti fizikailag is valamilyen valódi, szabad ég alatti területre, a természetbe, pusztába kimenekülést is, ezt csak Isten tudja pontosabban egyelőre. Amikor szükséges lesz, akkor majd Atyánk kijelenti ezt is számunkra. Ne aggodalmaskodjunk előre a holnap felől, elég minden napnak a maga baja, ahogyan a fenti idézetben is olvasható, Jézus kijelentése által. A fontos az, hogy bízzunk Istenben, és halljuk az Ő hangját és szavát, Krisztust, hogy az Ő Lelke által vezetni tudjon bennünket személyesen:

"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.

Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." (János 10:27-28)

Oct. 9, 2022

A következő álmot kapta a testvérem a jóságos Atyánk kegyelméből, amely által az emberiség jelenére és jövőjére figyelmeztet bennünket. Ez a jövő már elkezdődött sajnos, úgyhogy, hamarosan folytatódik is.

"Ültem egy fél kisszoba méretű vasrács ketrecben, kint az utcán, valami fal volt a ketrec mögött, annak volt nekiépítve a félgömb alakú ketrec, és csak jobb oldalt lent, a fal mellett volt egy kis lyuk rajta, ahol ki- be közlekedhettem, de nem volt semmi ajtó ott, nyílt volt. Itt aludtam, mert biztonságos helynek tűnt, csak azon a kis lyukon lehetett bejutni. Ott ültem bent, amikor egy macska be akart jönni a lyukon. Félig már bent is volt, amikor a jobb kezemmel ki akartam tolni, hogy ne jöjjön be, de a macskából egy puma lett, és a jobb kezem a szájába került, ahogy toltam volna ki. Fogta a kezem a szájában, de nem harapott rá, nem fájt. Az jutott eszembe, hogy nem kéne, hogy toljam, mert felmérgelődik, és megharapja a kezem. Csak ennyire emlékszem az álomból."

Azt a megértést kaptam Lélek által, hogy semmi nem az, aminek látszik. A megtévesztés olyan méreteket öltött, mint még soha. A rendszer úgy csalja az embereket a saját csapdájába (kelepcébe, a félgömb alakú vasrács ketrecbe), hogy azok észre sem veszik, és, mert elhiszik a rendszernek, hogy így biztonságos, és, hogy ez mind az ő saját érdekükben történik így, ezért önként sétálnak bele a felállított kelepcébe, a vasketrecbe, a "béke és biztonság" nevében.

Az emberek élete egy nyitott könyv lesz (de már most is az, valamilyen szinten) a fenevad előtt, az ő "mindentlátó" szeme látni és tudni fog mindent róluk, ezt is jelképezi az, hogy egy ketrecben laksz, amelynek nincs még ajtaja sem: nincs privát szférád, magánéleted, nem tudsz igazából elkülönülni.

És amit biztonságosnak hisznek az emberek az elhitetés miatt, pont azáltal kerülnek a legnagyobb csapdába. A fenevad először csak egy ártalmatlan kis macskának tűnik, de végül kimutatja a foga fehérjét. Ám ekkor már késő, mert nincs menekvési lehetőség. Hiába próbálsz megszabadulni a fenevad rendszerétől, ha már belekerültél a kelepcéjébe, nem lesz onnan könnyű szabadulni. Szorosan a szájában tartja a jobb kezedet, az ő nagyokat mondó szájában, ezzel manipulálja az embereket, hogy a jobb kezükre még bélyeget is tudjon tenni (azt cselekedd, amit ő akar, amit ő mond). Az emberek nem mernek majd ellentmondani, nem tudják majd a jobb kezüket kiszabadítani az ő kelepcéjéből, mert félnek, hogy még nagyobb bajba kerülnek ezáltal (hogy leharapja a kezüket).

"És e fenevad, a melyet láték, hasonló vala a párduczhoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat." (Jelenések 13:2)

"Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;

És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat." (Jelenések 13:16-18)

A rendszer ilyen kis ketrecekbe fogja költöztetni az embereket, egy másik indokkal is, mégpedig a környezetvédelem nevében is. Így önként sétálnak ebbe bele, mert elhiszik neki, hogy így jobb lesz nekik is, meg a Földnek is, mert megkímélik ezáltal a környezetet, és, hogy így a globális felmelegedést is lassítani lehet. A rendszernek ez így sokkal kedvezőbb lesz, mert így jobban meg tudja figyelni az embereket, és szabad bejárása van hozzájuk, ezt jelképezi az álomban az, hogy még ajtó sincs a ketrecen. Ha megpróbálsz szembemenni az ő akaratával, az ártalmatlannak tűnő rendszer megmutatja az ő fenevad mivoltát, akár a kezedet is leharaphatja, ha úgy van kedve, mert esetleg te nem engeded be magadhoz és ellenállsz.

Így jár mindenki, aki a rendszerben hisz Isten helyett, mindenki, aki a rendszerre bízza magát és az ő tanácsait cselekszi meg, nem Istennek, a Jézus Krisztus által kijelentett szavainak tesz eleget.

A következő, a helyzethez illő tanítást mondja Jézus:

"Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre." (Máté 18:8)

Tehát, ha a rendszer "bekapja" a te jobb kezedet, és nem engedi el, akkor jobb, neked, ha inkább levágod azt a kezedet, és félkézzel szabadulsz meg a rendszer (és a bűnök) rabságából, mert a mennyek országába még félkézzel is érdemesebb bemenni, mint a fenevadra hallgatva, a feneketlen szakadékba, a pokolra jutni.

Oct. 8, 2022

Tegnap dél körül kimentem az udvarra, hogy a macskámnak enni adjak, és ahogy lehajoltam és kanalaztam ki az eledelt a macska edényébe, hirtelen valami szúrós vegyszerszagot éreztem, ami belement a torkomba is, és rögtön kezdett fojtogatni ez a vegyszeres levegő. Aznap még egyet sem köhintettem mindeddig, de ekkor olyan köhögőrohamot kaptam, hogy úgy éreztem, hogy mindjárt megfulladok.

Ekkor hirtelen jött egy olyan gondolat, hogy nézzek fel az égre, és az a gyönyörű kék ég - amit reggel 9-kor még megcsodáltam, hogy milyen szép tiszta, sehol egy felhő, mondhatom, hogy makulátlan volt - ekkorra már tele volt csíkozva, keresztül-kasul. És még mindig folyamatosan jöttek-mentek a repülőgépek, és folytatták a műveletet.

Korábban gyakran elgondolkodtam azon, hogy vajon mi az igazság ezzel kapcsolatban, vajon összeesküvés elmélet-e az, amit mondanak sokan, hogy mérgeket permeteznek ránk az ilyen repülők, de most Isten megengedte, hogy megtapasztaljam a saját "bőrömön", hogy mi a valóság.

Ekkor bementem a házba és megittam egy pohár vizet, hogy lemossam a torkomból ezt a kellemetlen, savanykás ízt, és, hogy enyhítsek a köhögésemen. Ezután jobban lettem, elmúlt a köhögésem is, és az jutott eszembe, amit Jézus mondott a mérgezésről, hogy az Ő követőinek a méreg sem árthat meg:

"Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak." (Márk 16:17-18)

Ezt, természetesen nem úgy kell érteni, hogy szándékosan megmérgezik magukat, mondván, hogy úgysem árt meg nekik, - mert, ez, ugyebár Isten kísértése lenne - hanem például úgy, hogy, ha akaratuk ellenére valaki vagy valami megmérgezné őket, akkor sem halnának meg. Erre történt is később egy példa Pál apostollal, amikor egy kígyó megmarta:

"Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada.

Mikor pedig látták a barbárok az ő kezéről függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult.

De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn.

Azok pedig azt várják vala, hogy ő meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala őt." (Apcsel 28: 3-6)

Tehát, ha Istenben igazán hiszünk és bízunk, és a Krisztus által tanított úton járunk, a méreg sem árthat meg nekünk, valójában nincs okunk félni vagy rettegni emiatt sem. Hiszen van nekünk oltalmunk a Mindenható Atyától. És, ha esetleg, Isten valami oknál fogva mégis megengedné, hogy mérgezést szenvedjünk, akkor sem kell félnünk, hanem jusson az eszünkbe a következő mondat is, amit ugyancsak Jézus Krisztus tanított:

"És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." (Máté 10:28)

Aki szívesen hallana további tapasztalatokról is a témában, másoktól is, azoknak ajánlom megnézni a következő videót is:

Van valami a levegőben

Oct. 6, 2022

Ismét érdekes álmot kaptam nemrég a jóságos Atyánk kegyelméből:

Egy lépcsőházba mentünk be, én és a testvérem. A testvérem ment elől, én meg utána léptem be a lépcsőházba. Ő azonban megállt a bejárat közelében, és levette a cipőjét, mert az koszos volt. Én bosszankodtam ezért, mert ahogy a háta mögé értem, megcsapta az orromat a cipőjéből áradó lábszag. Rászóltam türelmetlenül, hogy minek kell letenni azt a büdös cipőt egy lépcsőházban, ne totojázzon most ezzel, hanem igyekezzen, haladjunk. Ezzel megkerülve őt, elindultam felfelé. Ám érdekes módon, lépcsők nem voltak abban a lépcsőházban, hanem egy nagy vascsövekből összehegesztett állvány volt, azon lehetett felmászni jó nagyokat lépve, még létra sem volt sehol. Így hát elindultam a vasgerendákon felfelé, és miközben kitartóan másztam, szóltam a testvéremnek, hogy jöjjön ő is. Végre elindult ő is, és amint másztunk felfelé, közben beszélgettünk és fokozatosan kapaszkodva, lépkedve, haladtunk egyre feljebb.

Nem tudom, hogy körülbelül hány emeletnyit haladhattunk felfelé, és azt sem, hogy hol voltunk tulajdonképpen, mert közben megszólalt az ébresztőóra és én felébredtem. Az álom elgondolkodtatott, de nem jött azonnal rá megértés. Mindenesetre, a büdös cipőre visszagondolva, jót nevettem magamban.

Néhány óra múlva azonban a következő megértést kaptam, Lélek által:

a lépcsőház és a felfelé mászás a mennyek országába vezető utat jelképezte. Az, hogy nem volt sem lépcső, sem létra, az a mennyek országába vezető keskeny útra utal: nem olyan könnyű oda felmenni, csak kitartással lehet haladni, mászni. Amint Jézus tanította: "aki mindvégig kitart, az üdvözül" (Máté 10:22).

De mit jelentett az a koszos, büdös cipő, amit a testvérem levett és otthagyott a bejáratnál?

Azt adta a Lélek, hogy a bűneinket jelképezik ezek a cipők, azért ilyen koszosak meg büdösek, és, hogy ezeket nem vihetjük magunkkal a mennyországba. Ha idelent, a földi életünkben nem tesszük le, és nem szabadulunk meg a koszos bűneinktől és a bűneink büdös terhétől, nem léphetünk be a mennyek országába. Jézus azt tanítja, hogy tegyük le Őelőtte a bűneink nehéz terhét, és vegyük fel helyette az Ő könnyű terhét:

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30)

Hogyan tudjuk ezeket a bűneink által létrehozott nehéz terheket lecserélni a Krisztus könnyű és gyönyörűséges terhére? Úgy, hogy kérjük imában, őszinte szívvel és alázatosan az Atyától, hogy mutassa meg nekünk, szembesítsen minket azzal, hogy milyen bűnök vannak még bennünk, amelyek elválasztanak Tőle. Ez nyilván egy kellemetlen folyamat, mert senki sem szeret szembesülni a saját bűneivel, és azzal sem, hogy mi magunk is legalább annyira bűnösek vagyunk (ha nem még inkább), mint sokan mások, akikre esetleg mi magunk is haragszunk az ő bűneik miatt. Bánjuk meg bűneinket, és kérjük a megbocsátást, megtisztulást, kérjünk az Atyától személyes kapcsolatot Krisztussal, hogy személyesen tanítson és vezessen az Ő Lelke által. Senki mástól, emberektől nem kell kérnünk a tanítást (még papoktól, lelkipásztoroktól, vallási vezetőktől sem), csakis Krisztustól fogadjuk el, mert ő a Tanító, Ő a JÓ PÁSZTOR, aki teljesen önzetlen és nem béres:

"Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.

A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.

A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.

Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim,

A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért." (János 10:11-15)

A büdös, koszos cipő levetése még arra a jelenetre is emlékeztet, amelyben az utolsó vacsora estéjén Jézus megmossa a tanítványai lábát. Ez a lábmosás egyébként ugyancsak azt a folyamatot jelképezi, amint Jézus megtisztít és megszabadít a bűneinktől:

"Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy,

Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát.

Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körül van kötve.

Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?

Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.

Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.

Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!

Mondá néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.

Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták! (János 13:3-11)

Még egy érdekes figyelemreméltó részlet volt az álomban: az, hogy sürgettem a testvéremet, hogy ne húzza az időt, hanem igyekezzen és jöjjön már, azért volt, mert éreztem, hogy már nem sok idő van hátra, és ha nem érünk fel időben, elkésünk. A mennyország kapui bezáródnak, lejár a kegyelem ideje. Aki pedig nem tér meg addig Istenhez, nem tisztul meg bűneitől és nem halad a Krisztus által mutatott keskeny úton a mennyország felé, annak már nem lesz erre többé lehetősége:

"És az angyal, a kit láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre, és megesküvék arra, a ki örökkön örökké él, a ki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idő többé nem lészen:

Hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, a mint megmondotta az ő szolgáinak a prófétáknak. (Jelenések könyve 10:5-7)

Sep. 26, 2022

A jóságos teremtő Atyánk rendszeresen figyelmeztet bennünket azokra a dolgokra, amelyek a jövőben várhatók. Több ilyen álmot kaptunk már, én is meg a testvérem is, és más útitársaink is (akik a Krisztus által kijelölt keskeny útra léptek, és személyes kapcsolatban vannak Krisztussal). Ezek közül a figyelmeztető álmok közül többre meg is kaptuk a megértést rögtön, arról, hogy melyik mit jelent, és már több be is teljesedett, de még nem mind az összes, hiszen mindegyre kapunk újabb és újabb álmokat. És, persze, olyan álmokat is kaptunk, amelyeket akkor még nagyon nem értettünk, hogy mit jelenthetnek, és fogalmunk sem volt róla, egészen addig, amíg meg nem valósultak azok a történések, amelyeket az álmunk előrevetített. De amint megtörtént az előre jelzett esemény, azonnal rájöttünk, hogy erről volt szó abban az álomban!

Most néhány olyan álomról szeretnék itt, ebben a bejegyzésben írni, amelyek már beteljesedtek. Ezek között akadnak olyanok is, amelyek már rögtön az álom után, másnap beteljesültek, és olyanok is, amelyek picit később, de még azon a héten, vagy néhány héten belül teljesedtek be. Olyan megértést is kaptunk, hogy ezeket a gyorsan beteljesülő álmokat azért adja Atyánk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy kitől kapjuk az álmainkat (Őtőle), mert néha hajlamosak vagyunk egyébként azt hinni, hogy ezek az álmok csupán az elménk játékai. De mivel elég hamar teljesülnek a látottak, ezért ezt a téveszmét, miszerint csupán az elménk játszik velünk, ki is küszöbölhetjük, hiszen az elménk nem igazán tudhatja ezeket a dolgokat előre, hogy mi fog történni.

Kezdeném először a testvérem egyik olyan álmával, amelyet körülbelül egy hónapja kapott, és mostanra beteljesedett, és egyre inkább fokozottan teljesedik be, hétről hétre.

Íme, az álom, ahogyan a testvérem elmesélte:

"Én annyira emlékszem az álmomból, hogy van egy 65 év körüli magyar ember, aki Tenerifén hippiskedett több évet, akkor is amikor én is ott voltam. Úgy tudom, hogy ő igazából is hajléktalan, nincs lakhelye. Álmomban mentem egy helyen, ahol volt egy nagy épület, valami szálloda féle, és valahonnan tudtam, hogy az a nagy szálloda az ő tulajdona. Aztán mentem tovább, és néhány utcával lentebb megláttam őt kijönni valami sötét lyukból - ami talán barlang volt, vagy csak valami elhagyott pince - és ő ott lakott, abban. Kérdeztem tőle hogy miért lakik itt, amikor ott van az a nagy épülete. Azt felelte, hogy azért mert abban az épületben nincsen fűtés, hiányzik belőle. (Mondjuk elég fura volt ez a felelet, mert az épület akkor is melegebb lehet, mint az a lyuk ahol lakott, mert az a lyuk nyitott volt, nem volt ajtaja sem.)"

Én személyesen nem szoktam híreket nézni a tévében, és az interneten is egyre ritkábban olvasom őket, de néhány hete a Facebook-on egyre több olyan hirdetés kerül a szemem elé, amelyekben nagy, emeletes, akár több generációs családi házakat adnak el, és ahogy az ismerősökkel, rokonokkal beszélgettünk, az derült ki, hogy egyre több cikk és hír jelenik meg arról, hogy nagyon sokan a nagyobb házakat adják el, mert nem fogják tudni kifizetni a nagy fűtés-számlát, ezért kisebb házat vagy lakást vásárolnak az árából, inkább összébb húzódnak a családok kisebb lakásokba, hogy könnyebben ki tudják fizetni a rezsiszámlákat. És éppen ma hallottam, hogy ennek következményeként, megnőtt az egyszobás garzonlakások négyzetméter-ára, sokkal drágább lett, mint a két-három szobás lakások négyzetméter-ára, mivel az egyszobás lakásokat a legkönnyebb alacsony rezsiszámlával felfűteni.

Tehát, amint láthatjuk, az álom máris beteljesült, pontosan úgy, ahogyan a 65 éves ember megmutatta, hogy hiába van neki a nagy szállodája, ő mégis inkább egy kis barlanglyukban húzza meg magát szerényen, mert a nagy épületben nem tud fűteni. Sajnos az várható, hogy ez a tendencia méginkább fokozódni fog, ahogy egyre inkább lehűl az idő, és egyre több fűtésre lesz szükség.

Egy másik ilyen álomról, amely már beteljesedett (már az álom másnapján), az alábbi linken lehet olvasni (erről már korábban írtam egy blogbejegyzést):

https://www.samariai-asszony.com/452875382

A többi ilyen álomról majd egy másik blogbejegyzésben fogok még írni.

Sep. 13, 2022

Kemény, szembesítő tanítást kaptam a jóságos Atyánktól. Bár legtöbbször álmok által szokott engem tanítani, néha azért kapok tőle tanításokat a valós történések által is. Így jártam a minap is, amikor egyik este egy "apró emberi tévedésnek" nevezhető dolog miatt hatalmas "családi perpatvar" tört ki.

Történt ugyanis, hogy egyik este a vacsora előtt bekapcsolva felejtettem az automata kávéfőző gépet, így a lámpája jelezte a készenléti állapotot. Ez még nem is lett volna olyan nagy probléma, de az energiaárak növekedése óta, a villanyfogyasztásra nagyon érzékennyé váló, és erre igencsak árgus szemekkel figyelő férjem észrevette a mulasztást. Vacsora közben pedig rám támadt, hogy micsoda dolog ez, hogy én bekapcsolva hagyom a gépet, mikor az így mindvégig fűti a benne lévő vizet, és így fogyasztja a sok áramot.

Erre én szinte reflex-szerűen vágtam vissza, hogy: "Te is gyakran úgy hagyod bekapcsolva, és nem negyed órára, mint ahogy én tettem, hanem gyakran órákig is így tartod, legtöbbször én szoktam kikapcsolni utánad! Az bezzeg nem baj, magadra nem ordítasz, ugye? Meg amúgy is, neked főztem volna le a kávét holnap reggelre, de nem lehetett még, mert még villogott a lámpája, mivel akkor kapcsoltam be, és nem volt még meleg a víz benne."

Erre ő torkaszakadtából üvöltve válaszolta, hogy ne őrá mutogassak, hogy néha ő is úgy felejti, meg ő ilyenkor önmagára is mérges, amikor rájön, hogy úgy felejtette, de ez nem mentesít engem a felelősség alól.

Erre én is egyre inkább felháborodva reagáltam, és mondtam neki, hogy ő milyen könnyen észreveszi másnak a szemében a szálkát, de a saját szemében a gerendát nem veszi észre. Mire ő azt mondta, hogy ne fárasszam én őt ilyen közhelyekkel. Mondtam neki, hogy ez nem közhely, ezt Jézus mondta annak idején:

"Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?" (Máté 7:3)

Szó szót követett, aminek a következménye az lett, hogy már-már kígyót-békát egymás fejéhez vágva üvöltöztünk egymásra, és már odáig fajult a veszekedés, hogy kijelentettem, hogy másnap reggel csomagolok és elköltözöm, és akkor többé nem lesz ilyen problémája, hogy én kb. negyed órára úgy felejtem a kávéfőzőt bekapcsolva. Erre ő azt válaszolta, hogy menjek csak, már alig várja.

Szegény gyerekeinknek az asztalnál csendben "lapítva", megszeppenve kellett mindezt végighallgatni és végigszenvedni. A vacsora kellemetlen véget ért, a férjem elment lefeküdni, én meg lefektettem a gyerekeket, akik ijedten könyörögtek nekem, hogy ne költözzek el, mert akkor mi lesz velük, vagy, ha mégis, mindenképpen elköltözök, akkor őket is vigyem magammal. Mondtam nekik, hogy annyira nem kívánok elköltözni, de mindent én sem tűrhetek szó nélkül, hogy egy ilyen apróságért is így letámadjon az apjuk, és úgy üvöltsön rám, mint egy sakál.

Miközben készülődtem én is a lefekvéshez, magamban hőbörögve gondoltam a férjemre, hogy ez az ember nem normális, teljesen idegbeteg, ezt mégis hogy képzeli, hogy így letámad és leüvölti a fejemet egy ilyen semmiség miatt is, ez tűrhetetlen. És ugyanakkor sajnálkozva gondoltam a gyerekek szomorú arcára és könyörgő szemeikre. Arra, hogy ez nagyon nem jól van így, ahogy van: szegény gyerekek szenvednek a szüleik hülyeségei miatt. Eszembe jutottak anyám és apám veszekedései gyerekkoromban, és az, hogy milyen kellemetlenül éreztem magamat tehetetlen gyerekként minden egyes ilyen alkalommal, amikor a jelenlétemben zajlottak mindezek. Gyötört a felismerés, hogy most mi tesszük ugyanezt a férjemmel, és a mi gyerekeink is elszenvedik mindezt a sok rosszat.

Ahogy magamban morfondíroztam, felzaklatott, háborgó lélekkel, eszembe jutottak Jézus szavai, amint a megbocsátásról beszél a tanítványaival:

"Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?

Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is." (Máté 18:21-22)

"Ha bármikor elkezdtek imádkozni úgy, hogy panasz van bennetek valaki felé, bocsássatok meg annak, hogy mennyei Atyátok is megbocsáthassa a ti bűneiteket!”

„Ha azonban ti nem bocsátotok meg valakinek, akkor mennyei Atyátok sem fogja megbocsátani a ti bűneiteket.” (Márk 11:25)

Pál apostol szintén hasonlóképpen írt levelében az efézusiakhoz:

"Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal,

helyet se adjatok az ördögnek." (Efezus 4:26)

Amikor már eddig eljutottam a gondolataimban, akkor rájöttem, hogy tényleg nem haragudhatok rá, a saját érdekemben sem, meg kell bocsátanom neki mindenképpen. Hiszen, ha haragot táplálok iránta, azzal magamnak ártok a leginkább (és persze, az sem mellékes, hogy a gyerekeimnek is). Hogyan is szól a Miatyánk erre vonatkozó része? "Bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Ha tehát mi nem bocsátunk meg embertársainknak, Atyánktól sem számíthatunk arra, hogy megbocsássa a mi bűneinket. Nem beszélve arról, hogy a magunkban táplált harag olyan lelki teher, amely hosszútávon különféle betegségek okozója lehet... de ez már csak a testi kivetülése szokott lenni a lelki terheknek, lelki betegségnek.

Ezután már további felismerések is jöttek, mégpedig az, hogy, bár a vétkem súlyosságához viszonyítva, valóban aránytalan volt ez a nagymértékű agresszió, amivel rám támadt, de mégis volt valami igazság abban, amit a férjem mondott, mégpedig az, hogy engem nem ment fel a felelősség alól az a tény, hogy ő is el szokta követni ugyanezt a hibát. Mert amikor Isten előtt majd számot kell adnunk bűneinkről, cselekedeteinkről, akkor én hiába mondom majd azt Atyánknak, hogy én vétkeztem, de X.Y. is vétkezett, mert ez nem fog engem mentesíteni a bűneim terhe alól. És arra is rávezetett a Lélek, hogy bármennyire is fura, de éppen én idéztem a vita hevében a Bibliából Jézusnak azt a tanítását, miszerint könnyen észrevesszük a más szemében a szálkát, a sajátunkban a gerendát pedig nem. De hiszen éppen én is elkövettem ugyanezt a hibát! Én is észrevettem a férjemnek azt a hibáját, hogy ő szóváteszi minden kis mulasztásomat, de azt nem, hogy én azzal próbálok takarózni, azzal próbálom magamat mentegetni, hogy ő is ugyanezt a mulasztást el szokta követni, mintha akkor az én hibám nem létezne, ahelyett, hogy beismerném, hogy igen, tévedtem, mulasztottam. És nem tudtam abbahagyni a vitát, mert az egóm nem engedte, hiányzott belőlem a krisztusi szelídség és alázat. Egóból, testi emberként reagáltam a támadásra, belementem a provokációba, és hárítottam, az ő hibáinak felemlegetésével védekeztem, és ezáltal hozzájárultam, hogy a vita elfajuljon. Hová tűntek a lelkemből Krisztus tanításai? Elnyomta azokat az a hatalmas egóm...

Vajon mi lett volna, ha csak ennyit mondtam volna, hogy: "Igen, bocsánat, úgy felejtettem a kávéfőzőt, tessék, itt van 200 forint, a fölöslegesen elfogyasztott energia ára. Ennél többet biztosan nem fogyasztott negyed óra alatt." Szinte biztosan merem állítani, hogy csend lett volna, és a vita ennyivel zárult volna, és az a 200 forint nem fájt volna nekem sem.

Én azonban - bár Istenhez fordultam, és Krisztus követőjének tartom magamat - még mindig nem tudom legyőzni a gyarlóságomat, a testi ember egoizmusát, annak ellenére sem, hogy tudom, hogy Jézus Krisztus nem erre tanít minket. Magyarul: elbuktam ebben a megpróbáltatásban.

Másrészt, megértettem, hogy tulajdonképpen az történt, hogy a férjem egy görbe tükröt tartott elém. És kissé felnagyítva, de mégis rávezetett a hibáimra, a gyarlóságomra, és tulajdonképpen ezért is hálás kell, hogy legyek Istennek, mert még a férjem hibái és támadásai által is tanít engem. Nem azzal követtem el nagy hibát, hogy bekapcsolva felejtettem a kávéfőzőt, ez csak egy jelentéktelen tévedés volt. Hanem az, hogy belementem a provokációba, az, ahogyan reagáltam arra, amikor a férjem ezt szóvá tette, az volt a nagy hiba. Az, hogy nem akartam szembenézni a mulasztásommal, nem akartam szembesülni azzal, hogy én is tévedek, hanem inkább más valaki hibájával takarózva akartam igazolni magamat, ily módon védekezni, ahelyett, hogy egy kis alázattal "rövidre zártam" volna a vitát.

És amikor mindezzel szembesültem és eljutottam eddig a felismerésig, elszégyelltem magamat, és magamban fohászkodtam, hogy "Atyám, ezt jól elszúrtam, nem így kellett volna reagálnom. Bocsáss meg nekem, olyan vagyok, mint a tékozló fiú!" És ekkor mérhetetlen megnyugvás árasztott el, kimondhatatlan békesség szállt a lelkemre. Tudtam, hogy Istentől jött ez a békesség, éreztem, hogy az Ő Lelke simogatott meg, mint jóságos apuka az ő gyermekét, és jelezte, hogy most járok a jó úton. Most, hogy engedtem, hogy a Lélek rávezessen minderre. Mert engedtem, hogy a belső csatámban a Krisztus lelke vezessen, ne az egóm győzedelmeskedjen. Ezután teljesen nyugodt szívvel tudtam lefeküdni, és békében aludtam el.

De nézzük csak, mit is tanít Krisztus az alázatról és a lelki békéről?

"Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Máté 11:29-30)

"A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában." (Máté 18:4)

Dicsőség és hála a jóságos Teremtő Atyánknak, hogy még egy ilyen kellemetlen élményt, tapasztalatot is a javunkra tud fordítani, hogy ezáltal is tanítson minket!

Sep. 8, 2022

Az alábbi két figyelmeztető álmot a testvérem kapta, és én kaptam hozzá megértést, a jóságos Atyánk kegyelméből. Mivel úgy látom, hogy mindkettő fontos üzenetet közvetít, Isten segítségével, megosztom a benne rejlő figyelmeztetést és tanítást embertársaimmal. Az álmok a következőképpen szóltak, ahogyan a testvérem elmondta:

"Kezdett visszatérő álom lenni az a helyzet, amikor valami veszélyes helyzetben vagyok, és nagyon akarok látni, de olyan álmos vagyok, hogy nem bírom kinyitni a szemeimet, bármennyire is erőlködök. Ma éjszaka két ilyen álmom is volt:

Az egyikben mentünk valami úton a feleségemmel, aztán fel akartam jutni egy másik, kicsit magasabban lévő útra. Én úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb megoldás, ha átmegyünk a magasabb út alatt lévő alagúton, és a túloldalán könnyen feljutunk. Átmentünk, de ott volt egy magas pózna, olyan könnyebben mászható fajta, rácsos szerkezetű. Én felmásztam a tetejére, a feleségem pedig lentről nézett. Még egy pici erőfeszítés kellett volna, hogy átlépjek a magasabb útra, de hirtelen annyira álmos lettem, hogy lecsukódott a szemem és nem bírtam kinyitni. Ott kapaszkodtam a póznába, és éreztem, hogy mindjárt elalszom, és elenged a fogásom, és leesek. És jó eséllyel meg is fogok halni, mert legfeljebb akkor ébredek meg, amikor földet érek, az ütődéstől. És akkor nem tudom sehogyan előkészíteni esés közben a talajfogást. Olyan két-három emelet magasságban lehettem, és teljesen bepánikoltam. Ennyire emlékszem csak ebből az álomból, az esés nem történt meg, valahogy megszakadt ez az álom.

A másik álomban meg buszsofőr voltam, sokan voltak a buszon, főleg gyerekek, és lekoppant a szemem. És nem bírtam felnyitni, bármennyire is erőlködtem. Így vezettem a buszt párszáz méter távolságig. Nem ment neki semminek, de borzasztóan féltem közben. Aztán egy helyen lelassultam, megáltam, és akkor bírtam csak felnyitni a szemem. És láttam, hogy az útról félig letérve állt a busz eleje, egy híd végénél, egy folyó mellett. A busz hátsó fele az úton volt, az első fele meg az út mellett. De biztonságban le bírt szállni a buszról mindenki, ám arra már nem került sor az álomban, mert itt megszakadt az álom."

Azt a megértést kaptam a Lélek által, hogy ebben a két álomban valójában a szellemi elalvásról, a lelki vakságról van szó, nem a fizikai értelemben vett álmosságról, elalvásról. A figyelmeztetés arra vonatkozik, hogy ne a világi élettel legyünk elfoglalva, hanem Istenhez forduljunk és Neki tetsző életet éljünk, ahogyan Jézus Krisztus megmutatta ezt nekünk. És imádkozzunk, hogy kísértésbe ne essünk, mert a világban sok a kísértés (ami elálmosít, elveszi az éberségünket, eltereli a figyelmünket), és nagyon könnyű elveszni (veszélyes helyzetben elaludni és lezuhanni). Ugyanúgy, mint ahogyan a Bibliában több helyen is olvashatunk Jézusnak erről a figyelmeztetéséről.

Jézus a Lukács evangéliumában a következőképpen figyelmeztet arra, hogy az utolsó időkben milyen jelek fognak történni, és arra, hogy hogyan viselkedjünk: "ne aludjunk el", hanem vigyázzunk.

"Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap,

mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.

Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt." (Lukács 21: 34-36)

A Máté evangéliumában leírtak szerint is virrasztásra kéri Jézus a tanítványait, amikor a Gecsemáné nevű helyen gyötrődik, mert tudja, hogy nemsokára elfogják Őt, és borzalmas események várnak rá:

"Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!"

Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."

Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: "Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem?

Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."

Másodszor is elment, és így imádkozott: "Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod."

Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük.

Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal.

Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: "Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik." (Máté 26: 38-45)

Ez a történet arról tesz bizonyságot, hogy még az Ő közeli barátai, a tanítványok sem bírtak ébren maradni és Jézussal együtt virrasztani, amikor arra lett volna szükség: mindannyian elaludtak, hiába kérte őket Jézus, hogy virrasszanak és imádkozzanak. Hogyan tudjunk hát mi ébren maradni most, a mai világban, amikor a szellemi "altatás" olyan nagy méreteket öltött, hogy az ember képtelen éber maradni, figyelni, és meglátni az igazságot? Még a keresztények is elalszanak, akik Jézus követőinek vallják magukat. A saját erőnkből biztos, hogy képtelenek vagyunk erre a virrasztásra és az imában maradásra, csak Isten kegyelmével és segítségével, az Ő Lelke által sikerülhet ez nekünk. Ezért mondja Jézus azt, hogy: "Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."

Ugyanerre az álmosságra, elalvásra céloz az az apró kis részlet, amely Jézus egyik példabeszédében jelenik meg, a tíz szűzről szóló példázatban. Nem tudjuk, hogy mikor lesz Jézus második eljövetele. Így a hosszú várakozási idő alatt elalszunk, és ha nem állunk készen, váratlanul ér bennünket Krisztus második eljövetele:

"Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.

Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.

A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;

Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.

Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.

Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!

Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.

A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.

Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.

Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.

Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.

Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.

Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő." (Máté 25: 1-13)

Ugyanerről ír Pál apostol is, Krisztus lelke által, amikor a Thessalonikabelieknek címzett levelében a következőket írja:

"Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek;

Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.

Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.

De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.

Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!

Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.

Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg.

Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.

Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,

A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele." (1. Thesszalonika 5: 1-10)

Talán Pál apostol fent idézett levélrészletében válik a leginkább nyilvánvalóvá az, hogy miféle elalvásról van itt szó: a sötétség korában vagyunk, ahol, a mai szlengkifejezéssel élve, "bealtatnak" bennünket, hogy ne vegyük észre sem a valóságot, sem az Isten igazságát. "Béke és biztonság" címszó alatt tovább altatnak minket a politikusok, az orvosok, a vallások és a média. (Ne feledjük, hogy ez a kijelentés pontosan így elhangott kormányunk tavaszi kampánybeszédében!) Azért, hogy elhigyjük, hogy minden rendben van, ami manapság zajlik a világban, és, hogy az életünk ugyanúgy mehet tovább, ahogyan régebben éltünk, a "járványidőszak" előtt, nekünk nincs más dolgunk, csak bízni bennük, és azt tenni, amit ők mondanak. Ha azt mondják, hogy vegyük fel a tizedik oltást is, mert mindehhez arra van szükség, akkor vegyük fel azt is. Ha azt mondják, hogy háború van a szomszédos országban, és azért van energiaválság meg éhínség, akkor higgyük el azt is, törődjünk bele, és fogadjuk el azt is. De mindenképpen az ő tanácsaikat kövessük, és még véletlenül se Krisztus tanításait... Így "altatnak be" minket, így tesznek vakká, hogy ne lássuk, hogy mi zajlik a világban, és, hogy nehogy felébredjünk...

Sep. 6, 2022

Az alább olvasható tanító álmot kapta a testvérem a jóságos Atyánk kegyelméből, és miután nem értette a jelentését, megosztotta velünk is, hogy hátha valaki közülünk kap megértést hozzá a Lélek által. Nekem jött is hozzá a megértés, és annyira tetszik nekem az, ahogyan az Úr tanít minket - hála és dicsőség Neki - , hogy úgy érzem, muszáj megosztanom ezt másokkal is (meg kell törnöm és megosztanom a mennyei kenyeret embertársaimmal, hogy ők is kapjanak e lelki táplálékból).

Következzen tehát az álom:

"Valami bulin voltam, és fel mentem én is a színpad elé közös fotót csináltatni, mert egy csomó ember felment, szorosan egymásba kapaszkodva, hogy le ne essünk. Egy keskeny betonon álltunk, és mellettem egy óriási kövér srác volt: volt vagy másfél méteres a lába, és én abba kapaszkodtam. Eléggé imbolygott a sor, majdnem leestünk, de senki sem akart kézzel vagy lábbal kitámasztani, hogy mutasson jól a fotón.

Azt a megértést kaptam Atyánk kegyelméből, hogy ez a keskeny beton, amelyen a sok ember állt, nem más, mint az életre vezető keskeny út, amelyről Jézus Krisztus beszélt a Máté 7:13-14-ben:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.

Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt."

A színpad pedig, ahová tartottak ezek az emberek, az pedig magát a mennyországot jelképezi, ahová csak úgy lehet a keskeny úton haladva, és a szoros kapun belépve bejutni, ha Krisztus vezet oda minket. Nincs másik út, nincs más lehetőség erre, ezt nem lehet megkerülni. Aki mégis megpróbálná, az leesik a mélységbe, mint ahogyan itt, az álomban, a színpadra feljutni és fotózkodni vágyók jártak volna a krisztusi segítség nélkül: leestek volna a keskeny betonról. Erről így olvashatunk János Evangéliumában:

"Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (János 14:6)

Ezek után, gondolom, azt már nem nehéz kitalálni, hogy kit jelképez az a "nagydarab srác", akinek olyan nagy lába van: magát Jézus Krisztust, aki a Királyok Királya, Uraknak Ura:

"És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura." (Jelenések 19:16)

Ugyancsak a fentebb idézetteket jelképezi az álomban az, hogy egyedül csak ennek a nagydarab srácnak volt akkora lába, hogy támasztékot tudjon nyújtani ennek a sok embernek, hogy le ne essenek, és a színpadra, vagyis a mennyországba juthassanak. Mert senki nem mehet az Atyához, csak Őáltala.

És az is figyelemreméltó, hogy csupán Ő volt az egyetlen, annyi ember közül, aki annyira önzetlen volt, hogy velünk, képmutató emberekkel ellentétben, egyáltalán nem foglalkozott a külső, testi megjelenéssel: nem okozott problémát neki az, hogy esetleg nem fog majd olyan jól kinézni a fotón, hiszen nem ez a fontos. Ezt Jézus a következőképpen fogalmazta meg:

"A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet." (János 6:63)

Az pedig, hogy a keskeny betonról leestek volna az emberek, ha nem támasztotta volna ki a lábát ez a nagydarab srác, azt jelképezi, hogy még a választottak is mind elvesznének Krisztus megtartó ereje nélkül. Erről tesz említést Péter apostol a következő kérdésében:

"És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?" (Péter 4:18)

Ez a megtartó erő igazából nem más, mint az Ő tanításai, beszédei, amelyeket ha a szívünkbe vésünk és ezek szerint élünk, megcselekedjük azokat, akkor megtartatunk általa.

Arról, hogy a választottak is alig tartatnak meg, - mert az utolsó időkben olyan nagy lesz a megtévesztés, hogy ha nem kapaszkodunk Jézus szavaiba (a nagydarab srác kitámasztott lábába), akkor mindannyian elveszünk, - így beszél Jézus a Máté 24:22-24-ben:

"És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.

Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek.

Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is."

Azt viszont fontos szem előtt tartanunk, hogy Jézus és az Ő apostolai nem azért prófétálták meg előre azt, hogy milyen történések lesznek, hogy ijesztgessenek bennünket, hanem éppen ellenkezőleg: azért, hogy lelkileg felkészülhessünk minderre, hogy ne engedjünk a megtévesztési kisérleteknek, és hogy ne rémüljünk majd meg, amikor majd mindezek bekövetkeznek. Erre Jézus háromszor is felhívja a figyelmünket, a Máté evangéliumában leírt, utolsó időkre vonatkozó próféciájának elején, a prófécia közben, és annak végén is:

"Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,

Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek." (Máté 24:4-5)

"Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég." (Máté 24:6)

"Ímé eleve megmondottam néktek." (Máté 24:25)