Ma a szemem elé került egy videó, amely azt állítja és bizonyítja be, hogy már a háziállatok is be vannak oltva grafén-oxiddal. Bizonyítékként a videóban több csomag nyers húst vesznek elő, és bemutatják, hogy a kis mágnest mindegyik hús (szárnyashúsok, sertés, stb) hogyan vonzza magához: a húsokat a csomagolásból kivéve, a mágnest rátéve, a mágnessel lefelé fordítva is megáll a mágnes a húsokon, nem esik le.

Ezután különféle kommentek olvashatók a videó alatt, amelyeken az emberek azon tanakodnak, hogy akkor mit lehet enni? Hogyan lehet kikerülni ezeket a húsokat? Hiszen, amit nem a boltban, hanem a piacon veszünk, abban is ugyanúgy benne lehet...

Nos, azt én nem tudhatom, hogy mi az igazság ezzel kapcsolatban, hogy valóban tartalmaznak-e a húsok grafén-oxidot vagy bármilyen fémet, és talán nem is ez a dolgom, hogy ezzel foglalkozzak, vagy ennek utánajárjak. Hanem az a dolgom, hogy arról tegyek bizonyságot, amit a teremtő Atyánktól kaptam, mégpedig azt, hogy nekünk nem kell ezzel különösebben foglalkoznunk vagy pánikolnunk, csak Isten oltalmát kérjük, és Őbenne bízzunk. Mert nekem, amint a videót néztem, rögtön azt juttatta eszembe a Lélek, hogy ne ettől féljünk, hogy a hússal esetleg valami ilyesmit elfogyasztunk mi is, és megbetegszik a testünk. Emlékezzünk vissza arra a történetre, amikor Jézus tanítványait támadták a farizeusok, azért, mert mosdatlan kézzel ettek. Jézus erre azt válaszolta, hogy nem az fertőzi meg az embert, ami bemegy a száján (és végighalad a bélrendszeren, majd a végén úgyis eltávozik az emberből), hanem az, ami kijön rajta:

"Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert. (...) Mégsem értitek-é, hogy minden, a mi a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik? A mik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanubizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert." (Máté 15:11, 15:17-20)

Szóval, kedves embertársaim, ebben az esetben is ugyanaz érvényes, amit Krisztus a mosdatlan kézzel történő evésről tanított: ne a táplálékban található grafén-oxidtól féljünk, hanem a szívünkből származó bűnös gondolatoktól.

Egy másik alkalommal így tanított Krisztus ugyanerre (is) vonatkozóan:

"És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." (Máté 10:28)

Hétvégén egyik éjszaka három álomképet kaptam jó Atyánk kegyelméből, amelyekről a megértés sokáig váratott magára. Csak annyit tudtam, hogy valamire figyelmeztetni akar Atyánk ezáltal, de nem igazán értettem, hogy mire. Mostanra kezdett letisztulni a kép számomra, hogy körülbelül miről szól a figyelmeztetés, bár még most sem teljesen tiszta minden...

Az egyik álomkép arról szólt, hogy elmentem Gyrost venni, és néztem, ahogy az ott dolgozó férfiak sütik a Gyrost. És megbotránkoztam azon, ahogyan készítették. A szokásos módon fel volt a hús tűzdelve arra a forgó sütőszerkezetre, amelyen a valóságban is sütni szokták a Gyrost, de amikor locsolták, akkor nem a szokásos  fűszeres-olajos páclével locsolgatták, mint a valóságban, hanem vérrel! A vér volt megfűszerezve, és azzal locsolgatták sülés közben a gyroshúst! És akkor arra gondoltam magamban, hogyha ezt így csinálják, inkább Gyros sem kell! És végül nem is vártam meg, hogy megsüssék, mert nem akartam már Gyrost enni, inkább távoztam a helyszínről.

Erről az álomképről, noha hajnal körül kaptam, csak estefelé jött Lélek által egy annyi megértés, amely egyetlen összetett szó volt csupán: vérontás! Ennyi jött csak, így én sem sokat fűznék hozzá, mert nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, ezért csak ennyit írok róla: Atyánk valamilyen közelgő vérontásra akarja felhívni a figyelmünket. Hogy ez mikor, hol, és milyen formában fog megtörténni, arról fogalmam sincs, csupán annyi sejtésem van, hogy köze lehet ahhoz az álomhoz, amit egy kedves útitársam álmodott és osztott meg a YouTube csatornáján (1-2 nappal azután olvastam az ő álmát, miután én ezt az álmot kaptam).

Az ő álma a következőképpen szól:

"DIPLOMÁCIA EREJE MÉSZÁRLÁS - Ezt a három szót hallottam ma reggel, ébredéskor, és mindegyre visszajött, mígnem èreztem, hogy habár nem értek semmit belőle, írjam le. És lejegyeztem egy lapra, de akkor erőteljesen feljött bennem, hogy NE IDE. Így kiírom egyszerűen, magyarázatok nélkül, mert ha ùgy kedves a mi Atyánknak, biztosan megkapjuk rá előbb vagy utóbb a megértést." (a <<vak voltam>> YouTube csatornáról idézve)

A következő álomképben, amelyet azon az éjszakán kaptam, egy munkahelyen voltam, nem tudom, hogy hol, de mindenképp valamiféle iroda volt a helyszín. És valahogy ott volt a kisgyermekem is, nem tudom, hogy az én valódi gyerekem volt-e, vagy az álomban más kisgyerekem volt, erre már nem emlékszem. És a főnököm vele főzette meg a kávét. Ezen elcsodálkoztam, de úgy tűnt, hogy neki ezzel semmi gondja nincs, teljesen természetesnek vette, hogy a gyerekem főzze meg neki és mindenkinek a kávét. Így megfőzte a gyermek a kávét, aztán kávéztunk. Én azokból a kis egymásba dugható, eldobható, papír vagy műanyag poharakból tornyot építettem, majd annak a tetejébe, a legfelső pohárba kértem a kávémat, és onnan ittam ki. Majd, miután letettem az asztal mellé a földre a pohár-tornyot, felállítva, valaki nekiment és felborította a tornyot. Némelyik pohár ki is esett belőle. A főnök pedig kérdezte, hogy ez miféle ötlet volt, hogy így igyam a kávét, lám-lám, most felborultak és szétomlott az egész építmény. Én pedig mondtam, hogy magam sem tudom, hogy miért, de most így volt kedvem. És mondtam, hogy milyen jó, hogy már kiittam belőle a kávét, mert így nem tudott kifolyni belőle semmi.

Erről az álomról az a megértés jött, hogy a főnököm gyakorlatilag a rendszert jelképezi, akár a munkahelyeket is, ahol az emberek a lelküket is kidolgozzák egy kis éhbérért, és lassan már azért dolgoznak, hogy dolgozhassanak, vagyis, hogy fedezni tudják a keresetükből a munkájukhoz szükséges kiadásaikat. Gürcölnek a mókuskerékben, és a munkának élnek. Arra áldozzák az életidejüket, a lelküket, hogy a rendszert kiszolgálják, és építgessék, míg végül teljesen ellélektelenednek. Ezt jelképezte az, hogy a főnököm a gyermekemmel főzette meg a kávét. A gyermekem ugyanis itt a lelkemet jelképezte. Még a lelkem is be lett fogva a munkába, mert a rendszer a lelkünket is magáénak követeli, és, igen, a gyermekeinket is. Hiszen ők is arra vannak tréningezve, hogy a rendszer szolgái legyenek, ne Isten szolgái. És én, mint gyermek, felépítettem a rendszernek a tornyot, még, ha csak poharakból is. És ittam abból a pohárból a kávét, a sötét italt, magamba ittam a rendszer tanait, amelyekkel megfertőzött engem, és engem is az ő szolgájává nevelt. De ennek a toronynak, a rendszer tornyának ugyanúgy össze kell omolnia, mint Bábel tornyának. És a torony építőelemeinek szét kell gurulniuk, mint azokkal a poharakkal ahogyan történt. Isten megengedi, hogy megtörténjen a vérontás is, és az is, hogy összeomoljon a felépített emberi rendszer, és összeomoljon bennünk a rendszerbe vetett bizalom. Megengedi, hogy anarchia és káosz legyen, ha arra van szükség ahhoz, hogy végre felébredjünk a langyosságból és a mély álomból, amelyben vagyunk, és, hogy rájöjjünk, hogy nincs másik út, csak Jézus Krisztus.

"Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam" - ezt mondta Krisztus (János 14:6). És ezt mindenkinek személyesen meg kell tapasztalnia. Mindenkinek, mivel bűnös és gyarló emberek vagyunk, meg kell tapasztalnunk a csalódást, a bánatot, a fájdalmakat és az összeomlást, kinek-kinek milyen formában, ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy ne ebben a földi életben gyűjtögessük a kincseinket, ne itt keressük a boldogságot, mert azt nem az emberek által felépített rendszer, és nem a testi, földi élet adhatja meg nekünk (ha igen, akkor is csak ideig-óráig), hanem csak a Teremtő Atyánk képes erre. És, amíg nem utáljuk meg a földi életünket, és saját magunkat is, addig nem tudunk őszinte szívvel Atyánkhoz fordulni. Ezért szükséges, hogy bekövetkezzen, ne csak globálisan, hanem bennünk, a lelkünkben is az apokalipszis, hogy kő kövön ne maradjon, amely le nem romboltatik. Hogy leromboltasson minden hamis hiedelem és tan a mi elménkben, hogy megláthassuk és megutálhassuk mindennek a hiábavalóságát, és ezután valóban Atyánkhoz fordulhassunk, és az Ő segítségét és kegyelmét kérhessük. Kérhessük azt, hogy Krisztus Lelke vezesse a mi lelkünket a keskeny úton, az örökkévalóság útján.

A harmadik álomban főiskolára vagy egyetemre jártam, nem tudom, pontosan hová... Elkéstem óráról, és úgy tudtam csak bemenni abba a terembe, ahol volt az éppen aktuális órám, ha átmentem egy másik, külső termen is, ahol már éppen egy másik órát tartottak. Mert abba a belső terembe csak a másik, külső termen keresztül volt bejárat, mivel ilyen vagon-szerű beosztással rendelkeztek a termek, az egyikből nyílt a másik. Így aztán kénytelen-kelletlen bementem az első terembe, ahol már a tanár tartotta az órát, és kissé röstellkedve, elnézést kérve, áthaladtam a termen. A tanár nem szólt semmit, csak magyarázta tovább a tananyagot. Aztán benyitottam abba a terembe, ahol a saját órámat tartották, és ott kerestem egy üres helyet, oda beültem, de már ott is javában folyt az óra. Ennyire emlékszem ebből az álomból.

E harmadik álomról azt a megértést kaptam, hogy lejárt az idő. Az utolsó percek utáni percekben vagyunk, amikor még éppen be lehet menni a belső szobánkba, Atyánk örömére. Mert a tanóra már elkezdődött, és zajlik éppen. Még néhány üres hely maradt, és a jóságos Atya kegyelmének és hosszútűrésének köszönhetően még elfoglalhatjuk ezeket a helyeket, még, ha kissé el is késtünk. Ám ezekhez a helyekhez már csak a külső termen át, különféle szenvedéseken, nyomorúságokon keresztül vezet az út, amelyeket meg kell látnunk, éreznünk, tapasztalnunk, ahhoz, hogy megláthassuk azt, amiben voltunk. Ezeken a megpróbáltatásokon át kell haladnunk ahhoz, hogy eljuthassunk a belső szobánkba, ahol Isten kegyelmét tudjuk kérni és megkapni azt.

"És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." (Máté 6:5-6)

Mert az Atya még most is fogad minket, az Ő tékozló fiait, még mindig. Akkor is, ha úgy tűnik, hogy már késő, mert már annyi bűnt elkövettünk, hogy azt még Istennek is lehetetlen megbocsátani. És, ha mégis betoppanunk hozzá, a belső szobánkban, a lelkünkben őszinte alázattal és bűnbánattal, könnyek között vergődve, meglátjuk tetteink súlyát, és az Ő bocsánatáért, kegyelméért és irgalmáért esedezünk, Atyánk beenged a terembe. És megengedi, hogy helyet foglaljunk az Ő országában, mint ahogyan megengedte a latornak is a kereszten. Mert a mi Mennyei Atyánk ugyanúgy örül minden egyes megtért, hazaérkező léleknek, mint az a gazda, akinek előkerült egy elveszett báránya.

"Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre." (Lukács 15:4-7)

Egy nagyon aranyos, figyelmeztető álmot szeretnék most megosztani veletek, kedves olvasók. Ezt az álmot egy családtagom kapta, de először nem értett semmit belőle. Mivel fogalma sem volt arról, hogy mit jelenthet ez az álom, megosztotta velem is, gondolván, hogy talán nekem jön valami megértés. De nem jött nekem sem semmi megértés. Legalábbis, akkor még nem... Mindazonáltal, igen viccesnek tartottam az álmot, és jót nevettem rajta. Aztán később mégis kapott megértést a jóságos Atyánk kegyelméből ez a családtagom, aki az álmot kapta.

Az álom a következő volt:

"Álmomban egy magas, kb. 8 méter magas fémvázhoz rögzített sátrakban aludtunk. Volt kb. 20 sátor körbe ahhoz a magas fémvázhoz felhúzva. Voltak olyan sátrak is, amelyek passzoltak a fémvázhoz, és pont olyan formájúak és magasak voltak, hogy a fémváz tetejéig ért a tetejük, de voltak normál, alacsony sátrak is, mint az enyém is amilyen volt. Felkeltem reggel és ott járkáltam a sátrak mellett, amikor egy kismadár a bal fülem mellé szállt a fejemre, és könyörgött nekem, hogy ehessen a bal fülemből. Nagyon próbált meggyőzni, hogy az jó nekem, ha csípked belőle. Mármint nem magát a fülemet akarta megenni, hanem ami benne volt a fülemben. De tudtommal nem volt semmi benne. Nem egyeztem bele, hogy kapirgáljon a fülemben. Aztán valaki kijött egy másik sátorból, és csodálkozva meséltem neki, hogy az előbb mi történt, és hogy a kismadár annyira jó rábeszélési készséggel próbált meggyőzni, hogy kapirgálhasson a fülemből, mint egy üzletember, hogyan lehet egy kismadár ilyen okos... Ennyire emlékszem."

Reggel volt, amikor a családtagom elmondta ezt az álmot, és én - amint az álom megjelent a lelki szemeim előtt, ahogyan elképzeltem a kismadarat, amint próbálja rávenni a családtagomat, hogy kapirgálhasson a füléből, - nem bírtam megállni hangos felnevetés nélkül. Igazán mulatságosnak tartottam, és mondtam neki, hogy ez az álom nagyon jó viccnek, de valójában fogalmam sincs, hogy mit jelenthet. Így aztán el is telt a nap, és estére megkapta a családtagom a megértést is az álmához.

Ugyanis, jött neki egy gondolat Lélek által, amely azt súgta, hogy az álmot egy YouTube videó miatt kapta. Mert az álom előtt, este meghallgatott egy jó félórányit egy olyan hangfelvételből a YouTube-on, amelyet automatikusan dobott be a YouTube, az általa kiválasztott és meghallgatott videó után. Ezt ő nem állította le, mivel el volt foglalva, és hagyta, hogy menjen, majd csak a dolga végeztével állította le a videót, kb. félóra után. A hangfelvételt nem linkelem be ide, mert nem akarom senki számára reklámozni, ugyanis nem ajánlom senkinek, hogy meghallgassa. Csak annyit árulok el róla nagyvonalakban, hogy valami láthatatlan, pozitív energiáról szól. Amint ránéztem, hogy milyen videó található a megadott linken, rögtön láthattam, hogy kb. valami ezoterikus hókusz-pókuszról lehet szó. És ekkor rájöhettem én is, és megerősíthettem a családtagomat abban, hogy bizony emiatt kapott ilyen álmot.

Ezután már sorra jöttek nekem is a megértések az álomról, amely arról figyelmeztette a szóbanforgó személyt, hogy olyasmit engedett be a fülén, ami rossz hatással lehet az ő lelkére. Ha ilyen hamis tanokat hallgat meg, és engedi ezek által az ő elméjét befolyásolni, akkor ezáltal eltávolodhat a Krisztus által tanítottaktól, és rossz irányba formálódhat az ő szíve, lelke, tévútra terelődhet. Ezért tartozott az ő sátra a kisebb sátrak közé, és ezért akart a kismadár annyira kapirgálni az ő füléből. Mert az a kismadár - aki valójában Krisztus Lelkét jelképezte - meg akarta tisztogatni a családtagom fülét a szennytől, amely akaratlanul is belekerült. Ezért próbálta őt olyan nagy, csodálatraméltó bölcsességgel rábeszélni arra, hogy engedje meg, hogy kicsipegesse a füléből azt, ami benne van, mert azzal ő csak jól járhat...

Ez az álom tulajdonképpen nem más, mint egy tanítás kicsit másképpen - vagyis más-képen - arról, ami a Bibliában már le van írva abban a részben, amely a Krisztus tanítványainak lábmosásáról szól:

"És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt, tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy, felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körül van kötve. Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat? Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted. Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám. Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! Mondá néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan. Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!

Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester, és Uram És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek." (János 13:2-15)

És tulajdonképpen mi történt az álomban? Vonjunk egy kis párhuzamot az álomban látottak és a János Evangéliumában leírtak között:

A kismadár meg akarta tisztogatni a családtagom fülét (Krisztus meg akarta mosni a tanítványok lábát). De a családtagom (vagyis Péter) nem akarta engedni a kismadárnak (azaz Krisztusnak), hogy kicsípkedje a piszkot a füléből (lemossa a földi életünk során ránk rakódott szennyeződéseket a lábáról), mivel azt hitte, hogy nincs a fülében semmi. Mint ahogy Péter sem tudott róla, hogy neki "koszosak a lábai", és arra van szüksége, hogy a Mester, Krisztus megtisztítsa azokat a szennytől. Mert földi létünk során különféle behatások érnek bennünket, amelyek eltávolítanának bennünket a Krisztus által tanított keskeny útról, és, ha nem engedjük, hogy Krisztus (vagy akár az Ő tanítványai, akik jelenleg azon útitársaink, akik a keskeny utat választották) figyelmeztessen és visszatereljen a keskeny útra (vagyis megmossa a lábunkat), akkor könnyen tévútra keveredhetünk. Ily módon túl "alacsony lesz a sátrunk", nem fog passzolni a magas fémvázhoz, amelyhez a sátrak rögzítve voltak. Nem lesz olyan a mi sátrunk, mint azok a sátrak, amelyek tökéletesen passzoltak a magas fémvázhoz "és pont olyan formájúak és magasak voltak, hogy a fémváz tetejéig ért a tetejük". Vagyis, nem lesz olyan a lelkünk, mint a Krisztusé, a lelkületünk és a cselekedeteink nem fognak megfelelni a Krisztus tanításainak. Hanem alacsonyabb sátrunk lesz, amelynek teteje a talajhoz, a földhöz lesz közelebb, nem a Magasságos Istenhez vagy az Ő fémvázához (azaz Krisztushoz, a "kősziklához"). Ezért fontos, hogy szembesüljünk a tévelygéseinkkel, és kérjük és engedjük, hogy az Úr szembesítsen a bennünk lévő szennyel, és megtisztítson, megigazítson minket.

Amikor hozzáfogtam ennek a blogbejegyzésnek a megírásához, azt hittem, hogy ez csak egy rövid kis bejegyzés lesz. Ám miközben írtam, folyamatosan jöttek ezek a megértések az álom jelentéséről, egyre bővebben és részletesebben bontotta ki nekem mindezt Atyám. És nem győzöm csodálni az Ő dicsőségét, az ő felülmúlhatatlan humorérzékét, amellyel ezt a figyelmeztetést adta a kedves és okos, csipegetni, tisztogatni akaró kismadár képe által. És nem tudok Neki elég hálát adni az Ő atyai szeretetéért, gondoskodásáért és törődéséért, amellyel igyekszik az Ő tévelygő gyermekeit gyengéd szeretettel (szükség esetén viszont keményebb dorgálással), olykor humorosan, visszaterelgetni a helyes útra. Könnybe lábadt szemekkel, és mégis boldogan mosolyogva áldom hát az Úr nevét, és csodálom Teremtő Atyánk dicsőségét!

Azt a megértést kaptam Lélek által, a Mennyei Atyánk kegyelméből, hogy nekünk, embereknek igazából nem kéne kívánni, akarni semmit sem, csak az Atya akaratára bízni mindent. Át kellene engednünk mindent, az egész életünket az Ő kezébe, hogy Ő gondoskodjon rólunk, az Ő gyermekeiről. Nem kellene görcsölnünk, "izmoznunk" semmin, egyszerűen csak gyermekek lehetnénk.

Hogyan is tanított erről Jézus? Egyrészt, Ő tanította azt az imában, a Miatyánkban, hogy "Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a Mennyben, úgy a Földön is." Másrészt, Jézus mondta azt is, hogy olyanoknak kell lennünk, mint a kisgyermekek:

"Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában." (Máté 18:3-4)

Nekünk csak az lenne a dolgunk, hogy őszintén gondoljuk, és ne csak gépiesen mondjuk, ismételgessük azt, ami a Miatyánkban van: " legyen meg a Te akaratod..." És ebben minden benne van: az is, hogy azt kívánjuk, hogy legyen meg a Teremtő Atyánk akarata, ne a miénk. Az is, hogy teljesen átadjuk az irányítást az életünk felett az Atya kezébe, és, hogy kívánjuk hallani az Ő hangját, és amit mond nekünk, azt megcselekedjük. És ezt ne írjuk felül a saját gondolatainkkal, a saját akaratunkkal, céljainkkal, elképzeléseinkkel. Ugye, milyen nehéznek tűnik ezt megtenni?

Embernek lehetetlen, de Istennek bármi lehetséges! Mert az egónk, a fenevad, mindvégig küzd ez ellen, de hiába küzd, mert a végén úgyis Atyánk akarata kell, hogy teljesüljön. És minden ellenkezéssel csak magunknak árthatunk, annak ellenére, hogy Atyánk csak jót akar nekünk. És amíg ezt nem látjuk be, addig a legtöbben mi is ugyanolyanok vagyunk, mint a tékozló fiú (Lukács 15:11-24). Amikor azonban az egónk és az ő akarata is kellőképpen megtörettetik, akkor tudunk csak elérni ahhoz a ponthoz, ahol rájövünk, hogy mi semmit sem tudunk jól csinálni, sőt jól akarni sem! És ekkor, amikor már mindenről lemondunk, már semmi mást nem akarunk, csak azt, hogy Isten akarata legyen meg, ne a miénk! Mert a miénk hová vitt bennünket? Semmi jóra nem vezetett!

Úgyhogy, nem is kellene, hogy legyen semmi más akaratunk, mint amit Isten akar, mert minden úgy kell, hogy jó legyen, ahogy Isten akarja. És, ha hagyjuk, hogy Isten vezessen minket, akkor megtapasztalhatjuk azt, hogy ez milyen nagyszerű és csodálatos!

Atyánk megengedte, hogy mindezt megtapasztaljam a saját életemben is. Egy számomra fontos családi esemény után nem csak lelkileg, hanem testileg is megélhettem ezt, amiről most írhatok. Mert Isten megmutatta, hogy nem úgy kell lennie, ahogy én akarom, hanem úgy, ahogy Ő akarja!

Történt ugyanis, hogy volt egy fontos családi esemény, amely nagy valószínűséggel hatással lesz az elkövetkező hónapokban vagy években az életünkre. Ám sajnos sok minden nem úgy alakult, ahogyan én szerettem volna. E jelentős esemény utáni éjszakán pedig egész éjjel vergődtem az ágyban, csak hajnalban aludtam el, és talán szűk másfél órát aludhattam mindössze. És aznap reggel 6-kor, amikor az ébresztőóra szólt, mégis könnyedén felkeltem, és egyáltalán nem voltam álmos vagy fáradt egész nap! Máskor, ha alszom, akkor is álmosabb szoktam lenni napközben... Mi ez, ha nem Isteni csoda?

De nem is ez a lényeg a történetben (ezt csak úgy megjegyeztem), hanem az a lényeg, ahogyan éjszaka hadakoztam Isten akarata ellen, és az, ahogy Atyánk rávezetett arra, hogy végre vegyem észre, hogy tulajdonképpen én most csak azért szenvedek, mert hadakozok az Ő akarata ellen, és nem tudom elfogadni az Ő akaratát! Mert Ő tudja, hogy mikor miért történik valami úgy, ahogyan történik, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. Mert mi legtöbbször nem azt akarjuk, ami valóban jó, hanem azt, amit a mi elbukott gondolkodásunkkal jónak hiszünk. De Isten tudja, hogy mikor mire van szükségünk, és azt adja meg nekünk.

Én azon az éjszakán egyszerűen nem bírtam elfogadni, hogy így sikerültek, történtek a dolgok, semmi sem úgy, ahogy én akartam! És ezért forgolódtam, gyötrődtem egész éjszaka! És iszonyatosan fájtak a karjaim egész hajnalig. És nem értettem, hogy mi van velem, hiszen nem is szokott fájni a karom, egyik sem!

Kb. hajnal fele jutott eszembe, a sok gyötrődés után, hogy azért fáj a karom, mert "akarom"! Mert az én akaratomat akartam, hogy teljesüljön, nem az Isten akaratát! És ekkor az is eszembe jutott, hogy egy útitársamnak volt már erről egy hangfelvétele néhány hete, amelynek az volt a címe, hogy "Miért fáj a karunk?" És azt mondta el benne, hogy azért, mert "akarom"! Mert a saját akaratunkat akarjuk, hogy meglegyen, nem Isten akaratát! És amikor ez eszembe jutott, ekkor jöhettem rá, hogy ezért fájt egész éjjel a karom, mert én is akartam! De a saját akaratomat akartam, nem az Isten akaratát!

Így törte meg Isten az akaratomat, az a-karomot, és megengedte, hogy testi fádalom által is érzékeljem azt, hogy mi az akaratunk, az önfejüségünk következménye: fájdalom és szenvedés! Így figyelmeztetett Atyánk arra, hogy adjam fel, mindent adjak fel az Ő kezébe. Én csak el kell fogadjam, ha Ő így akarta, ahogy történtek a dolgok, akkor is, ha én nem értem, hogy miért akarta így, és akkor is, ha nekem, az egómnak ez nem tetszik... Mert minden úgy van jól, ahogy Atyánk akarja, nem úgy, ahogy mi akarjuk.

Akit érdekel a fent említett hangfelvétel, amely erről szól, itt meghallgathatja:

https://kialtoszo.hu/miert-faj-a-karunk/

Tanulságképpen írom le a következő történetet, amely nemrég történt velem, azért, hogy másnak is hasznára válhasson ez a bizonyság. Atyánk ugyanis megmutatta, hogy milyen az, amikor halljuk a Lélek hangját, és mégsem azt követjük, hanem a saját elménkre, agyunkra hallgatunk, és az emberi szokásainkra, a gondolkodásmódunkra hagyatkozva cselekszünk. Atyánk megengedte azt, hogy megláthassam, megérezhessem az engedetlenségem és önfejűségem gyümölcsét, és, hogy bizonyságot tehessek tetteimnek következményéről, embertársaimnak tanulságként.

Így történhetett meg az, hogy a gyermekem megbetegedett, és volt egy kemény éjszakám, amikor a gyermekem állapota elég kritikus volt, ezért azon az éjszakán nem aludhattam többet mindössze egy-két óránál. Másnap a gyermek túl volt már a nehezén, ezért következő éjszaka már aludhattam én is. Mivel előző este a helyzet miatt a lefekvés előtti zuhanyzásom is elmaradt, ezért gondoltam, hogy akkor most, hogy a gyermek végre békésen alszik, és van egy kis nyugalom, most már lezuhanyozhatok lefekvés előtt, aztán remélhetőleg az éjszaka nagyrészét majd átaludhatom már. 

Ámde, amint mentem a fürdőszoba felé, megszólalt bennem egy hang, amely arra figyelmeztetett, hogy ne menjek zuhanyozni, mert túl fáradt vagyok, halasszam el a zuhanyzást másnapra, és most menjek inkább aludni. De máris bekapcsolt az agyam, és azt mondta gondolatban, hogy márpedig muszáj most lezuhanyozni, mert tegnap este sem zuhanyoztam le, és egy felnőtt testnek szüksége van arra, hogy legalább másodnaponként lezuhanyozzon, mert hanem büdös lesz és kényelmetlenül fogja magát érezni, hiszen amúgy is ahhoz szokott hozzá, hogy rendszeresen felfrissül, "karban van tartva"... Így engedtem én is az agyamnak, a "tekervényes kígyónak" - akinek Éva is és Ádám is engedett annak idején - hogy "elcsábítson" és rábeszéljen a zuhanyzásra, a Lélek hangját elnyomva. Ekkor még elbagatellizáltam a kérdést, csekélységnek fogtam fel, és számomra egyáltalán nem tűnt egy fontos mérföldkőnek az életben az, hogy én most zuhanyzok-e vagy sem. Ezért minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül bementem a zuhanyfülkébe, és a szokásos módon hozzáfogtam megmosakodni.

Igen ám, de ezután jött a "fekete-leves", amikor a lábfejemet próbáltam megmosni: a tusfürdővel bekent lábfejemmel megcsúsztam a zuhanytálcán, elveszítettem az egyensúlyomat, és szószerint is elbuktam, nemcsak lelki értelemben: amint a levegőbe felrepültem, gyorsan le is estem, egyenesen a hátsómra esve a zuhanyfülke aljára, a zuhanytálcára. Esés közben pedig a hátsóm is, meg a hátam és a könyököm is nekicsapódott a zuhanyfülke üvegfalának... Talán mondanom sem kell, hogy az ütődéstől a fülke üvege robbanásszerűen, szilánkokra törve röpült szanaszét az egész fürdőszobában, és ennek az lett az eredménye, hogy én a zuhanytálcán, a széttört üvegszilánkokra ülve landoltam. Egy pillanatra azt hittem, hogy ez csak egy rémálom, ekkora hülyeség nem történhetett velem. De aztán, amint megnéztem magamat, és megláttam, hogy a könyököm vérzik, és megéreztem a karcolásokat a bőrömön, rájöttem, hogy ez mégsem egy rémálom, hanem bizony a keserű valóság.

Mindemellett, azt is el kell mondanom, hogy, bár Atyám megengedte, hogy elbukjak, és, hogy megláthassam a bukásom következményeit, azt is megengedte, hogy megláthassam, megtapasztalhassam azt is, hogy Ő mindezek ellenére mégis mennyire kegyelmes hozzám, az Ő gyermekéhez. Mert annak ellenére, hogy egy ilyen jellegű baleset nagyon súlyos sérülésekkel, vágásokkal, akár elvérzéssel is járhatott volna, a jóságos Atyám mindvégig vigyázott rám, és, bár engedetlen, tékozló fiúként viselkedtem, Ő mégsem engedte, hogy bármi komolyabb bajom történjen: megúsztam az egészet néhány karcolással, amelyeket az üvegszilánkoktól megtisztítva, a másik fürdőszobában lezuhanyozva, be sem kellett kötnöm, mivel - bármennyire is hihetetlen - azt láthattam, hogy egyáltalán nem véreztek, és fájdalmat is csak annyit éreztem, mint amikor egy kis karcolás történik a bőrön! Annak ellenére, hogy gyakorlatilag a bőrömbe ragadtak a szilánkok, és néhol bele is álltak a hátamba (a kezemmel húzogattam ki), nem vágtak el, csak összekarcoltak. Egyedül csak a bal könyököm vérzett, emlékeztetve engem arra, hogy ez bizony a "bal" cselekedet következménye volt, nem a "jobb" cselekedeté. De még ebben is megmutatkozott Isten kegyelme, mert miután letisztítottam a könyökömet, már csak annyira vérzett az is, hogy elég volt rá egy egyszerű sebtapasz, nem vérzett át az sem. Szóval, mindent összegezve, ezt jól megúsztam! (Nem úgy, mint a zuhanyfülke...)

Viszont annál nagyobb káosz lett a fürdőszobában: kezdődhetett este 10-kor a sepregetés, üvegdarabok, szilánkok szedegetése, mert minden tele volt velük, a fürdő egyik végétől a másikig. És, hogy a gyerekek, - akik mit sem sejtve aludtak tovább - nehogy belelépjenek valamibe, be is kellett zárni ennek a fürdőszobának az ajtaját kulccsal, egészen másnap reggelig, amíg végre felporszívózhattam minden kis zeget-zugot.

Ekkor én még nem is fogtam fel, hogy mindez miért történt velem. Lefekvéskor, amint imádkoztam, megkértem a Mennyei Atyánkat, hogy mondja már meg nekem, hogy mi volt ez az egész, miért történt velem mindez? Gondoltam, hátha ad valami olyan álmot, amiből rájövök, hogy miért... De nem így történt, ugyanis éjszaka nem kaptam választ. Másnap délután viszont megadta a megértést: eszembe juttatta, hogy Ő szólt előre Lélek által, ugyanis az a belső hang - amely figyelmeztetett, hogy ne menjek aznap este zuhanyozni, mert túl kimerült vagyok, és halasszam el, mert ez a zuhany most nem létfontosságú - Tőle jött. Csakhogy én nem hallgattam rá, mert már megint okoskodtam az eszemmel, vagyis az agyammal, azzal a nagy, tekervényes "kígyóval". És nem a Lélek hangját követtem, hanem engedtem, hogy "az alattomos kígyó" meggyőzzön az ellenkezőjéről, hogy neki engedelmeskedjek, és ne az Atya tanácsát cselekedjem meg... Ezért Atyánk megengedte, hogy mindez megtörténjen, de mégis, Ő olyan jóságos és dicsőséges, és annyira szereti az Ő gyermekeit, hogy mindennek ellenére sem vette le az oltalmát rólam. Csak a zuhanyfülke törhetett össze, de azt nem engedte, hogy nekem akár egy hajszálam is görbüljön, az Ő tudta nélkül... Dicsőség és hála a jóságos Atyánknak mindörökké! Ámen!

Ez a blogbejegyzés az előző bejegyzés folytatása, mivel azóta jött még más megértés is az ott leírt álomhoz kapcsolódóan. A szóban forgó álomról, és a hozzá tartozó megértésekről, amelyeket még aznap megkaphattam Atyánk kegyelméből, most nem írok ismét, ezeket  az alábbi linken el lehet olvasni:

https://samariai-asszony.blog.hu/.../07/fussatok_ki_belole

Miután nem értettem, hogy hogyan keveredik Franciaország az ő zászlójának színeivel, a piros-fehér-kék színekkel a hamis Krisztus (vagy nevezhetjük antikrisztusnak is) köntösére, arra indított a Lélek, hogy keresgéljek az interneten a pápa és Franciaország címszavakra. Miután ezt megtettem, az alábbi két cikkre bukkantam, és máris megláthattam, hogy mire világított rá az álom, hogy mi az összefüggés jelenleg a pápa és Franciaország között:

https://szemlelek.net/marseille/?fbclid=IwAR2wTxQCad58wLPak0lgifng4dAN8jpd9np1XofbzInv9kGjsaFmue-nFeI

https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2023-04/ferenc-papa-uzenet-francia-katolikusok-2024-olimpia-tanusagtetel.html

Az első cikk röviden arról szól, hogy Magyarország után a pápa következő jelentősebb állomása, ahol látogatást kíván tenni, Franciaországban, Marseille városában lesz. 

A második cikk pedig arról szól röviden, hogy a pápa buzdítja a francia katolikusokat, hogy vegyenek részt a 2024-es olimpiai játékokon, menjenek el erre a nagyszabású sporteseményre. Amint a cikkben olvasható:

"A pápa reményét fejezte ki, hogy a 2024-es olimpiai játékok „lehetőséget kínálhatnak a sporton keresztül, hogy tanúskodjunk a testvériség hiteles megnyilvánulásáról, amelyre a világnak nagy szüksége van”. Végül apostoli áldását adta az olimpia szervezőire és önkénteseire, akik részt vállalnak a négyévente megtartott sportesemény megrendezésében."

Talán nem is kell mindehhez különösebb kommentárt fűznöm... remélhetőleg azon olvasók számára, akik ismerik Krisztust, rögtön szemet szúr, hogy a sportnak - amelyet a pápa itt ennyire méltat, és oly fontos eseménynek tart - úgy általában semmi köze Krisztushoz, sem az Ő tanításaihoz. Mert miről szólnak az ilyen sportesemények? A testről, a test éltetéséről, a testi erőről és a versenyszellemről - csupa olyan dologról, ami szembemegy Krisztus tanításaival. Hogy csak egyet említsek ezek közül:

"A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet." (János 6:63)

Ezért kellett hát látnom az álomban a francia színeket a hamis-Krisztus köntösére festve, hogy ezekre az ellentmondásokra is felhívja a figyelmemet, és, hogy erről is bizonyságot tehessek.

Azt álmodtam, hogy egy templomban - talán katolikus templomban - voltam. Valami extrém szertartás folyt ott, Jézusról akartak valamit feleleveníteni a hívek számára. Volt a templomban valami színpad is. Oda vittek egy Jézusra emlékeztető kinézetű embert, aki nekem időnként olyannak tűnt, mintha holttest lenne, bár a saját lábán állt. Valami köntös volt rajta, hasonló volt a Jézus zsákruhájára. Erre a köntösre a templom szolgái, ott a színpadon, mintákat nyomtattak, úgy, hogy mindeközben az állítólagos Jézus testét mindvégig fedte a köntös, tehát nem vette le magáról a festés közben. A minta valami olyasmi csíkos minta volt, mint azok a dombornyomott, mintás hengerek, amelyekkel falfestéskor fel szokták vinni a színes mintákat a falakra. És pontosan így csinálták az álomban is: belemártották a mintás hengert először piros festékbe, és azt végiggörgették a "Jézus" köntösére. Miután ebből a piros festékből végiggörgettek egy csíkot a köntösén, meghagytak egy üres sávot rajta fehéren, majd belemártották a mintás hengert kék festékbe, és ezt is végiggörgették a köntösén, míg lett egy kék mintás csík is ugyanúgy, mint a pirosból. És teljesen körbemintázták a köntöst ily módon, ezekkel a piros, fehér és kék csíkokkal. Én is ott álltam a színpadon, a háttérben, és felháborodtam, amikor mindezt láttam. Odamentem reklamálni, és rájuk kiáltottam, hogy mit művelnek?! Ne űzzenek csúfot Jézusból! Megparancsoltam nekik, hogy azonnal cseréljék le ezt a bohócruhát tiszta, fehér köntösre, mert Jézusnak tiszta és fehér a ruhája, mert ez a lelki tisztaság és bűntelenség jelképe. Megrökönyödtek az erőteljes fellépésemen és a kijelentésemen, de gyorsan lecserélték a ruhát egy tiszta, fehér köntösre, a piros-fehér-kék mintás-csíkos köntöst pedig eltűntették valahová.

De itt nem ért véget a borzalom, mert a figyelmeztetésem ellenére, ezután hozzáfogtak még hókusz-pókuszolni is vele, mint valami sámánok. Duruzsoltak meg hadonásztak, bohóckodtak ott, egyszóval olyasmi rituálé zajlott, mintha valami szellemidézés folyna.

Én felháborodtam, és kijöttem a varázslás miatt. Az úton haladva, a szembejövő embereknek, akiknek csak lehetett,  elújságoltam, hogy micsoda varázslás folyik a templomban, ne menjenek be, mert hazugság és ámítás, ami ott történik, ne dőljenek be nekik, jobb lesz, ha kimaradnak ebből.

Aztán álmomban felébredtem az álomból, de valójában nem ébredtem fel, mert egy másik álomba csöppentem. Egy kocsiban utaztam anyámmal és egy másik nővel, aki egy ismerős volt az álomban, de valójában nem tudom, hogy kicsoda volt. Próbáltam elmesélni nekik, hogy mit álmodtam Jézussal és a templommal meg az ott zajló sámáni rituáléval kapcsolatban. De mindvégig a szavamba vágtak, nem hallgatták meg az álmot. Egymást túllicitálva, folyton belekérdeztek, így végül el is terelődött a beszéd, és én nem tudtam végig elmondani, amibe belekezdtem.

Felébredtem, most már a valóságban is, és az jutott eszembe, hogy a piros-fehér-kék csíkok Franciaország zászlójának színei, és arra gondoltam, hogy Atyánk talán Franciaországgal kapcsolatosan akar figyemeztetni valamire. De arról egyelőre nem kaptam megértést, hogy pontosan mire.

Viszont az álom kapcsán az a megértés jött Lélek által, amit már eddig is többször hangoztathattam, Isten kegyelméből, de úgy látszik, hogy még mindig nem elégszer - és ezért adta Atyánk ezt a figyelmeztető álmot, hogy ismét adjam át Atyám figyelmeztetését: Isten nincs a templomokban, senki ne ott keresse Őt, mert ott csak megtévesztés, babonákban tartás, ámítás, és varázslás történik, a hívek elbűvölése és vallásfüggőségben tartása. Nem a templomba vagy gyülekezetekbe járástól fog senkinek a lelke megmenekülni. Hanem az Atyánkkal, Krisztussal való személyes kapcsolattól. Attól, hogy ha "halljuk az Ő hangját", és megcselekedjük azt, amit tanít, amit mond, amit mutat nekünk (akár álmok által, akár megértések által, akár a Bibliából, az Evangéliumokban leírtak elolvasása és megértése által).

Miután megkaptam ezt az álmot, úgy gondoltam, hogy erről nem szükséges ismét írnom, hiszen már többször írtam erről a témáról, ezért majdnem elsiklottam felette. De Atyánk felhívta rá a figyelmemet, hogy ezt nem jól gondolom. Egy olyan cikk került az álom után, délelőtt a szemem elé, amely a pápalátogatásról szólt, és arról, hogy a magyar sztárok, akik akkor felléptek, "isteni erő" jelenlétét érezték a színpadon. Amint a címsort elolvastam, tudtam, hogy ez a cikk nem ok nélkül került a szemem elé. Atyánk figyelmeztetett ezáltal is arra, hogy ne okoskodjak, és ne bíráljam felül a fontosságát és aktualitását annak a "mindennapi kenyérnek", amelyet Ő ad.

Ezért álljon itt a bizonyság mindenki számára, aki nem annyira Istenben, hanem inkább a vallásokban, szektákban, gyülekezetekben, vagy egyszerűen csak a közösség erejében hisz: nem isteni erő volt ott a színpadon, de még a tömegben sem. Hanem a tömegszellem, a tömegmanipuláció és a tömeghipnózis ereje volt érezhető (legalábbis azok számára, akik ott voltak és éreztek bármit is - én ugyanis, hála Istennek, ott sem voltam) a résztvevők számára az egész környéken. És ez nem más, mint az a varázslás, amit álmomban láthattam: a vallások Jézus Krisztus nevében eladják a saját dogmáikat, ráerőltetik a szabályrendszereiket és hierarchiájukat a hívekre.

Az a halottnak látszó ember, aki Jézus szerepét játszotta az álomban a színpadon, magát a pápát jelképezhette. Hiszen ő az, aki valószínűleg lelkileg halott, és aki szerepet játszik a világ és az egyházak "színpadán", Krisztus földi helytartójának adja ki magát, és a befolyása, a bűvölete alatt tart rengeteg embert. Holott Istennek nem ez volt az akarata, és Jézus Krisztus sem ezt tanította. Nem az volt a cél, hogy az egyházak és a vallások nélkülözhetetlen közvetítőként beékeljék magukat Isten és ember közé, hanem az volt a cél, hogy az emberek - egyenként mindenki, aki valóban hisz Istenben - személyes kapcsolatban legyenek a Teremtő Atyával, hallják Isten szavát, Krisztust, és az Ő Lelke által vezetve éljenek és cselekedjenek. Ezért küldte el Isten a Szentlelket a Földre, Krisztus feltámadása után, hogy az Őbenne valóban hívő embereket vezesse. Isten nem alapított vallásokat, és nem egyházfőket küldött, hogy ők vezessék az embereket. 

Ezt jelenti tehát az álomban az, hogy az istentelenséget látva, feldúltan kijöttem a templomból, és figyelmeztettem az embereket, hogy ne menjenek oda be. Amint Pál apostol korábban már kijelentette:

"Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik." (Apcsel 17:24)

"És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól." (Jelenések 18:4-5)

Egy nagyon kedves ismerősöm mesélte el ezt az álmot, amelyet ő kapott, a jóságos Atya kegyelméből, de nem igazán értette meg annak jelentését, viszont volt némi sejtése azzal kapcsolatban. Mivel érdekes értelmezés jött nekem Lélek által, és Atyánk nagyon fontos figyelmeztetését látom benne, ezért úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen meg kell osztanom azon embertársaimmal, akik elolvassák. Miután elmondtam neki a megértést, amelyet kaptam, azt mondta ez az ismerős, hogy ő is valami ilyesmi jelentést sejtett, úgyhogy kell, hogy legyen benne némi igazság, ha már ketten is - anélkül, hogy tudtam volna az ő sejtéseit - így gondoltuk, hogy ilyesmit jelent.

Az álom a következőképpen szólt:

Az ismerősöm egy társasházban lakott Magyarország területén, de nem tudta, hogy pontosan hol (nem ott, ahol a valóságban), és odament a lépcsőházban a postaládákhoz, hogy nézze meg, érkezett-e valami levele. Már a postaládák is nagyon érdekesen néztek ki: csak egy vaskeret volt az összes láda, egyiknek sem volt se eleje, se háta, se oldala, se teteje, se alja. Így aztán, a levél, amelyet a postás korábban belehelyezett valamely ládába, természetesen ki is esett belőle, és a földön landolt. Az ismerősöm lehajolt, és felvette a földről a levelet, amely egy elég vaskos borítékban volt, de nem volt ráírva semmi a borítékra, sem a címzett neve, sem a postacím. Kíváncsi lett, és felbontotta, megnézte, hogy mi van benne. Egy nagyon fiatal férfi iratai voltak benne, és őróla küldték volna a hírt, hogy meghalt a háborúban. Azt nem írták, hogy milyen háborúban, de az álomban az ismerősöm tudta, hogy az ukrajnai háborúról van szó. Érdekes módon, a fiatalember személyigazolványa nem ilyen volt, mint manapság ezek a személyigazolvány kártyák, hanem inkább egy régi román katonakönyvre hasonlított, és a borítójának színe is olyan olyan khakizöld volt. A fiatalember romániai állampolgár volt, és az ismerősöm nem értette, hogy akkor mégis hogyan került ide ez a levél. Eszébe jutott, hogy akkor neki most értesítenie kell a rendőrséget, hogy nyomozzák ki a fiatalember szüleinek lakcímét, hiszen tovább kellene küldeni a levelet, tudatni kellene a szüleivel, hogy meghalt a fiuk a háborúban. Miközben ezen gondolkodott, egy szomszédja (nem egy valódi szomszédja, hanem csak az álmában létező szomszéd) odakerült a háta mögé, és mondta, hogy azt a levelet korábban már ő is felvette, és megnézte, hogy mi van benne, de mivel rájött, hogy nem neki jött, és nem tartotta fontosnak, ezért ő vissza is dobta oda a földre.

Ezután az ismerősöm elindult, hogy vigye el a levelet a rendőrségre, és útközben valahogy összetalálkozott egy régi kolléganőjével is, aki régen Székelyföldön volt a munkatársa. Ez a hölgy egy szép fiatal nő volt az álomban, és őt egy ember folyton követte, mert udvarolni akart neki. Azonban, erről a nőről tudni kell azt, hogy a valóságban ma már halott (talán valamilyen rákban halt meg pár éve, ha jól emlékszem), és a vezetékneve: Csíki. 

Körülbelül ennyi volt az álom. Remélem, hogy nem felejtettem ki semmi fontosat belőle, és jól le tudtam írni emlékezetből, mivel nem én magam álmodtam. Ennek ellenére, a megértés viszont egyáltalán nem tűnik mellékesnek, úgyhogy következzen az is:

A fiatalember háborúban történt haláláról érkező hír, amely Magyarországra érkezett, bármiféle címzés nélkül: bárkinek, vagyis sokmindenkinek tudomást kell szereznie a fiatalokra váró veszedelemre, esetleg fiatalok tömeges elhalálozására lehet számítani a közeljövőben. A fiatal halála a háborúban, plusz a román katonakönyvre emlékeztető személyigazolvány azt sugallja számomra, hogy a háború bekövetkezik mind Magyarország, mind Románia területén. Mivel a fiatalember román állampolgár volt, elképzelhető, hogy Románia területén is hasonló veszedelmekre lehet számítani, mint Magyarországon. A történetből és a veszedelemből sajnos Székelyföld sem látszik kimaradni, mivel útközben a rendőrség fele az ismerősöm találkozott a - ma már halott, ám az álomban fiatalnak látott - székelyföldi, volt kolléganővel.

Sajnos én sem mindent értek még az álomból, de ha jön még valamilyen megértés ennek kapcsán, akkor frissítésként bele fogom ebbe a bejegyzésbe írni azt is. Ami viszont feltűnt még a fiatal, ámde a valóságban halott nőről, az az, hogy az ő családneve: Csíki. És erről eszembe juttatta a lélek, hogy a Székelyföld területén lévő Csík környéke miről híres: Csíksomlyóról, a Csíksomlyói Szűz Máriáról, és a csíksomlyói búcsúról, vagyis a magyar katolikusok számára mind-mind fontos katolikus valláshoz köthető tényezőkről van szó. És mindemellett, amikor mondtam az ismerősömnek ezt a megértést, akkor ő még azt is megjegyezte, hogy ez a volt kolléganője is katolikus volt. Mondtam neki, hogy akkor ez méginkább megerősíti a megértést arról, hogy fontos, a katolikus vallással kapcsolatos figyelmeztetésről van itt szó.

És akkor most jusson eszünkbe az, hogy milyen fontos katolikus - de nemcsak a katolikus valláshoz, hanem a politikához is köthető - esemény következik egy-két nap múlva itt, Magyarországon: a pápa látogatása! És az ország vezetői, a média, és a megtévesztett vallásos tömeg nagy rajongással, hatalmas fogadással, felhajtással, műsorral, csinnadrattával, út- és területlezárásokkal, az "ünnep" időtartamára ingyenessé tett tömegközlekedéssel, és minden egyébbel, tárt karokkal várja. Megmondom őszintén, hogy engem ez a téma olyannyira nem érdekelt, hogy azt sem tudtam mostanig, hogy pontosan mikor jön a pápa, csak annyit tudtam, hogy valamikor nemsokára jön megint, mert már "a csapból is ez folyt", de igazából sosem tulajdonítottam a magam részére fontos információnak. Ámde most, hogy érkezett ez a figyelmeztetés az álom által, kénytelen voltam megnézni, hogy bizony most lesz mindez, ezen a hétvégén, talán holnap már érkezik is. Terveztem e hétvégén Pestre utazni rokonlátogatásra, de most, hogy már tudom, hogy éppen ekkor lesz itt a pápa, így inkább nem megyek, majd elhalasztom ezt az utat későbbre... Mert annak ellenére, hogy a média azt sugallja, hogy már mindenki nagyon várja a pápát, én bizony egyáltalán nem várom, mert engem egyébként teljesen hidegen hagyna a téma - mivel sem katolikus nem vagyok, sem a pápa személye nem szimpatikus számomra - viszont nincs kedvem a pápa miatt megváltoztatott és agyonzsúfolt közlekedésben nyomorogni... És most, hogy ez az álom sem sok jót vetít előre a pápalátogatás kapcsán, így méginkább nem várom őt...

Szóval, a lényeg az, hogy az álom nagyon szomorú közeljövőre figyelmeztet: a pápalátogatás, a háború, és a fiatalok tömeges elhalálozása - ezek mind-mind összefüggenek valamilyen formában. Hogy milyen formában, azt pontosan nem tudom még, de annyit érzek belőle, hogy a pápa idelátogatása hoz valamilyen veszedelmet Magyarországra. Talán Isten haragját, ki tudja? Isten tudja...

Ha visszagondolok arra, hogy néhány éve, amikor a pápa Csíksomlyóra látogatott, akkor mi történt, kiráz a hideg. Hiszen ott is oly nagy odaadással, szeretetteljes rajongással fogadta őt a nagy tömeg! És, miután a pápa elment, mi következtett Székelyföldön, a pápa nyomában? Aki visszaemlékszik az akkori eseményekre, az tudja: hatalmas nagy árvíz követte a pápa nyomát! Mi lehetett ez, ha nem egy égi figyelmeztetés, már akkor is!

De mégis, mire akart az Ég és a Föld Teremtője figyelmeztetni már akkor is: arra, hogy az az ember, aki Szent Atyának szólíttatja magát, valójában nem Szent Atya egyáltalán. Mert csak egy Szent Atya létezik, és az nem más, mint az élő Isten, a mi Mennyei Teremtő Atyánk. Nincs más Szent Atya, és nem is létezett soha. Ezért az, aki magát Szent Atyaként ünnepelteti, és az, aki a pápát, (vagy bárki mást) Szent Atyának nevezi, átkot vesz magára! Erre figyelmeztetett már akkor is az a természeti katasztrófa, a hatalmas árvíz!

De nézzük csak meg figyelmesen, hogy mit tanít Krisztus:

"Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus. Hanem a ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok. Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik." (Máté 23:8-12)

Nos, nem áll szándékomban a pápát bántani, mert ő is egy embertárs a sok közül, és személy szerint nekem valójában semmi közöm hozzá. Viszont azon gondolkozzon el mindenki, hogy a pápa nem éppen az ellenkezőjét teszi-e mindannak, amit Krisztus tanított? Annak, hogy ne neveztessük magunkat Atyának, illetve annak, hogy ne magasztaljuk vagy magasztaltassuk magunkat fel, hanem inkább legyünk alázatosak? És annak, hogy aki nagyobb hatalommal rendelkezik, az inkább legyen a kisebbek, gyengébbek szolgálatára, segítségére? Hogyan nevezhetnénk akkor hát a pápát annak, mint aminek ő magát kikiáltja: Krisztus földi helytartójának, amikor ő mindezen tanításoknak pontosan az ellenkezőjét cselekszi?! Hogyan is lehetne hívni azt az embert, aki a Krisztus tanításainak az ellenkezőjét teszi, azonban Krisztus emberének hirdeti magát? Vajon nem Antikrisztusnak?... Ezen gondolkozzon el mindenki, mielőtt beállna a sorba, a pápát nagy odaadással és rajongással várni, fogadni!

Most pedig, az álom előrejelzése szerint, a pápa látogatása nem árvizet hoz majd az országra, hanem úgy tűnik, hogy háborút, és ennek következményeként sok fiatal halálát. Hogy ez miként fog megtörténni, azt még nem tudom, de hamarosan kiderül majd az is...

Frissítés:

Miután Isten segedelmével megfejthettem ezt az álmot, a következő videóba botlottam, érdemes meghallgatni, mert ugyanezt erősíti meg, amit fentebb leírtam:

https://www.youtube.com/watch?v=TsbGb52zScU

Továbbá, ezt is érdemes meghallgatni, mert ugyanezt jelenti az itt elhangzó álom is, csak más álomképben mutatja meg ugyanazt:

https://www.youtube.com/watch?v=N62y834zJO0

A legtöbb keresztény vallásban azt lehet hallani, hogy Jézus mindenkiért adta az életét. De tényleg így van ez? Mi a baj ezzel a kijelentéssel?

A legtöbbször templomokban hallottam ezt, de amióta nem járok templomba, azóta már csak az tűnik fel, ha néha ismerősöktől is hallom ezt a mondatot. Ilyenkor mindig az jut eszembe róla, hogy a legtöbb ember úgy emlegeti Jézust, mint a legnagyobb balekot, aki valaha a Földön járt. Miért mondom ezt? Hiszen sem a templomokban, sem az emberek egymás között nem ezt mondják, hogy Jézus egy balek volt! (Bár lehet, hogy egyesek gúnyból ki is mondanak ilyesmit... de akiknek Jézus neve csak arra való, hogy csúfolódjanak vele, - és ezt még utólag sem bánják meg -, az ilyenekért biztosan nem halt meg Jézus...)

De akkor mégis, mi a probléma ezzel a kijelentéssel? Az, hogy a legtöbb emberrel - aki nem értette meg az igazságot - elhiteti azt, hogy Jézus csak úgy simán adta az életét mindenkiért, vállalta a halált (mintha neki nem lett volna jobb dolga) azért, hogy majd mindenki, bűnös-bűntelen, automatikusan a mennyországba mehessen a halála után. Annyi is elég, ha csak elmegyünk néha a templomba, ott végigüljük az egy-két unalmas órát, aztán mehet mindenki a maga dolgára, mert Jézus úgyis meghalt helyettünk, vállalta a bűnbak szerepét, és minden mehet tovább, ahogy eddig. Élhetjük a magunk kis életét a megszokott módon, nekünk nincs egyéb dolgunk, tennivalónk, mert Jézus már mindent elvégzett helyettünk, és kész. Ugyanúgy robotolhatunk tovább, hajszolhatjuk a pénzt, bánthatjuk embertársainkat, törtethetünk, átgázolhatunk mindenkin és mindenen, versenghetünk a magunk akarata és érdekei szerint, hiszen Jézus már úgyis meghalt értünk is, úgyhogy biztosítva van számunkra egy hely majd egyszer valamikor a mennyországban, csak mert mi esetleg hittünk az Ő néhai létezésében, meg abban, hogy meghalt értünk a kereszten, "elvitte helyettünk a balhét".

Ám ezzel a gondolkodásmóddal vajon nem tényleg Jézust nézzük a legnagyobb baleknak, akit valaha a hátán hordott a Föld? Hát dehogynem! Mert ha ez tényleg így lenne, akkor teljesen értelmetlen lett volna az Ő halála, az Ő kínszenvedése, ha csak ennyiről lenne szó, hogy Ő egy bűnbak lett a mi kedvünkért!

Hát akkor hogy is van ez, mégsem mindenkiért adta az életét Jézus, hanem csak némely kiválasztott, kivételes emberért? Mégsem jár mindenkinek a kegyelem automatikusan, aki hisz Istenben? - A válasz nagyon egyszerű: Jézus valóban adta az életét mindenkiért, aki hisz Istenben, de nem csak Istenben, hanem Istennek is hisz! Mert nem elég hinni, hogy Isten létezik, hanem ahhoz, hogy a kegyelemben részesülhessünk, az Ő szavaiban is hinni kell, és őmellette is kell döntenünk, mindenkinek a saját egójával és a világgal szemben.

Jézus nem azt tanította, hogy mondjunk el néhány imát, menjünk templomba, énekeljünk és vegyünk részt szertartásokon, aztán nyugodtan követhetjük el a bűneinket újra és újra! Nem ezt mondta a házasságtörő asszonynak sem, hogy "köszönd meg, hogy ezt most megúsztad, nem köveztek meg téged, mert én megmentettelek, menj, és folytasd tovább, amit eddig is tettél, mert én majd újra és újra megmentelek a büntetéstől". Hanem azt mondta neki, hogy "eredj el és többé ne vétkezzél!" (János 8:11)

Ha nem szembesülünk a saját bűneinkkel és nem bánjuk meg azokat, azt hisszük, hogy mi valójában nem is vagyunk bűnösök, velünk és a mi életünkkel minden rendben van úgy, ahogy van, hogy csak megyünk a saját akaratunk és fejünk után, és Istent meg sem kérdezzük arról, hogy neki mi a véleménye, akkor hogyan részesülhetünk a kegyelemből? Hiszen sokan úgy gondolkodhatunk, hogy mi nem vagyunk bűnözők, tisztességes munkahelyünk van, ahol megkeressük az árát mindennek, amire szükségünk van, nem raboltunk és nem gyilkoltunk meg senkit, és börtönbe zárva sem voltunk még, tehát mi nem vagyunk bűnösök, velünk minden rendben van.

Az ilyen gondolkodású embert még Jézus sem tudja megmenteni, hiába halt meg a kereszten! Mert az az ember, aki nem tisztul meg az ő bűneitől, az továbbviszi magával a bűneit, és azoknak terheit a testi halála után is. És a bűnök terhei alatt roskadozó, bűnök által megkötözött lélek nem tud megszabadulni, és bemenni a mennyek országába, hiszen a megkötözött léleknek a bűnök terhei, rabláncai alatt roskadozni, szenvedni maga a pokol, vagyis a gyehenna tüze, ahogy Jézus nevezte.

Nem elég az, hogy csak szóban dicsérgetjük Istent, aztán mindenki éli világát, az ő tetszése szerint. Hinni kell mindazt, amit Jézus által kijelentett, és meg is kell az Ő tanításait cselekedni. És, amikor elmondjuk a Miatyánkot, akkor nem mindegy, hogy csak úgy gépiesen elrebegjük azt, hogy "legyen meg a Te akaratod", hanem ezt őszintén, tiszta szívből is így kell gondolnunk: fontosabb és jobb az, hogy az Atya akarata teljesüljön, mint a saját akaratunk, a saját elképzeléseink, még akkor is, ha nem egyezik a mi akaratunk (az egónk akarata) az Atyáéval. Isten kezébe helyezni az életünket, teljesen Őrá bízni magunkat, és személyesen kapcsolatban lenni Vele, az Ő Lelkével - ez már sokkal inkább mesének hangzik a legtöbb ember számára, mint templomba, gyülekezetbe járni, ugye? Pedig így van ez, bármennyire is hihetetlen! Személyes tapasztalatból írom ezt le, hogy bizony mindez nem mese, hanem igenis lehetséges!

Csak a mi döntésünkön múlik mindez. Mert Isten nem erőszakolja rá magát senkire: azért engedte meg nekünk a szabad akaratot, hogy mi magunk, önszántunkból fordulhassunk hozzá. És, ha kellő alázattal kérjük Istent, hogy "adjon gyógyírt a szemeinkre és nyissa meg szemeinket", hogy lássunk, és adjon személyes kapcsolatot Krisztussal, akkor Atyánk válaszolni fog valamilyen módon (akár látomásban, akár álomban, akár olyan megértések által, amelyeket a Biblia olvasása közben kaphatunk Tőle). Aki nem hiszi, próbálja ki, csak ennyit tudok mondani a kételkedők számára. Mert, amikor nekem is mindezt elmondták, először én sem igazán hittem, hogy ez lehetséges, de miután kértem Istent, válaszolt nekem, és megláthattam azt, hogy ez bizony így működik. És még sok minden mást is mutatott nekem Atyánk azután. 

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Máté 7:7) Ez a kijelentés pont erről szól. Félreértés ne essék: nem az anyagiakról szól, nem arról, hogy kérek Atyámtól pénzt, mert én azt akarom, hogy sok pénzem vagy vagyonom legyen, és akkor Ő megadja mindezt nekem, mert én ezt kértem Tőle, és akkor ez így jár is nekem. És nem is a boldog párkapcsolatról szól, ha én azt kértem Atyánktól. Hanem "a mennyei táplálékról", a "mindennapi kenyérről" szól, az Ő tanításairól. Arról, ahogyan Atyánk vezet minket az Ő Szentlelke által, ahogyan átformál minket testi emberből lelki emberré, azaz "újjászül" bennünket. Vagy a lelki békéről. Mindenről, amit lelkiekben ad meg nekünk Atyánk.

A jóságos Atyánk valamiért úgy látja jónak, hogy ne egyszerre tudasson velünk minden részletet arról az egyharmadról, amelyről a Jelenések könyvének 8. fejezetében is már olvashattunk, és, amelyről nemrég többen is kaptunk álmokat, megértéseket Atyánk kegyelméből. Hanem úgy látta Atyánk jónak, hogy apránként hozzon tudomásunkra egy-egy újabb részletet ezzel a próféciával kapcsolatban. Talán, mert túl "kemény eledel", talán, mert sokkolna bennünket és nem bírnánk elhordozni ennek terheit, ha mindent egyszerre megtudnánk az elkövetkezendő nehéz időkről, mindarról, ami nemsokára be fog következni Magyarországon (is). Ezért lehet az, hogy Atyánk csak finoman, apránként "adagolja" számunkra az újabb és újabb figyelmeztetéseket, tudnivalókat, hogy lassan felkészülhessünk lelkileg a nehézségekre, és ne érjen túl váratlanul bennünket mindez. Előre megmondtam nektek mindezeket, hogy meg ne rémüljetek - mondta Jézus a tanítványainak, amikor testben itt tartózkodott közöttük a Földön, és súgja most is számunkra, mindannyiunknak, akik hallják az Ő hangját, Lélek által.

Azzal az álommal kapcsolatban kaptunk újabb részleteket, amelyet már megírhattam egy korábbi blogbejegyzésben, és, amelynek címe: "Az emberiség egyharmada hamarosan el fog pusztulni". Ezt az álmot most nem írom le ismét ide, akit érdekel, az alábbi linkre kattintva elolvashatja:

https://samariai-asszony.blog.hu/2022/12/11/az_emberiseg_egyharmada_hamarosan_el_fog_pusztulni_ujabb_figyelmezteto_alom

Aztán következtek újabb megértések is e próféciával kapcsolatban, amikor megtörténtek a nagy Törökországi földrengések, erről itt olvashatnak az érdeklődők:

 https://samariai-asszony.blog.hu/2023/02/14/elkezdodott_az_emberiseg_egyharmadanak_pusztulasa

A mostani, újabb részletet pedig, amelyet megtudhattam Atyánk kegyelméből, egy útitárs kapta meg álmában, a magyar nemzetre vonatkozólag. És, amikor meghallgattam az ő álmát, akkor érthettem meg, hogy ez az újabb álom, amelyet ő kapott, összefügg azzal az álommal, amelyet én kaptam a harmadrész pusztulásáról. Ez az újabb álom a magyarok sorsáról szól, és ezt úgy mutatta meg Atyánk az Ő kedves gyermekének, hogy álmában egy magyar zászlót látott, és rajta a piros, fehér, és zöld színeket. És hallotta, amint elhangzik, hogy a pirosak el fognak veszni, csak a fehérek és a zöldek élik túl a veszedelmet. Ezt az álmot pedig az alábbi linkre kattintva lehet meghallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=qnb70bnsRPE

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy érdemes komolyan venni e gyermeknek a figyelmeztető álmát, mert ez a gyermek már októberben megkapta álomban a februári nagy török földrengésről a figyelmeztetést, és ez az álom napra pontosan beteljesedett. Ez itt is meghallgatható:

https://kialtoszo.hu/meg-125-nap/

Az a megértés jött más útitársnak (vagy útitársaknak), hogy a "pirosak" azok, akik az emberi erőben, emberi tudásban bíznak, nem pedig Istenben. Ezért embereket követnek, nem Krisztus tanításait, és, mivel nem hallják az Élő Istent, ezért felkészületlenül éri őket a veszedelem, és nem tudnak megmenekülni. Az erről szóló bizonyságot itt lehet meghallgatni:

https://kialtoszo.hu/haboru-kozeleg-a-pirosak-el-fognak-veszni/

Én pedig ezenkívül még azt a megértést is kaptam, hogy ebben az álomban a "pirosak", a "fehérek" és a "zöldek", e három szín, együtt jelképezi a magyar nemzetet, mint egészet, vagyis a három-harmadot. A piros pedig e három színnek az egyharmadát teszi ki. Tehát, amikor ezek a "pirosak" - akik az emberi erőben, hatalomban és tudásban bíznak - elvesznek, akkor következik be a magyar nemzet egyharmad részének pusztulása. Azt, hogy ez pontosan mikor következik be, azt még nem tudhatjuk, mert arról nem kaptunk még kijelentést, csak annyit, hogy hamarosan. Ha Isten úgy látja jónak, akkor majd valamely gyermekének jelezni fogja ezt is valamilyen formában, amikor eljön annak is az ideje.