Éjszakai egyik álmomban anyámmal együtt valami hétvégi házban vendégeskedtünk, valamely - valószínűleg csak az álomban létező - ismerőseink vendégeként. 

Én talán nem is voltam még felnőtt, talán inkább tinédzserkorú lehettem. Lent tartózkodtam az alagsorban az ismerős sráccal, aki kb. velem egykorú lehetett. Beszélgettünk, és hirtelen úgy éreztem, mintha megmozdult volna alattunk a föld. Kérdeztem a srácot, hogy földrengés van talán, vagy mit éreztem hirtelen? Ő azt mondta, hogy nem tud róla, de aztán megint megmozdult a föld alattunk, és ekkor már ő is érzékelhette. Eldöntöttük, hogy nem maradhatunk idelent, mert itt egyáltalán nem biztonságos, fel kell gyorsan mennünk a földszintre. Ezt gyorsan meg is tettük, de annyira sietve, hogy a személyes tárgyaimat, köztük a telefonomat és a vizespalackomat is lent hagytam. Úgy gondoltam, hogy ott megvárnak, ha szükségem lesz még rájuk, most az a fontosabb, hogy mihamarabb biztonságosabb helyre kerüljünk. Így hát mindent lent hagyva, gyorsan felrohantunk a felszínre. Itt úgy tűnt, hogy minden rendben van, még valami más vendégeket is vártak a szüleink, a srác anyja meg az én anyám, és készülődtek a fogadásukra. Fogalmam sincs, hogy kiket vártak, de el voltak foglalva, tettek-vettek, és úgy tűnt, hogy a földrengésből semmit nem vettek észre. 

Anyám elmondta, hogy sokat dolgoztak, de végre van egy kis ideje, hogy elmenjen a mosdóba, mert már régóta visszatartja a vizeletét. Mondtam neki erre, hogy hogyan akar a mosdóba menni, amikor az lent van az alagsorban, és oda veszélyes most lemenni, mert földrengést észleltünk, ezért mi magunk is olyan gyorsan feljöttünk a felszínre, hogy még a cuccainkat is lent hagytuk, nem szedtünk össze semmit. Úgy tűnt, hogy anyámat ez nem igazán zavarta, nem látszott rajta semmiféle félelem, és készült lefelé menni, a mosdóba. Azt végül nem tudom, hogy mi történt vele, csak annyira emlékszem az álomból, hogy elindult.

Az ismerős sráccal leültünk a földszinten, egy ablaknál lévő asztalhoz, és talán kávéztunk vagy teáztunk, már nem tudom biztosan, hogy mit kortyolgattunk éppen a bögrékből, amikor ismét úgy éreztem, hogy megmozdult alattunk a föld. Kinéztem az ablakon, és elkiáltottam magam, ijedten tekintve a srácra, hogy mi ez, földindulás van? Merthogy azt láthattam az ablakon kinézve, hogy elindult a ház, amelyben tartózkodunk, és lassan úgy halad előre, mint amikor a vonat elindul a megállóból! Ő is kinézett az ablakon, és látva a történéseket, azt mondta, hogy úgy néz ki, hogy nem tudunk immár semmit tenni, talán a legjobb, ha itt, ahol vagyunk, üldögélve, megvárjuk, amíg véget ér ez az egész. Én is elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy igaza van, tényleg nem tudunk mást tenni, mint innen kivárni a végét. Fogalmam sincs, hogy hol voltak, hová kerültek ezidő alatt a szüleink, mert őket az álomban nem láthattam többé. Az ablakon kifele bámulva, azt láthattuk, hogy egyre gyorsabban halad előre a ház, pontosan olyan érzés volt, mintha vonattal utazva gyorsulnánk és haladnánk egyre messzebb a kiindulási ponttól, a ház eredeti helyétől, a hétvégi telekről. Közben láthattam, hogy odakint össze-vissza mozog, kavarog és alakul a föld felszíne. Érdekes módon, a ház, amelyben voltunk, nem tört össze, sőt semmilyen sérülést nem észleltünk rajta! Végül, egy bizonyos idő után, ami nem tudom, hogy mennyire hosszú lehetett, fogalmam sincs, hogy percekig vagy órákig tarthatott ez a földindulás, a ház épségben megállt valahol. Fogalmam sem volt, hogy hová, milyen területre érkeztünk, mert az ablakból kinézve csak a csupasz, barna földterület látszott körös-körül mindenfelé. Igazából, még abban sem voltam biztos, hogy még ugyanabban az országban vagyunk-e, ahonnan elindultunk a házzal, vagy egy teljesen más, ismeretlen országba, idegen földterületre érkeztünk...

Ennyire emlékszem ebből az álomból. A megértés, amit kaptam hozzá Lélek által, az pedig az, hogy valamiféle nagy, világot megrengető, megindító változások elé nézünk, amely változások az emberek többségére nézve nem lesznek kellemesek. Hogy ez pontosan mit takar, milyen változásokat - természeti katasztrófákat, szó szerinti földrengéseket, földindulásokat, háborút, újabb járványokat vagy éhínséget, szegénységet - ezt én nem tudhatom, erre vonatkozólag nem kaptam pontosabb megértést.

Isten gyermekeinek azonban nincs mitől tartaniuk, csak bízni kell Istenben, és a Lélek hangjára hallgatni, és amikor azt kapjuk Lélek által, hogy indulj, akkor azonnal induljunk! Ne a cuccaink, földi kincseink miatt aggódjunk, hanem igyekezzünk mihamarabb cselekedni, semmit sem habozva. Ily módon biztonságban leszünk, az Atya oltalmában. Mint ahogy az álomban, nekünk és a ház azon részének, ahol mi tartózkodtunk, semmi baja nem esett, ugyanúgy a valóságban sem fog, mert az Atya oltalmával befedez bennünket.

Az elmúlt időszakban egyre több földi elfoglaltságom akadt, így nem nagyon maradt szabadidőm, amit  bizonyságtevésre fordíthattam volna. A lakás, ahol élek, kissé lepukkant állapotban volt, és van még mindig valamelyest, tehát időről időre, igényli a törődést, gondozást, itt-ott-amott a felújítást.

Így hát az történt, hogy az elmúlt kb. egy hónapos időszakban nem nagyon fordítottam figyelmet és szakítottam időt a lelkiekre, hanem szinte teljesen csak a földiekkel foglalkoztam. Linóleumfelszedés, padló burkoltatása, falak javíttatása, és ezekben való segédkezés, anyagbeszerzés, tapétázás, ablakok és ajtók szigetelése a hideg miatt, főzés, mosás, takarítás, családdal, gyerekeimmel való törődés és időtöltés... Tehát, gyakorlatilag minden és mindenki előtérbe került, ami gyakorlati, evilági, földi teendő, és a lelkiekkel, mennyeiekkel való foglalkozás, az  Atyánkkal történő kapcsolattartás háttérbe szorult.

És amint telt az idő, azt vettem észre magamon, hogy egyre többet vásárolok, olyasmiket is, amikre valójában nem igazán van szükség, és egyre több ételt fogyasztok, jóval többet, mint amennyire a testemnek valójában szüksége lenne, és ez meg is látszik rajtam: felszedtem pluszba jó néhány kilót az utóbbi időben. Pedig finoman szólva, eddig sem voltam túl sovány...

Mindemellett, még az is kezdett gyakorivá válni, hogy éjszaka parázna álmokat kapok, és reggel, ébredés után azon töröm a fejem, hogy vajon ezt most megint miért kaptam, mit követtem el már megint? És, bár bizonytalan voltam abban, hogy miért adta Atyánk ezeket a parázna álmokat, hiszen szó szerint, testi értelemben nem paráználkodtam, mégis, valahol ott mélyen legbelül sejtettem, hogy azért kapom ezeket az álmokat, mert ezek által figyelmeztet Atyánk arra, hogy az utóbbi időben túlságosan a földieken van a tekintetem, és elfordultam Tőle, nem figyelek már eléggé Őrá. Azaz, mégis paráználkodtam, ha nem is testi értelemben, hanem lelki értelemben. Hűtlen és hálátlan voltam lelkileg az én jó Atyámhoz, és hűtlen és hálátlan "menyasszony" voltam az én "Vőlegényemhez", Jézus Krisztushoz, aki élete árán is megváltott bűneim terhétől. Így tehát már nem kaphattam fentről elég lelki örömöt, és ezért volt szükségem mindenféle testi pótcselekvésre: a túlzott vásárlásokra, a túlevésre, nassolásra, és mindenféle más tennivalóra.

És, ha bizonytalan voltam a parázna álmok értelmezésében - mert az elmém, az agyam tesz arról, hogy mindent meg tudjak magyarázni magamnak -, Atyánk gondoskodott arról, hogy többé már ne magyarázzam félre, ne hazudozzak se önmagamnak, se másnak: elém hozott ma a YouTube-on egy olyan videót, amelyben egy olyan "útitárs" beszélt, aki hozzám hasonlóan, szintén nem tett bizonyságot mostanában, mert ő is ugyanazt tette, amit én, szó szerint! Ezen a hangfelvételen a hölgy elmondja, hogy a lakásuk felújítása miatt a munkálatokkal és minden mással foglalkozott, ezért Isten testi tünetek által, térdfájdalom és a térdízületeinek vizesedése által figyelmeztette őt arra, hogy nem jó úton jár, mert a földi kincsekkel foglalkozik, és a mennyei kincsek gyűjtését elhanyagolta! Teljesen ugyanaz a történet, mint az enyém, csak ő testi tünetek által lett figyelmeztetve, míg én parázna álmok által, valamint túlfogyasztás és hízás által (bár végülis, a túlevés és a hízás is testi tünet, ha jobban belegondolunk).

Az Úr irgalmazzon nekünk, hűtlen és hálátlan gyermekeinek!

Dicsőség és hála Atyánknak, hogy még mindezek ellenére sem mondott le rólunk, az Ő jóságára teljesen érdemtelen gyermekeiről, hanem olyan kegyelmes hozzánk még ezek után is, hogy türelmesen figyelmeztet, hogy ne térjünk le túlságosan az útról, mert eltévedünk!

Mit mond, mit tanít mindezekről Jézus?

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Máté 6:19-21)

"Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:33-34)

Az említett hangfelvételt az alábbi linkre kattintva lehet meghallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=Z1tzksM2nqE

Október 10-én egy nyugdíjas tanári házaspárnál jártam, akiknek segítettem a ház körüli teendőkben. Az idős bácsi már beteges, a felesége gondoskodására szorul, amit a felesége meg is ad neki tisztességesen, önzetlenül, készségesen és szemrehányás nélkül.

Az idős néni nosztalgikus hangulatban volt, mindegyre felidézte azt az időszakot, amikor még dolgozott, és tanította a gyerekeket az iskolában. Mindenféle tárgyakról, amelyekre rápillantott az otthonában, eszébe jutott egy-egy emlék a múltbeli történésekről, az akkori tanítványairól és azok szüleiről. Beszélt róluk, mondott jót is, rosszat is, attól függően, hogy éppen kiről volt szó. Elmondta a félelmeit az elmúlással kapcsolatban, amiből azt érthettem meg, hogy ők valójában ateisták, nem hisznek Istenben. A halál utáni létezésben sem hisznek, az elmúlással kapcsolatban is csak az addig vezető úttól fél. A betegségtől, a kiszolgáltatott állapottól fél valójában, nem attól, hogy a halál után mi lesz.

Én itt-ott próbáltam arrafelé terelni a beszédet, hogy bizonyságot tehessek neki Istenről, azokról a dolgokról, amelyeket Ő tett velem, utalgattam arra is, hogy a test halála után a lélek továbbra is létezik, és nem mindegy, hogy hová kerül a lélek. Röviden sikerült megemlítenem azt is, hogy Istennek köszönhetem a szabadságomat, de ahhoz, hogy hozzá forduljak, rengeteg rossz tapasztalaton, megaláztatáson és csalódáson kellett, hogy keresztülmenjek én is.

Ám úgy tűnt nekem, hogy a nehézségei, aggodalmai és félelmei ellenére is, a nénit még nem igazán érdekli ez a téma, így nem erőltettem tovább a témát, és hagytam, hogy inkább ő beszélje ki magát. Nem éreztem még elérkezettnek az időt, hogy "nyaggassam" őt az örömhírrel, ha nem érdekli. Úgy éreztem a viselkedéséből, hogy talán még nincs eléggé "felszántva a talaj", hogy befogadja a magvakat, nincs még annyira meglágyítva a szíve, hogy elmondhassam nekik az örömhírt, hogy bizonyságot tehessek nekik Istenről, Krisztusról, és azokról a dolgokról, amelyeket Atyánk tanított nekem. Úgy láttam, hogy ő egyelőre inkább a régi élményeibe, emlékeibe kapaszkodik, azokból próbál erőt meríteni magának, ami számomra elég gyenge és reménytelen próbálkozásnak tűnik. Mindezek ellenére, mégsem tűnt úgy, hogy ő most készen áll arra, hogy befogadja Krisztust és az örömhírt az ő szívébe... Így hát végeztem a dolgomat, és csak időnként és röviden szóltam hozzá a mondanivalójához, többnyire hagytam, hogy ő beszéljen.

Útközben hazafelé elgondolkodtam a nyugdíjas tanárpár helyzetén, és azon is eltűnődtem, hogy vajon kellett volna-e egy kissé kitartóbban, rámenősebben megragadni az alkalmat és folytatnom az elkezdett témát, kellett volna-e erőteljesebben arrafelé terelnem a beszédet, hogy az Örömhírt, az Evangéliumot közölhessem vele, vagy nem? Az ateizmusuk ellenére, én látok bennük jóindulatot, menthető lelket, némi gyermetegséget, és bármennyire is furcsán hangzik, én hiszem, hogy a betegségeiket áldásként adta nekik Atyánk, mert, mint tudjuk, a test szenvedése által nagyobb eséllyel kezd el látni a lélek. Remélem, hogy Atyánk idővel - ha másként nem lehet, a betegségeik és nehézségeik következtében - fel tudja puhítani majd a szívüket, hogy befogadhassák Krisztust és az Ő Örömhírét, Evangéliumát a szívükbe, hogy megbékélve, megboldogulva távozhassanak majd a földi életükből, ha eljön annak az ideje, és a lelkük üdvösségre jusson...

Már este volt, mire hazaértem, és gondoltam, hogy vacsora közben megnézem, hogy mit kaptak időközben az "útitársak", meghallgatok tőlük egy-két bizonyságot, ha osztottak meg újabbakat. És láss csodát, amint ránéztem a Kiáltó Szó oldalára, ott várt egy friss hangfelvétel, amelyet éppen azalatt az idő alatt töltött fel a blogjára, amíg én a nyugdíjas tanár házaspárnál tartózkodtam, és amelynek címe: Nyugdíjas tanárok sorsa!

Talán mondanom sem kell, hogy nagyon meglepődtem, de még csak akkor döbbentem le igazán, amikor meghallgattam a felvételt, amelyből kiderült, hogy a felvétel készítője, Attila, milyen álmot kapott az Úrtól az éjszaka! Merthogy abban az éjszakai álomban, amelyet ő kapott, pontosan ugyanaz történt, amit én napközben megtapasztalhattam! Ráadásul, éppen ugyanazon a napon, amelyen ő azt feltöltötte és megosztotta!

A szóban forgó hangfelvételt az alábbi linkre kattintva lehet meghallgatni:

https://kialtoszo.hu/nyugdijas-tanarok-sorsa/

Így tesz bizonyságot Atyánk az Ő gyermekei mellett, és a Kiáltó Szó mellett, arról, hogy Isten Lelke által ihletve beszél, és az általa elhangzottak igazak, még akkor is, ha néha belekeveredik itt-ott az ő emberi gyarlósága. A kételkedők és az ő támadói előtt is szóljon ez bizonyságul, és mindazok számára, akik bolondnak vagy szektásnak nevezik őt, hogy megláthassák, hogy nem ő találja ki mindazt, amit a felvételein elmond és megoszt, hanem a Teremtő Atyánktól kapja.

A minap egy olyan álmot adott jó Atyánk, amelyben egy számomra ismeretlen személy, egy villanyszerelő jött hozzám, és megjavította egy lámpámat, amely korábban nem világított. Így az most már megfelelően működött, ha bekapcsoltuk. De valamiért én lekapcsoltam a lámpát, és letettem az asztal alá. A villanyszerelő és a körülöttem lévők pedig kérdezték, hogy talán nem örülök annak, hogy meg lett javítva, és működik a lámpám? Vagy miért teszem el, miért nem használom? És elő akarták venni a lámpát és bekapcsolni.

Én pedig azt a választ adtam a kérdésükre, hogy azért nem használom, mert most éppen nem kell, nincs rá szükségem. És azzal megfogtam a lámpát, és visszatettem ismét az asztal alá.

Amikor felébredtem, persze, megint nem értettem a kapott álmot, de hamarosan megkaptam Atyánk kegyelméből a megértést is hozzá. Rá kellett jönnöm, hogy az a villanyszerelő, aki megjavította a lámpámat, nem más volt, mint Jézus Krisztus. És arra hívta fel Atyánk a figyelmemet ezáltal az álom által, hogy megkaptam Krisztustól a kegyelmet, az elhívást és a világosságot, de nem vagyok elég hálás érte, nem értékelem ezt az ajándékot eléggé. Legtöbbször nem osztom meg az embertársaimmal azonnal a bizonyságaimat, azt a "friss kenyeret", a lelki táplálékot, amit kapok jó Atyánk kegyelméből, hanem addig halogatom, amíg "száraz kenyér" lesz belőle, mert túlságosan a mindennapi teendőkre figyelek, hogy azokat hajtsam végre... És majd egyszer, ha eszembe jut, akkor előveszem ezt a már "megszáradt kenyeret", és már csak azt osztom meg embertársaimmal. Így viszont nem lesz annyira élő, annyira friss, annyira hatásos, mert már "elveszíti az ízét" addig... Sajnos gyakran beleestem már ebbe a bűnbe. Sőt, mi több, gyakran az is megtörténik, hogy nemcsak addig halogatom az "eledelt" megosztani, amíg elveszíti frissességét, hanem már el is felejtem még azt is, amit kaptam, így az nem kerül megosztásra, hanem elvész...

Eszembe jutottak Jézus szavai, amint éppen erről beszél, amiről ez az álom szól:

"Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.

Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Máté 5:13-16)

Erről szólt tehát az álom, én pedig arra kérem Atyánkat, hogy bocsássa meg bűnömet, és könyörüljön rajtam, az Ő tékozló fián, a hűtlen és hálátlan gyermekén! Vegye el a gyarlóságomat, és adjon nekem hűséget, kitartást, bátorságot és elég elszántságot, hogy tudjam mindig azt cselekedni, ami az Ő akarata, és ne halogassak vagy mulasszak el abból semmit az én fejemben futó programok, teendők miatt, hanem akkor tegyek meg mindent, amikor szükséges! Ámen.

A héten kaptam egy olyan álmot, amely Keanu Reeves-ről és családjáról szólt. Én filmeket nem szoktam nézni, így nem gondoltam már régóta sem erre a színészre, sem másra. Nem foglalkoztam Keanu Reeves-el, még anno a híres Mátrix című filmet - amelyben ő játssza a főszerepet - sem bírtam végignézni, mert belealudtam. Nem tudtam az ő családi állapotáról sem, és az életéről úgy egyáltalán semmit sem. Tinédzser koromban jóképűnek találtam, ez igaz, bár akkoriban még ő is fiatal volt... Csak annyit tudtam mindössze a magánéletével kapcsolatban, amit még fiatal koromban olvastam róla, hogy volt egy szintén fiatal és jóképű, nagyon tehetséges színész barátja (az ő nevére már nem emlékszem), aki sajnos drogfüggő volt, és fiatalon meghalt. Ám az álom nem ezzel kapcsolatos, hanem egészen másról szólt.

Az álom szerint ment hozzájuk - a Keanu és családja otthonába - megismerkedni a leendő takarítónőjük, egy fiatal nő, akit frissen alkalmazott Keanu, hogy a nyaralójukhoz legyen valaki, aki rendszeresen jár takarítani. Volt egy csúnya, csontos arcú vénasszony, szinte már boszorkaszerű megjelenéssel rendelkező felesége, meg két gyermeke, akik közül az egyik már fiatal felnőtt volt, a másik pedig tinédzserkorú volt. Minden családtagja csak a pénzes zsákot látta benne, csak a pénzére hajtottak, más nem igazán érdekelte őket, és rossz volt a kapcsolatuk színész apával. Keanu mindkét gyerekével veszekedett, és a feleségével is mogorván kommunikáltak egymással. 

Az álom elején Keanu a nagyobbik lányával éppen azon veszett össze, hogy a lány miért nem ment el dolgozni sem, meg továbbtanulni sem, mert biztosan azt hiszi, hogy ő pénzelni fogja egész életében... A lány valamit feleselt, de aztán a vita után elsomfordált, majd Keanu valamit vitatkozott a feleségével is. Közben a leendő takarítónő - aki néha én voltam az álomban, néha meg nem - elcsodálkozott a családtagok viszonyán, meg azon, hogy Keanu hogyan vehetett feleségül egy ilyen ronda, csontos arcú, mogorva, öreg nőt. És akkor arra gondolt(am), hogy az is lehet, hogy fiatalon még szép volt, de mostanra megcsúnyult. Viszont az jól látszott, hogy nem szeretik egymást... Ám mindeközben az a gondolat is motoszkált bennem az álomban, hogy még akár az is lehetséges, hogy csak ez a fiatal takarítónő akarja ilyen rossznak látni a Keanu és a felesége közötti kapcsolatot, és azért látja így ezt az egészet...

Ezután Keanu elment az újdonsült takarítónővel a nyaralóba, hogy mutassa meg neki, hogy hol és mit kell takarítani. Aztán azzal lett vége az álomnak, hogy én másnap reggel mentem be a nyaralóházba, és láttam, hogy minden csupa maszat, a padlón ilyen-olyan kajafoltok, a járólapokon is fagyifoltok meg borfoltok lecsöpögtetve, és sehol nincs kitakarítva. Ekkor hirtelen arra gyanakodtam, hogy te jó ég, itt nem volt semmi takarítás, hanem ezek ketten buliztak egyet, majd biztosan lefeküdtek egymással! És amint mentem beljebb, megláthattam, hogy valóban ez történt, éppen akkor szedték magukra a ruháikat... Ennyi volt az álom.

Az álom által azt mutatta meg Atyánk, Lélek által, hogy hogyan fog hozzá, és követi el a legtöbb esetben az ember a bűnt? Úgy, hogy a szívében először megfogan a bűnös gondolat, aztán, akár tudatosan, akár tudattalanul, de mindenképpen keresi a megfelelő alkalmat arra, hogy önmaga előtt is igazolhassa önmagát, hogy lám-lám, a másik ember megérdemli azt, hogy ez meg az történjen vele, mert ilyen, olyan, meg amolyan. Mert az emberek nagyrésze önmagát jónak gondolja, és nem akarja, hogy a saját jóságáról alkotott képe összetörjön. Ezért így vagy úgy, de addig nem nyugszik, amíg nem keres és talál legalább egy okot arra, amiről úgy gondolja, hogy az  feljogosítja őt arra, hogy elkövethesse mindazt, ami már amúgy is az ő szívének a szándéka volt. Ily módon nyer önigazultságot az ember, mivel, noha ő az, aki tettével árt embertársának, viszont ily módon neki mégsem kell szembesülnie a saját bűnös mivoltával, mert a másik emberre tud hárítani, hogy amaz volt a hibás, mert nem úgy viselkedett, ahogyan kellett volna. 

Így tett az álomban a fiatal takarítónő is. Megtetszett neki a színész (vagy akár a pénze, vagyona), és ezért ő mindent úgy látott, ahogyan azt látni kívánta: a színész felesége öreg meg csúnya, sőt még mogorva is, és nem szereti úgy a férjét, ahogyan ő azt megérdemelné, és a gyerekei is ugyanígy bánnak vele. Milyen rossz lehet szegénynek! De majd ő boldoggá teszi a férfit! Megadja neki a szeretetet, a törődést, a kedvességet, és a lehetőséget, hogy ismét igazi férfinak érezhesse magát! Ily módon nemcsak, hogy feljogosítva érzi magát arra, hogy nős emberrel paráználkodjon és házasságot törjön, hanem még fel is magasztalja magát, hogy ő milyen jó, mert ő majd boldoggá teszi a férfit, és megadja, ami jár neki! Így megy bele a paráznaságba és a házasságtörésbe a legtöbb nő és a legtöbb férfi. De nemcsak a házasságtörésre és paráznaságra érvényes ez, hanem másfajta bűnökre is, ugyanígy. Erre tanított most az álom által, erre hívta fel a figyelmemet jó Atyánk. Sajnos, elmondhatom magamról, hogy én magam is ugyanígy követtem el életem során a legtöbb bűnt, én sem vagyok ez alól kivétel...

"Minden útai tiszták az embernek a maga szemei előtt; de a ki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!" (Példabeszédek 16:2)

Miután reggel felébredtem, nem is beszéltem még az álomról senkinek, és már meg is történt még aznap délelőtt egy érdekesség, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni: elém jött a Facebook-on egy bejegyzés, egy cikk, képpel, arról, hogy Keanu Reeves az öreg, szürke hajú feleségével úgy néznek ki, mint a hajléktalanok! Elképedve néztem a cikket is, meg a képet is! Micsoda egybeesés! Sajnos nem mentettem el a cikket, így azt később már nem találtam meg, de lehet találni róluk éppen elég képet az interneten, ha rákeresünk. Így egyet én is tudtam mellékelni ide. Annak már nem néztem utána, hogy családja van-e a színésznek, mert nem találom fontosnak, lehetett csak egy amolyan "körítés" is a történethez, teljesen lényegtelen az álom jelentésének szempontjából. És, bár a valóságban, kor szerint maga a hölgy a fiatalabb, mégis, a szürke haja és a ráncai miatt valóban ő látszik idősebbnek, a párjához képest...

És mindezt úgy kaptam meg álomban, hogy nekem fogalmam sem volt arról, hogy a színésznek van-e felesége, azt meg főleg nem tudtam, hogy a hölgy egy idősebb megjelenésű nő!

Körülbelül augusztus 11-én éjszaka kaphattam egy olyan álmot, jó Atyánk kegyelméből, amelyben valami felsőoktatási képzésekről szóló kiadvány lapjait lapozgattam, nézegettem, azt böngészve, hogy talán még valamit ezek közül a képzések közül el lehetne végezni. Egy táblázatot láttam, amelyben különböző kurzusok szerepeltek, olyasmit, mint amilyen a felsőoktatási felvételi tájékoztatókban szokott lenni.

Én valami olyasmit keresgéltem az álomban, amit nem telik túl sok időbe elvégezni, és ami nem túl megerőltető. Nem tudom, hogy még milyen képzések szerepeltek a táblázatban, talán 3-4 féle volt rajta. Fel voltak sorolva a táblázatban, hogy mennyi tárgyat kell felvenni és mennyi kredit pontot ér egy-egy tárgy, és mennyit kell ezekből teljesíteni egy adott képzéshez, az egyetemi vagy főiskolai képzések kreditpontos rendszeréhez hasonlóan. Megnéztem, hogy a zenei képzés ebből a szempontból milyen, gondolva, hogy az talán nem igényel annyi időt és energiát. És az volt az érdekes, hogy a zenei képzés tárgyai úgy voltak feltüntetve a táblázatban, hogy nem egy-egy tárgy neve szerepelt ennek celláiban, hanem az volt bele írva, hogy "liturgia". És minden egyes liturgia alatt szerepelt, hogy az adott liturgia elvégzése hány kreditpontot ér, de ezt sem kreditpontnak nevezték a táblázatban, hanem kegyelemnek (!).

Tehát, a táblázatban az volt feltüntetve, hogy egy -egy liturgia teljesítése hány kegyelmet ér! És a táblázat végén szerepelt összesítve is az adat, hogy ezen liturgiák teljesítése összesen 188 kegyelem (kreditpont). Erre felfigyeltem még álmomban is, hogy milyen fura, biztosan valami katolikus zenei képzés lehet, mert miért neveznék különben liturgiáknak az egyes tárgyakat, és milyen fura az is, hogy kegyelemben számolnak kreditpont helyett. Ugyanakkor az a megérzés jött nekem álmomban, hogy akkor ez valószínűleg nem nekem való, mert én nem vagyok, nem voltam, és nem is szeretnék ezután sem katolikus lenni, meg úgy egyáltalán, nem vagyok egy templomban sűrűn megforduló ember, legyen szó bármilyen vallásról is...

Miután felébredtem, gondolkodtam a liturgia jelentésén (azt sem tudtam, hogy valójában mit is jelent ez a szó) és azon, hogy 188 kegyelem szerepelt az álomban... Mit jelenthetnek ezek? Azután néztem meg a Wikipédián, hogy a katolikusoknál talán kb. a szertartás rendjét jelenti, vagy valami ilyesmit. De nem igazán kaptam megértést az álomra. Lehet, hogy 188 nap kegyelem van még hátra? Ilyen és hasonló gondolatok is feljöttek bennem, de végülis nem tudom, hogy konkrétan miről is van szó... Az viszont feltűnt, hogy kb. aznap megjelent egy útitársnak egy olyan felvétele az interneten, amely arról szólt, hogy mi történt az 1883-as évben... 

Mivel az 1883-as szám szintén 188-al kezdődik, mint az álomban a 188 kegyelem, ezért különösen felfigyeltem erre a hangfelvételre, amelyben elhangzik, hogy az "1883" című filmben miről van szó: az amerikai polgárháború utáni történésekről egy család életében. Többek között arról is szó esik, hogy ebben az évben egy hatalmas, nagyon híres hotelben nagy tűz keletkezett és leégett, a benne tartózkodók közül pedig sokan bent égtek a hotelben.

Az erről szóló hangfelvételt az alábbi linkre kattintva lehet meghallgatni:

https://kialtoszo.hu/?s=1883

Elméláztam azon, hogy, mivel kb. ugyanarra a napra virradó éjszakán kaptam az álmot, amely napon ez a hangfelvétel is készült, lehet, hogy Atyánk arra akar figyelmeztetni, hogy hatalmas tüzek lesznek a közeljövőben, illetve akár olyan nagyobb polgárháborúk is kitörhetnek, amelyeknek a mi életünkre nézve is jelentős hatásaik lehetnek.

Minderre azonban nem kaptam biztos megértést, hogy egészen pontosan mik is fognak történni, ezért ezekre vonatkozóan nem is tehetek egyértelmű kijelentéseket. Csak egy valami, amit biztosan állíthatok, az pedig az, hogy a megpróbáltatásoknak a "kovid" után koránt sincs még vége. De bármi is jöjjön, bármi is történjék, minden Isten engedelmével történik, Ő tud róla, és mindennek úgy kell megtörténnie, amint az megtörténik... A megpróbáltatásokra pedig igenis szükség van ahhoz, hogy a hitben megerősödhessünk (ez így van még akkor is, ha nekünk, testi embereknek semmi kedvünk nincs semmiféle megpróbáltatáshoz). És, ha arra gondolunk, hogy Isten kezében van a jövőnk, akkor, ha ezt igaz hittel, Istenben bízva gondoljuk, és az Ő szavát cselekedjük, akkor ez a tudat megnyugtat bennünket minden körülmény között.

Ezeket a gondolatokat pedig az juttatta eszembe, hogy, amint keresgéltem az álom jelentésére vonatkozó információk után, beírtam a Google keresőbe azt, hogy "188 kegyelem", és több, jelentéktelennek tűnő találat mellett, egy olyan blogbejegyzést is kidobott a kereső, amire azt mondtam, hogy ez az, ami kell nekem, és még a linkben is szerepel a "188 kegyelem"! A cikk még a "kovid" idején íródott, és a címe az, hogy "A minden kegyelem Istene", és egy Péter apostoltól származó idézettel kezdődik, amely a következőképpen hangzik: "A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az Ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. 1 Péter 5:10."

A szóban forgó cikket az alábbi linkre kattintva lehet megtalálni, érdemes elolvasni:

https://gyereahogyvagy.hu/cikkek/188-a-minden-kegyelem-istene

Egy 11 éves fiú felvette a meleg téli ruháját, és azt mondta az apjának:

„Apa, készen állok!”

Apja, aki a helyi templom prédikátora volt, megkérdezte tőle: „Mire állsz készen?"

„Apa, ideje kimenni és kiosztani a szórólapjainkat."

„Fiam, kint nagyon hideg van és esik az eső.”

A gyermek meglepődve eltűnődött apja válaszán, mondván: „De apa, az embereknek tudniuk kell, ki az Isten, még az esős napokon is.”

„Fiam, én nem megyek ki ilyen időben.”

A gyermek reménnyel telve kérte apját: „Mehetnék egyedül? Apu, kérlek!”

Az apja azt hitte, úgysem jut messzire, ezért ráhagyta:

„Rendben fiam, elmehetsz. Itt vannak a szórólapok, de csak óvatosan!”

„Köszönöm, apu!”

A gyermek a kisváros utcáin járkált.

Szinte mindenkinek osztogatott szórólapokat, akivel találkozott. Két órányi esőben és hidegben sétálás után, a fiú rájött, hogy már csak egy füzetke maradt.

Megállt egy utcasarkon, hogy megvárja a következő járókelőt, de az utcák már üresek voltak. Ekkor elhatározta, hogy ezt az utolsó szórólapot elajándékozza, az előtte lévő első ház bejárati ajtajához menve. Többször is becsengetett, de senki nem nyitott ajtót.

Amikor a fiú végre úgy döntött, hogy elmegy, hirtelen mégis meggondolta magát és visszament. Ezúttal nem csak becsengetett, hanem térden állva kopogott az ajtón, amely végre kinyílt.

Megjelent egy felnőtt nő. Lágy hangon és szomorú tekintettel kérdezte:

„Mit tehetek érted, drága gyermekem?”

A gyermek ragyogó szemekkel és kedves mosollyal válaszolta:

„Asszonyom, sajnálom, hogy zavarom, csak azt akartam mondani, hogy Isten szeret, és szeretném odaadni az utolsó szórólapomat is, amely arról szól, hogy Isten mennyire szeret téged."

A fiú odaadta neki a szórólapot, és elment.

„Köszönöm fiam, Isten áldjon!”

Ezután, a vasárnapi istentisztelet előtt megkérdezte a pap:

„Van-e valaki a templomban, akinek van vallomása, és szeretné megosztani mindenkivel, aki érintett?"

A hölgy a hátsó sorból jelentkezett. Hangja lágyan szólt, szemei különös fényben ragyogtak:

„Itt senki sem ismer engem. Még sosem jártam itt. A múlt hétig nem érdekelt Isten és nem éltem keresztényként, pedig keresztény családba születtem. Nemrég elhunyt a férjem, egyedül és reménytelenül hagyott engem. A múlt héten, egy hideg, esős napon, a szívem összetört, és teljesen reménytelenül kétségbeestem! Ezen a napon úgy éreztem, hogy életutam végére értem. Fogtam egy széket és egy kötelet, majd rögzítettem a házban a mennyezethez. Miután felálltam a székre, csomót kötöttem, és a kötelet a nyakam köré tettem.

Éppen ki akartam rúgni a széket magam alól, amikor meghallottam a csengőt, majd egy nagy dörömbölést hallottam az ajtómon. Gondoltam, várok egy percet, majd elmegy a látogató…

Vártam, vártam, de a dörömbölés egyre erősebb lett. A füleimben olyan hangosan szólt, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Azon gondolkodtam, hogy ki lehet ez? Soha senki nem jön az ajtóm közelébe, és senki sem látogat meg!

Levettem a nyakamról a kötelet, és kirohantam az ajtóhoz. Amikor kinyitottam, nem hittem a szememnek!

Egy angyalarcú kisgyerek állt az ajtóm előtt. A nézése, ó, azt nem is tudom leírni! És a szavak, amelyek kijöttek az ő ajkain, olyanok voltak, mint egy angyal szavai! Ismét reményt adtak hideg és csalódott szívemnek.

Egy édes gyermek, édes hangon azt mondta nekem: „Asszonyom, csak azért jöttem, hogy elmondjam, Isten szeret téged.”

Amikor a „kis angyal" elment, becsuktam az ajtót, és figyelmesen elolvastam az írott üzenet minden szavát. Megmagyarázhatatlan örömmel töltötte el a szívemet!

Már nem kellett a kötél meg a szék, mint láthatják... Most már boldog gyermeke vagyok a Királyok Királyának, az Úr Jézusnak! Köszönöm az Úrnak, hogy elküldte hozzám Isten „kis angyalát", aki éppen időben érkezett. Igazából nem csak azért, hogy megmentse az életemet, hanem azért is, hogy megmentsen az örök szenvedéstől, amelyen a pokolban kellett volna keresztülmennem.”

A templomban mindenki sírt. A zokogó prédikátor leszállt a dobogóról, odament az első padhoz, és karjaiba ölelte drága fiát.

Ne tartsd meg önző módon ezt az történetet, hanem add tovább! Mert Isten Evangéliuma olyan Örömhír, amely nagy változást hozhat valaki életében, ezért ne félj terjeszteni!

Isten áldjon benneteket!

A fenti történet szerzője ismeretlen, a Facebook-on „jött velem szembe”, egy posztban, olyan helyről, ahonnan nem is számítottam rá, és egyszerűen nem bírtam elsiklani felette. Német nyelvről volt lefordítva, a Facebook automatikus fordítója által. Picit „lektoráltam” itt-ott, ahol nagyon magyartalan volt a megfogalmazás, de a tartalmán gyakorlatilag nem változtattam.

Bár nem tudom, hogy a fent leírt történet a valóságban megtörtént-e ebben a formában (akár meg is történhetett), és nem akarok arra buzdítani senkit, hogy szórólapokat osztogasson az utcán, ahogy arra sem, hogy házaljon vele, azonban mindenképpen érdemesnek tartottam foglalkozni e történettel, és kielemezni azt, mert nagyon tanulságos történet. Olyan, mint egy példabeszéd. Mint tudjuk, Jézus Krisztus a legtöbb esetben példabeszédeken keresztül tanított. És, mint azt is tudjuk, Jézus Krisztus nem csak valaha tanított a példabeszédeken keresztül, hanem teszi ezt mind a mai napig is az övéivel. Tehát, könnyen megtörténhetett, hogy Krisztus ihlette a történet szerzőjét annak megírására, Lélek által. Mint ahogy az is könnyen megtörténhet, hogy most éppen én is Lélek által kapom az indíttatást a történet tanulságainak kielemzésére...

Nézzük, mire tanít bennünket a fenti „példabeszéd”?

Az egyik, nagyon fontos tanulság az, ami le is van írva a történet végén: az, hogy mennyire fontos, élet-halál kérdése, az Evangélium terjesztése. Sosem tudhatjuk, hogy mikor és kinek van rá éppen szüksége… Bár sokan vannak, akik életük folyamán szinte mindvégig elutasítják Istent és az Ő Evangéliumát, mégis, a megfelelő időben és élethelyzetben érkező Örömhír fordulópontot jelenthet az illető életében, és akár az öngyilkosságtól is megmenthet valakit!

A történet másik nagyon fontos tanulsága az, hogy, még ha mi magunk nem is tudjuk, hogy mikor és kinek van szüksége az Evangéliumra, Isten Örömhírére, Atyánk akkor is tudja ezt, és, ha engedjük magunkat Lélek által vezetni, Isten a kellő pillanatban használni tud bennünket a jóra, akár ehhez hasonló esetekben, akár teljesen más élethelyzetekben. Mint ahogyan e történetben a gyermeket tudta mozgósítani és használni Atyánk, ha az Ő gyermekei akarunk lenni, akkor ugyanúgy kell, hogy engedjük mi is magunkat az Ő Lelke által vezetni és használni akkor, amikor a Lélek indít. És ne keressünk ilyenkor kifogásokat, hogy esik az eső, fúj a szél, és hideg van, vagy éppen fáj a kislábujjam… Hanem induljunk azonnal, és arra, amerre a Lélek indít minket.

A történet harmadik tanítása pedig szembesítő jellegű: szembesít Ő bennünket, felnőtteket a saját gyarlóságunkkal. Segít abban, hogy megláthassuk azt, hogy mi, modernkori, elkényelmesedett, testi emberek, az „okos és intelligens” felnőttek, mennyire hasznavehetetlenek vagyunk Isten számára. Ha Isten Lélek által indítana egy feladat vagy „küldetés” elvégzésére, rögtön beleszól az agyunk, a tekervényes, szürke kígyó, azonnal elkezd lebeszélni róla, elkezdi felülírni ezt az indíttatást, és, ha ráhallgatunk (mint Ádám és Éva), akkor sikeresen megakadályoz minket abban, hogy a tettek mezejére lépjünk, és teljesítsük azt, amivel Atyánk megbízott bennünket. Elhiteti velünk azt, hogy most nem alkalmas, vagy azt, hogy úgysem érne semmit, ha próbálkoznánk is… Vagy pedig arra gondolunk, hogy ez ciki, mit szólnának hozzá az emberek, lehet, hogy szektásnak néznének minket, stb. Ezért Isten csak a gyermekeket, vagy a gyermeki lelkületű, alázatos és engedelmes felnőtteket tudja használni, mozgósítani egy-egy adott helyzetben, pontosan úgy, mint ahogyan láthatjuk ebben a történetben is. Hiába volt az apuka a keresztény prédikátor, mégsem ő volt az, akit az Atya az Ő gyermekeként tudott volna a Szentlélek által terelgetni, a jóra indítani és vezetni, mozgósítani a tettek mezején, hogy a bajbajutott, összetört szívű és elkeseredett özvegyasszonyon segítsen, és megakadályozzon egy életbevágó fontosságú, végzetes hibát. Hanem az apuka fiát, az engedelmes, szelíd és alázatos gyermeket tudta az Atya vezetni és a jóra használni.

Erre hív bennünket is az Atya, Jézus Krisztus által, amikor Jézus arról beszél Nikodémusnak, hogy a felnőtteknek szükséges újjászületni ahhoz, hogy megláthassák a mennyek országát, mert csak a gyermekek mehetnek be oda, azok, akik lélek által újjászülettek, azaz az Atya által formálhatóvá, szelíddé és alázatossá, gyermeki lelkületűvé változtak.

„Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?

Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.

Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?

Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket? Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok. Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?” (János 3:3-12)

„Ekkor kis gyermekeket hozának hozzá, hogy kezeit vesse azokra, és imádkozzék; a tanítványok pedig dorgálják vala azokat.

Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.” (Máté 19:13-14)

Bizonyára mindenki hallotta már azt a szólás-mondást, miszerint "a tudás hatalom", és az emberek nagyrésze egyet is ért ezzel az állítással. Főképpen a szülők hangoztatják nagy szeretettel ezt a "bölcsességet" gyermekeik számára, amikor arra akarják rávenni őket, hogy tanuljanak jobban és többet, mert akkor a későbbiekben jobb munkahelyük lehet, több pénzt kereshetnek, stb.

A címben szereplő kérdést hozta fel bennem Atyánk a minap, Lélek által, és erre válaszként egy szójátékot adott, szintén Lélek által: Mit jelent a tudás hatalma? Hát pontosan azt, amit kimondunk, benne van a válasz is a kérdésben! Adta a Lélek, hogy mondjam ki lassabban, tagoltabban, és rá kellett jönnöm ebből a válaszra: arra, hogy a tudás = hat alma! Na, de mégis, miféle almákról beszélhetek itt? Nem másról, mint a Tudás Fájáról származó almáról, a tiltott gyümölcsről! Arról, amelyet az emberi elbukáskor Ádám és Éva, az Atya tiltása ellenére, leszakított, evett belőle, ezért elzáratott előlük az Élet Fája, és kiűzettek a Paradicsomból, valamint halandóvá váltak.

Rendben, de miért hat alma, miért nem csak egy? Hogyan lett abból az egy darab leszakított almából mégis hat darab? Erre a következő felismerés  jött: úgy, hogy amint a tudományokban, az emberi tudásban kezdtünk el bízni, azt kezdtük isteníteni, és nem a Teremtő Atyánkat, az Élő Istent magát, azóta csak szaporodtak ezek az almák, és most már 6 almáról beszélhetünk, nem csak egyről!

Rögtön adta is magát a következő kérdés: de akkor miért éppen hatról van szó, miért nem még többről: kilencről, tízről, vagy akár százról? Azt a megértést kaptam erre, hogy azért van 6 alma, mert a hatos az ember száma. Mert Isten a hatodik napon teremtette az embert, ezért lett a hatos az ember száma. Ha pedig mi az emberi tudásban, az emberi tudományok erejében hiszünk és bízunk, akkor az egyértelműen hat alma! Az emberi tudás ereje, az emberi tudomány hatalma!

Akik pedig az emberi agy szüleményében, teremtésében, az emberi tudomány erejében bíznak, azok általában eltávolodnak szívükben az Úrtól. Már nem az Atya szeretetében, kegyelmében, oltalmában bíznak, hanem a saját agyuk tudásában, vagy az emberi tudományok erejében, fejlettségében, hatalmában.

Mit ír a Biblia, hol feszítettük meg mi, emberek a Krisztust? A Golgotán, a koponyák helyén (a Golgota annyit tesz magyarul, mint: Koponya helye)! Így zárjuk el mi, testi emberek magunkat: a koponyánkban elhelyezkedő agyunk okossága (okoskodása), ereje, hatalma által - a Krisztus elől, az igazságtól, az Ő megváltásától...

"És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, a melyet héberül Golgothának hívnak: A hol megfeszíték őt, és ő vele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust." (János 19:17-18)

Na, de mit mond Isten azokról, akik nem Őbenne, hanem emberekben - emberi erőben, emberi jóságban, az emberi tudás és tudomány erejében bíznak?

"Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön.

Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr; Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik." (Jeremiás 17:5-8)

A  témához kapcsolódik az alábbi hangfelvétel is:

https://kialtoszo.hu/a-szentszellem-rabsagaban/

Egy családtagom kapta a következő álmot jó Atyánk kegyelméből, ő pedig megírta nekem:

"Éjszakai furcsa álmomban volt egy nagy víz, tó vagy más víz, nem tudom, de rengeteg ember fürdött benne. Nekem volt egy szörfdeszkám amin egy (istenhívő) amerikai srác ismerősöm hason fekve evezett a kezeivel. Nagyon gyorsan haladt, cikázott a sok fürdőző ember között, jól kikerülte őket, annak ellenére is, hogy hihetetlen sebességgel haladt, nem ment neki senkinek. De az emberek dühösek lettek rá, hogy veszélyes, amit művel rájuk nézve, és elkezdtek háborogni.

Aztán jött valami nagy veszélyes hal, cápa vagy nem tudom mi, és menekültek az emberek. Én nem voltam a vízben, és ha jól emlékszem, még próbáltam is mutatni az utat az embereknek, hogy erre meneküljenek, amerre én voltam. Ebben a részben már nem emlékszem hogy az amerikai srác benne lett volna. Ennyire emlékszem az álomból."

Én pedig a következő megértést kaptam ehhez az álomhoz, jó Atyánk kegyelméből, amelyet én is megírtam e családtagnak válaszként:

"Nekem az a megértés jött erről az álomról, hogy te is meg az amerikai srác is Isten embereit jelképezitek az álomban (mivel mindketten hisztek Istenben, és ezt fel is vállaljátok). A víz, amelyben te nem voltál benne, az a népek tengere, a tömegszellem és a testi emberek véleménye. Te azért nem voltál benne, mert viszonylag magányosan élsz, keveset tartózkodsz emberi társaságban. Az amerikai hívő srác, azaz Isten emberei közül sokan - bár ott vannak a vízen, benne vannak a tömegben, - a te szörfdeszkáddal (vagyis Isten segedelmével és Krisztus szavaival) felvértezve nem süllyednek el a népek tengerében, nem engedik, hogy a tömeg, az emberek véleménye és elvárásai elsodorják őket vagy visszahúzza őket a mélybe, hanem ügyesen manővereznek fölötte, mint amikor Jézus a tenger vizén járt Péterrel, és Péter sem süllyedt el a vízben mindaddig, amíg Jézusra figyelt.

A valóságban is dühösek az evilági, testi élvezeteknek élő emberek, akik a népek tengerében fürdőznek, mert nem tetszik nekik, és háborognak, ha Isten emberei "különcködnek" és másképp gondolkodnak, mint ők, netán még megtérésre is el akarják őket vagy hozzátartozóikat hívni, mert ez veszély jelent az ő testi életükre, testi jólétükre és élvezeteikre nézve. 

A hirtelen megjelenő veszélyes hal, ami elől mindenki menekülni próbál, megintcsak azt jelenti, amit már többen is megkaptunk, több álomban is: hogy hirtelen jön a veszedelem a népek tengerére. Isten emberei (te) az Atya oltalmában vannak, és mutatják az utat a veszélyben lévők számára is, hogy Krisztusnál van a szabadulás útja, de az a kérdés, hogy hányan hallgatnak rájuk..."

"Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.

De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe." (1. Thessalonika 5:3-8)

Nemrég egy olyan, kissé viccesen hangzó álmot kaptam, Isten kegyelméből, amelyben egy amerikai ismerősöm jött hozzám angolórát venni. Ezzel az ismerőssel nagyon régen találkoztam, és nem is gondoltam rá azóta sem, tehát, mindenképpen kizárt, hogy az elmém játéka lett volna ez az álom. Mivel ő eredetileg is amerikai származású és születésű, és ott is nőtt fel, az angol az anyanyelve, tehát, már eleve érezhető, hogy milyen abszurd lehetett akár csak álomban is ez a helyzet, hiszen egyértelmű, hogy ő tud jobban angolul, nem én. Mégis, az álomban ő jött hozzám angolórát venni...

Tehát, amikor nálam volt angolórán, természetesen, angolul beszélgettünk, és, miközben egy kérdést tettem fel neki, valami nyelvtani hibát ejtettem. Ő pedig, természetesen, kiszúrta a hibát a kérdésemben, hogy az a szóhasználat nem helyes ott, és méltatlankodott, hogy ez így nem fog menni. Erre azt válaszoltam, hogy persze, hogy nem, mert inkább én kellene, hogy angolórát vegyek tőle, nem ő tőlem... Azt javasoltam, hogy ő inkább magyar órát kellene, hogy vegyen tőlem. És akkor meg is egyeztünk ebben, hogy a továbbiakban hetente egy alkalommal fog jönni hozzám magyar nyelvet tanulni, és ezután már magyarul beszélve folytattuk tovább az órát. Amikor lejárt az óra, és távozott, elfelejtett fizetni az óráért. Én pedig szégyelltem szólni miatta, csak morfondíroztam magamban, hogy mit tegyek, mert még a múltkori óráért sem fizetett... Vajon mit csináljak, most szóljak, vagy a következő órán, hogy akkor majd együtt fizesse ki a 3 órát egyszerre? Ugyanakkor, az is megfordult a fejemben, hogy következő alkalommal lehet, hogy nem is lesz nála annyi pénz, hogy az elég legyen a 3 tanóra díjára, tehát, mégsem biztos, hogy ez jó ötlet... Viszont, amíg a kijáratnál húzta fel a cipőjét meg a kabátját, reménykedtem, hogy hátha menet közben mégis eszébe jut, hogy fizetni kellene. Addig várakoztam türelemmel, és haboztam szólni, amíg elment. Ekkor eldöntöttem, hogy rendben, akkor majd a következő alkalommal szólok, hogy rendezze egyszerre a 3 óra díját... De vajon lesz-e annyi pénz nála, hogy ennek eleget tehessen?

Azt a megértést kaptam az álomra, hogy ez egy figyelmeztetés Isten részéről, mindannyiunk számára, hogy "rendezzük a számláinkat", amíg még megtehetjük, ne távozzunk el megfizetetlen adóssággal. Mert nem tudhatjuk, hogy kinek mikor van az utolsó óra, és az addig felhalmozott adósságunkat valószínűleg már nem fogjuk tudni kiegyenlíteni. Ezért szükséges, hogy kérjük Istent, hogy adjon "gyógyírt a szemeinkre", és "kenjük meg a szemeinket", hogy lássunk. Ne higgyük azt magunkról, hogy mi jók vagyunk, mert a legtöbb ember jónak látja magát, de ez sajnos nem igaz. A Biblia így ír erről:

"Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg." (Jelenések 3:18-19)

Tehát, életbevágóan fontos, hogy lássuk meg a bűneinket, azt, hogy mik azok, amik megkötöznek bennünket és  akadályoznak, rabságban tartanak, mi választ el minket Istentől és a Mennyek Országától... És, miután Isten kegyelméből, megkaptuk ezt a látást, bánjuk meg mindazt a sok bűnt, amit felhalmoztunk mindeddig, tartsunk őszinte bűnbánatot, és kérjük Isten bocsánatát. Vigyük bűneink terhét Krisztus elé, aki áldozata által megváltott minket, kifizette az adósságainkat, hogy ha valóban hiszünk Őbenne, Őrá tekintünk és figyelünk, el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Mert Krisztus az egyetlen, aki megtisztíthat bennünket bűneink mocskától, és tiszta, "fehér ruhát" tud adni ránk.

"Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében. A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." (Jelenések 3:20-22)

Egy másik kedves ismerősöm, barátom, pedig a tegnap tett közzé egy hanganyagot, amely pontosan ezt az álmot egészíti ki, így megerősítette e megértést, és segített az álom üzenetének részletesebb megértésében, anélkül, hogy tudott volna arról, hogy én milyen álmot kaptam. Dicsőség és hála érte Istennek!

„Rendezd még ma a számlád, hogy visszakaphasd lelked szabadságát, amíg még van időd. Kérj látást szemeidre, mert ahogy Hitlernek nem volt fogalma, mi volt az ő lelkében, úgy neked sincs fogalmad, mi lapul a lelkedben. És minden, ami rá van tapadva a lelkedre, örökkön veled marad, miután meghal a tested. Az összes bűn, az összes életellenes cselekedet, amit valaha elkövettél, és aminek terhe alól még nem kaptál Istentől valódi feloldozást. Vigyázz, mert nem tudod, mikor jön el számodra az utolsó óra, hisz, ahogy Jézus mondta, úgy jön az, mint éjjel a tolvaj. Abban az órában, amelyben nem számítasz rá. És ha eljött, elveszíted az esélyt a bűneidtől, az ördögeidtől való szabadulásra, amelyek örökre veled maradnak, és gyötörni fognak téged." Ez a fontos üzenet hallható, többek között, a fent említett hanganyagban. 

Aki szeretné ezt a hanganyagot is meghallgatni, az alábbi linkre kattintva megteheti:

https://kialtoszo.hu/hitler-jo-ember-volt/