Ezúttal nem egy álmot szeretnék elmesélni, hanem egy olyan történetet, amely velem történt kb. 1 éve, és, amely történések által szintén tanított a jó Atyánk. Az történt ugyanis, hogy a leendő új lakhelyünket festettük ki és szedtük egy kicsit rendbe éppen, hogy mielőtt oda beköltöznénk, nagyjából tiszták legyenek a falak, és a saját ízlésünköz is egy kicsit jobban közelítsen a lakás látványa. Ezért, mivel a festést mi magunk végeztük, elég sok időt fektettünk bele a lakás szépítgetésébe.

Ám, még mielőtt befejezhettük volna ezt a munkát, megbetegedtem. Egy elég kemény légúti fertőzést sikerült szereznem, ami az orrfolyáson és erős köhögésen kívül nagyfokú gyengeséggel és lázzal is járt, így arra kényszerültem, hogy abbahagyjam a munkát, hazamenjek, és nagyjából ágybanfekve maradjak pár napig.

Amíg az ágyban lázasan feküdtem, volt időm gondolkodni. És arra is volt időm, hogy megkérjem Atyánkat, hogy mondja el nekem, vagy mutassa meg valamiképpen, hogy miért kaptam most ezt a betegséget és gyengeséget. Miután e kérdést intéztem Atyánkhoz, ébren feküdtem az ágyban, amikor egy látomást láthattam. A látomásban pedig egy babakocsiban fekvő, kapucnis baba bundazsákot láttam, amely üresen feküdt ott, hiányzott belőle a kisbaba.

Ennyi volt a látomás, és nagyon meglepődtem. Aztán megadta jó Atyánk a megértést is a látomáshoz. Mégpedig azt, hogy azért kaptam most ezt a betegséget és gyengeséget, mert pihenésre és nyugalomra van szükségem. Mert túlságosan beleéltem magam a sok munkába, és ez a robotolás meg az élet gondjai teljesen ellélektelenítenek engem. A bundazsák a testemet jelképezte. A kisbaba pedig, aki a bundazsákban kellett volna, hogy legyen, az újszülöttet, az újjászületett lelkemet jelképezte volna, de sajnos hiányzott a helyéről. Így adta értésemre Atyánk, hogy a lelkemet akarta ily módon megóvni, hogy ne tűnjön el a testemből a lélek teljesen a sok munkától, gürcöléstől, és, hogy a mennyeiekkel is legyen időm foglalkozni, ne csak a földiekkel töltsem az életem idejét. 

Ekkor megnyugodtam, és lelkemben hálával feküdtem tovább, megköszönve Atyánknak a választ, még a betegséget és a kényszerpihenőt is hálával és türelemmel folytatva. Hála és dicsőség Atyánknak, hogy gondoskodik rólunk, és, ha szükséges, leállít bennünket, és még ezzel is vigyáz ránk, tanít, vezet, és formál bennünket, hogy el ne vesszen a lelkünk!

Álmomban azt láthattam, hogy egy autópályán autóval utazva tartok hazafelé. Nem tudom, hogy milyen településen voltam, ahonnan hazaindultam, de azt tudtam, hogy mielőtt hazamennék, be kell ugornom a gyerekekért a suliba, hogy őket is hazavigyem. Ám sajnos nem haladhattam előre, mert akadály volt az úton, ezért leállt a forgalom: valami javítások miatt feltörték az utat. Ha jól emlékszem, talán villanyvezetékeket helyeztek le a talajba, amelyek az autópálya alatt haladtak el, és ezért törték fel az aszfaltot. Ezért ott álltunk az autókkal sorban, sokan, mint általában nagy dugók vagy balesetek következtében.

Közölték velünk, hogy addig sajnos nem indulhatunk el, amíg nem végeznek az útburkolat helyreállításával. Sajnos, nem tudják megmondani, hogy ez meddig fog tartani. Én pedig mondtam, hogy ez "nagyszerű, még csak ez hiányzott", néztem az órát, és idegeskedtem, hogy nem fogok délután 5 óráig odaérni az iskola elé. Márpedig az iskola 5 órakor bezár, addig el kell vinni a napköziből a gyerekeket.

Ennyire emlékszem ebből az álomból, és a megértés pedig az, hogy ez egy figyelmeztető álom számomra, és azok számára is, akik ezt olvassák. Az álom jelentése az, hogy, ha a széles úton járunk, világi életet élünk, vagy az emberi tömegekhez alkalmazkodunk, embereket követünk Isten szava helyett, akkor ezen a széles úton minden, ami van, és, ami történik, feltart bennünket, elveszi az időnket vagy eltereli a figyelmünket, és mindenféle módon megakadályoz bennünket abban, hogy a gyermekeinkhez eljussunk. Az, hogy villanyvezetékek elhelyezése miatt voltunk feltartva az úton, azt is jelképezheti, hogy sokszor a világosság angyalának öltözik a megtévesztés, a Sátán, avagy az Antikrisztus, és úgy téveszt meg bennünket, hogy azt higgyük, hogy jó helyen vagyunk és jó úton járunk, pedig valójában megtévesztés áldozatai lettünk, és tévúton járunk.

"Mert az ilyenek [Fil. 3,2.] hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.

Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát [Csel. 16,16-18.] világosság angyalává." (2. Kor. 11:13-14)

A gyermekünk itt tulajdonképpen a lelkünket jelképezi, tehát, a világ, a tömegek útján járás mindenképpen akadályoz bennünket abban, hogy lélekben gyermekké váljunk, megtisztuljunk, és, hogy így, megtisztulva érhessünk haza, amikor az idő elérkezett számunkra, az Atyához. Mert az Atya országát csak az láthatja meg, aki lelkileg újjászületik, és megtisztul Krisztus által, azaz gyermekké válik.

"Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan [Tit. 3,5. Mát. 18,3.] nem születik, nem láthatja az Isten országát.

Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?

Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.

Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.

A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod [Préd. 11,5.] honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született." (János 3:3-8)

"És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,

És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen [rész 19,14. Márk. 10,15. Luk. 18,17.] nem mentek be a mennyeknek országába.

A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában." (Máté 18:2-4)

Tegnapelőtt éjszaka azt az álmot kaptam Atyánk kegyelméből, hogy feltámadt egy számomra nagyon kedves cicám, aki már évek óta halott. Ezt a macskát én nagyon szerettem, szinte olyan volt, mintha a gyermekem lett volna, mivel akkor született, amikor nekem még nem volt gyermekem. Ez a cica, bár valójában faji szempontból keverék volt, mivel az apja orosz kék macska volt, ő maga is úgy nézett ki, mint egy orosz kék macska. Aztán betegségben elhunyt, én pedig megsirattam, eltemettük.

Most, ebben az álomban pedig ő támadt fel valahogyan. Azt, hogy ez hogyan történt, nem láttam, egyszer csak újra ott volt a házunkban, és ott jött-ment, és, bár testileg macska volt, inkább úgy viselkedett, mint egy kisgyermek. Én pedig csodálkoztam, hogy mégis él, pedig anno meghalt, de örültem neki, mindenesetre. Főztem a konyhában, és odajött a tűzhelyhez, én pedig mutattam neki, hogy ne nyúljon a lábashoz. Odatettem közel a tappancsát, hogy érezze a meleget, és mondtam neki, hogy vigyázzon, mert forró. Erre ő elismételte azt a szót, hogy forró, és mutatta nekem, ahogyan húzza el a tappancsát. A hangja pedig olyan volt, mint egy éppen beszélni tanuló kisgyermek hangja. Aztán odatettem a hideg vizes csap alá is a tappancsát, csak hogy érezze és tanulja meg ennek az ellentétét is, és mondtam neki, hogy hideg. Erre ő is, ugyanolyan kisgyermek hangon, mint az imént, elismételte, hogy "hideg!", és onnan is elhúzta a tappancsát. Nagyon aranyos cica volt, tényleg olyan volt az álomban, mint egy cicatestben lévő kisgyermek, nem csak a hangja volt olyan.

Aztán valahogy odakeveredett apám is hozzánk, a házba. Látta, hogy él a macska, és beszélgetek vele, és mintha ő is örült volna neki. De nem szólt semmit, hanem elkezdett tenni-venni, munkálkodni, ki-be járkált a házból az udvarra, és vissza. Rájöttem, hogy valamiféle cicaházikót vagy fekhelyet akar neki készíteni, és ahhoz gyűjti össze a szükséges alkotóelemeket.

Ennyire emlékszem az álomból, és, mint ahogyan általában lenni szokott, ezúttal sem értettem a jelentését. Azt, hogy az álomban szereplő orosz kék macska feltámadásának lesz-e valami köze ahhoz, ami az oroszokkal politikai értelemben véve történni fog, azt nem tudhatom még. Csak lelki értelemben kaptam megértést az álomhoz, és ez is csak most jött Lélek által, arra vonatkozólag, ami velünk történhet a jövőben. Jézusnak a következő szavai jutnak most eszembe:

"Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;

És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?" (János 11:25-26)

Ezért támadt fel a szeretett macskám. Mert ő engem, minket, az ő gyermekeit jelképezte az álomból, akik a macskákhoz hasonlóan öntörvényű teremtményei, ám azok, akik feltámadnak a lelki halálból, azok az Ő gyermekeivé válhatnak, és már nem úgy fognak "működni", mint az öntörvényű macskák. Ezért volt olyan ez a cica, mint egy kisgyermek.

Én Krisztus szerepében voltam jelen az álomban, mert Ő az, aki a lelki halálból feltámadt gyermekeket tanítja a Szentlélek által. Apám pedig az Atyát jelképezte az álomban, aki látván a feltámadt "gyermeket", örült neki, és megteremtette a gyermek számára a megfelelő körülményeket, a fogadtatást, mint Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázatában (Lukács 15:11-32) cselekszik az apja: hazatér a tékozló fiú, és az apja örömében nagy lakomát szervez, hogy megünnepeljék elveszett fiának hazatérését.

Mint ahogy Krisztus megígérte annak idején, úgy fog történni az újjászületett gyermekekkel:

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.

Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.

És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, [rész 12,26.17,24. 1 Thess. 4,17.] ti is ott legyetek.

És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok." (János 14:1-4)

Úgy érzem, hogy hatalmas vigasztalást kaptam a jóságos Atyától, és örömködik a szívem, pedig majdnem mindenhonnan csak a rossz hírek érkeznek ebben a felbolydult, háborgó világban, és láthatóak már a jelei is annak, hogy a földi békének, biztonságnak és a jólétnek hamarosan vége szakad... Atyánk pedig ezt az álmot adta vigasztalásul nekem, nekünk, az Ő gyermekeinek, hogy tudják, hogy nem kell félniük, mert ő gondoskodik az Ő feltámadt, újjászületett gyermekeiről ezután is. Hála és dicsőség Neki mindörökké!

A tegnap éjszaka több álmot is kaptam Atyánktól, amelyek közül csak három álomképre emlékszem, de mindhárom álomkép elég beszédes. A megértésem még nem teljes mindegyikről, de amire megkaptam a megértést, azt megírom.

Az egyik álomképben valahogy odakeveredtem az exemhez, és beszélgetés közben a borok jöttek szóba, de ő azt mondta, hogy amióta a jelenlegi kedvesével megtalálta a boldogságot, azóta neki nincs is szüksége borra. Én pedig kételkedve hallgattam, amit nem is tagadtam, és azt válaszoltam, hogy nekem ne kamuzzon, mert még képeket is láttam a "fészen" kiposztolva róla és kedveséről, amelyen az látható, hogy ketten borozgatnak.

A második álomképben valami kórháznak egy olyan termét láttam, amely teljesen úgy volt berendezve, mint a kórtermek, annyi különbség volt csupán, hogy ebben nem a szokásos, pizsamás betegek feküdtek a félhomályban, hanem egészségügyi dolgozók feküdtek ugyanolyan vaságyakon, mint a betegágyak, amilyenek lenni szoktak. Dolgozni, beteget ápolni konkrétan senkit nem láttam. Minden dolgozónak saját, külön ágya volt, és még az volt érdekesség ebben a képben, hogy mindegyikük olyan zöld színű köpenyben feküdt ott, amilyent korábban a műtősökön láttam. Ez a számukra berendezett kórterem volt az ő pihenőtermük, és valaki ott volt (talán a kórház igazgatója vagy szószólója?), aki magyarázta, hogy az egészségügyi dolgozók túl vannak terhelve, ezért szükségük van a pihenésre. Ebből a jelenetből ennyire emlékszem...

Ám ezután következett a harmadik álomkép is, amelyben valahogy odakeveredett anyám is ugyanerre a helyszínre. Ő viszont nem feküdt, hanem ott állt egy tűzhely mellett, és lángost sütött. Az első néhány darab lángos jól sikerült, csinált kolbászos lángost is, meg fokhagymást is. De egy idő után elveszítette a türelmét, mert a lángostészta állaga megváltozott, és nem tudta a tésztát tovább kezelni, mivel az már nyúlt is, szakadt is, meg potyogott is mindenfelé. Anyám pedig kiborult és panaszkodott, mutatta, hogy milyen rossz lett ez a lángostészta, kezelhetetlen, formázhatatlan, csak nyúlik meg szotyog le a földre, kidobnivaló az egész. Megnéztem, és mondtam, hogy igen, azért lett ilyen, mert túlkelt már a tészta. Ekkorra megsült néhány darab még azokból, amelyek jól sikerültek az elején. Anyám megkóstolta az egyik kolbászos lángost, de mondta, hogy nem bírja jól összerágni, a másik felét megehetem én. Ott ültünk egy kis asztalnál kóstolgatva, és ekkor odajött az egyik egészségügyi dolgozó, aki szólt, hogy megsült a következő is, és kivette, meg lehet kóstolni. Majd odahozott egy darabkát az újabb lángosból is. Ez a darabka egy fokhagymás lángosból volt levágva. Anyám pedig nézte, hogy minek hozza még ezt is ide neki, amikor most mondta el, hogy nem bírja rágni. Ennyire emlékszem ebből az álomképből.

Az első álomképre azt a megértést kaptam, hogy itt tulajdonképpen az emberek képmutatását láthattam bemutatva, tipikusan azt a "bort iszik, vizet prédikál" esetet láthattam az exem által bemutatva. Ez persze nemcsak róla szól, hanem mindannyiunkról, hiszen, sajnos, többé-kevésbé mindannyian képmutatók vagyunk. Itt szembesítés is történt, ugyanis az álomban szemébe mondhattam az exemnek, hogy ne kamuzzon, mert már lebukott a "fészen", hogy ma is szívesen borozgat. Így vagyunk ezzel mindannyian, a templomba járó keresztények is szeretik jónak, sőt, akár szentnek mutatni magukat, és ez néha annyira "jól" sikerül, hogy még ők maguk is elhiszik azt, amit kifelé mutatnak. Néha jótékonykodnak egy-egy keveset a fölöslegükből, decemberben, Mikulás és Karácsony közeledtével gyűjtéseket szerveznek és adakoznak a szegényebbeknek ajándékra, stb. Ám mindezt csak azért teszik, hogy elhitessék embertársaikkal - és saját magukkal is -, hogy ők jó emberek. Ám azon már nem gondolkodnak el, hogy vajon ezek a szegény rászorulók csak decemberben szegények és rászorulók? Az év többi hónapjában megvan mindenük, és minden rendben van? Ők pedig ezáltal a karácsonyi adakozással és templomi szertartásokon való részvétellel megszabadultak minden bűnüktől, amit elkövettek Isten ellen, embertársaik ellen és a saját lelkük ellen?  Ki van minden feladat pipálva, és nyugodtan jöhet a habzsi-dőzsi, a szórakozás meg az ünneplés?

A második álomképre a megértést még nem kaptam meg teljesen. Hogy mi jöhet hamarosan a világra? És miért lesznek úgy túlterhelve megint az egészségügyi dolgozók, mint anno, a "kovid" idején? Abban az időszakban, a nagy túlterheltségben, érdekes módon, valahogy jutott mégis idő arra, hogy tömegesen összegyűljenek, és csoportos tánckoreográfiát tanuljanak be, és arról videókat is készítsenek a nagyvilág számára... Aki már vett részt ilyenen csoportosan, azt tudhatja, hogy milyen sok időt kell erre rászánni, főleg akkor, ha nem táncosokból áll a csapat, hanem laikus, hétköznapi emberekből... Nem elég csak a tánckoreográfiát betanulni, hanem azt is, hogy ritmusra, és szinkronban mozogjon mindenki a csoportban...Tehát, ha egy kicsit is belegondolunk, teljesen egyértelmű, hogy nem egy-két ember egy-két órás elfoglaltságáról van itt szó, hanem rengeteg ember rengeteg erre ráfordított idejéről, amelynek lehet, hogy a nagyrésze a betegekről való gondoskodás róvására ment... Nem szeretnék senkit sem ok nélkül megvádolni, de azért ezek a kérdések szerintem nem csak bennem fordultak már meg... Most pedig arra lesz idő, hogy mindenki pihenjen és aludjon? Vagy pedig ezúttal pont ők lesznek azok, akik betegek? Nem tudhatom, Isten tudja csak, hogy mi következik ezután, de hogy nem sok jóra számíthatunk, az egyértelműnek tűnik az álomkép alapján...

A harmadik álomkép pedig a magyar emberek lelkének állapotát mutatja be. A lángos, mint magyar étel, amolyan hungarikum, a magyar embereket jelképezi. A lángos tésztája pedig a magyarok lelkét, lelkületét. Itt azt láthattam, hogy Isten számára kezelhetetlenné vált már ez a nép, "túlkelt már" a tészta, rossz minőségű. Lehet, hogy túl sok az élesztő, a kovász, ami megkelesztette vagy megfertőzte ezt a lángostésztát, a magyarok lelkét...

Ez a kovász származhat a médiából, a világi mentalitásból, de származhat akár a "farizeusoktól" is, mint ahogyan Jézus figyelmeztetett annak idején:

"És az ő tanítványai a tulsó partra menvén, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus pedig monda nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek [Márk. 8,15. Luk. 12,1.] a farizeusok és sadduczeusok kovászától.

Ők pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal.

Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh [rész 6,30.] kicsinyhitűek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?!

Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az [rész 14,17-21.] ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?

Sem a [rész 15,34-38.] négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg? Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!?

Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától őrizkedjenek." (Máté 16:5-12)

A magyarok lelke tehát, mivel megfertőződött mindenféle tudománnyal - világi tudománnyal is, meg a mai "farizeusok" tudományával is -, túlságosan megkelt, megkövéredett, önteltté és langyossá vált, ide is nyúlik, oda is nyúlik, ide is loccsan, oda is loccsan. Kétfelé sántikál mindenki (velem együtt, sajnos én sem vagyok ez alól kivétel), és, amire teremtve lett, arra teljesen alkalmatlanná vált. Még az a néhány darab lángos, ami jól sikerült, az is túl kemény, nehezen rágható - ez pedig azt jelenti, hogy még aki menthető, annak is túl kemény a szíve, és nehezen puhítható, nehezen formálható, még a Mindenható Isten számára is, mert még mi is - akik úgy döntöttünk, hogy az Ő gyermekei szeretnénk lenni -  túlságosan önzőek, akaratosak és önfejűek vagyunk, és mindent meg tudunk magyarázni másoknak is, meg önmagunknak is. Uram, irgalmazz, e bűnös és parázna nemzetségnek és nemzedéknek!

Erről a következő részt juttatja eszembe a Lélek a Jelenések könyvéből, amely rész természetesen nem csak a Laodiceabeli gyülekezetnek szól, hanem mindenkinek, így a magyaroknak is:

"A Laodiczeabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű [rész 19,11.] és igaz bizonyság, az Isten teremtésének [Ján. 1,1-3. Kol. 1,15.] kezdete:

Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.

Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:

Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér [rész 7,13.] ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.

A kiket én szeretek, [Zsid. 12,6. Jak. 1,12.] megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.

Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.

A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." (Jelenések 3:14-22)

Mint írhattam pár nappal ezelőtt, hogy, ha Isten is úgy akarja, később meg fogom írni a testvérem álmát is, amely azt a figyelmeztető álmot erősíti meg, amelyet én kaptam Atyánk jóvoltából, és amelynek címe: "Amikor a zöld pirosra vált". Az alkalom arra, hogy megírjam ezt is, most érkezett el.

Aki esetleg nem olvasta a fent említett figyelmeztető álmot, de szeretné elolvasni, az alábbi linken megtalálja:

https://samariai-asszony.blog.hu/2024/12/04/amikor_a_zold_pirosra_valt_figyelmezteto_almok

Visszatérve tehát a testvérem álmára: az első álomképben lovakat látott, amelyek törzse másfélszer olyan hosszú volt, mint amilyen hosszú szokott lenni a lovak törzse a valóságban. Látott egy embert is, akit az egyik ló maga alá nyomott. Ő odament, és kiráncigálta az embert a nehéz testű ló nyomása alól. Ám azt láthatta, hogy az ember bal karja lebénult, mert túl sok ideig volt nyomás alatt, és így nem kaphatott vért a ránehezedő ló súlya alatt. Az ember bal karja használhatatlanul lógott. Ennyire emlékszik ebből az álomból.

A következő álomképben már azt láthatta, hogy valami állat odament anyánk elé. Arra nem emlékszik, hogy milyen állat volt, de a lényeg az, hogy ez az állat átváltozott egy közepes termetű majommá. A majom pedig anyánk kezében ismét átváltozott, ezúttal egy nagy madárrá.

Ennyi volt a két álomkép, amit a testvérem kapott a jó Atyánktól. Ő nem értette, hogy mit jelenthet, de elmesélte nekünk. Mi sem értettük rögtön, de kis idő múlva megkaptam rá a megértést, hála érte Atyánknak.

A megértés pedig a következő: esedékes az apokalipszis következő lovainak érkezése. A fehér ló, mint tudjuk, már eljött globálisan is, pár éve a betegségekkel, a járvány idején. Ezt követik: a vörös ló (háború/háborúság) és a fekete ló (nagy nyomorúság, éhínség, nélkülözés), majd a fakó ló/sárga ló - Biblia-fordítástól függően - (a halált jelképezi). Mind az összes ló nagy nyomás alá helyezi az emberiséget, komoly megpróbáltatások elé nézhetünk hamarosan.

Isten azért engedi, hogy mindez megtörténjen, hogy a bűnös, jólétben eltorzult lelkű emberek ("a kutya is jó dolgában bolondul meg" - tartja a mondás) a megpróbáltatások révén hozzá forduljanak és Krisztus által megszabadulhassanak bűneiktől, megtisztulhassanak a lelkükre nehezedő terhektől. A következő lovak által okozott nyomás várhatóan nagyobb lesz, kb. másfélszer olyan nagy lehet (vagy másfélszer olyan hosszú ideig fog tartani), mint amekkora nyomást az előző ló jelentett az emberiség számára.

Az álomban a testvérem Isten szerepébe volt helyezve, így az ő szemszögéből láthatta a jelenetet. Isten látja az emberek nyomorúságát, és azt is, hogy a nyomás mekkora prés alá helyezi őket. Lesznek, akik belepusztulnak, de lesznek, akiket Isten megszabadít a nyomás terhe alól. Akik nem fordulnak időben Istenhez, azoknak meg kell tapasztalniuk a nyomás súlyát és a veszteséget is. De ha még éltükben hozzá fohászkodnak, megalázkodnak és meglátják bűneiket, amelyek ide juttatták őket, őszintén meg tudják bánni azokat, és Isten bocsánatáért esedezhetnek. Isten pedig megbocsát, és lenyúl értük, kiráncigálja őket a nyomás alól. Ám sokaknál, akik késlekednek a megtéréssel, mindez csak akkor történik meg, amikor már maradandó veszteségek érik őket, amikor már "lebénult a fél karjuk". A fél kar elvesztése a bűnöktől való szabadulást is jelképezi, hiszen Jézus azt mondta, hogy ha az egyik karunk bűnre visz, vágjuk le azt, mert jobb nekünk fél karral menni az életre, mint ép testtel menni a gyehenna tüzére (Márk 9:43). Tehát, a nagy nyomorúság nemcsak nyomort okoz és nyomást helyez az emberekre, hanem ugyanakkor esélyt is teremt a megtisztulásra, a bűnök rabságából való szabadulásra.

Ezt - a bűnöktől való  szabadulásnak a folyamatát - jelképezi a következő álomképben az állatok átváltozása is. A bűnöktől eltorzult, először felismerhetetlen állat lelke lassan kezd emberi alakot ölteni Isten kezei között (ebben az álomképben anyánk jelképezte az Atyát), először még csak majommá változik, de már közepes termetű, emberszabású majom, amely ugyan hasonlít az emberre, de mivel még nem tisztult meg és nem szabadult meg teljesen a bűnöktől, ezért nem tud még emberként kinézni a lelke, csak majomként. Ám, aki mindvégig kitart, az üdvözül (Máté 10:22), és a végén már annyira megszabadul a bűnök terhe alól Isten kezei között, Krisztus megváltása által, hogy a lelke olyan lesz, mint egy madár, és szabadon szállhat, mint az angyalok vagy a madarak, akár a Mennyország kapuja felé is.

Tegnapelőtt éjszaka több álmot is kaptam jó Atyánktól, de reggel, amikor felébredtem, csak egyre emlékeztem ezek közül. Nem értettem sokáig, hogy mit jelenthet ez az álom, mire akar Atyánk tanítani ezzel. Mostanra már megkaptam hozzá a megértést, hála Neki, így most meg is írom.

Szóval, az álom részben hasonlított a valósághoz, mert a valóságban néhány hete úgy döntöttem, hogy egy zöld színű, beposhadt műanyag kulacsba (amelyet hiába mostam, sikáltam bármilyen tisztítószerrel, mégis poshadt ízű volt benne a friss víz is) vizet öntök, és beleteszek egy zöld növényt. Hogy ne dobjam el, újrahasznosítom, és dekoráció lesz belőle. Így is tettem, és mostmár néhány hete ott van a szekrény tetején ez a zöld kulacs vízzel és egy nagy zöld levéllel, mint dekoráció. Az álomban pedig azt láthattam, hogy anyám meglátogatott, és a másik ugyanilyen, de piros színű kulacsomba vizet öntött, és beletett egy hasonló, piros színű növényt, és feltette azt is a szekrény tetejére. Én néztem, hogy most már a piros növény is díszeleg a szekrény tetején, de úgy gondoltam, hogy nem is rossz ötlet.

Ennyire emlékszem az álomból. A megértést pedig csak azután kaptam meg, miután meghallgattam a testvérem két álmát is - amelyeket egy nappal később kapott - és miután megkaphattam Atyánk kegyelméből a megértést az ő álmaira is. Ekkor rájöhettem, hogy az én álmom valójában összefügg a testvérem két álmával. Merthogy a testvéremnek mindkét álma nagy figyelmeztetést tartalmaz. Az én álmom pedig nem jelent mást, mint azt, hogy riadó van, figyeljünk a Lélekre. A zöld lámpa most már pirosra váltott (az újabb növény és "vázája" már piros színű, nem zöld), a riasztó hangja megszólalt, ébernek kell lennünk az elkövetkező időkben, mert veszélyes időszak következik. Akit az álomban láttam anyám képében, valójában Isten volt, ő tette a piros növényt a piros kulacsba, hogy figyelmeztessen arra, hogy riadó van, hamarosan megszólal a következő trombitaszó is, amiről a Jelenések könyvében olvashatunk. 

A testvérem álmai is ezt erősítik meg, mert az ő álmának a jelentése az apokalipszis következő lovának érkezését jelenti, amely a "kovid-időszakhoz" képest még nagyobb, vagy még hosszabb ideig tartó nehézséget hoz majd magával az emberekre. De erről majd később, egy külön bejegyzésben fogok írni, ha Isten is úgy akarja...

A tegnap éjszakai álmomból nem sokra emlékszem, csak annyira, hogy favágásról, tűzrakásról és tűzgyújtásról szólt. Ennyi maradt meg belőle reggelre.

Reggel pedig a következő gondolattal ébredtem: "a fejsze már a fák tövénél van". Tudtam, hogy ez megvan írva valahol a Bibliában, de nem tudtam, hogy igazából hol, melyik részében. És azt is tudtam, hogy az álom ezt jelenti.

A Bibliában rákeresve a következő idézetet olvashatjuk:

"A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt [Luk. 3,9.] nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik." (Máté 3:10) 

A fenti idézetet Keresztelő János mondta. És ezekkel a fákkal azokra az emberekre utalt, akik bűnben járnak és élnek, nem tisztultak meg, és életüknek lelki értelemben semmi értelme, nem Isten akaratát cselekszik, hanem a sajátjukat. A testüknek élnek, és nem teremnek jó lelki gyümölcsöt.

A hamis prófétákra is értendő a rossz gyümölcsöt termő fa, mint jelkép. Jézus a következőket mondta ezzel kapcsolatban:

"Őrizkedjetek pedig a [rész 24,4.5.24.] hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de [Csel. 20,29.] belől ragadozó farkasok.

Gyümölcseikről [Gal. 5,19-22. Jak. 3,12.] ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

Ekképen minden jó fa [rész 12,33.] jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, [rész 3,10. Ján. 15,2.6.] kivágattatik és tűzre vettetik.

Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.

Nem [Róm. 2,13. Jak. 1,22.25.2,14.] minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! [Luk. 13,25-27. 1 Kor. 13,1.2.] nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?

És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek [rész 25,41. 2 Tim. 2,19.] titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők." (Máté 7:15-23)

Nem tudom, hogy mi fog pontosan bekövetkezni, az egyre inkább kibontakozó háború miatt kaptam-e ezt az álmot. Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy Atyánk arra figyelmeztet bennünket ezáltal az álom által, hogy a fejsze immár a fák gyökerére vettetett, és minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és a tűzre vettetik. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy sok ember halálára számíthatunk a közeljövőben, és sajnos, sok elkárhozó lélekre is.

Tegnap éjszaka olyan álmot kaptam Atyánk kegyelméből, amelyben egy ismerősöm (nem emlékszem, hogy ki) örökbefogadott egy újszülött kisbabát. Készült megetetni a kisbabát, és melegített neki tejet a cumisüvegbe, majd elkészített egy zacskós krémlevest pirított zsemlekockákkal is, hogy majd azt is odaadja a babának a tej után.

Én csak néztem, hogy mit csinál, majd mondtam neki, hogy, ugye, nem gondolja komolyan, hogy azt a levest a kisbabának fogja adni? Majd felvilágosítottam arról, hogy az ilyen kicsi babáknak még csak tejet szabad adni, mert még nem készült fel erre nekik az emésztőrendszerük. 4 hónapos koráig ne adjon neki szilárd táplálékot, akkor jöhetnek a pépes ételek, amikor már legalább 4 hónapos lesz. És még ezután is sokáig nem ehet még zacskós levest, pirított zsemlekockákkal, mert még rágni sem fog tudni, amíg fogai nincsenek.

Ennyi volt az álom. A megértés pedig az, hogy Isten, amikor elhív bennünket, hogy szülessünk újjá és legyünk az ő gyermekei, akkor Ő sem a "kemény eledellel" kezdi a mi lelki táplálásunkat, hanem "tejjel", vagyis a könnyebb táplálékkal. Nem szembesít azonnal a bűneinkkel, hanem kedvesen hívogat magához, szinte udvarol nekünk. Majd a keményebb eledelt, vagyis a bűneinkkel való szembesülést is megkapjuk, amikor itt van az ideje, mert fontos, hogy megláthassuk azt is, hogy mi van még bennünk, és mitől kell még Atyánk megtisztítson minket. 

Ugyanígy, mi is, amikor elkezdünk beszélni valakivel és bizonyságot teszünk neki Istenről, illetve átadjuk neki Atyánk meghívóját, akkor fontos, hogy mi is kedvesen, először a könnyebb eledellel, pl az Örömhírrel, az Evangéliummal kezdjük az ő meghívását. Ne a kemény eledellel kezdjük rögtön "táplálni", pl. azzal, hogy elkezdünk vádaskodni, hogy ő ilyen meg olyan bűnös, mert akkor azzal csak elriasztjuk őt, és így nem fog az igazság után, és a Mennyek országába vágyakozni.

Az alábbi, meseszerű bibliai történethez kaptam Lélek által megértést a minap, a jó Atyánk kegyelméből, és ezt szeretném most megosztani veletek.

"Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedik, és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót? De igen – felelte. És amikor bement a házba, mielőtt még szólt volna, Jézus megkérdezte: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól vagy az idegenektől? Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad! Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted!." (Máté 17:24-27 RÚF)

Péter tehát, mint akkor még "zöldfülű" tanítvány, nem volt tisztában azzal, hogy Jézus, mint Isten Fia, nem köteles templomadót fizetni, ezért az adószedők provokációjára zavarba jött, és azt mondta, hogy természetesen a Mestere is kifizeti az adót.

Amint találkozott Jézussal, mielőtt még elújságolhatta volna neki a történteket, hogy az adószedők számonkérték rajta azt, hogy Jézus, az ő Mestere miért nem fizette még ki a templomadót, Jézus már a válasszal, és a kész megoldással várta őt. Ugyanakkor, kérdéseivel rávezette Pétert arra is, hogy neki, mint Isten (a legfelsőbb és egyetlen igaz Király) Fiának, nem kötelessége senki számára adót fizetni, még a Király házának (templom) fenntartására sem, mivel a királyok fiai nem kell, hogy fizessenek azért, hogy atyjuk házában lakhassanak.

Mint a történetek olvasásából tudhatjuk, Jézus nem szokott magánál pénzt tartani (ennek is külön jelentősége van, erre viszont most nem térnék ki...) Ám, hogy ne legyen felesleges botrány a dologból, elküldte Pétert a tengerhez horgászni, hogy az első hal szájából, amelyet kifog, vegye ki azt a pénzérmét a szájából, amelyet benne talál, és az pont elég lesz arra, hogy abból kifizesse a kettőjükre eső adó összegét.

Ha belegondolunk, a fenti történet elég meseszerűen hangzik, és valószínű, hogy a mai emberek jelentős része nem hiszi el, hogy ez igazán megtörtént, és, hogy az valóban így történhetett. Ezért is fontosnak tartom ezt a megértést közzétenni, hogy egy kissé tisztább legyen az, hogy lelki értelemben hogyan is kell ezt értenünk.

Bár nekem nincs kétségem afelől, hogy ez akár szó szerint is megtörténhetett pontosan így, ahogyan a Bibliában olvashatjuk, hiszen Isten Mindenható, számára ez is lehetséges - vagyis, Péter, Jézus kérését teljesítve, valóban kifogta a tengerből a legelső halat, amelynek szájában ott lapult a megfelelő pénzösszeg - mégis, úgy gondolom, hogy fontos megérteni ennek az esetnek a mélyebb jelentését is, lelki értelemben tekintve.

Mit jelenthet számunkra itt a tenger, jelképesen? Az emberi tömeget, a népek tengerét! És milyen halat foghatott ki Péter, jelképesen? Embert. Embert halászott ki a népek tengeréből! És tőle kapta Péter azt a pénzt, amelyet Isten akaratának engedelmeskedve, az az ember (akit Péter "kihalászott", vagyis megtalált) odaadott neki! Sem többet, sem kevesebbet, hanem pont annyit, amennyi szükséges volt az adó megfizetésére! Mert Isten arra indította ezt az embert, Lélek által, hogy pont ennyi pénzt adjon oda Péternek, ezért ő ennyit adott. Valószínűleg Péternek még kérnie sem kellett azt a pénzt tőle, hanem ő már tudta, hogy azt a pénzösszeget ő oda kell, hogy adja neki...

Mi igazolhatja ezt a kijelentést? Ha esetleg valaki kételkedne ebben, annak szólhat az alábbi három történet. Aki pedig nem kételkedik, az is nyugodtan olvassa el, mert érdekesek és tanulságosak.

1. Olvassuk el a Lukács Evangéliumából az alábbi kis történetet is, amely azt ismerteti meg velünk, hogy miként hívta el Jézus Simon Pétert (és még néhány társát) tanítványául, mert ez a történet erre a kérdésre is rávilágít:

"Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. 

Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. 

Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. 

Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! 

Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt." (Lukács 5:1-11, RÚF)

Azt hiszem, ez elég világos, sokat nem szükséges rajta magyaráznom, hiszen Pétert azzal a kijelentéssel hívta el Jézus, hogy emberhalásszá teszi őt. Tehát, ebből is következik, hogy embert halászni küldte el őt Jézus a "népek tengerére" akkor, amikor később ezt az adópénzt Péter megszerezhette.

2. Elmesélek egy másik történetet is, amely szintén ezt a kijelentést támasztja alá. Ez a történet velem történt meg, néhány évvel ezelőtt, amikor Isten szavai már megérintették a lelkemet, és engem is elhívott erre a keskeny útra, amelyen Krisztus vezet bennünket.

Neveket itt nem említenék, mivel nem ez a lényeg, hanem a történet maga. Valakinek hallottam a történetét, aki bajban volt, és az esete megérintette a szívemet. Én ezt a valakit amúgy nem ismertem személyesen, és sosem találkoztunk. Éreztem Lélek által, hogy annak a valakinek pénzt kell küldenem, de még a pontos összeget is megadta a Lélek, hogy mennyit kell utalnom.

Ám ekkor beleszólt az elmém, az agyam, a nagy, szürke, tekervényes kígyó. Le akart beszélni arról, hogy pénzt küldjek. Ilyen gondolatokkal, mint: "küldjenek a gazdagabbak, én nem vagyok gazdag", meg "amúgy sem ismerem" meg "már túl késő, ezzel már úgysem tudom megoldani a problémáját", stb. Így hát, Ádámhoz és Évához hasonlóan, én is elbuktam ezzel (is), mert szintén a kígyóra hallgattam, és nem küldtem el azt a pénzösszeget, nem tettem azt, amivel Atyám megbízott.

Ámde Isten másként gondolta, mint én. És ezt tudtomra is adta. Éjszaka egy olyan parázna álmot adott nekem, hogy amikor felébredtem, csak néztem ki a fejemből, nagyokat pislogva! Először, persze, nem értettem, hogy miért kaptam ezt, de aztán szép lassan rávezetett Atyánk Lelke arra, hogy azért kaptam ilyen parázna álmot, mert bár testi értelemben nem paráználkodtam, és még gondolatok szintjén sem a szó szoros értelmében véve, de lelki értelemben paráznaságot követtem el Atyánkkal szemben azzal, hogy nem Őrá hallgattam, hanem a saját agyamra. És azzal is, hogy ragaszkodtam a pénzemhez, vagyis, elsősorban nem Istent, hanem a pénzt imádtam, azaz a "Mammont"!

Ebből aztán megtanultam, hogy nem fukarkodhatok, igenis, meg kell tennem, amivel Isten megbízott. Így hát másnap el is utaltam a pontos összeget az illetőnek, és később megtudtam, hogy bizony jól jött neki az a pénz, és nem késtem el vele, mint ahogy az elmém sugallta nekem, hanem jó szolgálatot tudott tenni annak, akinek szüksége volt rá.

3. Ugyanez, fordítva is megtörtént: volt olyan helyzet, amikor én voltam az, aki olyan helyzetbe kerültem, hogy sürgősen szükségem volt bizonyos pénzösszegre. És megkaptam pontosan azt az összeget, amire szükség volt, olyan személytől, akiről nem hittem volna, hogy megadná azt valaha nekem. De Isten tudta, hogy mit intéz számomra, és azt is, hogy ki által!

A történetek tanulsága tehát az, hogy Isten előtt nincs lehetetlen, és Ő mindig úgy intézi a dolgokat, ahogy éppen szükséges. Attól vesz el, akitől akar, azt, amit akar, és annak adja oda, akinek akarja. Vagyis, az Ő gyermekeinek, ha éppen szükségük van rá, és mindig pontosan azt adja, amire szükségük van. 

Dicsőség és hála Istennek, legyen meg az Ő akarata mindörökké! Ámen.

Éjszaka egyik álmomban azt láthattam, hogy bementem egy boltba vagy optikába, ahol többféle árut is árultak, de én a szemüvegtokokat nézegettem. A kezembe akadt egy aranyszínű, cipzáras, viszonylag lapos, de mégis erősnek, stabilnak tűnő szemüvegtok, amely megtetszett nekem, és meg is szerettem volna venni magamnak, de az árát megnézve vissza is tettem a polcra, mert túl soknak tartottam érte a 10.000 forintos árat. Így hát nem vettem semmit a boltban végül, és távoztam onnan.

Egy következő alkalommal ismét visszamentem a boltba, mert kissé bántam, hogy az előző alkalommal nem vettem meg azt a tokot. Ismét nézegettem a polcon lévő szemüvegtokokat is, de már nem találtam azt a tokot, amelyet a múltkor kiszemeltem magamnak. Kérdeztem a boltost is, hogy nincs már meg az az aranyszínű szemüvegtok? Ő is nézegette a kínálatot, és talált egyet, ami tényleg hasonlított arra a tokra, aranyszínű is volt, meg ugyanannyiba is került, mint az, amelyiket én kerestem, de mégis más volt, női cipőre hasonlító alakja volt, és nem volt cipzárja sem, hanem csak simán össze kellett csukni, és túl magas is volt, nagy helyet foglalt volna egy táskában. Tehát, nem nyerte el a tetszésemet, amit el is mondtam a boltosnak. Így végül ismét üres kézzel távoztam a boltból.

Ám valahogy harmadik alkalommal is odakeveredtem ugyanabba a boltba, és gondoltam, hátha mostanra hoztak még abból a fajta szemüvegtokból, amilyent kerestem. És a boltban, a polcon keresgélve, meg is találtam az általam keresett típusú, aranyszínű szemüvegtokot, és láss csodát, most még olcsóbb volt, mint az első alkalommal, amikor megpillantottam! Mert most nem 10.000 forint volt ráírva, hanem 7.500. Ennek meg is örültem, és gondoltam, most kell megragadni az alkalmat, mert később már lehet, hogy vagy nem lesz kapható ismét, vagy megint drágább lesz az ára. Így hát gyorsan meg is vásároltam, és elégedetten távoztam a boltból.

Azt a megértést kaptam erre az álomra Lélek által, hogy az aranyszínű szemüvegtok a tisztánlátást jelképezte az álomban. Nem a testi szemeink általi látást, hanem a lelki látást, ami igazi kincs, mennyei kincs, ezért volt aranyszínű.

Isten magához hívogatja az ő gyermekeit, és felajánlja számukra azt, hogy azoknak, akik elfogadják az Ő meghívását, megadja ajándékba nekik a Lélek általi látást, nekünk viszont le kell mondanunk arról, hogy a földi kincseinket helyezzük előtérbe a mennyei kincsekkel szemben. Így, ha az első adandó alkalommal nem élünk a lehetőséggel, mert pl. nem vagyunk hajlandóak lemondani a földi kincsekről (ez esetben a 10.000 Ft pénzösszeg jelképezte a földi kincseket), akkor Isten másnak adja azt, és következő alkalommal már hiába keressük, mert nem lesz több a "boltban". Ekkor észrevehetjük, hogy elszalasztottuk a nagy lehetőséget, és megbánhatjuk, hogy a földi kincseinket túlértékeltük a mennyeiekkel szemben. Most már odaadnánk, amink van, de már nem lehetséges. Mert Atyánk nem erőszakos, szabad akaratot adott nekünk, hogy eldönthessük azt, hogy mit választunk. És akinek nem kell az, amit Ő ad számunkra, arra nem fogja erőszakkal rátukmálni. Ám, ha látja rajtunk, hogy megbántuk azt, hogy nem fogadtuk az Ő hívását, és a továbbiakban kitartóan keressük az Ő igazságát, akkor megkegyelmezhet nekünk, és megadhatja számunkra ezeket a földi szemmel láthatatlan kincseket. Ezt - az Ő kegyelmét és jóságát - jelképezte az, hogy amikor már harmadszor is kerestem azt az aranyszínű szemüvegtokot, akkor már ismét volt, és most már megkaphattam, sőt, még olcsóbban is, mint először.

"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: 

Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér [rész 7,13.] ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.

A kiket én szeretek, [Zsid. 12,6. Jak. 1,12.] megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.

Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.

A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." (Jelenések 3:17-22)