Miért volt tavaly nyáron olyan nagy szárazság, és miért volt idén olyan sok eső? Ez a kérdés lehet, hogy már másokban is megfogalmazódott, mint ahogy bennem is. A választ pedig megadta a jóságos Atyánk, Lélek által: miközben egy útitársam bizonyságát hallgattam, akkor villant belém a megértés.

Ahhoz, hogy érthető legyen mindaz, amiről írok, érdemes meghallgatni ezt a szóban forgó bizonyságot, amely az alábbi linkre kattintva található:

https://kialtoszo.hu/az-orokseg-ara-figyelmezteto-alom/

Bár az egész bizonyság fontos üzenetet ad át mindannyiunk számára, körülbelül a harmincadik percnél kezdődik az a rész, amelynél jött számomra a megértés. Nem fogok mindent szóról szóra leírni, akit érdekel, az úgyis meghallgatja a hangfelvételt, amelyet fentebb belinkeltem, csak az idevágó rész lényegét írom le nagyvonalakban, az elhangzottakból:

Ugyanaz fog történni nálunk is, az infrastruktúra össze fog omlani itt is, mint ahogy történt Törökországban. Kaptunk előrengéseket - hallható a hangfelvételen. - Még van tiszta víz, meg lehet fürdeni. És van fehér ruha. Aki éri ezt a vizet, menjen és mosakodjon meg. Az élő víz a Krisztus beszéde, amelyet szégyell Magyarország és a székelység és a Kárpát-medence. Az a tiszta víz, a folyó víz. Még van víz, még van lehetőség. Holnap már nem biztos, hogy lesz, de ma még meg lehet fürdeni, és van fehér ruha a Mindenható Istentől. A megfürdés hamar menne, bár embernek lehetetlen magától megtisztulni, de a latornak is a kereszten hamar ment a tisztulás. Meglátta, hogy micsoda szennyben élt, egész életét képmutatásban, hazugságban, bűnökben töltötte. Meglátta és belátta a bűneit, és kérte Jézust, hogy Uram, irgalmazz, szólj a te Atyádnak az én érdekemben, hátha az én lelkem is megmenekülne. "Még ma velem leszel a paradicsomban" - ezt mondta Jézus (Lukács 23:43). Ilyen gyorsan ment a tisztulás és az átöltözés. De volt a királyi mennyegzőn valaki, akinek nem volt fehér ruhája. A ruhája foltos volt, pedig volt víz bőségesen. Bőségesen adta a mindenható Isten a vizet, az élő beszédet. Ott van Jézus szava, az Ő tanítása, teljesen ingyen, nem kell semmilyen vallás vagy szekta. De nem kellett a víz. Volt fehér ruha: a jó cselekedetek - az, hogy megosztom, bizonyságot teszek, örömmel elmondom, hogy mit tett velem Isten, ez a fehér ruha. És ez a valaki nem vette fel a felkínált fehér ruhát, így nem volt mennyegzői ruhája. Ezért a király megkötöztette, és szolgáival kivettette őt a külső sötétségre. Volt ott sírás és fogcsikorgatás... (Máté 22:1-13)

Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak, akik hallják e szavakat, és választanak: másképpen választanak, mint ahogy eddig választottak. Ezért mondja Jézus, hogy az élet útja nagyon keskeny: mert sokan megszületnek a Földre testben, de testben maradnak. Nem válnak lelkivé, nem születnek újjá. És nem engedik, hogy Isten átformálja teljes mértékben az ő lelküket, és megtisztítsa. Kevesen vannak, akik a szívükben is választottak: hogy az igazi kincseket gyűjtögessék, és azt mutogassák, és kínálják fel, mint árusok az embereknek ebben a világban, hogy minél több ember megmeneküljön, lelkivé váljon. Mert, aki nem válik lelkivé, a teste meghal, és nincs, ahogy meglássa az életet. Mert egész életében a testet szolgálta, a testért élt. Hogyan legyen ő hirtelen lelki, mennyei állampolgár? Lehetetlen. Ezért lesz majd sírás és fogcsikorgatás, mert az élet nem ér véget a testi halállal, hanem azt viszed magaddal, amit eddig összegyűjtögettél magadnak: a testiséget, a földhözragadtságot, és ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. De aki lelkiekben gazdagodott, hallotta az Igét, a mindenható Isten szavát, az a földiekhez nem ragaszkodik. Bármikor el tudja engedni azt, és nyugodtan, békésen tud távozni az örök hazába. Ezt kínálja fel Isten. És erre készül mindenki - ki így, ki úgy. Istenen nem fog múlni senkinek az üdvössége, mert Ő megtesz mindent. De ha mi nem vesszük a vizet tőle, és nem adjuk azt tovább embertársainknak, ha nem vesszük fel a fehér ruhát, akkor már teljes mértékben mi vagyunk a felelősek a sorsunkért, és semmiképpen nem a mindenható Isten. 

És ekkor ezekről a fent említett előrengésekről és erről a vízről kaphattam a megértést a mindenható Atyától. A megtisztulás lehetőségéről, amelyet Ő felkínál mindannyiunknak, és amely mellé megkaphatjuk a tiszta, fehér ruhát is, amellyel beléphetünk a királyi mennyegzőre, a Mennyek Országába - ha Őt választjuk, ha ezt a döntést meghozzuk. Mert Isten szabad akaratot adott mindannyiunknak, hogy mi döntsük el, hogy melyik utat választjuk, ezért nem fog senkit erőszakkal bekergetni a Mennyek Országába.

És mit mutat a természet is, mit jelez előre számunkra Isten, a természet által is? Az előrengéseket már megkaptuk. Isten nagyon tapintatosan, nagyon türelmesen és gyengéden bánik velünk, azt kell, hogy mondjam... Először csak óvatosabban, távoli jelzésekkel próbálja felhívni a figyelmünket (akiét lehet...) a közelgő veszedelemre. Nagyobb földrengést mi még nem kaptunk, először Törökország példáján keresztül láthattuk meg azt, hogy mekkora veszedelemre számíthatunk mi is, ha nem térünk meg Istenhez. És, hogy nehogy azt higgyük, hogy velünk ez nem történhet meg, csak a törökökkel, ezért kaphattunk mi is augusztusban (nem véletlenül, pontosan augusztus 20-án...) előrengéseket. 

És ugyanígy megkaptuk a víz által is Isten jelzéseit. Nevezetesen azzal, hogy tavaly nyáron szinte egyáltalán nem volt eső a mi környékünkön sem, ugyanúgy, ahogy Európában sok helyen nem volt. Tombolt a forróság és a szárazság. Voltak Magyarországon olyan települések, ahol olyannyira nem volt víz, hogy nem jött a vízvezetékeken ivóvíz egyáltalán, és megfürdeni sem lehetett napokig vagy akár hetekig sem, lajtoskocsikkal szállították a vizet több városban is a lakosok számára. 

Az idén pedig pontosan az ellenkezője történt: ugyan elég meleg volt a nyár, de többször volt nagyobb és elhúzódó, akár több, mint egy napig tartó esőzés is. Így bőségesen kapott országunk nagyrésze és a legtöbb környező ország is vizet. Ez is Isten türelmét és kegyelmét jelzi: tavaly nem volt eső, hogy vegyük észre, hogy, ha nincs kegyelem, akkor nincs víz, és nincs lehetőség a megtisztulásra, és, hogy tanuljuk meg értékelni azt, hogyha van víz, és van kegyelem, van lehetőség a megtisztulásra. Tanuljuk meg, hogy élnünk kell e lehetőséggel, ha Ő megadja nekünk ezt.

Ezután pedig, az idén már adott bőségesen vizet, kiárasztotta az Ő kegyelmét ránk, hogy aki még szeretné, aki még tudja értékelni az Ő irgalmát és könyörületét, az válassza a kegyelmet, hozza meg a döntést, és élhessen azzal a lehetőséggel, hogy megtisztulhat az Ő segítségével. Most, amíg még van rá lehetőség, amíg még van kegyelem. Mert már nem sokáig van. Rengeteg olyan jelzést kaptunk már arra vonatkozóan, hogy a kegyelem hamarosan elvétetik, nincs több idő. Most vagy soha, ne halogassuk, mert nem tudhatjuk azt, hogy meddig tart a kegyelem a világ számára, és nem tudhatjuk azt sem, hogy mikor jön el számunkra egyénileg az utolsó óra... Mert a test halálával nem szűnik meg a lélek is. Ám akkor már nem lesz több víz, nem lesz több lehetőség a megtisztulásra, és arra, hogy felvegyük a tiszta, fehér, mennyegzői ruhát.

Vajon miért lett a kecske-ember a jelenleg Budapesten zajló atlétikai világbajnokság szimbóluma? Azért, mert a 2023-as év egy olyan év, amelyben minden nyilvánvalóvá válik: sok rejtett, leplezett dolog kerül majd, és került máris napfényre, és amiről most írni fogok, az is egy ilyen dolog, többek között,... Ugyanis, azt a megértést kapta Lélek által egy kedves útitársam ezelőtt kb. 7 hónappal, hogy 2023-ban minden nyilvánvalóvá válik.  Aki szeretné meghallgatni, az alábbi linken találja az ő bizonyságát:

https://www.youtube.com/watch?v=miYPhhHjM58

Azt láthatjuk, hogy egyre inkább beteljesül az, amit a már említett útitárs kaphatott Atyánk kegyelméből. Mint ahogy meg van írva, az utolsó időkben jelek lesznek az égen fent, és a földön, lent (Apcsel 2:19). Többek között, én is  megláthattam már olyan jeleket, amelyek a világ tömegeket manipuláló megtévesztéseire hívják fel a figyelmünket, és, amelyeket sokan teljesen normálisnak vesznek. Így történhet meg az, hogy nem is veszik észre, hogy valójában ők maguk is miféle alattomos játszmák és manipulációk áldozatai.

Egyik ilyen jel volt az a kép is, amellyel szintén nemrég találkozhattunk, és, ami által teljesen nyilvánvalóvá válhatott mindenki számára (akinek még eddig nem volt nyilvánvaló) a pokol és a sokak által istenített mesterséges intelligencia kapcsolata:

Ezután következtek a földrengések Magyarország bizonyos részein, amelyek az augusztus 20. megünneplése előtt egy nappal kezdődtek, és az ünnepnap reggelén is megismétlődtek, mintegy jelzésként arra vonatkozólag, hogy Isten előtt nem kedves a magyaroknak e bálványimádattal teli ünnepe, amelynek elbukott, bálványimádó mivoltát sajnos megintcsak nagyon kevesen láthatják meg.

Ezért fontosnak érzem felhívni embertársaim figyelmét, hogy mennyire nagy szükség van arra, hogy nyitott szemmel járjunk a világban, és, hogy tisztán lássunk ahhoz, hogy ne dőljünk be a világ manipulációs technikáinak.

De hogyan is járhatunk nyitott szemmel a világban, és hogyan láthatunk tisztán? Csakis úgy, hogy kérjük Istentől a tisztánlátást, azt, hogy "adjon gyógyírt", hogy azzal "kenjük be a szemeinket, és lássunk". Mert Jézus megmondta már régen azt, ami a mai kor emberére ugyanúgy érvényes (vagy talán méginkább), mint abban a korban, amelyben Ő, magára öltve a bűn testét, lejött az emberek közé, hogy mindannyian, akik elfogadjuk Krisztus megváltását és a mennyei Atya meghívóját, kegyelemben és üdvösségben részesülhessünk:

"Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad." (János 9:41)

Visszatérve arra, hogy ebben az évben egyre inkább lelepleződik minden, csak meg kell, hogy lássuk, észre kell, hogy vegyük mindezeket: Atyánk maga helyez sokmindent a szemeink elé, hogy lelepleződjenek a rejtett dolgok. Ha kértük már Atyánktól, hogy vezessen Lélek által, akkor nekünk gyakran nem is kell semmi mást tennünk ehhez, csak figyelnünk a "belső hangra", vagyis a Lélekre ahhoz, hogy megláthassuk azt, amit eddig nem vettünk észre.

Mintegy folytatásaként az eddigi jeleknek, jelzéseknek, most a napokban a szemeim elé kerültek a fenti képen látható kulacsok is, amelyeket egy ismerősöm hozott a Budapesten megrendezésre kerülő atlétikai világbajnokságról. Talán mondanom sem kell, hogy én tényleg nem kellett, hogy tegyek jóformán semmit ahhoz, hogy Atyánk elém hozza e kulacsokat, és még ilyen apróságok által is tanítson: nem kellett elmennem a világbajnokságra, de még Budapestre sem kellett elutaznom érte, elég volt, ha megtette ezt egy olyan ismerősöm, aki még a nagyvilági életét éli, és hódol a sportszenvedélynek is. Nekem csak annyit kellett tennem, hogy kézbe vegyem és megnézzem, majd lefotózzam őket azért, hogy a fotót is ide kitehessem, hogy mindenki láthassa, hogy miről van szó.

Ily módon, nekem (és mindenki másnak is, aki ezt az írást elolvassa) még e kulacsok által is arra hívja fel Atyánk a figyelmemet, hogy miféle szellemiség rejlik a világbajnokságok, és bármilyen más sportrendezvény, verseny mögött: a versenyszellem. De mi a baj mégis a versenyszellemmel? - tehetik fel sokan a kérdést, akik előtt még nem nyilvánvaló a kérdésre a válasz.

A válaszhoz elég csak megnéznünk ezt a két kulacsot a fenti képen, és azt láthatjuk, hogy a hátán a budapesti atlétikai világbajnokságot hirdeti, az elején pedig egy kecske látható. Nem is akármilyen kecske az, hanem egy kecskebőrbe bújt ember alakját fedezhetjük fel, ha jobban megfigyeljük. 

Nézzük meg, hogy valójában mit jelképez a kecske a Bibliában? A báránynak az ellentétét. Jézus Krisztust több helyen is báránynak nevezi a Biblia. Mivel a bárány egy tiszta, szelíd, alázatos állat, ezért jelképezi az önzetlen és önfeláldozó Krisztust, hiszen hasonló lelkület van bennük. Jézus a Lélek fontosságát hirdette, azt tanította, hogy a lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit (János 6:63). A kecske pedig éppen ellenkezőleg: vad, lázadó, önző, támadó, törtető, szarvaival döfködő állat, amely a testi erejében bízik, és ezáltal próbál érvényesülni, és az  ellenfelét leteperni. A felnőtt kecskében a szelídségnek vagy alázatnak nincs egyáltalán nyoma sem. Talán nem ok nélkül alkottak a sátánisták sem az ő istenüket ábrázoló szobornak, Baálnak kecskefejet, két szarvval, és emberre emlékeztető testtel... És akkor most elém kerül egy ilyen kulacs, amire elég, ha csak ránézek, és rögtön erre a Baálra emlékeztet... annak ellenére, hogy nem sokszor láttam ezt a Baál nevű szobrot. Talán életemben kétszer vagy háromszor pillantottam meg mostanig az Interneten, és az sem mostanában történt (nem mintha hiányolnám a látványát)... Ám most rá kellett, hogy keressek azért is, hogy tudjam leírni a nevét, mert már abban sem voltam biztos.

A versenyszellemre pedig - amely a legtöbb sportágat uralja, és, amelyet a kecske hivatott jelképezni, - az jellemző, hogy a testüket éltető, erősítő, testi erejükben bíznak az emberek, nem pedig Istenben. Az ilyen szellemiséggel rendelkező emberek, akik közül sokan sportolók (de nem csak a sportolókra érvényes ez) valamiféle harcban állanak egymással, és le kell, hogy győzzék, el kell, hogy nyomják ellenfeleiket ahhoz, hogy ők nyerhessék meg a versenyt. Vagyis, e szellemiség szerint, ahhoz, hogy nekem jó legyen, lázadnom, törtetnem kell, át kell gázolnom más embereken, akikre én konkurenciaként tekintek, hogy ők veszítsenek, mert én csak így győzhetek. Tehát, más embereknek rossz kell, hogy legyen ahhoz,  hogy nekem jó legyen. Mi ez, ha nem egoizmus? A versenyszellem - burkoltan bár, de mégis - azt sugallja, tanítja, hogy pont az ellenkezőjét "kell" tennem annak, mint amit Jézus tanított, és saját életének példájával, emberekért hozott áldozatával megmutatott.

Most akkor nézzük meg azt, hogy milyen példázatot mondott Jézus a kecskékről és a bárányokról:

"Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. 

Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? 

És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. 

Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? 

Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.

És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre." (Máté 25:31-46)

Ez a szétválasztás, amelyről a fenti idézetben Jézus Krisztus beszél, már régóta zajlik, és a jelek szerint hamarosan be is fejeződik. A juhok vagy bárányok mennek jobbra, a kecskék pedig balra. A kérdés csupán az, hogy te melyik oldalra mész, jobbra vagy balra? A juhok közé, vagy a kecskék közé tartozol?

"Hogyan lehet ilyen bolond címet adni egy írásnak? És egyáltalán, hogy lehet ilyen hülyeséget leírni?" - kérdezheti bárki, aki meglátja ennek az írásnak a címét... Ám, aki el is olvassa elejétől végéig, az majd meg is értheti, hogy miért írhattam ilyet...

Történt ugyanis velem egy érdekesség - és ezúttal nem csupán egy álom, hanem valós történet az, amiről írni fogok: tegnap elmentem a henteshez felvágottakat venni. Aztán megláttam, hogy most is van náluk az a finom fajta Csíki sör, amit szoktam náluk venni néha, amikor éppen ott vásárolok, mert szeretem az ízét. Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de nyáron néha jól esik egy jó hideg sört meginni este, lefekvés előtt. Betettem hát egy üveg sört a kosaramba most is, gondoltam, hogy este megiszom, jól fog esni... Ezután mentem a csemege pulthoz, letettem a kis kézi bevásárlókosarat a csemegepult párkányára, ahová mindig le szoktam tenni én is, meg más vásárlók is, és kértem egy darab sertésmájast, meg felszeleteltettem némi felvágottat... És, amíg szeletelte a csemegepultos eladó a felvágottat nekem, addig előrébb húztam a kézikosarat a pult párkányán magam mellé, ahogy mindig előre szoktam ilyenkor húzni, mert a májast a pult másik végénél adják... És ekkor leborult a kosár a párkányról, és kiesett a söröm. Nagyot robbanva, mint egy bomba, szilánkokra tört a sörös üveg, és kifolyt az összes sör a padlóra. Jöhettek a bolti dolgozók takarítani utánam... Én pedig úgy megszégyelltem magam! 

Sűrű bocsánat kérések közepette mondtam, hogy természetesen kifizetem a sört, mert az én figyelmetlenségem miatt esett le és tört össze, számolják bele azt is. A pénztáros viszont nem akarta, és nem is számolta bele, rendes volt, pedig még plusz munkát is okoztam nekik. Kérdezte, hogy nem kérek helyette másik üveg sört? Mondtam, hogy köszönöm, nem, mert ez elég egyértelmű jelzés volt, hogy ne sörözzek...

Így történt hát, hogy Isten figyelmeztetett, hogy hagyjam el a sört... És ha jobban belegondolunk, valójában tényleg egy értelmetlen fogyasztási cikk ez is, mert, ha vizet iszunk, azzal is jól megleszünk mindannyian. Éljünk szerényebben, ne a földi testi élvezeteket keressük és hajszoljuk, hanem a mennyei kincsekkel, a lelkiekkel foglalkozzunk, gondoltam, és meg is osztottam ezt a történetet és ezt a tanulságot, amit levonhattam belőle, az egyik kedves útitársammal, akivel meg szoktuk időnként osztani az Istentől kapott lelki eledelünket.

Mondtam ennek az útitársnak, hogy hálát és dicsőséget érzek a szívemben Istennek mindezekért a tanításokért, még akkor is, ha szégyenkeznem kellett a törött sör miatt! Majd elköszöntünk egymástól, hogy megyünk és végezzük a napi teendőnket...

Ezután elmentem a mosdóba, és ott jöttem rá, hogy én milyen ostoba, gyarló ember vagyok! Nem hiába mondják, hogy a mosdó a megtisztulás lehetőségét jelképezi az álmokban, mert most, ezúttal a valóságban is, ott jutott eszembe a sörös történet csattanója, amire a Lélek fel akarta hívni még a figyelmemet: nem csak arra, hogy ne sörözzek! Hanem annak előzményére is, ami fölött mindeddig elsiklottam! Mentem hát a mosdóból gyorsan a telefonomhoz, hogy írjam meg üzenetben a szóban forgó útitársnak is (akivel megosztottam e történetemet), hogy milyen megértést kaptam Atyánktól, hogy mi felett siklottam el eddig, a történet és annak tanulsága kapcsán...

A boltok előtt ugyanis ült egy idős, koldus néni (nem a hentesbolt, hanem a közelében lévő élelmiszerbolt előtt), egy táblával maga előtt, amelyen írta, hogy éhes, és, hogy kéri, hogy segítsenek! Ott volt előtte a járdán egy műanyag pohár is, amelybe néha egy-egy járókelő beledobott némi aprópénzt. Én pedig bementem abba az élelmiszerboltba (még mielőtt a hentesboltba mentem volna), és gondolván, hogy a hajléktalanok és a koldusok nagy része rendszeres alkoholfogyasztó, ezért én nem pénzt adok neki, hogy nehogy abból is alkoholt vegyen. Hanem inkább veszek neki egy palack ásványvizet, hogy azt tudja iszogatni odakint a melegben, és veszek mellé valami harapnivalót is, hogy ne éhezzen...

Így is tettem, bementem abba a boltba, vettem neki egy palack vizet meg sajtos kiflit, és kimentem, odaadtam neki. Majd ezután mentem csak be a henteshez, ahol a sört is vettem volna. És, amint nyúltam a sör felé, kissé megtorpantam, mert jött egy olyan gondolat, hogy inkább mégse vegyek sört. De én nem vettem ezt a gondolatot figyelembe, mert utána viszont arra gondoltam, hogy egy kis hideg sör nem árthat, este jól fog esni, lefekvés előtt. És betettem a kosaramba... a történet folytatását meg már ismeri mindenki, aki elolvasta eddig a bejegyzést...

És mi a még nagyobb tanulság tehát ebben a történetben? Az, hogy én úgy gondolkodtam, hogy nem azért adom a pénzt a koldusnak, hogy megigya, hanem, hogy legyen, amit megegyen és ne szomjazzon, de az én pénzemből ne alkoholra költsön!

És ezután én magam mit csináltam? Alkoholra akartam költeni azt a pénzt, amit nekem is Isten adott, hogy legyen, amiből élelmiszert vásároljak és éljek, azt a pénzt, amit én is Istennek köszönhetek! Érthető, hogy mi a lényeg? A koldus ne igyon, de én ihatok?! Hát mivel vagyok én különb egy koldusnál? Semmivel!

Jézus azt tanította, hogy ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk. Ehhez képest, én nemcsak előítélettel viszonyultam a koldus nénihez, amikor feltételeztem róla, hogy italra költené a pénzt, hanem még kettős mércét is alkalmaztam, anélkül, hogy ezt észrevettem volna. Mert, amit úgy gondoltam, hogy a koldus ne tegyen meg, azt - bár nem vettem tudomást róla, mégis - úgy véltem, hogy én magam megtehetem. Ezt tanította meg Atyánk nekem ezzel a történettel, de sajnos, nekem - gyarlóságomnál fogva - kissé lassan esett le a tantusz! Dicsőség Atyánknak! Sírtam és nevettem egyszerre, amikor megadta Atyánk a megértést! Mert Ő megdorgálja az övéit, ha tévútra tévednek, de ugyanakkor "be is kötözi a sebeiket".

Atyánk szeretettel és türelemmel vezet és tanít bennünket, ha hagyjuk neki. Ezúttal erre hívta fel a figyelmemet, hogy ne bizakodjunk el, mert amink van, mindent Isten kegyelméből kaptunk és kapunk ma is, nem azért, mert mi jobbak vagyunk egy nincstelen koldusnál vagy bárkinél, és nem azért, mert mi megérdemeljük! Hanem azért, mert Atyánk annyira kegyelmes hozzánk, hogy, mivel Ő tudja, hogy nekünk mire van szükségünk, ezért Ő mindazt jóságból, szeretetből és kegyelemből megadja nekünk.

Mi viszont sajnos annyira gyarlók vagyunk, hogy ezt, bár néha szerénykedve kimondjuk a szavainkkal, mégsem vesszük igazán komolyan, és nem is látszik meg a saját életünkben és cselekedeteinkben! Ezért Isten néha kénytelen akár ilyen módját is megtalálni annak, hogy figyelmeztessen, hogy vegyük már észre magunkat! És ez még mindig kegyelem, ha csak egy-egy ilyen apróság történik, és nem egy komolyabb baj, amiből tanulhatunk. Csodálatos, hogy ilyen dicsőségesen vezet minket, hogy ne járjunk tévúton. Főleg én, mert ez a történet most konkrétan rólam szólt! Mindazonáltal fontosnak tartottam leírni, és megosztani e lelki táplálékot is, hogy más, hozzám hasonlóan gyarló embertársaim számára is tanulsággal szolgálhasson a történetem. Dicsőség és hála Istennek és Krisztusnak, mindörökké!

Ismét egy érdekes figyelmeztető álmot kaptam Atyánktól, amelyről fontosnak érzem, hogy írjak. Nem mindenre emlékszem pontosan az álomból, de a lényege megmaradt az emlékezetemben, hála a jóságos Atyánknak.

Az álom arról szólt, hogy valahol (boltban vagy piacon) vásárolni akartam valamit (arra már nem emlékszem, hogy mit, de nem is ez a lényeg), és megfogtam, néztem az árcímkéjét, amelyen azt írta, hogy 140,- . Én pedig meglepődve, hangosan felkiáltva mondtam annak a személynek, akivel vásárolni mentem (erre sem emlékszem, hogy ki volt az), hogy kizárt, hogy csak 140 Ft legyen az ára! Mert ez túl kevés, ennél sokkal többe szokott az ilyesmi kerülni. És amikor felébredtem, úgy éreztem, hogy nem is az a lényeg, hogy mi volt az, aminek néztem az árát, hanem ez a szám a fontos: a 140. De hogy miért, azt még nem igazán értettem.

Aztán lassan az a megértés kezdett "derengeni", hogy annak a 140-es számnak ahhoz a 144.000 emberhez lehet köze, akikről szó esik a Jelenések könyvében. Megosztottam ezt az álmot pár útitárssal is, és nekik is ugyanez jutott eszükbe róla, a 144 ezer. És, mivel Jézus azt mondta, hogy "Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Máté 18:20) - ezért álljon hát itt az a megértés, amelyet hárman is egyöntetűen kaptunk:

A Jelenések könyve arról ír, hogy Istennek száznegyvennégyezer megpecsételt  szolgája lesz, akiket először el kell pecsételni, mint Isten szolgáit. A száznegyvenes szám az álomban arra utalhat, hogy ebből a száznegyvennégyezres számból száznegyvenezer már betelt, és már csak négyezer ember hiányzik a teljes létszámból. Azt én nem tudhatom, hogy ezek a számok szószerint pontosan így, szám szerint értendők-e, vagy csak jelképesen jelölnek meg egy-egy nagy sokaságot, ám arányaiban nézve azt, hogy már csak négyezer ember hiányzik a száznegyvennégyezerből, ez mindenképpen arra utal, hogy már nem sok idő van hátra addig, amíg be nem telik a szükséges létszám. És, ami még fontos üzenet lehet az álomból, az az, hogy: amíg be nem telik e száznegyvennégyezer ember létszáma, addig "a négy angyal" nem árthat sem a Földnek, sem a tengernek, sem semmi élőfának - csak ezután jöhet a Földre és az emberekre a sok nagy katasztrófa. 

De nézzük meg pontosan, hogy hogyan is ír erről a Jelenések könyve a Bibliában:

"Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára. És láték más angyalt feljőni napkelet felől, a kinek kezében vala az élő Istennek pecséte; és nagy szóval kiálta a négy angyalnak, a kinek adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek, Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon. 

És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve. A Júda nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt vala; a Ruben nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Gád nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; Az Áser nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Nafthali nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Manassé nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; A Simeon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Lévi nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; az Izsakhár nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; A Zebulon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a József nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Benjámin nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt. 

Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak; És kiáltanak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, a ki a királyiszékben ül, és a Bárányé! 

Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arczczal leborulának, és imádák az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen. 

Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek? És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és a ki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettök. Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájok, sem semmi hőség: Mert a Bárány, a ki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet." (Jelenések 7)

Itt álljunk meg egy szóra: mit jelenthet a Jelenések könyvében az, hogy az angyal megpecsételi a homlokukon ezeket az embereket? Azt, hogy egyenként sorban állnak valahol, az angyal pedig ott áll, a kezében egy pecsételővel, és szó szerint ráüti ezt a pecsételőt az emberek homlokára, ezzel valamilyen szemmel látható jelet hagyva rajtuk? Természetesen nem ezt jelenti! Hanem azt, hogy azok az emberek, akik őszintén fogadják Isten elhívását, és személyes kapcsolatba kerülnek és maradnak Krisztussal, azoknak a gondolkodása teljesen meg fog változni, mert Krisztus tanítja és vezeti őket. És már nem úgy fognak élni, viselkedni és gondolkodni, ahogy azt korábban tették, hanem teljesen megváltozik az életszemléletük, életfelfogásuk, és már nem a világi, testi élvezetek fogják számukra az örömet adni, hanem az Istentől kapott lelki öröm jelenti számukra az igazi örömet. Ezért írja így a Biblia, jelképesen, hogy a homlokuk lesz megpecsételve, mert a homlok a gondolkodást jelképezi. Erre utal a fentebb már leírt idézetnek az a része, amelyben a következőket olvashatjuk ezekről a homlokukon elpecsételt emberekről:

"Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében." (Jelenések 7:14)

És itt most megint fontosnak tartom kitérni arra, hogy mit jelent az, hogy megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében? Semmiképpen nem egy horrorisztikus, vérrel itatott rituáléra kell itt gondolni, mert ez is jelképesen értendő: a "Bárány vére" itt Krisztus beszédét jelenti, az Ő tanításait, amelyek által megtisztulhatunk bűneinktől, és, amelyekről Jézus maga így beszélt a tanítványainak:

"Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. A ki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. A ki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. A miként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam." (János 6:53-57)

Mi tehát Jézus vére és teste, amelyeknek megevéséről és megivásáról beszél? Itt sem kannibalizmusra kell gondolni, hanem arra, hogy mit jelenthet ez jelképesen: inni az Ő vérét azt jelenti, hogy meghallgatni az Ő szavát, figyelni rá, és enni az Ő testét pedig azt jelenti, hogy megcselekedni azt, amit Ő mond, tanít nekünk, annak megfelelően élni az életünket.

Térjünk vissza a száznegyvennégyezer emberre, mert itt megint félre lehet érteni, és sokan félre is értik ezt a részt: mivel Izráel 12 nemzetségéből valóknak nevezi őket az Írás, ezért sokan azt hiszik, hogy ebbe a számba csakis zsidók tartozhatnak bele. Ám, ha kicsit jobban megfigyeljük, néhány sorral lentebb már tisztázza is az Írás ezt a félreértést: 

"Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve (...)" (Jelenések 7:9)

Itt tehát már egyértelművé válik az, hogy minden nemzetből lesznek, és minden népből, és mindenféle nyelvből - tehát nem csak a héber nyelvű zsidókból, hanem mindenféle nyelvet beszélő mindenféle népből, nemzetből. A 12 nemzetség vagy törzs pedig itt nem szó szerint Jákóbnak, vagyis Izráelnek a 12 fia után leszármazott emberekre utal, hanem sokkal inkább Jézus Krisztus tizenkét tanítványának a "leszármazottaira". Nem a vér szerinti leszármazottaikra, utódaikra kell itt gondolni, természetesen (mert Isten országába nem lehet rokoni alapon bejutni, mint itt ahogyan működik, e földi rendszerben sok helyen), hanem azokra az emberekre, akik a 12 tanítvány után szintén tanítványokká, Krisztus tanítványaivá váltak, szerte a világon, néptől, nemzettől, nyelvtől, és országtól függetlenül.

De térjünk vissza kicsit arra a gondolatmenetre, hogy mindjárt betelik a száznegyvennégyezres létszám... Mi  következhet ezután? A bejegyzés elején már céloztam rá röviden: ezután következnek majd a nagy katasztrófák. Mert, mint ahogy Lótot és családját Isten figyelmeztette és kimenekítette a városból, mielőtt Szodoma és Gomora tűzbe borult, és, mint ahogy Noét is figyelmeztette és megmenekítette az özönvíz elől, ugyanúgy, Isten most is el fogja távolítani a nagyobb katasztrófák által sújtott területekről az övéit, és csak azután következik az, amiről a Jelenések könyvének nyolcadik fejezete ír, hogy a Bárány felnyitja a hetedik pecsétet, és a hét angyal megkapja a trombitákat, majd elkezdődnek az ő trombitálásaik, és minden egyes trombitálás után egy-egy nagy katasztrófa következik be a Földön: nagy jégesők, tüzek, stb... Ezeket mindenki, akit érdekel, elolvashatja a Jelenések könyvének 8. fejezetéből, mert ott mindezek meg vannak írva.

Azt az álmot kaptam a minap, hogy a testvéremnek kontaktlencséje volt. Nem tudom, hogy hogyan segíthettem én neki ezzel, de mégis úgy történt az álomban, hogy segítségképpen az egyiket én viseltem abból a pár lencséből, a saját szememen. Tehát, a bal szemén a testvéremnek volt a pár lencséből az egyik lencse, a jobb szememen pedig nekem volt az egyik lencse.

Álmomban tudtam, hogy nekem nincs szükségem rá, mert én már régen átestem egy látásjavító szemműtéten, és azóta látok jól, csak azért volt az egyik szememen a kontaktlencse, hogy segítsek a testvéremnek.

Ám elérkezett az idő, hogy le kellett venni a kontaktlencséket a szemünkről. A testvérem kivette a bal szeméből a lencsét, és én is próbáltam kivenni a jobb szememből, de úgy rátapadt, hogy sehogy nem nem akart lejönni. Mondtam, hogy bocs', de nekem ez már nem megy jól, mert elszoktam a lencseviseléstől, mivel a műtét óta én már teljesen jól látok, és nem használtam már régóta kontaktlencsét, mert nem volt rá szükségem - és lehet, hogy ezért nem tudom most, hogy hogyan kell leszedni. Meg az is baj, hogy már pár napja rajta van folyamatosan a szememen, és esetleg azért ragadt úgy rá... Aztán addig küszködtem vele, míg jól megrángattam a szememben a lencsét, és akkor végül lejött, de a közepe szétszakadt, és úgy kellett visszaadnom a testvéremnek. Mentegetőztem, hogy sajnálom, de úgy néz ki, hogy ezt ki kell cserélni, mert így teljesen használhatatlanná vált.

Miután felébredtem, nem értettem, hogy miért kaphattam ezt az álmot, de a Lélek a következő részt juttatta eszembe a Bibliából, mégpedig a Jelenések könyvéből:

"A Sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, a kinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.

De van Sárdisban egy kevés neved, azoké a kik nem fertőztették meg a ruháikat: és fehérben fognak velem járni; mert méltók arra. A ki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt. 

A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. (...)

A Laodiczeabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.

A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.

A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." (Jelenések 3:1-6,14-22)

A következő megértést kaptam, a jóságos Atyánk kegyelméből, az álomról:

Isten elhívott minket, hogy forduljunk hozzá, térjünk meg hozzá. Mi elfogadtuk az Atya hívását, ezáltal az Ő gyermekei lettünk. Atyánk a Szentlélek által tanított és vezetett minket sokáig. Ám sajnos mi hűtlen gyermekei vagyunk Neki, hajlamosak vagyunk arra, hogy a világ ismét elcsábítson bennünket Tőle, mert a világiakra tekintünk és a benne élő világi embertársainkra. Ezáltal meg vagyunk kísértve, hogy langyosak legyünk (nem vagyunk hidegek, mert Istent nem tagadjuk meg nyíltan, de nem vagyunk forrók sem, mert nem ég bennünk az Isten iránti szeretet, hűség és odaadás olthatatlan tüze). Meg vagyunk kísértve, hogy foglalkozzunk a világi dolgokkal is, de azért egy kicsit még a lelkiekkel is, hogy elhitessük magunkkal, hogy mi már rendben vagyunk, jó úton vagyunk, és ne vegyük észre, hogy fokozatosan, egyre inkább visszacsúszunk a világba, és, hogy azt se vegyük észre, ahogy a Lélek helyett egyre inkább az egónk veszi át ismét az irányítást felettünk. A saját elménk is olyan játszmákra képes, hogy például elhitetem saját magammal, hogy csak azért megyek vissza a világba, hogy a testvéremnek, vagy bárki embertársamnak segítsek - de azzal, hogy visszamegyek a világba, és ott ragadok (mint a kontaktlencse a szememben), azzal nem segítek semmit embertársaimnak, hanem még magamnak is ártok vele. Ahogy Jeremiás próféta mondta: "Ők térjenek meg te hozzád, de te ne térj ő hozzájok!" (Jeremiás 15:19)

Atyánk figyelmeztet arra, hogy, ha visszatérünk a világba, a világi életbe, lepel borul a mi szemeinkre (ezt jelképezte a kontaktlencse a szememen), elhomályosul a mi lelki látásunk. És már nem fogjuk hallani az Ő hangját, nem fogjuk látni azokat a dolgokat, amelyeket Atyánk mutat és tanít nekünk Lélek által, így könnyen elveszíthetjük a Krisztussal való személyes kapcsolatunkat. És innen, ha már letértünk a széles útra, már nehéz lesz visszatérni a keskeny útra, amelyet Krisztus megmutatott nekünk, és amelyen Ő vezetett bennünket. Ha újra visszamegyünk a világba, ahonnan kihívott bennünket Krisztus, nagy az esélye annak, hogy úgy beleragadjunk a világba, mint ahogy az a kontaktlencse beleragadt a szemembe. És nagy árat fizethetünk érte: sok szenvedés, megtörettetés, szakadás árán szabadulhatunk meg onnan ismét, mint ahogy a kontaktlencsét is csak úgy tudtam kiszedni a szememből, hogy az szétszakadt. Erre vonatkozólag is van Jézusnak egy igen keményen hangzó tanítása:

"És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére." (Máté 18:9)

Mégis mifélék lehetnek ezek a világi tényezők, amelyek elterelhetik a mi figyelmünket Krisztusról, és letéríthetnek bennünket a keskeny ösvényről, az igazság és az élet útjáról? Bármi, lehet ez, főleg ami a testi életünkre vonatkozik (a teljesség igénye nélkül). Lehet a pénz hajszolása, lehet bármilyen szórakozás, nyaralás, kirándulás, világi felfogású, régi barátokkal történő találkozás, haszontalan időtöltés, fecsegés, világi, testi dolgokkal hencegés, vagy a világi felfogású embertársainknak, közösségeknek (még akár vallási közösségeknek is!) való megfelelési kényszer, hogy nehogy megszóljanak vagy kinézzenek, esetleg bolondnak vagy őrültnek nevezzenek bennünket... De lehetnek ezek csupán a mindennapi élet gondjai, problémái is, amelyeket úgy érzünk, hogy meg kell oldanunk saját erőnkből, így ezekre túl sok időt, energiát és figyelmet (vagy aggodalmat) fordítunk, ahelyett, hogy Atyánk segítségét és vezetését kérnénk ezekkel kapcsolatban is. Ily módon, a testiek miatt már nem jut az időnkből, erőnkből és a figyelmünkből a lelkiekre: Atyánkra, Krisztusra. Ezért tanította Jézus azt, hogy:

"Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.

De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap: Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak. 

Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!" (Lukács 21:33-36)

Ezért mindenképpen érdemes a fentiekre figyelni, mert az, ha be lett "írva a nevünk az Élet Könyvébe", még nem feltétlenül jelenti azt, hogy mi már célba értünk, nyugodtan hátradőlhetünk, és már többé nem bukhatunk el. Mert még kitörölhető a mi nevünk is onnan, és csak annak maradhat benne a neve az Élet Könyvében, aki győz. Jézus szavaival élve: "aki mindvégig kitart, az üdvözül" (Márk 13:13). Erre utal a fentebb már említett idézet is a Jelenések könyvéből:

"A ki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt." (Jelenések 3:5)

Ismét kaptam a jóságos Atyánktól egy tanító álmot, amelyet fontosnak tartok megosztani, hogy más embertársaim is tanulhassanak belőle, és gyönyörködhessenek abban, hogy a Mindenható Isten milyen dicsőségesen, jóságosan és türelmesen tanítgatja az Ő gyermekeit.

Az álom arról szólt, hogy én, mint szülő, odamentem a gyermekem iskolájába, és valamiért fel kellett menni a legfelső emeletre. És utánam érkezett a gyermekem tanító nénije is. Én már fent voltam a felső emeleten, de a tanító néni, ahogyan haladt felfele utánam, a legfelső lépcsőfokokat már nem tudta megtenni. Megtántorodott, és mondta, hogy szédül. Észrevettem, hogy a nyakába akasztva lóg egy nagy, hosszú pánton egy sötét bőrpénztárca, amely már majdnem a földet érte, és ide-oda himbálózott, nehéz volt a pénz súlyától. Mivel ez akadályozta a tanító nénit a lépkedésben, és a súlya is lefele húzta a tanító nénit, én átvettem, és a saját nyakamba akasztottam. Majd tartottam a kezemet, hogy fogja meg, és felsegítettem azon a néhány hátramaradt lépcsőfokon az emeletre. Én, amikor végre felért a tanító néni mellém, az emeletre, mondtam neki, hogy egy ilyen pénztárcával a nyakamban én is szédülnék. És ekkor visszaakasztottam a nyakába a pénztárcát. Ennyi volt az álom.

Az álomról nem azonnal kaptam megértést, el kellett telnie egy kis időnek addig, de később mégis megjött a megértés az álomról:  én jelképeztem az álomban Krisztust, a gyermekem tanító nénije pedig valójában én voltam: az ÉN, vagyis az emberi EGO.

Az álom tanításának lényege pedig az, hogy a sok pénz teher a léleknek. És, bár e földi világban úgy tűnik, hogy az a jó az embernek, minél több pénze és vagyona van - hiszen azok az emberek, akiknek sok pénzük van, szabadabban élhetnek, azt tesznek és vesznek meg maguknak, amit akarnak, oda utazhatnak, ahová éppen kedvük van, és olyan körülmények között élhetnek, amilyet csak el tudnak képzelni maguknak, mivel a rengeteg pénzből megengedhetik mindezt maguknak - ám mindez csak a felszín: noha a külső szemeinkkel így látjuk, és el is hisszük azt, hogy ez így igaz, ám valójában ez így nem igaz, hanem csak iga. Igen, jól olvastad, "z" nélkül: nem elírtam, hanem tényleg erről szól a tanítás: a pénz egy iga, egy hatalmas rabiga, teher a léleknek. Ugyanis, a pénz, a vagyon, megkötöz, megszédít. Elveszi a józan eszünket, önhitté, elbizakodottá teszi az embert, és függőséget okoz: pénzfüggőséget. Minél több pénze van valakinek, annál inkább pénzfüggővé válik. Fokozatosan, egyre inkább növekednek az igényei, amelyek kielégítéséhez egyre több pénzre lesz szüksége, ezért egyre többet hajtja magát a pénzért, többet dolgozik vagy csal, lop, rabol, hogy minél több pénzhez juthasson. És az, aki munkával szerzi a pénzt, állandóan robotol érte, és pontosan ezáltal kevesebb ideje jut arra, hogy valóban éljen, hogy Isten országát keresse, vagy, ha az nem érdekli őt, akkor legalább földi értelemben szabadon élvezhesse a pénzét és az életét. Néha egy kis időt tud szakítani, hogy néhány napra elutazzon nyaralni, pihenni, de utána kezdődik előlről a robotolás, a mókuskerék, a pénz hajhászása az egyre nagyobb igények kielégítéséért. Aki pedig nem tisztességes munkával szerzi meg a pénzt, az is egyre többet "kell", hogy lopjon, csaljon, raboljon ahhoz, hogy minél több pénzhez juthasson... És ezáltal a pénzfüggőség által kötözi meg magát a legtöbb ember, pontosan úgy, ahogyan az alkohol- vagy kábítószerfüggők teszik: egyre több szerre (vagy pénzre) van szükségük ahhoz, hogy a várt eufóriát, örömérzetet, kábulatot, szédítő érzést megélhessék. Nem hiába láthattam úgy az álomban, hogy a tanító nénit a rengeteg pénz súlyától nehéz pénztárca megszédítette és visszahúzta őt lefelé, ezért, amíg a nyakában volt az, addig nem engedte őt feljebb haladni a legfelső emeletre (a mennyországba). Mert, ha netán elvétetik a pénz (vagy a drog, alkohol, bármi, amitől már kialakult a függőség, megkötözöttség), akkor az ember már azt hiszi, hogy anélkül ő nem tud élni, és bármit hajlandó megtenni azért, hogy azt, ami megvan már, ne veszítse el, vagy, hogy visszaszerezze azt magának, hogy újra kaphasson belőle. Mindent megtesz, amit csak a rendszer kér tőle ezért. Mint, ahogyan a tanítók és tanárok, a pedagógusok és a rendszer más szolgái úgy általában, megtesznek mindent, amit csak a rendszer kér tőlük a pénzért cserébe.

És itt nem csupán a pénzről, vagyonról van szó, hanem mindenféle földi kincsről, így például a szellemi kincsekről is, a jó hírnévről, a tekintélyről, és a tudásról, amit a tanítók, tanárok és más értelmiségi emberek felhalmoznak az agyukban, a fejükben. Hiszen, a pedagógusok általában nem arról híresek, hogy milyen nagy a fizetésük, és milyen nagy vagyonuk van, hanem manapság már éppen ellenkezőleg van ez: a legtöbben viszonylag szerényen tudnak megélni a havi keresetükből. Mégis, az álomban egy pedagógust kellett látnom a nyakában a terhes kinccsel, amely lehúzta őt! Azért kaptam ezt a képet ilyen formában, hogy megérthessem, hogy a szellemi kincsek is ideértendők, és mindenféle földi kincs, nem csak a pénz és a pénzen megvásárolható anyagi javak.

És most emlékezzünk vissza arra is, hogy mit tanított Jézus a földi kincsekről:

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. (...)

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. 

Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? (...)

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Máté 6:19-21, 24-25, 33)

A fenti idézetben a Mammon a pénzt jelenti, avagy a pénz istenét. Tehát, nem szolgálhatunk egyszerre Atyánknak, a Teremtő Istennek, és a pénz istenének is. Mert, amikor a pénzért hajtunk, akkor csak arra tudunk figyelni, Istenre pedig nem jut időnk.

Továbbá, a következőket is tanította erről - és tanítja még mindig - számunkra Krisztus:

"Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. 

Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.

A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát?

Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.

Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk?

Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők." (Máté 19:21-30)

Hát nem ugyanerről tanított-e Krisztus, a Bibliában leírtak szerint is, mint amiről kaptam az álmot? De bizony, arról, csak másképpen, avagy más kép-pel mondta el ugyanazt, mint amilyen képpel kaptam erről a tanítást az álomban! Tehát, tulajdonképpen nem is mondtam én ezzel az írással semmi újat, semmi olyasmit, ami már ne lenne leírva a Bibliában. Csak egy másik példabeszéddel juttatta eszembe a Lélek, és mondhattam el most ugyanazt a tanítást, amelyet Jézus már rég elmondott (vagyis: "új nyelveken szólhattam").

Mindent összegezve, a tanulság tehát a következő: inkább éljünk szerényen, és ne akarjunk semmiből túl sokat, ne nagyon halmozzunk fel semmit, bármiről is legyen szó, bármilyen földi értelemben vett kincsről. Mert, a látszat ellenére, a földi kincsek és értékek valójában ártanak nekünk: egyre inkább eltávolítják a lelkünket Istentől.

És itt fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ne higyjünk azoknak a téves tanításoknak, amelyekkel egyes vallások, szekták félrevezetik a híveiket, mondván, hogy adakozzanak az egyháznak, gyülekezetnek minél többet, mert akkor Isten megsokszorozza az ő vagyonukat! (Persze, ha Istennek úgy kedves és úgy látja jónak, ezt is megadhatja nekünk, mert megteheti, hiszen Ő a Mindenható.) Ám Isten szemszögéből nézve egyáltalán nem ez a fontos, és a lelkünk számára kifejezetten ártalmas is lehet a földi gazdagság, amint a fenti álom által is megláthattam ezt...

Ne forgassuk ki tehát Jézus szavait, és ne értelmezzük félre Jézusnak azt a mondatát, miszerint, ha elhagyunk mindenkit, aki közel állt hozzánk, és minden földi gazdagságot, értéket, akkor még többet kapunk ezekből vissza (lásd: "aki elhagyja ... az én nevemért, mindaz száz annyit vészen")! Hanem értsük úgy, ahogy azt Jézus valóban mondta: lelki értelemben kapunk ehelyett még nagyobb gazdagságot - ezt magyarázza Jézus szóban forgó mondatának a folytatása, azaz a vége is: "örökség szerint nyer örök életet".

Ezt támasztja alá Jézusnak az a fentebb idézett tanítása is, amelyben azt mondja a gazdag ifjúnak, hogy "add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem." Tehát, nem földi értelemben leszünk még gazdagabbak, ha ezt megtesszük, hanem mennyei értelemben, mivel a Mennyek országában nyerhetünk örök életet azáltal, hogy elhagyunk minden földi értéket a sokkal fontosabb értékért: a Krisztus nevéért, vagyis az ő szaváért, tanításaiért és követéséért. És ily módon történhet meg az, amiről Jézus beszél: így lehetnek az utolsókból elsők, az elsőkből pedig utolsók.

Az utóbbi pár napban valahogy újra előkerült egy régi, elfeledett dal, amelyet valaki "elővett" valahonnan a "polcról", és "leporolt", majd megosztotta az interneten. Egy kb. 90-es évekbeli magyar dalról van szó, amelynek szövege tulajdonképpen amolyan fohász-félének mondható, amely Istenhez szól, arra kérve Őt, hogy segítsen a földön szenvedő embereken. Ezt a dalt, pontosabban annak videoklipjét újra felkarolták tehát bizonyos emberek. Olyan emberek is, akik Isten-hívőknek mondják és tartják magukat, és nagy előszeretettel osztják meg egymás között is. Így jutott el hozzám is e dal, több irányból is: olyan rokonok, ismerősök által, akik tudják rólam, hogy szoktam Istenről és az Ő kijelentéseiről bizonyságokat hallgatni vagy éppen írni, és ezeket megosztani is.

A szóban forgó magyar dal az egykori MHV nevű (Menyhárt-Homonyik-Vikidál) trió előadásában hallható, amelynek címe: Föld és ég gyermekei. Amint belehallgattam, eszembe jutott, hogy én ezt a klipet tinédzserkoromban gyakran láttam a televízióban, illetve a rádióban is sokszor hallhattam e dalt, tehát egy általam már korábban jól ismert dalocskáról van szó, annál is inkább, mivel akkoriban szerettem és szívesen hallgattam Homonyik Sándor dalait. Amint hallgattam a klipet, egy kis ideig még el is nosztalgiáztam rajta, és már-már majdnem meghatódtam, és majdnem beleestem én is az érzelgősség csapdájába, mert azt hittem, hogy igaz a mondanivalója. Hiszen az előadók a dalszövegben Istenhez fohászkodnak, hogy segítsen a nehéz sorsú embereken, illetve a még ártatlan gyermekeken ebben az önző, hazug világban - amiben valljuk be, hogy sok igazság van...

Ám, amikor eljutottam egy bizonyos pontig a dal meghallgatásában, egyszerűen nem bírtam tovább hallgatni azt, mert a Lélek felhívta a figyelmemet valamire. Valamire, amit korábban nem vettem észre ebben a szövegben, annak ellenére, hogy régen már rengetegszer hallottam ezt a dalt.

De álljon itt a teljes dalszöveg, hogy mindenki értse, hogy miről is van szó:

"Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Adj reményt a férfinak, kit a sors már megpróbált,
és sok év után most kenyerét félti, úgy érzi, nincs tovább!
Mit tegyen, aki fiatal, túl van minden iskolán,
családot, otthont, jövőt tervezne, támaszt, mondd, hol talál?

A magasból nézz le ránk,
hagyd most a megváltó szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség.

Ó, nézz le ránk, hagyd most a szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség.

Isten, óvd a gyermeket, ki ártatlan, tiszta még,
körötte csalás, hazugság, önzés, mindebből mit sem ért.
Kísérje útján a szeretet! Legyen értelme, hogy él!
Vétkeinkért ne bűnhődjön, neki még adj esélyt!

A magasból nézz le ránk,
hagyd most a megváltó szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség.

Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!

Isten, hogyha létezel, hogyha hallasz, hogyha látsz,
válasz nélkül ne hagyd ezt a fájdalmas fohászt!
Annyi most a szenvedő, kit elhagy föld és ég,
segítsd hát e nehéz idők szorongó gyermekét!"

Amint a szöveget hallgatjuk vagy olvassuk, láthatjuk, hogy a mondanivalójában tényleg sok igazság van, és talán még akár egy kis humanista jószándék is lehet mögötte, de elhangzik a refrénben olyasmi, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni:

"A magasból nézz le ránk,
hagyd most a megváltó szent igét.
Ki nehezen él és fél a holnaptól,
annak a szó már nem elég,
szívében oly nagy a keserűség."

Mi a baj ezzel a refrénnel? - kérdezhetik sokan. És valóban, a testi gondolkodású ember nem is láthat ebben semmi kivetnivalót. De akinek Isten kegyelméből megadatott az, hogy Lélek által egy kissé a sorok mögé lásson, annak azonnal szemet szúrhat, hogy milyen burkolt, jószándék mögé csomagolt lázadás és lázítás van e szövegben, főleg azokban a szavakban, amelyeket félkövér betűkkel kiemeltem.

Vizsgáljuk meg egy kicsit, hogy mi a hamisság ezekben a mondatokban, szavakban. Tegyük fel magunkban a kérdést, hogy milyen meghallgatásra számíthat egy olyan fohászkodó, aki nem veszi komolyan Isten szavát? Az, aki elbagatellizálja annak fontosságát, és úgy beszél az Atya tanításairól, amelyeket Jézus Krisztus által kijelentett, mintha azok csak amolyan fölösleges fecsegések lennének, amelyek semmit nem segítenek? Sőt, mi több, egyenesen felszólítja Istent arra, hogy hagyja abba, ne beszéljen, mert az Ő szava semmit nem ér, túl kevés az a bajban lévő, nezéz sorsú embernek. Tehát, éppen azt nem mondja, hogy Isten fogja már be és ne fecsegjen annyit fölöslegesen, hanem tegye azt, amit én mondok neki, mert nekem fontosabb mondanivalóm van, azt hallgassa meg. Mert én okosabb vagyok nála, és jobban tudom, hogy milyen bajok vannak a világban, mint Ő! Mert Ő csak úgy elvan odafent a magasban, és fütyül az emberekre... A testi ember pedig - az ÉN, az EGO - éppen azt nem mondja, hogy az én akaratom kell, hogy teljesüljön, és nincs értelme több időt fecsérelni Isten szent igéjére... És burkoltan bár, de engedelmességre szólítja fel Istent, miközben úgy gondolja, hogy őneki nem kell engedelmeskednie az ő Teremtő Atyjának, sőt még meghallgatnia sem kell Őt. Hogyan várhatja el így az ember, hogy imája meghallgatásra kerüljön? Lássuk be: sehogy!

Ezen kijelentései által finoman azt sugalmazza a dal a hallgatóinak is, hogy Isten csak az Ő fabatkát sem érő igéjét adta az embereknek, de valójában semmi hasznavehető segítséget nem nyújt számunkra, mert amikor tettekre van szükség, akkor nem tesz semmit értünk, hanem benne hagy minket a pácban. Elnézést, ha túl keményen fogalmazok, de fontos meglátnunk azt, hogy még egy ilyen ártalmatlannak, sőt imának tűnő dalocska is hogyan lázítja Isten ellen az embereket, még a hívőket is, ha nem figyelnek oda, és nem veszik észre, hogy mi folyik itt valójában! Mert minden, ami a fülünkön vagy a szemünkön bemegy, az befolyásol bennünket, formálja, alakítja a gondolkodásmódunkat, életfelfogásunkat, lelkünket. Jól mondta Pál apostol, amikor azt írta, hogy:

"Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát." (2. Korintus 11:14)

Miért annyira fontos ez az egy-két mondat, mit tesz az ember ilyenkor valójában? És, természetesen, nem csak ebben az egy dalban, hanem gyakran máskor is, amikor gyarló emberi módon, testi gondolkodással, kérnénk valamit Istentől, hogy segítsen bennünket, gyakran teszünk olyat, hogy nem azt kérjük Istentől, vagy nem úgy kérjük, ahogyan kellene...

Nézzünk egy kicsit a kijelentések mögé! Mi Isten igéje, pontosabban fogalmazva: Ki Isten Igéje? Maga Jézus Krisztus, az Ő egyszülött Fia! Aki magára öltötte a bűn testét, és emberi testben lejött közénk, majd éveken át tanított bennünket alázatra, szelídségre és igaz szeretetre, majd vállalva a szenvedést, a megaláztatást is, az életét adta értünk, bűnös emberekért, akik elfordultunk Istentől, istentelenné és pontosan olyan önzővé váltunk, mint ahogyan az a dalban is elhangzik!

"Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge." (János 1:1)

"És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kiről mondám: A ki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál.

És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért." (János 1:14-16)

Krisztus, aki Isten Igéjének megtestesülése, azért adta életét, hogy miután szembesülünk bűneinkkel és gyarlóságainkkal, és megutáljuk azokat, teljes szívvel visszafordulhassunk az Atyához, és az Ő bocsánatát kérve, kegyelmet kaphassunk és megtisztulhassunk Őáltala. Hogy ne kelljen életünk hátralevő részében és még a testi halálunk után is az addig felhalmozott bűneink súlya alatt roskadoznunk, és gyötrődnünk miattuk az örökkévalóságban is! És akkor jövünk mi, emberek, az alázat és szelídség minden kis szikrája nélkül, és önmagunkat sajnálva és sajnáltatva, rinyálunk Istennek, hogy adjon nekünk földi jólétet! Miközben Krisztus áldozatát, az Ő Szent vérét, amely értünk ontatott ki, és az Ő szavait, tanításait, az Igét semmisnek, fölösleges időpazarlásnak "rizsálásnak" tekintjük! Uram, irgalmazz, hogyan menekülhet meg így a mi lelkünk?!

Krisztus a megoldás a problémáinkra, mert Ő az út, az igazság és az élet, őt kell követnünk. Mert, ahogyan Péter felfedezte benne, és meg is vallotta ezt Jézusnak: "Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad" (János 6:68) 

Tehát, semmiképpen nem az a megoldás, hogy félretesszük a Szent Igét, és mi akarjuk megmondani Istennek a tutit, hogy csináljon már valamit a problémáinkkal, gondjainkkal, ha minket mindeközben egyáltalán nem érdekel az, amit Isten kijelentett. Ehelyett inkább forduljunk alázattal Atyánkhoz, és bízzunk benne:

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem." (János 14:1)

"Mondá néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (János 14:6)

"A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet." (János 6:63)

Mit tanított mégis Jézus Krisztus, a Szent Ige, akit e dal szerint hagyni kell, mert a bajban Ő teljesen fölösleges: mit tehetünk azért, hogy Isten meghallgassa imáinkat, és, hogy gondunkat viselje, Gondviselőnkké váljon:

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30)

"Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Máté 6:31-33)

Tehát, a Megváltó Szent Ige, vagyis Krisztus már évezredekkel ezelőtt kijelentette a megoldást a problémáinkra, csak mi azt nem akarjuk tudomásul venni: ne nyafogjunk, panaszkodjunk, hanem keressük először Isten országát. És véletlenül se űrhajókkal keresgéljük az űrben, idegen bolygók után kutakodva, mert ott úgysem fogjuk megtalálni. Valamint, a földi mennyországot se próbáljuk magunknak megteremteni meggazdagodás által, a saját kis birodalmunk építgetésével és szépítgetésével, mert, ha még sikerülne is megvalósítani valami ilyesmit, az sem fog sokáig boldoggá tenni bennünket ebben az elbukott állapotban. Hanem a szívünkben, a lelkünkben, teljes alázatban imádkozva keressük Istent és az Ő országát, és akkor, amire szükségünk van, azt Isten megadja számunkra. Lehet, hogy nem leszünk gazdagok - hiszen Isten nem földi gazdagságot ígér, és nem is arra hív bennünket -, de amire valóban szükségünk lesz, azt mind testi, mind lelki szempontból megkapjuk a mi Gondviselő Atyánktól, ha teljesen Őrá bízzuk életünk hátralevő részét.

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják." (Máté 6:19-20)

Arról kaptam megértést Lélek által, jó Atyánk kegyelméből, hogy miért vannak és hogyan jöttek létre a különféle járványok... Vajon miért engedi meg Isten, hogy legyenek járványok a Földön? Hiszen az rengeteg ember szenvedésével, esetleg halálával jár. Ennélfogva, az emberek nagy része valósággal retteg tőle, és, ha tehetnék, az emberek elkerülnék mindezeket a megpróbáltatásokat, amelyekkel egy-egy járvány jár. Innen erednek a különféle oltások, amelyeket az emberek azzal a céllal találtak fel, a tudomány segítségével, hogy elkerülhessék vagy megszüntethessék a járványokat. Ám, mint manapság láthatjuk, ezek a védőoltásnak nevezett, tudomány által kifejlesztett méreg-injekciók valójában többet ártanak, mint használnak az emberi egészségre, illetve életre nézve. Vagyis, az oltásokkal az emberek nem megoldották a problémát, hanem még súlyosbították, ez már egyre inkább bebizonyosodik lassan, ahogy telik az idő... Mint ahogy szokott ez történni, minden más emberi megoldással is, amikor belekontárkodik az ember a természet dolgaiba... Mert a bűn kell az embereknek, de a szembesülés már nem kell, azt próbálják kikerülni mindenféle hamis megoldásokkal, intézkedésekkel...

De térjek vissza a lényegre, amiről kaptam a megértést nemrég: miért vannak járványok? Hiszen Isten nem gonosz, nem az a célja, hogy mi, emberek, minél többet szenvedjünk a földi életben. Isten rosszat nem teremtett, hiszen azt írja a Biblia, hogy mindenről, amit Isten megteremtett, látta, hogy az jó, és meg is áldotta azt. Így aztán betegségeket, járványokat sem teremthetett. De akkor mégis hogyan jöttek és jönnek létre járványok? És Isten miért nem akadályozza meg azt, hogy kialakuljanak és elterjedjenek a különféle járványok?

A válasz pedig az, hogy, mint ahogyan oly sok minden egyébbel is tette, Isten - bár nem Ő teremtette a járványokat, mint, ahogyan a bűnt sem Ő teremtette - a bűnnel kapcsolatban is szabad akaratot adott az embernek, hogy ő döntse el, hogy mit tesz, melyik utat választja. És, mivel az ember elbukott, és elkövette a bűnt, vagyis "megteremtette" a bűnt, ezért Isten megengedte, hogy az ember megláthassa a bűnök következményeit, így a betegséget, a pusztulást, a halált is. Mert a betegség és a halál a bűnbeesés következménye, annak testi kivetülése. Amíg az ember nem bukott el, addig nem volt sem betegség, sem halál. Ám, mivel az ember elbukott és elkövette a bűnt, ezzel sérülést szenvedett az ő lelke, amely sérülés kivetült az ő testére és az ő egészségére is (sérült az ő EGÉSZ-sége, amelyet Istentől kapott)...

Ám mi történt ezután? Az ember a bűnt átadta más embernek vagy akár több embernek is, és ezek az emberek átvették a bűnös cselekedeteket, életvitelt, és ugyanígy továbbadták megint más embereknek, amíg egyre több ember vált bűnössé... Hiszen egyik meglátta a másiktól, az egyik belevitte a másikat, a másik megtanulta tőle, és folytatta ő is ugyanezt a bűnös életmódot. És, ha valaki esetleg nem is akarta belevinni valamely embertársát a bűnbe, de, ha a másik meglátta, esetleg megkívánta ugyanazt a bűnös életmódot, ezáltal mégis beleesett ugyanabba vagy más, hasonló bűnbe... Gondoljunk csak arra, ahogyan mi, szülők továbbadjuk gyermekeinknek a bűnt: a legtöbb szülő egyáltalán nem akarja ezt, sőt, a szülők úgy általában próbálják jóindulattal arra "nevelni" gyermekeiket, hogy rendes, tisztességes, jóravaló emberek legyenek, jól viselkedjenek, és lehetőleg bűnöket se kövessenek el. Ezért fegyelmezik őket rendszerint, elmondják gyakran, hogy mit hogyan kell csinálni, hogy jó legyen, és mit nem szabad csinálni. Ám, mivel a szülők maguk nem ezt teszik, csak ezt mondják a gyereküknek, a gyerekek gyakran lemásolják szüleik példáját: a cselekedeteiket és viselkedési mintáikat. Nem a szülők elhangzott szavai szerint cselekszenek, hanem azt követik, amit a szemeikkel láttak. Így, persze, öröklődnek is a bűnök, generációról generációra.

Tehát, akkor térjünk vissza a járványok kérdésére. Az most már tiszta, hogy a betegség és a halál a lélekben megfogant, majd általában testi szinten is elkövetett bűnök következménye, és azoknak testi kivetülése. És, mivel a bűnök, a fentebb leírtak alapján is látható, hogy - először lelki szinten, majd a tettek szintjén is - emberről emberre terjednek, mint a fertőzés, a járvány, így, a betegségek is emberről emberre terjednek, és kialakulnak a járványok. Ebből tehát következik az, hogy, ha a betegség a bűn következménye és annak testi megnyilvánulása, akkor a bűn emberről emberre történő terjedésével párhuzamosan terjed emberről emberre a betegség is, ez pedig nem más, mint maga a járvány. Így már érthetővé válik az is, hogy a járványbetegségek terjedése a bűnök terjedésének és megsokasodásának a tükörképe, megnyilvánulása, kivetülése, amely azért van, hogy megláthassuk és szembesülhessünk a bűneinkkel, és azoknak hatásaival, következményeivel.

A Biblia több helyen is nevezi a bűnt fertőnek, főleg a régi, Károli Gáspár által fordított verzióban. A bűn által történő szennyezettség továbbadását pedig több helyen is úgy olvashatjuk a régies kifejezéssel élve, hogy "megfertézteti", vagyis megfertőzi. Tehát, pontosan úgy fogalmaz a bűnnel kapcsolatban, mint a fertőzésekkel kapcsolatosan: a betegséget okozó fertőzések, a járványok  szintén emberről emberre terjednek a fertőzés átadása által.

És mit mondott Jézus az utolsó időkre vonatkozóan, mik fognak történni? Ezt is érdemes megfigyelni, ahogy az utolsó időkben a gonoszság, a bűn megsokasodásával párhuzamosan a járványok is terjednek mindenfelé a Földön:

"Mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen." (Lukács 21:11)

"És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül." (Máté 24:12)

Azt adta a Lélek, hogy a Miatyánkot - a kereszténység legalapvetőbb imáját - elvileg minden keresztény ismeri, de nem mindenki veszi komolyan, és nem mindenki érti. Nagyon sokan mondogatják, gyakran elhangzik a templomokban, vagy este lefekvés előtt, vagy csak úgy, amikor imádkozni akarnak. És annak ellenére, hogy nagyon sokan és nagyon gyakran elrebegik életük folyamán, mégis sokan csak úgy robot-szerűen ismételgetik, és nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelentenek a benne elhangzó mondatok, hogy mi azoknak valódi jelentése. 

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy ez az ima, amelyet maga Jézus Krisztus tanított az embereknek, tulajdonképpen csak kéréseket meg némi dicsőítést fogalmaz meg a Teremtő Isten, a mi Atyánk felé. És sokan nem veszik érszre azt, hogy ez az ima mindemellett szembesüléseket is tartalmaz. Erre hívta fel a Lélek a figyelmemet, hogy erről is érdemes lenne írni néhány sort azért, hogy ne csak mondogassuk, ismételgessük az ajkainkkal, hanem, hogy legyen megértésünk is arról, hogy mit miért beszélünk.

Mivel ez az írás a Miatyánknak a szembesüléssel kapcsolatos részével kíván foglalkozni, ezért itt lényegében három ilyen mondatot szeretnék kiemelni és elemezni belőle:

1. Az első ilyen mondat, amely gyakorlatilag felszólító módban hangzik el, ám mégis szembesítő jellege is van, a következő: "legyen meg a te akaratod, mint a Mennyben, úgy a Földön is".  Ez a mondat, ha egy kicsit jobban megfigyeljük, rögtön a gyarló emberi mivoltunkkal szembesít. Mert, bár farizeusokra jellemző módon, ezt mondjuk ki, mégis, a cselekedeteinkkel valójában éppen az ellenkezőjét tesszük majdnem egész életünkben, amikor megyünk a saját fejünk után, és azért küzdünk, hogy a mi akaratunk és a mi terveink, elképzeléseink teljesüljenek, és ne az Istené. Pedig ezzel a sorral az imában éppen ennek az ellenkezőjét mondjuk, hiszen azt jelentjük ki, hogy az Atya akarata (és ne a mi akaratunk) legyen meg itt a Földön is, ne csak a Mennyben.

Be kell, hogy valljam, hogy ez alól én sem vagyok kivétel, pontosan ilyen gyarló vagyok én is. Évekig ismételgettem esténként lefekvés előtt a Miatyánkot, mint egy robot, de valójában sosem érdekelt az, hogy mi Isten akarata, csak az, hogy mi az én akaratom. Csak azt kívántam, hogy az én akaratom teljesüljön, és bár nem mondtam ki, sőt, még gondolni sem mertem rá, de önmagam előtt is leplezett módon úgy voltam vele, hogy Isten jó helyen van ott, ahol van, mi viszont itt vagyunk a Földön, és ez a mi saját életünk, amelyet nekünk kell kézben tartani úgy, ahogy tudjuk. Pontosan úgy teszünk - és tettem én is évtizedekig, amíg a Lélek ezt is meg nem mutatta nekem -, még a Miatyánk elmondása közben is, mint ahogyan Jézus kijelentette ezt annak idején az írástudók és farizeusok számára:

"Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem." (Máté 15:7-8)

Meg kell, hogy mondjam őszintén, hogy minél inkább belegondolok e sorok jelentésébe és abba, hogy ennek ellenére mi mit teszünk, egyre inkább elképedek azon, hogy tényleg, mi, mai emberek is, mennyire képmutatók vagyunk, semmivel sem különbek, mint hajdan az írástudók és farizeusok.

Jézus Krisztusra kell ebben az esetben is figyelnünk, mert Ő az út, az igazság és az élet. E kérdésben is Krisztus mutatja meg az utat nekünk, Ő az élő és követendő példa. Ő bizonyította be, hogy tényleg, igazán úgy gondolja, amint mondja, és nem csak mondja, hanem meg is cselekszi azt. Ugyanis, amikor a Gecsemáné kertben Jézus tudta, hogy mi vár rá, és az Ő közelgő elfogatására, megkínzására majd megöletésére gondolt, teljesen érthető módon, Ő sem kívánt egyáltalán mindezeken keresztülmenni, hiszen Ő is ugyanolyan érző emberi testben volt, mint bármelyikünk, aki szintén nem kívánna mindezeken keresztülmenni. Ennek ellenére, Jézus - bár Ő is küzdött a testi félelmeivel, végül mégis önként adta az életét értünk, hogy - amennyiben élünk a felkínált lehetőséggel - megváltson bennünket bűneink terhétől és a kárhozattól. Ezért meghozta a nehéz döntést, teljesen az Atya akaratára bízta magát, és így imádkozott az Atyához: 

"Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te." (Máté 26:39)

Bár remélhetőleg nekünk nem kell ilyen kemény megpróbáltatáson átmennünk, mégis, mindenképpen azt kell, hogy mondjam, hogy akkor nem leszünk képmutatók, amikor ezt a fent idézett mondatot a Miatyánkból őszintén ki tudjuk mondani, és valóban úgy is gondoljuk, amint mondjuk...

2. A második ilyen szembesítő mondat az imában a következőképpen hangzik: "...és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." Itt megint ugyanaz a helyzet, mint az előző pontban: elég gyakran megtörténik az, hogy csak mondjuk, de nem cselekedjük. Ugyanis, gyakran csupán "elvárnánk", hogy Atyánk megbocsássa vétkeinket és megkegyelmezzen nekünk, de mi magunk erre nem vagyunk hajlandóak embertársainkkal szemben, ha ők vétkeznek ellenünk. Olykor képesek vagyunk napokig, hetekig, hónapokig, vagy akár évekig is őrizni a szívünkben a haragot, gyűlöletet valamely embertársunk iránt, ha valamivel bánatot, bosszúságot, csalódást okozott nekünk. Pedig Jézus teljesen egyértelműen, szinte "szájbarágósan" elmagyarázza nekünk, hogy mit jelent e fenti mondat az imában:

"Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." (Máté 6:15-16)

3. A harmadik szembesítő mondat pedig: "És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!" És itt jön az a csavar, hogy kétféle gonoszról is szó lehet, akitől meg kell, hogy szabadítson minket a jó Atyánk. Az egyik, amelyre mindannyian hajlamosak vagyunk gondolni, az egy valamiféle külső gonosz, akár az ördög, akár valamilyen ellenség, amelytől tartunk, akár ez az elbukott világ, amelyben élünk. Ám ki lehet a másik gonosz, akitől a leginkább meg kell, hogy szabadítson bennünket az Atya? Az, aki a legközelebb áll hozzánk, és ez nem más, mint önmagunk! Sokkal inkább erre, a bennünk lévő gonoszra értendő itt, ebben a mondatban a gonosz, mint valamely másik, külső gonoszra. Mert mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy embertársainkban meglássuk a gonoszságot, de önmagunkban nem látjuk meg ugyanezt (vagy ha igen, akkor csak ritkán). Ahogy Jézus mondta:

"Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?" (Máté 7:3)

"Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" (Máté 7:5)

A saját bűneink, a saját gonoszságunk és gyarlóságunk az, amelytől meg kell, hogy tisztuljunk, és ez sajnos egyedül nem fog nekünk menni, csakis Atyánk segítségével. Mert a bűnök megkötöznek és rabságban tartanak bennünket, és nem tudunk tőlük önként megszabadulni. Gyakran az is előfordul, hogy nem is vesszük észre azt, amit vétettünk, ami gonoszságot elkövettünk, ha az Atya nem hívja fel rá a figyelmünket Lélek által. Ezért kell, hogy kérjük az Atya segítségét mindebben. És, ha kérjük, Ő megadja nekünk a segítséget: megnyitja szemeinket, hogy lássunk. Megmutatja azt, hogy milyen bűn van még bennünk, amelyről esetleg nem is tudunk, és, ha szembesültünk vele, megvallottuk és megbántuk azt, kérhetjük jó Atyánk bocsánatát és kegyelmét, és Ő ezt is megadja nekünk. Mert, amint Jézus tanította: 

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki? És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?! A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. (Máté 7:7-12)

Többször hallhattuk már mindannyian azt az állítást, mely szerint mindannyian azért jöttünk, születtünk a Földre, hogy tapasztalatokat szerezzünk, gyűjtsünk. Főleg a buddhizmusban és az ezotériában hívőktől lehet ezt hallani a leggyakrabban, azoktól az emberektől, akik hisznek a reinkarnációban és más ehhez hasonló tanokban. No, meg azoktól is, akik mindent is ki akarnak próbálni, akik mindent meg akarnak engedni maguknak, a fejlődéshez szükséges tapasztalás álcája, ürügye mögé bújva. Mert ily módon igazolhatják önmagukat, és nem kell a bennük megszólaló a lelkiismeret hangjára hallgatva tartózkodniuk a bűntől, a kalandoktól és a testi élvezetektől, mert hiszen mindezek nem is bűnök, hanem csak "a szükséges tapasztalatok megszerzése", amelyeket a fejlődés érdekében meg kell élni a földi életben.

De vajon igaz-e ez az állítás, vagy csak egy újabb hamis tan, amellyel emberek millióit vagy milliárdjait tévesztenek meg, és visznek vele a feneketlen szakadékba? És, ha nem igaz, akkor miért születtünk le ide a Földre, ebbe az elbukott világba? Erről kaptunk jó Atyánk kegyelméből megértést, amikor a testvéremmel beszélgettünk... Ám a megértéshez Atyánk visszavezetett bennünket egészen Ádám és Éva történetéig, ugyanis innen indult minden, és folytatódott és folytatódik még számtalan történeten keresztül, mind e mai napig is...

És, amint a Lélek eszünkbe juttatta mindezeket az erre vonatkozó történeteket és példabeszédeket, amelyeket a Bibliában is olvashatunk, arra jöhettünk rá, hogy ez a sokat hangoztatott tapasztalatszerzési teória valójában csak részben igaz, viszont egyáltalán nem abban a formában, ahogyan a hamis tanok hirdetik azt, és megtévesztik vele az embereket. Mert valójában nem azért jöttünk erre a világra, hogy minél több mindent megtapasztalhassunk és ismereteket szerezzünk a Földön, hanem azért, hogy meg legyünk itt próbálva és megkísértve mindannyian, akár többször is. Ha nagyon leegyszerűsítve akarnánk fogalmazni, úgy is mondhatnánk, hogy a földi létünk egy teszt, amelyen szinte "szükségszerű" az, hogy elbukjunk. És, ha a teszten, vagyis a megpróbáltatások és kísértések során elbuktunk - márpedig, Jézus kivételével mindannyian elbukunk - megtapasztalhassuk az elbukás és a bűn következményeit, majd megláthassuk azt, hogy mindez hová vezet, és, hogy megutálhassuk a bűnt, az elbukást, az egész elbukott világot, az elbukott, bűnös emberekkel, és velük együtt az elbukott, bűnös, gyarló önmagunkat is. Pontosan úgy, ahogyan Jézus ezt már régen megmondta:

"Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom." (Lukács 14:26)

Természetesen, ezzel nem azt mondta Jézus, hogy ellenségnek tekintsük embertársainkat, vagy, hogy szó szerint is gyűlölnünk és bántalmaznunk kell családtagjainkat és önmagunkat, hanem azt, hogy szükséges az, hogy meglássuk mindenkiben - és legfőképpen önmagunkban - az elbukott emberi felfogást és viselkedést, a bűnt és gyarlóságot ahhoz, hogy megutálhassuk azt, és ezek után alázatos szívvel Istenhez forduljunk kegyelemért, bűnbocsánatért, megtisztulásért és újjászületésért. És így, ha ez már megtörtént, akkor már másképpen láthatunk sokmindent, és már nem lesz annyira kívánatos számunkra az a hiábavaló és bűnös életvitel, amelyet korábban éltünk és megtapasztaltunk.

Ám ahhoz, hogy eddig eljuthassunk és elváltozhassunk, legtöbbünknek szükséges az, hogy előbb ezen a folyamaton végigmehessünk és keserű tapasztalatokat szerezhessünk, megláthassuk a hamis céljainknak, a hatalmas egónknak, és minden földi értékrend szerint hitt "kincsnek" a hiábavalóságát és vágyjunk a lelkünkben a változásra. Mert enélkül - gyarló természetünknél fogva - nem tud megtörténni az a lelki törés (vagy lelki apokalipszis), hogy Isten segítségével kárnak és szemétnek tudjunk ítélni mindent a Krisztus ismeretéért, ahogyan Pál apostol fogalmazott. (Filippi 3:8)

És, ha már Ádámig és Éváig kellett visszamennünk - hiszen ezt juttatta eszünkbe a Lélek, mivel akkor történt az első megpróbáltatás, az első teszt, amelyen az elbukás megtörtént -, nézzük meg azt, hogy miért is nevezhető tesztnek, vagyis próbának e földi lét. Gondoljunk csak arra, hogy Isten teremtett a Paradicsomba rengeteg növényt, fát, gyümölcsöt, zöldséget, amellyel az ember táplálkozhatott, és mindent, amire csak szüksége lehetett az embernek. És csak egyetlen egy olyan fát teremtett, amelyre nem volt szüksége az embernek, és ezt meg is tiltotta az embernek, hogy arról gyümölcsöt fogyasszon. De akkor mégis miért teremtette Isten ezt a fát? Hát nem azért vajon, hogy megpróbálja az embert vele? Hogy letesztelje teremtményének hűségét, szófogadását és megbízhatóságát? Mert bizony a Mennyek Országába nem teheti be senki olyan a lábát, aki megbízhatatlan, hiszen akkor ott is ugyanúgy megtörténhetne az elbukás, mint itt, a Földön. Márpedig, Istennek nyilvánvalóan nem az a terve, hogy a Mennyországban is elbukott állapotok uralkodjanak, mert akkor már a Mennyek Országa sem lenne többé Mennyország.

És amikor Ádám és Éva a kígyóra hallgatva megbukott ezen a teszten, akkor kikerültek a paradicsomi állapotból, és megtapasztalhatták azt, hogy a bűn következménye szenvedés és halál. Nem azért, mert Isten könyörtelen volt velük (vagy bárki mással) szemben, hanem azért, hogy megláthassák elbukásuknak, bűneiknek következményeit, és meggyűlöljék azt, majd mindezt hátrahagyva, megalázkodva, visszatérhessenek az Atyához. És mindannyiszor, ahányszor mi is meg vagyunk kísértve a "kígyó" által, és a kísértőre hallgatva elbukunk, vagyis bármi rosszat cselekszünk, bűnt követünk el, akkor mi is meg kell, hogy tapasztaljuk annak következményeit, mint ahogyan Ádám és Éva tette.

Egyébként, ha már erről van szó: ki is valójában ez a kígyó, aki megkísért mindannyiunkat? Bár ezt a Biblia nem jelenti ki ilyen egyértelműen sehol, mégis, Lélek által már többen is azt a megértést kaphattuk, hogy minden, amit Isten teremtett, az jó volt, tehát Isten nem teremtett gonosz, beszélő kígyót sem, aki egy párbeszéd során megkísérthette Évát, majd Ádámot. Hanem valójában ez a kígyó az ember agya maga, amely pont olyan tekervényes és ravasz, mint a kígyó, és a gondolkodásával folyton kísértésbe viheti azt az embert, aki ráhallgat... Mert Isten szabad akaratot adott az embernek, tehát az ember maga kell, hogy döntsön, mindig önszántából, arról, hogy Istent választja-e, vagy az elbukást... de ez a téma is annyira összetett, hogy megérne egy másik írást, így ezt most nem részletezném különösebben.

Térjünk vissza a tesztekhez, vagyis a próbákhoz: rengeteg történetet olvashatunk a Bibliában arról, hogy Ádám és Éva után más bibliai szereplők is hogyan voltak próbára téve, és hogyan buktak el. Nézzünk példaként most egy ilyen történetet Mózes 2. könyvéből, amely a zsidók Egyiptomból való szabadulása után, a pusztában történt, miután panaszkodtak a zsidók, hogy nincs ennivaló, és éheznek:

"De az Úr azt mondta Mózesnek: Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót. Ezzel teszem próbára, hogy az én törvényem szerint jár-e, vagy sem. Amikor a hatodik napon elkészítik azt, amit bevisznek, az kétszer annyi lesz, mint amennyit napról napra szednek." (Mózes 2.16:4-5)

Itt, ebben a történetben is már látható, hogy az Úr próbára akarta tenni a zsidókat azáltal, hogy mannát adott nekik, és megmondta nekik, hogy mikor és mennyit szedhetnek és ehetnek belőle. Így láthatta azt, hogy annak megfelelően szedik-e és fogyasztják-e a mannát, amint azt Ő mondta. De nézzük csak tovább, hogy hogyan buktak el a zsidók ebben az esetben:

"Ezt parancsolja az Úr: Szedjen belőle mindenki, amennyit meg tud enni, fejenként egy ómert vegyetek lélekszám szerint; annyit szedjetek, ahányan egy sátorban vagytok! Izráel fiai így cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet. Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni. Mózes azt mondta nekik, hogy senki se hagyjon belőle másnapra. De nem hallgattak Mózesre. Voltak, akik hagytak belőle másnapra is, de az megkukacosodott és megbüdösödött. Ezért megharagudott rájuk Mózes.

Így mindenki annyit szedett reggelenként, amennyit meg tudott enni. De ha már forrón sütött a nap, megolvadt.

A hatodik napon történt, hogy kétszer annyi ennivalót szedtek, fejenként két ómerral. Akkor elment a közösség összes főembere, és jelentették Mózesnek. Ő azt felelte nekik: Ez az, amiről az Úr beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az Úr szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra. Félre is tették másnapra Mózes parancsa szerint, és nem büdösödött meg, féreg sem volt benne. Akkor ezt mondta Mózes: Egyétek meg ezt ma, mert ma az Úr szombatja van. Ma nem találtok mannát a mezőn. Hat napon szedjétek, de a hetedik napon szombat van. Akkor nem lesz.

Mégis voltak olyanok, akik a hetedik napon is kimentek a nép közül, hogy szedjenek, de nem találtak.  Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok még megtartani parancsolataimat és törvényeimet?" (Mózes 2.16:16-28)

Ebben a történetben is már jól látható az, hogy, ha nem az Úr rendelkezései szerint fogyasztották a mannát a zsidók, annak következménye az volt, hogy a mannák megkukacosodtak és megbüdösödtek. Ez azt jelképezi ismét, hogy a bűn következménye a bűz és a rothadás, vagyis szenvedés és halál. De ez a figyelmeztetés még nem volt elég néhány zsidónak, mert ezután még a szombati pihenőt sem tartották be, hanem elmentek szombaton is mannát szedni, azt remélve, hogy találnak majd... aztán, persze, nem találtak, hiszen az Úr megmondta, hogy akkor nem lesz.

Most pedig ugorjunk egy nagyot a történelemben, és nézzük meg azt, hogy maga Jézus is többször meg volt kísértve, próbára volt téve, ám Ő volt az egyetlen, aki - velünk ellentétben, nem engedett a kísértésnek, és nem bukott el:

"Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." 

Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!"

Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki." (Máté 4:1-11)

 Itt megint szükségesnek tartom röviden kitérni arra, hogy ki is az az ördög, kísértő, avagy Sátán, akiről szó van ebben a történetben: nem más, mint a testi, agyi gondolkodás, avagy az Én, az ego törekvései, amelyeknek Jézus nem engedett. Mert Ő annyira hűséges és alázatos maradt mindvégig az Atyához, hogy, annak ellenére, hogy hatalmában állt volna bármit megtenni és a világ urává válni, Ő mégsem engedett ezeknek a kísértéseknek, hanem egyetlen célja az volt, hogy az Atya akaratát teljesítse.

Visszatérve a tapasztalás témájára: természetesen, mivel Isten kegyelmes, nemcsak a bűnt és annak következményeit láthatjuk és tapasztalhatjuk meg, hanem azt is, hogy annak ellenére, hogy elbuktunk, ha meglátjuk annak következményeit, és belátjuk, hogy bűnösök vagyunk, és kellőképpen megutáljuk a bűnt és a gyarlóságot nemcsak embertársainkban, hanem önmagunkban is, akkor Isten meg akar kegyelmezni nekünk. És meg is kegyelmez, ha megalázkodunk és Őhozzá fordulunk az Ő kegyelméért és bocsánatáért, mert Ő szerető Atya, és örül minden egyes megtérő léleknek. Ezt bizonyítja az a példázat is, amelyet Jézus mondott a tanítványoknak, a tékozló fiú esete:

"Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.

Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott." (Lukács 15:11 -32)

Ebben a történetben, amint láthatjuk, két ember is elbukott: az egyik a fiatalabb testvér, aki mindent eltékozolt, a másik pedig az idősebb testvér, aki, első ránézésre úgy tűnt, hogy nem fog elbukni. Ám végül mégis kiderült az, hogy ő két szempontból is elbukott, csak másképpen: az egyik elbukása az volt, hogy - bár testileg nem tette meg - a lelkében ő is megkívánta a testvérétől az elbukott állapotot, a szórakozást, bulizást, a tékozló, világi életmódot. A második elbukása pedig az irigység volt, amelynek hangot is adott: az, hogy az apjuk (az Atya) annyira örült az ő tékozló fia hazatérésének (az elbukott lelkek megtérésének), hogy különleges figyelemben, bánásmódban részesítette őt, az idősebb testvérrel ellentétben, aki viszont mindvégig ott volt, és látszólag nem is bukott el (de csak látszólag)... E történet végének mondanivalója nagyon hasonló Jézus egy másik példabeszédéhez, amelyben az egész nap szorgalmasan dolgozó szőlőmunkásokról van szó, akik szintén a lelkükben lévő leplezett irigység által buktak el:

"Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, a ki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlejébe. Megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldé őket az ő szőlejébe. És kimenvén három óra tájban, láta másokat, a kik hivalkodván a piaczon álltak vala. És monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megadom néktek. Azok pedig elmenének. Hat és kilencz óra tájban ismét kimenvén, ugyanazon képen cselekedék. Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála másokat, a kik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván? Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megkapjátok. 

Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura az ő vinczellérjének: Hívd elő a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig. És jövén a tizenegyórásak, fejenként tíz-tíz pénzt vőnek. Jövén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak: de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként. Amint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen, mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlőkké tetted azokat velünk, a kik a napnak terhét és hőségét szenvedtük. Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-é meg velem? Vedd, a mi a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked. Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? 

Ekképen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak." (Máté 20:1-16)