Tegnap éjjel több álmot is kaphattam, a jóságos Atyánk kegyelméből. Ám sajnos, hűtlenségemnek és gyarlóságomnak köszönhetően, nem minden álomra emlékszem. Ugyanis, az történt, hogy éjszaka felébredtem, 3 óra körül, de csak annyit tettem, hogy összegeztem a fejemben azt, amit álmodtam, gondolván, hogy így majd reggel fogok rá emlékezni, és ezután, mint aki jól végezte dolgát, lustán megfordultam a másik oldalamra, és aludtam tovább.

Mivel nem jegyeztem le az álmot, legalább néhány pontban, lustaságomból kifolyólag, természetesen reggelre teljesen elfelejtettem ezt az álmot. Ámde, éjjel 3 után, miután visszaaludtam, kaptam Atyánktól más álmokat is, és közöttük bizony volt olyan is, ami az én gyarlóságomra figyelmeztet. Az álmok sorrendjére már nem emlékszem, ezért valószínűleg nem is sorrendben fogom őket leírni, bár ez talán nem is fontos, mivel nem összefüggő álomképekről van szó. Ebben a bejegyzésben csak az egyik álmot írom le, a másikat pedig majd egy-egy külön írásban, ha Atyánk is úgy akarja...

Ez az álom arról szólt, hogy a fürdőszobában voltam, és a mosdókagylónak eldugult a lefolyója. Nem akart megfelelően lefolyni a víz, csak lassan szivárgott lefelé belőle. Én pedig próbáltam elhárítani a dugulást, ezért piszkálgattam, pumpálgattam a kagylópumpával, több-kevesebb sikerrel. Aztán egyszer csak megszűnt a dugulás, de olyannyira, hogy fentről belenézve a lefolyóba, teljesen beleláthattam a belsejébe. Érdekes módon, ez a lefolyó nem olyan volt, mint amilyen a valóságban szokott lenni, hanem volt benne egy rövid szakasz lefolyócső, amely a kagylóból elindult lefelé, és amely egy vízszintes, kb. tányérnyi nagyságú fehér műanyag felületre, lapra vezetett, és majd csak ezután folytatódott tovább a következő szakasz lefelé vezető lefolyócső. És, amint belenéztem, láthattam, hogy a lefolyócső teljesen kiürült a piszoktól, lerakódástól, amely eldugta, ám a fehér műanyag felületen több, kisebb-nagyobb meztelen csigát láttam mozgolódni. Gondoltam, hogy ez mind szép és jó, hogy kidugult, de ha ezek a meztelen csigák odakerülnek a csőhöz, akkor újra elállják a víz útját, és akkor valószínűleg megint nem tud lefolyni a víz a csövön. Megengedtem a vizet, és néztem, hogy lefolyik-e, és láttam, hogy igen, szépen sikerült a tisztogatás, ment a víz lefelé szépen. Ám nem sokáig örülhettem, mert bekövetkezett az, amitől tartottam: a csigák elértek a lefolyócsőhöz, és megakadályozták a víz folyását. Ezután már megint csak alig-alig, lassan szivárgott a víz lefelé a csőben, és ahhoz, hogy a mosdókagylóban ne gyűljön fel a víz, csak úgy engedhettem a vizet, hogy szakaszosan, kis ideig megengedve-elzárva a csapot, aztán megint ugyanígy, ismételgetve, kis vízadagokkal, hogy valahogy le tudjon szivárogni lassan a víz belőle. És ezzel véget is ért az álom.

Másnap azt a megértést kaptam, Atyánk kegyelméből, hogy ennek az álomnak két jelentése is van: az első rám és néhány hozzám hasonló "útitársamra" vonatkozik, a második pedig az emberek többségére úgy általában.

Az első jelentés az én lelkem állapotát mutatja meg, és az én viselkedésemet, valamint a hozzám hasonló jellemű bizonyságtevőkét: Isten adná az élő vizet nagylelkűen, engedi lefele fentről bőségesen, adja Krisztus beszédét, tanításait, adja az álmokat, látomásokat, megértéseket, kijelentéseket, ad mindent, amire szükségünk van. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy vegyük az élet vizét ingyen, engedjük átfolyni magunkon, és engedjük át, adjuk tovább embertársainknak, hogy hozzájuk is elérjen az élő és éltető víz. Ám mi mit teszünk sok esetben? Akadályozzuk ennek a víznek a továbbhaladását! Mert hűtlenek, lusták, esetleg gyávák vagyunk, vagy mert okosabbnak tartjuk magunkat, mint magát az Atyát, mi jobban tudjuk, hogy mi a fontos, és felülbíráljuk Atyánk akaratát, mert nekünk megvan már a tervünk, hogy mit kell tenni, mire kell először időt fordítani, aztán, ha az már megvan, akkor esetleg következhet az is, amit Isten ránk bízott... Amint az álomban láthattam, ilyen csúszó-mászó, undok meztelen csigákhoz hasonló lelkek vagyunk mi, akik akadályozzuk az élő víz folyását, szabad áramlását. Ennek következtében a víz csak szakaszosan, szivárogva tud továbbhaladni és másokhoz is eljutni...

A másik jelentés szerint pedig a bizonyságtevők szeretnék buzgón továbbadni a világi, vagy a vallásokban megrekedt, megragadt emberek számára az Örömhírt, az Evangéliumot, a bizonyságokat, vagyis azt az élő vizet folyatnák rájuk, amit kaptak az Atya kegyelméből, ám ők ezt megakadályozzák, mert ők elutasítják ezt, nem kérnek belőle, sőt, lebeszélik a bizonyságtevőket is a bizonyságtételről, ha rajtuk múlik. Ha pedig nem sikerül lebeszélni őket erről, akkor egyszerűen rémhírterjesztőknek, ostobáknak vagy bolondnak titulálják őket, hogy lehetőleg senki ne vegye komolyan, amit mondanak. Így, az álomban látott meztelen csigákhoz hasonlóan elállják a víz áramlásának útját, akadályozzák az élő víz továbbáramlását. Ezért a bizonyságtevők ahhoz, hogy ne tegyenek kárt a bizonyságaikkal, és ne gyűljön fel túlságosan egy helyen a víz, ne legyen áradás, kénytelenek csak időnként, szakaszosan folyatni a vizet, és csak azok számára, akik élnek az Isten adta lehetőséggel, akiket érdekel, amit mondhatnak.

Ezért fontos, hogy tegyünk bizonyságot, de ne erőszakoljuk rá senkire a bizonyságainkat. Ne saját akaratunkból cselekedjünk, ne úgy, ahogy azt mi szeretnénk, és ne azoknak a személyeknek, akiket mi meg akarunk menteni. Mert mi nem tudunk senkit megmenteni, csak Isten. Ezért ne testből, hanem Lélek által tegyünk bizonyságot, ott, annak, amikor és ahogyan indít rá a Lélek, és ezt mi ne írjuk felül egóból.

(A kép forrása: studiu-biblic.ro)

Úgy érzem, hogy ismét írnom kell, mert néhány perce egy videós poszt jött elém a Facebook-on, amely láttán felháborodott a lélek bennem. Úgy érzem, hogy ebben az érzésben Isten haragja is benne van, amelyet Lélek által érezhetek, bár kétségtelen, hogy a bennem lévő emberi gyarlósággal keveredve...

A videó, amely ezt a haragot kiváltotta belőlem, az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/richard.marton.35/posts/753381090095491/?vh=e&extid=MSG-UNK-UNK-UNK-COM_GK0T-GK1C

Hová süllyedtünk mi, emberek, és mi várhat ránk, ha ezt a fertelmességet beengedtük a gyereink közé, mi több, még szorgalmazzuk is e fertő terjedését? - merül fel bennem a kérdés. 

Eszembe juttatja a Lélek Krisztusnak a következő tanítását, amelyet jó lenne, ha minden felnőtt megfontolna, és komolyan venne, mielőtt túl késő lesz:

"A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.

Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik.

Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre.

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.

Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját.

Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala." (Máté 18:6-11)

Gondolkodjunk csak el azon, hogy mit jelenthet, mai nyelvre lefordítva az, hogy megbotránkoztatjuk a kicsinyeket? Azt, hogy megrontjuk, beszennyezzük, megfertőzzük a bennük lévő kicsi, ártatlan lelket!

És azon is gondolkodjunk el, hogy milyen büntetés várhat ránk, ha ezt a szellemiséget behívjuk vagy beengedjük a gyermekek közé, az óvodákba vagy az otthonunkba! Mert, ha Jézus ezt mondta, hogy aki egyet is megbotránkoztat (= megront vagy részt vesz a megrontásában) e kicsinyek közül, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyére kötik, akkor egyértelmű, hogy nem csupán egy jelentéktelen dologról, egy csekélységről van szó, amelyet egy kézlegyintéssel és homokba dugott fejjel elintézhetünk!

Ha egy kis látást kaptunk Atyánktól, akkor látnunk kell azt, hogy a mai modern társadalmunk annyira elferdült, annyira fertőzött gondolkodású, hogy semmivel sem különb, mint amilyen a bibliai időkben Szodoma és Gomora volt (ha nem még rosszabb...) És jusson az eszünkbe, hogy mi történt annak idején Szodoma és Gomora városával, amikor Isten már nem tűrhette tovább azt a fertőt, ami ott eluralkodott! Vajon, nem hasonló büntetésre számíthatunk mi is, ha ebben részt veszünk?

Azt, hogy mi történt Szodomában és Gomorában, mindenki elolvashatja a Bibliában, Mózes 1. könyvének 18-19.  részeiben, ha esetleg még nem olvasta eddig...

És akkor nézzük meg, azt is, hogy mit írt Péter apostoli levelében a mostani időkre vonatkozólag, hogy mi fog történni, mire számíthat a mai "keresztény" társadalmunk, ha ebben a szellemiségben élünk és neveljük gyermekeinket:

"Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekséget fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak. És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.

Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; És ha a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetőjét, nyolczad magával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát; És ha Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak; És ha megszabadította az igaz Lótot, a ki az istenteleneknek fajtalanságban való forgolódása miatt elfáradt; (Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az ő igaz lelkét): 

Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani. Főképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerők, magoknak kedveskedők, akik a méltóságokat káromolni nem rettegnek: Holott az angyalok, a kik erőre és hatalomra nézve nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr előtt káromló ítéletet.

De ezek, mint oktalan természeti állatok, a melyek megfogatásra és elpusztításra valók, azokat, a miket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is pusztulni, Megkapván gonoszságuk díját, mint a kik gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek; A kiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei; A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, a ki a gonoszság díját kedvelte. 

De megfeddetett az ő törvénytelenségéért: egy igavonó néma állat emberi szóval szólván, megakadályozta a próféta esztelenségét. Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől, Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.

Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.

De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe." (Péter 2. levele, 2. fejezet)

(A kép forrása: nlc.hu)

Újabb álomsorozatot kaphattam a jóságos Atyánk kegyelméből. Az első álmot, amely két álomképből állt, egy éjszakával korábban kaptam, mint a második álmot, amely három álomképből állt. És bár külön álmok voltak, mégis összefüggésben állnak egymással, ha a jelentésüket nézzük.

Az első álomban azt láthattam, az első álomképben, hogy valakivel paráználkodtam, de nem tudom azt, hogy kivel és hol. Nem is ez a lényeg, hanem maga a paráználkodás ténye, és az, hogy én ezt élvezettel tettem, önként. A második álomképben viszont mentem egy viszonylag széles út szélén, egy babakocsit tolva magam előtt. Majd hirtelen jött hátulról egy autó, amely egyenesen nekem jött, és elütötte a bal lábamat. Pedig elég széles volt az út, és szemből sem jött senki, simán kikerülhetett volna az az autó, de ő mégis nekem jött és elütött, mintha szándékosan így akart volna tenni. Ekkor elkezdtem gondolkodni, hogy most mit kell intézni, ilyen esetben, mert azt tudtam álomban, hogy van biztosítása az autómnak, és akkor a biztosító fizet, de mi a teendő, ha olyankor okoznak kárt vagy sérülést nekem, amikor gyalog vagyok? Töprengve álltam ott, egymást kergették a gondolatok a fejemben, és ezzel véget is ért ez az álom...

A második álmot, amely jelentésében kapcsolódik az első álomhoz, egy-két éjszakával később kaptam. Ebben is az első álomkép paráznasággal kapcsolatos volt, arról szólt, hogy az exférjem újra el akart csábítani, és, bár már nem voltunk házastársak, paráználkodásra akart rávenni. Én viszont már nem akartam ebben részt venni, mert tudtam az álomban is, hogy én már nem akarok senkivel testi kapcsolatban lenni, a volt férjemmel meg végképp semmi értelme nem volna ennek. Nem akartam többé parázna lenni, hiszen én már Krisztushoz szeretnék tartozni, és a szívemben úgy éreztem, hogy most, hogy már megvan nekem Ő, az igazi vőlegény, akkor hozzá kell hűséges lennem, és az általa kapott lelki örömökre van szükségem, nem testi örömökre, élvezetekre. De mivel az álomban még a régi lakóhelyemen voltam, a volt férjem házában, ráadásul még közös gyerekeink is voltak, ki voltam neki szolgáltatva testileg, és nem tudtam elmenekülni. Ő pedig a szavaimból sem, és a jelekből sem értette meg, hogy én már nem akarom többé vele az együttlétet. Továbbra is erőszakosan közeledett felém, mint aki biztos a dolgában, abban, hogy tulajdonképpen én is akarom, csak nem vallom be. És amint letepert, és a kezeivel kissé agresszív módon tolakodva "becézgetett", én magamban fohászkodtam, hogy "Atyám, szabadíts meg, kérlek, segíts, hogy ne bukjak el, és ne zuhanjak vissza a testiségbe, mert én már nem akarom ezeket a testi élvezeteket, hanem a lelki örömöt, amit csak Te adhatsz nekem igazán!" És valóban nem is élveztem a dolgot egyáltalán, amit az exférjem is észrevett, ezért abba is hagyta a dolgot, és elengedett, mivel rá kellett jönnie, hogy minden erőlködése ellenére sem sikerült elcsábítania. Én pedig örültem, hogy végre megszabadultam a kezei közül.

A második álomképben egy bank épületében voltam, amelyet bankrablók támadtak meg. Volt ott egy hosszú hajú, kissé szakállas biztonsági őr is, aki védte az épületben lévők épségét. Az exférjem pedig kívülállóként szemlélhette az eseményeket, talán valami képernyőn keresztül láthatta az egészet. Közben pedig gúnyos, lekicsinylő megjegyzéseket tett, valami olyasmit, hogy ő megnézné magának, ahogy ez az "ürge" (vagyis a biztonsági őr) megmenti a bent lévők életét, meg, hogy kicsi ő ehhez a nagyszabású feladathoz... Arra nem emlékszem, hogy hogyan történtek a dolgok a továbbiakban, a bankrablás során, és arra sem, hogy mi lett a bankban lévő pénzvagyon sorsa, de a lényeg az, hogy megúsztuk épen és sérülés nélkül az egész támadást, én pedig összejöttem a biztonsági őrrel. Csak arra emlékszem, hogy megcsókolt, és összeölelkeztünk, majd randira hívott.

A harmadik álomképben pedig már tudtam, hogy házasok vagyunk a biztonsági őrrel, és már közös gyerekeink is vannak. Az exférjem pedig a ház előtt várta a vele közös gyerekeket (a nagyobbakat), hogy adjam át neki, láthatásra. Nagy meglepetésére azonban nem csak a vele közös gyerekeink jöttek elő közeledtek felé, hanem a kisebbek is, akiknek az apjuk a biztonsági őr volt: egy kislány (aki kissé távolabb volt), és a legkisebb, egy kisfiú, aki bár még csak totyogni tudott, de mégis jött ő is felé, bájos, gyermeki mosollyal az arcán. Az exférjem pedig nem is a saját gyerekeit vette fel, hanem mosolyogva felkapta ezt a kisfiút a karjába, és mondta neki, hogy "Nahát, te kisember, pont olyan vagy, mint apád!" És valóban, én magam is csodálkozva néztem, hogy a kisfiú pontosan úgy néz ki, mint az apja, a biztonsági őr, aki védelmezett bennünket a bankrablás idején, és aki nekem már a házastársam, a gyerekeim apja. A különbség csak annyi volt kettejük között, hogy a kisfiú kis méretű volt, és még csak totyogva tudott járni, de még a haja is olyan hosszú volt, mint az apjának, és - kiskora ellenére - ugyanolyan kis szakálla volt, mint az apjának. Még én is elcsodálkoztam álmomban azon, hogy tényleg, az megszokott dolog, hogy a kisfiú formája hasonlít az apjáéra, és még akár hosszú is lehet a haja, de hogyan lehetséges az, hogy már most szakállas, mint az apja? Ekkor felébredtem, és eltöprengtem azon, hogy mit jelenthet ez a fura álom...

Pár napig nem is értettem, hogy mit jelenthettek ezek az álmok, csak annyit éreztem, hogy a második álomnak a harmadik álomképe mennyire dicsőséges. Később álltak össze bennem a képek, és később jöttem rá arra is, hogy ezek az álmok összefüggenek, és a jelentésükre is később vezetett rá a Lélek.

A két álom egy-egy lehetőséget, és azoknak lehetséges következményeit mutatta meg. Az első álom, amelyet egy-két nappal korábban kaptam, az elbukást és annak gyümölcsét mutatta meg: röviden és tömören azt, hogy ha elcsábulunk a világ felé, igencsak megüthetjük a bokánkat. Ezért történt az álomban az, hogy miután paráználkodtam, a testiségnek testi gyümölcse lett. Így a baba, aki ennek eredményeként megszületett, és akit tologattam a babakocsiban, az én lelkem bukott állapotát jelképezte, ezért sétáltam vele a széles úton. És bár széles volt az út, hiába volt elég hely rajta, mert mégis sérülés kellett, hogy történjen, el kellett, hogy üsse a gyermek anyjának lábát az autó, hogy az anya megláthassa, hogy rossz úton, tévúton jár. A testi fájdalom révén a gyermek anyja megláthatja, hogy veszélyben van az ő gyermeke, a lelke, és még örülhet annak, hogy csak testileg sérült egy kicsit, és nem igazán történt még baja az ő gyermekének, még van kegyelem az ő lelke számára. Mint ahogy Jézus mondta:

"Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre." (Máté 18:8)

A második álomban pedig azt mutatta meg Atyánk, hogy bár mindannyian meg vagyunk próbálva, és a világ próbál csábítani maga felé, ne engedjünk a kísértésnek. Ha már megkaptuk Atyánk elhívását, ne menjünk vissza a világba és a testiségbe, bármilyen erőszakosan tolakodik is a világ, és próbál visszaszippantani magába, mint egy sötét, fekete lyuk... Ne zuhanjunk vissza a testiségbe, a múlandóságba, hanem kérjük a Atyánk segítségét, hogy Krisztus által tartson meg a keskeny úton, hogy maradjunk Lélekben vele, bármi is történjék. Mert aki mindvégig kitart, az üdvözül (Máté 10:22).

Aki fogadja az elhívást, és Krisztussal, Atyánkkal kíván Lélekben lenni, és úgy dönt, hogy ebben szeretne megmaradni, és nem a testiség, a világ dolgai iránt érdeklődik, hanem az igazság iránt, a Lélek dolgai iránt, az megkapja az újjászületés ajándékát. "Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Máté 7:7)

Ezt jelképezte az álomban az, hogy miután én nem estem kísértésbe a világ (az exférjem ugyanis a világot jelképezte) csábításai ellenére sem, mert Atyánk megtartotta bennem a Lelket, végül összejöttem a biztonsági őrrel, aki oltalmazott a bajban, veszélyben, és aki Krisztust magát jelképezte - ezért volt hosszú haja és szakálla, mert leginkább így szokták Őt ábrázolni (bár valójában egyáltalán nem biztos, hogy így nézett ki). Mivel megmaradtam a Lélekben, és kitartottam Krisztus mellett, aki az igazi vőlegény, Ő lehetett végül az én párom, és újjászülethetett a lelkem. Ezt a lelki újjászületést jelképezték a kisgyermekek, az a kislány és a kisfiú, aki odatotyogott, és aki annyira hasonlított az apjára, a biztonsági őrre, vagyis Krisztusra, mivel az én lelkem is krisztusivá válhatott. A krisztusi Lélek pedig világosság a sötétségben lévő világ számára, ezért vonzotta a volt férjemet is az a kisfiú, aki bár nem is az ő gyermeke volt, mégis fel tudta kelteni az ő érdeklődését is.

Ez az álomkép ugyanakkor azt is jelenti, hogy ha a régieket elhagyjuk a Krisztusért, új családot kapunk az Atyától. Ez persze nem úgy értendő, hogy hagyjuk magukra a gyerekeinket és többé ne törődjünk velük, vagy hagyjuk cserben a vér szerinti családtagjainkat, hanem ezt Lélek által kell érteni. Ha pl. az történik, hogy családtagjaink ellenzik a Krisztussal való kapcsolatunkat, vagy visszahúznának a régi életünkbe, akkor nekünk ne az ő akaratuk legyen fontosabb, hanem a Teremtő Atyánk akarata, mert mi már nem rájuk kell, hogy hallgassunk, hanem a Lélek szavára.  Ha a régi, testi énünket, egónkat, világias identitásunkat feladjuk, Atyánktól kapunk egy új identitást és egy új értékrendet, amely már nem hasonló a régihez, hanem sokkal közelebb áll Krisztushoz.

"Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, a ki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet." (Márk 10:29-30)

 Az új családunk pedig Istennek azon gyermekei lesznek, akik fogadták Atyánk elhívását, és a keskeny úton járnak. Akiknek nem a testiekre, nem a múlandó földi kincsekre van a legfőbb gondjuk, hanem az örökkévaló mennyei kincsekre, az igazságra: a lelkiekkel foglalkoznak, igyekeznek megismerni és megcselekedni Krisztus tanításait, Atyánk akaratát. Krisztus maga jelentette ki, hogy kik az Ő csaljádtagjai, és miután mi Őt követjük, ez nálunk sem működhet másként:

"Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám." (Máté 12:48-50)

Álmomban egy munkahelyen voltam, nem tudom, hogy hol, de valami irodai környezet volt a helyszín. Azt sem tudom, hogy mit dolgozhattam ott - leginkább semmit, mert csak jöttem-mentem, tébláboltam az irodában.

Aztán egyszercsak jött a főnök, aki valami ételből - nem tudom, hogy pontosan milyenből, de talán zsemle vagy kenyérdarabka lehetett egy kis felvágottal, vagy valami hasonló - egy-egy kisebb falatot beletett a kolléganőim szájába, hogy egyék meg. Ők meg is ették, nem is gyanakodtak semmire, úgy tűnt, hogy megbíznak a főnökben. Ám, miután megették a falatkát, azonnal kidőltek mindannyian az íróasztalukra, ahol éppen voltak. Úgy nézett ki a dolog, hogy a főnök az ételdarabkáival megmérgezte őket...

Aztán, amikor odaért hozzám, én sem kerülhettem el a főnök eledelét. Ám én, mivel már megláthattam azt, hogy mi történt a többiekkel, már nem akartam elfogadni a rám erőltetett falatkát. De a főnököt ez nem érdekelte, ellentmondást nem tűrve, ugyanúgy beletette az én szájamba is a falatot, mint a többiekébe... Ekkor én úgy tettem először, mintha megettem volna, és kidőltem én is az asztalomra. És amint a főnök hátat fordított nekem, hogy távozzon, kiszedtem a szájamból a falatot, majd hirtelen letámadtam vele a főnököt, és belepréseltem a falatkámat az ő szájába, erőszakkal.  Bár ő sem akarta megenni a mérgezett falatkát, hiszen valószínűleg teljesen tisztában volt azzal, hogy méreg van benne, én azonban a kezemmel erősen préseltem össze a száját, hogy ne tudja kiköpni. Majd, amikor láttam és éreztem, hogy kezdett elgyengülni tőle, akkor elkezdtem csapkodni erősen, szétverni a fejét, hogy pusztuljon, és még véletlenül se élje túl a mérgezést. Végül nem tudom, hogy meghalt-e a főnök vagy sem, mert ha jól emlékszem, ekkor felébredtem...

 Az álom jelentése pedig röviden nem más, mint amit a közmondás által már mindannyian ismerünk: aki másnak vermet ás, maga esik bele. Vagy, ahogyan Jézus mondta a tanítványainak: "Aki kardot ránt, kard által hal meg!" (Máté 26:52)

Ám a Bibliának nem csak ebben a részében, és nem csak így hangzik el ez a mondat, hanem a Jelenések könyvében ismét találkozhatunk vele, kicsit bővebben, a következő formában:

"Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite." (Jelenések 13:10)

Mit mond mindez nekünk, a jelen időkben? Az elmúlt néhány évben történtek bizonyos dolgok, amelyeket ez az álom eszembe juttat... Sok ember meg lett mérgezve ugyanis, és sokan a fölöttük hatalmaskodó vezetőikre hallgatva engedték magukat megmérgezni, pontosan úgy, ahogyan az álomban ezt jelképesen láthattam, hogy a kolléganőimmel megetette a főnök a mérgező falatot. És sokan szenvedik még ma is ennek a mérgezésnek az utóhatásait, a való életben is - már aki még életben van egyáltalán, mert sokan már sajnos el is távoztak az élők közül...

Ugyanígy, lelki értelemben is van egyfajta jelentése az álomnak: nem csupán a fizikai falatok lehetnek mérgezőek, hanem az a szellemi "táplálék" is, amellyel engedjük megfertőzni az agyunkat, a szívünket, a gondolkodásunkat és az egész életfelfogásunkat. Mert, ha beengedjük a szemeinken és a füleinken keresztül a kívülről érkező szennyet, a mocskot, a fertőt, amelyről ma már mondhatjuk, hogy "a csapból is az folyik" (a médiából meg különösen...), akkor ez a kívülről jövő szellemiség megfertőz bennünket belülről is, a lelkünkben hatalmas károkat, mérgezést okozva. Ezért nagyon vigyázzunk, hogy kitől milyen táplálékot fogadunk el, különben lelki értelemben is úgy járhatunk, mint a kolléganőim az álomban.

Atyánk viszont azt is üzeni ezzel az álommal, hogy legyünk még türelmesek, mert nemsokára eljön az elszámoltatás ideje, és mindenki megkapja a méltó jussát. Mert aki mérget ad embertársainak, annak méreg által kell pusztulnia, és aki kardot ránt, kard által hal meg...

A kép forrása: mandiner.hu, Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / Anadolu via AFP

A következő álmot a testvérem kapta március 1-én, pénteken. Déli 12:14-kor osztotta meg velünk, és úgy látom, hogy fontos figyelmeztetést tartalmaz, ezért fontosnak tartom megosztani embertársaimmal. Távol áll(jon) tőlem minden politika, és nem is érdekeltek engem soha a hasonló témák, de erre már csak azért is jobban felfigyeltem, mivel alighogy megírta a testvérem (akit úgyszintén nem érdekel a politika) ezt az álmot nekem messengeren, a fenti időpontban (12:14-kor), kb. negyed óra múlva (12:36-kor) megjelent a következő cikk az Interneten, amelynek címe: Magyarország megszállásáról értekeztek Ukrajnában. A cikk szerint egy ukrán félkatonai szervezet volt zászlóaljparancsnoka arról beszélt, hogy nekik Magyarország megszállásához „harminc óra elegendő”. És valójában ez csak egy amolyan "vészhelyzet esetére" elképzelt terv, ami elvileg akkor jöhet szóba, ha Oroszországgal szemben elveszítik a háborút, mivel, mint mondta: „Meg kell érteni, hogy amennyiben elveszítjük, úgy lesz egy egymilliós, feltüzelt hadseregünk, mely épp visszavonul. Így felmerül a kérdés, hogy hol lesz az a határ, ahova visszavonulunk?" És itt jön képbe számukra Magyarország, mert "ebben az esetben ez nem rossz terv, a legutolsó lehetőség, de lennie kell, hogy megszálljuk Magyarországot és kiviszünk oda húszmillió ukrán menekültet” – vázolta fel az ötletet a most már civilnek számító zászlóaljparancsnok. Az ukrán nyelven történő beszélgetésről egy YouTube videót is mellékelt a cikk írója, amely videó (és beszélgetés) elvileg február 24-én készült. Aki szeretné a szóban forgó cikket elolvasni, az alábbi linkre kattintva megteheti:

https://mandiner.hu/belfold/2024/03/magyarorszag-megszallasarol-ertekeztek-egy-ukran-interjuban-video?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=mandiner&fbclid=IwAR3vjwuXQZEPBsy2Z3ni0zudcb8S43dZY-SvexxCkOJPrvNqh6whDrpwC1A

Igazából nem ismerem különösebben ezt a mandiner nevű portált, így arról sincs fogalmam, hogy mennyire számít hiteles forrásnak. Az egyébként érdekes, hogy a témában sem keresgéltem egyáltalán, de kb. 2 nap múlva elém jött anélkül, hogy keresgéltem volna: egy hozzátartozóm elküldte nekem ezt a cikket... és csak ekkor láttam meg és tűnt fel az, hogy pont akkor jelent meg, amikor a testvérem álma...

Valójában gondolhatjuk azt is (mint ahogy gondoltam én is), hogy mindezt nem kell komolyan venni, hiszen csak egy volt zászlóaljparancsnok hencegése és fenyegetőzése... Mindazonáltal elég érdekes és furcsa egybeesés, hogy az álom jelentése, amit a testvérem kapott, ugyanerre utal, amiről a cikk szól, és ugyanazon a napon jelent meg e magyar nyelvű cikk is, kb. negyedórával azután, hogy a testvérem megosztotta velünk... Ezért írom le és osztom meg mindenkivel, akit érdekel:

"Fura álmom volt. Annyira emlékszem belőle, hogy feküdtünk a földön, férfiak, többen is. Simára borotvált kellett volna, hogy legyen az arcunk, az volt az elvárás... és jött valaki, hogy ellenőrizze le az arcunkat. Ez a valaki egy ukrán lány volt, akivel még annak idején találkoztam Tenerifén, a tengerparton, és megkért, hogy készítsek róla pár fotót a mobiljával, aztán többször nem is láttam élőben. Facebookon ismerősöm, de már évek óta nem posztolt, így a nevét is elfelejtettem. Sokat kellett kutakodnom utána ma fészen, hogy megtaláljam, mert nem jutott eszembe a neve. Annak idején nekem tetszett ez a lány. Eléggé ilyen ezoterikus, spirituális, joga mániás csaj, eszembe sem jutott ő már régóta.

Szóval, ez a csaj ellenőrizte az arcunkat, hogy meg vagyunk-e borotválkozva teljesen, és amikor fölém hajolt, eszembe jutott, hogy nekem szakállam van, így most probléma lesz belőle... De az történt, hogy kinyitotta a száját csókra, és rám hajolt, és elkezdett csókolózni velem... Hosszú, szenvedélyes csók volt, és én nagyon élveztem. Aztán elkezdtem felébredni, de annyira élveztem a csókolózást, hogy nem akartam felébredni, hogy ne szakadjon meg, de aztán mégis felébredtem. (Valószínűleg ezért emlékszem az álomra, mert felébredtem.) Ennyire emlékszem."

A következő megértést kaptuk az álom kapcsán: a magyarok ukrán támadásra számíthatnak a jövőben... Azt, hogy mennyire közeli jövőben, azt nem tudhatjuk, ezt csak Isten tudhatja, Ő pedig egyelőre csak annyi figyelmeztetést adott nekünk, amennyit jelenleg tudnunk kell, amennyire jelen pillanatban szükség van, sem többet, sem kevesebbet.

Az álomban az az elvárás, hogy a férfiaknak teljesen simára borotvált arcuk kell, hogy legyen, a hadseregre, katonaságra utal, hiszen ott jellemző az, hogy a borotválkozást ilyen szigorúan megkövetelik. Az ukrán lány, aki a férfiak arcát leellenőrizte, egyértelműen Ukrajnát jelképezte az álomban, a testvérem pedig Magyarországot és a magyarokat. Az pedig, hogy a testvérem szakállas volt (vagyis nem felelt meg a katonáktól elvárt megjelenésnek), azt jelképezte, hogy a magyarok mennyire nincsenek felkészülve sem fizikailag, sem lelkileg, egy őket érintő, esetleges háborúra... Az ukrán lány pedig, érdekes módon, nem egy olyan férfit szúrt ki a csókolózásra magának, akinek szép, simára borotvált arca volt (vagyis az ukránok nem egy olyan országot szúrtak ki maguknak a megszállásra, amelyik komoly hadsereggel és felkészültséggel rendelkezik), hanem a szakállas arcú magyart (a szerény anyagi forrásokkal, valamint jelentéktelen hadifelszereltséggel és hadsereggel rendelkező, felkészületlen Magyarországot). Az pedig, hogy ez a szenvedélyes csók ilyen hosszúra nyúlt, az szintén nem jelez túl fényes jövőt az országnak, mert ha egy ilyen megszállás hosszúra nyúlik, annak nem hiszem, hogy sokan örülnének a magyarok közül...

Egyetlen dolog van csupán az álomban, ami mégis biztató: az, hogy a testvérem élvezte ezt a csókot, azt jelentheti, hogy Isten gyermekeinek nem kell félniük, mert az Atya oltalmát élvezik, és számukra még e veszedelmes időszak is dicsőséges lehet, amennyiben Lélekben maradnak az Atyával, hallják Őt, azt cselekszik, amit Ő mond Lélek által, és benne bíznak.

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem." (János 14:1)

Fontos: ennek az álomnak semmiképpen nem az az üzenete, hogy akkor most Magyarország fogjon neki gyorsan felfegyverkezni és menjen el mindenki katonai kiképzésre! Mert Isten semmiképpen nem erre buzdít bennünket, hanem éppen ellenkezőleg: ne testileg, hanem lelkileg készüljünk fel a veszedelemre! Ne ragadjunk fegyvert, és ne a saját erőnkben bízzunk, hanem az Atyához forduljunk, és Őbenne bízzunk. Mert amint Jézus által már kijelentette: 

"Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök." (Máté 26:52)

Én pedig éppen erre vonatkozóan kaptam figyelmeztető álmot Atyánktól, de erről majd a következő bejegyzésben fogok írni, ha Isten is úgy akarja...

Álmomban két összefüggő álomképet láthattam. Az első álomképben azt láthattam, hogy egy óvoda épületében voltam. Azért mentem be, mert az én gyerekeim már elvégezték az óvodát, nem járnak többé oda, és gyűjtögessem össze a gyerekeim ottmaradt holmijait, ruháit és plüssjátékait, mindenféle apró állatkát. Majd vigyem haza és mossam ki őket, hogy otthon már tisztán kaphassák meg a gyerekek, ha játszanak velük. Miközben gyűjtögettem össze a cuccokat meg plüssöket, és pakoltam be a táskába, tudtam, hogy odakint, az óvoda ajtaja előtt már vár rám egy autó, amely segít elszállítani mindent, amit összeszedek, hogy elvigyem.

A második álomképben már nem az óvoda területén voltam, hanem egy téli tájat, és egy nagyon havas udvart láthattam, amely nagyon hasonlított arra az udvarra, ahol nemrég éltünk, de mégsem volt minden teljesen ugyanolyan. Ide is bementem szintén autóval, hogy az udvarról szedjem össze a kidobott plüssmacikat, mert valahonnan tudtam, hogy ott van két nagy plüssmaci, ami szintén a gyermekeimé volt, de valamiért kidobta őket a ház jelenlegi gazdája. Odamentem tehát, hogy gyűjtsem be ezt a két macit is, majd ahogyan a többi plüssel is tettem, mossam ki őket is, hogy majd a gyerekek játszhassanak velük. Az egyik macit meg is fogtam, és betettem az autómba, de a másik kissé távolabb feküdt a nagy hóban, és ehhez a macihoz valamiért nem tudtam hozzáférni, talán éppen a nagy hó miatt. Ezért visszaültem az autóba, és mentem egy kört az udvart körülvevő havas utcában, majd a domb felső utcájából közelítve, a felső szomszéd udvarának irányából, az udvar hátsó kerítése felől jutottam be valahogyan az udvarnak arra a részére, ahol a másik maci feküdt. Azt nem tudom, hogyan jutottam be onnan az udvarra, mert nem emlékszem arra, hogy át kellett volna másznom a kerítésen - egyszer csak bent voltam az udvaron, majd a kidobott, hatalmas hóban fekvő plüssmacit felvettem, hogy vigyem őt is magammal.

Ennyi volt az álom, a megértés pedig a következő: az elragadtatás előtti jeleneteket láthattam. Az álomban én Krisztust jelképeztem, amint magához hívja, összegyűjti az övéit: a plüssmacik azokat a gyermekeket, illetve gyermeki lelkeket, gyermeki lelkületű embereket jelképezték, akik befogadták Krisztust és az Ő tanításait, beszédeit a szívükbe, és készen álltak arra, hogy megtisztítsa őket, elvegye minden bűnüket, mielőtt az elragadtatás megtörténne. Mert Isten országába csak tisztán lehet belépni, oda nem vihetünk be semmi piszkot, szennyet, bűnt, ezért fontos, hogy mielőbb szembesüljünk bűneinkkel és minden szennyel, ami még bennünk van, és kérjük Atyánk bocsánatát és kegyelmét, hogy megtisztítson Krisztus által, hogy elvegye bűneinket, majd olyan messze dobja el tőlünk, "mint amilyen messze van Kelet Nyugattól". Ellenkező esetben bepiszkolnánk, elrontanánk az Ő országát is, ezért nem engedhet oda be bárkit, bármilyen állapotban.

És, amint a két nagy plüssmaci is ki volt dobva az udvaron a hóba, ugyanúgy, Isten gyermekei közül is sokan a számkivetettek közül kerül ki, akiket kidob, kivet magából a rendszer, mivel számára már használhatatlanná váltak azáltal, hogy nem az ő utasításait követik, nem emberekre hallgatnak, hanem Krisztus szavára.

Hogy miért volt tél, és miért voltak a macik ilyen nagy hóba kidobva? Ezt még magam sem értem teljesen, talán azért, mert télen történhet meg majd az elragadtatás - még az idén, vagy jövő télen? Nem tudom, ezt csak Isten tudhatja... Azonban a hó és a téli táj jelenthet teljesen mást is: a fehér, téli táj és a nagy hó is a tisztaság, a megtisztulás jelképe lehetett.

A következő tanító, szembesítő álmot kaptam Atyánk kegyelméből, amely álom nekem szól, és mindazoknak, akik magukra ismerhetnek benne:

Egy gyárat láthattam, amelynek az álomban én is egy dolgozója voltam. Javában folyt a termelés a gyárban, de egyszercsak éreztem, hogy már nem bírom tovább, sürgősen ki kell mennem a mosdóba. Ám, amint odaértem a női mosdóba, láthattam, hogy csak két WC van, amiből az egyik használhatatlan, mert tele van vízzel, és a tetején már szivárgott is kifelé egy kevés víz. Gondoltam, ha ebbe végezném a dolgom, a tetején még több víz kijönne, netán még az is vele együtt, amit én bele "termelnék".

A másik rendelkezésre álló WC meg talán kissé koszosnak tűnt, mert nem mertem ráülni, de használható állapotban volt. Ezért úgy döntöttem, hogy felállok a WC peremére, és onnan, állva végzem el a dolgomat (ami kissé furcsa, mert sosem állnék rá a peremére, még ha állnék közben, akkor sem, de az álomban mégis így láthattam ezt). Amint ott álltam fent, a magasban, feltűnt, hogy az üvegablakokon keresztül milyen jól beláthatom fentről a gyár termelési részlegének egy részét. Még a csoportvezetőt is láthattam onnan, mert amellett, hogy a magasból nézhettem lefelé, mintha még a padló kintebbre eső része is üveggé változott volna, teljesen átlátszott. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy vajon ők onnan lentről láthatnak-e engem, de úgy tűnt, hogy nem.

Így aztán, a WC peremén állva "elvégeztem a dolgomat", és a terhemtől megkönnyebbülten szállhattam onnan le. És ekkor már láthattam azt is, hogy néhány dolgozó már odagyűlt a mosdóba, és kisebb sor alakult ki, amint ott várakoztak, hogy ők is sorra kerülhessenek a WC-nél, és könnyíthessenek magukon.

Ennyi volt az álom, és egy ideig nem is értettem, hogy mit jelent. Aztán lassan kezdett értelmet nyerni, de valahogyan mégsem tudtam magamban sem értelmesen megfogalmazni az álom jelentését. Majd elém került Marika YouTube csatornája, amelynek neve "vak voltam", és itt egy olyan bejegyzésébe "botlottam", amely teljessé tette az álom értelmét, az volt az érzésem, hogy "Igen, ez pontosan az, amiről álmodtam, csak másképpen kifejezve (más képekkel), más szavakkal, más példákkal!".

Ezért hát következzék az álom jelentéseként Marika bejegyzése:

"Jézus bement a bűnös vámszedő, Lévi házába, hogy ne csak felszínesen változtassa meg a vámszedő életét, hanem teljesen, egészen, gyökerestől. Így lett belőle Máté, az egyik evangélista, aki elhagyta a régi életét, a régi szokásait, a bűneit, új életet kezdett Jézussal. És nem véletlen, hogy ugyenebben a fejezetben, ahol erről az elhívásról ír Márk, a másik evangélista, írja Jézus szavait is, miszerint "Senki sem tölt új bort régi tömlőbe, különben az új bor a tömlőt szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlő is kárba megy, hanem az új bort új tömlőbe kell tölteni."

Sokan vannak, akik szívesen fogadják a Jézus Krisztus szavait, érzik az erőt, az igazságot, és kellene az nekik. De ugyanakkor ragaszkodnak a régi életükhöz, a régi szokásaikhoz, a kényelmes testi bűneikhez, és ezeket is meg akarják tartani. De az igazság befogadása teljes megújulást kíván. Nem lehet a régi ruhára új posztóból foltot varrni. Újuljatok meg tehát gondolkodásotokban, cselekedeteitekben, vetkőzzétek le a régit, máskülönben Jézus Krisztus szava csak üres beszéd marad számotokra, és nem fogtok sem meggyógyulni, sem világítani, sem jó gyümölcsöt teremni. Csak magatokat csapjátok be Jézus Krisztus és Isten nevében."

Elég furcsa, már-már abszurd képekkel láthattam én is ugyanezt az álomban: az egyik WC telve tiszta vízzel nem volt használható senki számára, mégpedig azért, mert a bennünk lévő bűnöktől, szennytől, régi életmódunktól nem váltunk meg teljesen. Ezt nem használhattuk, mert nem szennyezhettük be azzal a teherrel, amitől még nem szabadultunk meg. Ezért a másik WC-t kellett használni, amelyre felállva megláthattam én is, és majd a sorban utánam következők is, fentről nézve a világot, amelyet a gyár termelő részlege jelképezett - az eddigi (régi, világi) életmódunkat: egész mostanig dolgoztunk és termeltünk a világban, a mókuskerékben szaladgáltunk, a hiábavalóságnak éltünk, annak, hogy építsük a földi Bábelt avagy Babilont, amely amúgy is összeomlásra van ítélve. Ennek egy részét láttatta meg Isten az ő szemszögéből nézve, a magasból - de csak egy részét, amennyit nekem szükséges meglátnom, ahhoz, hogy szembesülhessek és tisztában legyek azzal, hogy miben voltam vagy vagyok, hogy lássam, hogy milyen bűnök és milyen hiábavalóság terheit kell átadnom Krisztusnak, miféle terheket kell letennem, mitől kell megszabadulnom és megkönnyebbülnöm ahhoz, hogy Krisztus által megtisztulhassak. Ezt jelképezte az egész mosdó, a tiszta vízzel tele WC, amelyet nem használhattunk, nem szennyezhettünk be (új folt nem való régi ruhára, avagy új bor sem való régi tömlőbe), és az a WC is, amely fölött állva látást kaphattunk a szemeinkre, szembesülhettünk és megszabadulhattunk, megkönnyebbülhettünk a bennünk lévő szennytől, fölösleges tehertől, azaz, "levetkőzhettük a régit" ahhoz, hogy megújulhassunk, újjászülethessünk, és a régi iga, a régi teher helyett megkaphassuk Krisztustól az újat, amely igazából nem is teher. Mert Krisztus vezetésével, segítségével, és az Ő lelkületével mindez könnyű és gyönyörűséges:

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30)

 Az emberi tévelygések elkerülése érdekében, arra indít a Lélek, hogy megírjam - lehetőleg a legrövidebben és legtömörebben, de mégis érthetően - azt, hogy mit mondott, tanított, vagyis, hogy mit üzent Mária, Jézus édesanyja az embereknek... Nézzük meg, vizsgáljuk meg a Bibliában leírtak szempontjából, vallásoktól függetlenül ezt a kérdést. Azt tudjuk, hogy egészen Jézus felnőtt koráig Mária engedelmesen megcselekedte mindazt, amit Isten rábízott, viszont a Biblia írásai szerint semmi olyasmit nem mondott, nem jelentett ki, ami az emberekhez úgy általában tanításként vagy üzenetként szólna. Az egyetlen alkalom, amikor Mária mondott valami említésre méltót az embereknek - és ez le is van írva a Bibliában - az a kánai mennyegzőn hangzott el. Sem azelőtt, sem azután nem szólt semmi üzenetértékűt az emberekhez, ami a Bibliában meg lenne írva.

De nézzük csak, hogy mi történt a kánai mennyegzőn, és mit mondott ekkor Mária, ami az emberekhez szól, a János Evangéliuma szerint:

"A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 

Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: "Nincs boruk." 

Mire Jézus azt mondta: "Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám." 

Anyja így szólt a szolgákhoz: "Bármit mond nektek, tegyétek meg." 

Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: "Töltsétek meg a vedreket vízzel." És megtöltötték színültig. Aztán így szólt hozzájuk: "Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak." Ők vittek.

Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: "Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort." 

Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne." (János 2:1-11)

Amint az idézett részben is látható, olvasható, Mária egyetlen mondatot mondott akkor a szolgáknak, az embereknek, és ez az egyetlen mondat nagyon fontos, mert ez egy hatalmas igazság, ami nem csak az akkori emberekhez szólt, hanem ugyanúgy szól a mai emberekhez is, azaz örökérvényű igazság: "Bármit mond nektek, tegyétek meg."

Ennyit mondott, sem többet, sem kevesebbet: azt, hogy tegyük meg mindazt, amit Jézus mondott vagy mond, bármi legyen is az.

Figyeljük meg azt is, hogy Jézus - mondhatjuk úgy is, hogy - szinte nyersen és erélyesen szólt rá az anyjára, amikor asszonynak nevezve tudtára hozta azt, hogy nem az anyja véleménye szerint kell, hogy történjenek a dolgok, hanem az Atya akarata szerint: asszony, nem jött még el az én órám.

De miért beszélt így Jézus az anyjához? Csak nem akarta megbántani az édesanyját? Egyáltalán nem ezért, szó sincs ilyesmiről! Hanem sokkal inkább azért, hogy felhívja mindenki figyelmét, a Máriáét is, és minden emberét -  akik bármikor, bármilyen formában találkoznak ezzel a történettel, hogy nem Mária kell, hogy megmondja azt, hogy mi legyen, hanem Isten. Nem a Mária akarata kell, hogy teljesüljön, hanem az Isten akarata. És azért nevezte Máriát asszonynak, mert ekkor már Isten lelke által szólt Jézus, mint Isten "szócsöve". Isten szemszögéből nézve pedig Mária nem az Ő anyja, mert nem Isten anyja, hanem csak egyszerűen "asszony".

Amikor azonban megkapta Jézus Lélek által az engedélyt, a jóváhagyást az Atyától, hogy megteheti a csodát, akkor már meg is tette: borrá változtatta a vizet. Addig viszont nem. Mert Jézus nem tett soha semmi olyant, ami az Atya akaratával szembement volna. Ezért volt Ő bűntelen.

És akkor most vizsgáljuk meg azt is, hogy mi az, amit sem Mária, sem Jézus nem mondott: nem mondta egyikük sem azt, hogy csináljunk Mária-szobrokat! De még Jézus-szobrokat sem, sem semmilyen más szobrot. És azt sem mondták, hogy imádkozzunk szobrokhoz, mert ez egyenesen szembemegy Isten parancsolatával, mely szerint: 

"Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják." (Mózes 2.20:4-6)

Nem mondta azt  egyikük sem, hogy Mária bármilyen közvetítői szerepet kapott volna vagy vállalt volna valaha is, ember és Isten, vagy ember és Jézus között, sőt, Mária azt jelentette ki az embereknek, hogy azt kell megcselekedniük, amit Jézus maga mond - tehát, az emberek között és Jézus között közvetlen, személyes kapcsolat kell, hogy létrejöjjön! Nem kell, hogy legyen senki közöttük, aki közvetít: sem Mária, sem papok vagy lelkipásztorok, sem vallási vezetők vagy szektavezérek, sem senki más nem kell, hogy közvetítsen Jézus és az emberek között. 

Továbbá, azt sem mondta, nem jelentette ki egyikük sem, hogy Mária bármilyen csodatevő képességgel rendelkezne. Nem ír a Biblia sem arról, hogy Mária meggyógyított volna bárkit, amíg élt, addig sem és azután sem. Mária nem támasztott fel senkit a halálból, de mégcsak beszédeket, prédikációkat sem intézett az emberekhez. Mindezt Jézus tette meg, Isten hatalmával és erejével, nem pedig Mária!

Mária csupán annyi "szent" feladatot kapott Istentől, hogy megszülje Jézust és felnevelje, valamint, hogy tisztességes, becsületes életet éljen, amely méltó Jézus édesanyjához. Ezt Mária teljesítette is, amint az a Bibliában leírtakból kiderült. Azonban Máriának ezzel be is fejeződött a "pályafutása" ilyen értelemben, és miután távozott a Földön élők sorából, vagyis megboldogult, valószínűleg a Mennyország "állampolgára" lett ő is, mint ahogy bármely más olyan ember is, aki oda kerülhetett, Isten kegyelméből.

Tehát, akkor miért is imádkoznak Máriához az emberek, oly sokan? Miért mondják az "Üdvözlégy, Mária" című imát, és benne azt, hogy Mária Istennek szent anyja? És miért mondják azt is, hogy Mária imádkozzon értünk, bűnösökért?" Miért nem imádkozunk inkább mi magunk, közvetlenül Istenhez, a Teremtő Atyánkhoz, miért akarnánk mi azt, hogy ez az ima Márián "keresztülmenjen", és így jusson el Istenhez? Miért gondolnánk, mi, emberek, hogy ha az imánk megteszi ezt a "kerülőutat", akkor jobban célba ér Istennél, hatásosabb lesz? Talán nem inkább az őszintén alázatos szív kellene ahhoz, hogy Isten meghallgassa az imánkat, hanem inkább Mária közvetítése, közbenjárása?

Honnan származhat ez az ötlet, és miért neveznénk mi Máriát Isten anyjának? Talán azért, mert így tanították a templomban? De hiszen ez téves tanítás, tévhit! Ne mondjunk és ne imádkozzunk ilyen valótlanságot, mert akkor nem is érhet célba az imánk Istennél, ha rögtön olyasmivel kezdjük azt, ami egyszerűen nem igaz! Hiszen tudjuk, hogy Istennek nincs anyja, nem is volt soha, mert Isten örökkévaló! Ő mindig is volt, van és lesz, anya nélkül is. Őt nem kellett, hogy megszülje senki, így anyja sem lehet Neki! Mert ez csak az elbukott földi létben működik így - Istennél, a Mennyországban viszont nem! Mária nem Isten anyja, hanem Jézus földi édesanyja. Ennyi, sem több, sem kevesebb!

Ezeket a sorokat nem azért írtam, hogy Mária ellen szóljak bármi rosszat, félreértés ne essék. Mint Jézus földi édesanyjának, és, mint tisztességes asszonynak, természetesen, jár neki a tisztelet. Viszont ne ruházzuk fel őt Isteni szereppel, mivel ő nem egy isten, hiszen Isten csak egy van, a Teremtő Atya. Ugyanúgy, ahogy a többi, szenteknek nevezett emberek sem istenek, akikhez némely vallásokban imádkozni szoktak - ők is mind-mind csupán földi, halandó emberek voltak, még akkor is, ha esetleg tényleg nagy tetteket hajtottak végre. Tehát, ne imádkozzunk senki máshoz, csakis az egy igaz, élő Istenhez, mert amint fentebb, a Mózes könyvéből idézett részben is olvashatjuk: az Úr féltőn szerető Isten, ne haragítsuk tehát magunkra azzal, hogy másokat bálványozunk, isteni szerepbe helyezünk!

Amiket itt leírhattam, lehet, hogy sokakat kellemetlenül érinthet, és sokakban megütközést kelthet, hiszen, amióta csak az eszüket tudják, úgy voltak szoktatva, hogy Máriához és más "szentekhez" is imádkozzanak. De aki nem hiszi el nekem a fentebb leírt sorokat, nyugodtan nézzen utána a Bibliában! Nem is kell nekem feltétel nélkül elhinni semmit, hiszen én is csak egy bűnös, gyarló ember vagyok, senkinél sem vagyok jobb vagy különb, én is csak Isten kegyelméből élek még itt a Földön, amíg élhetek. De mindenki gondolkodjon el a fenti sorokon, és, aki nem hisz nekem, keresse meg az Ószövetségben a Mózes könyvéből fent idézett részt, majd olvassa el az Újszövetséget is, és nézzen utána, hogy tényleg, kapott-e vagy vállalt-e Mária más szerepet a fentieken kívül, vagy mondott-e, üzent-e még valamit az embereknek, vagy sem?

Álmomban munkahelyet kerestem éppen, és megláttam egy álláshirdetésben, hogy dolgozót keresnek valami jótékonysági munkára: a rászorulóknak kellett ételt osztogatni egy városban, az utcán. Gondoltam, ez a munka pont jó lesz nekem, mert legalább valami tényleg hasznosat tehetek, hiszen ezzel, hogy ételt osztogatok, nem csak dolgozni fogok, hanem még jót is cselekedhetek az emberekkel.

Jelentkeztem tehát a munkára, és nemsokára be is hívtak dolgozni az adott helyre. Ám amikor odamentem az utcába, ahol ételt kellett volna osztogatnom, azzal kellett szembesülnöm, hogy mégsem én kell, hogy ételt osztogassak, hanem van már ott egy biztonsági őr, aki elvégzi ezt a munkát. Láthattam, amint egy automatából, annak érintőképernyőjét nyomogatva kapta meg a szétosztandó élelmiszert, és érdekes módon, egyáltalán nem olyan fajta táplálék volt benne, amire számítottam, hogy én majd szétosztogatom... Mert én valami olyasmire számítottam, hogy főtt melegételt fogok osztogatni a rászorulóknak, szegényeknek, hajléktalanoknak, éhezőknek. De nem ez történt, hanem az, hogy minden gombnyomásra egy-egy csokibonbont adott ki az automata, a biztonsági őr pedig ezt osztogatta mindenkinek... És érdekes volt az is, hogy nem hajléktalanokat meg szegény, rászoruló családokat láttam sorban állni az ételért, hanem a sorban gyerekek álltak, akik viszont nem is feltétlenül voltak rászorulók. Az őr minden sorrakerülő gyereknek egy-egy csokibonbont adott enni, akik azt elfogadták, betették a szájukba, és miközben fogyasztották, már mentek is tovább.

Láttam, hogy itt énrám már nincs semmi szükség, mert egyrészt nem is olyan élelmiszert osztogatnak, amivel a rászorulók éhes hasa jóllakhatna, ami finom is, de mégis tápláló, hanem itt konkrétan édességosztogatás folyik a gyerekeknek - amolyan gyerekzsúr hangulata volt az egésznek. Másrészt, nem is férhetek hozzá a munkához, mivel már a biztonsági őr látja el ezt a feladatot, vigyázva, hogy nehogy valaki illetéktelen kézbevegye a készüléket, esetleg több bonbont elsajátítson belőle, mint amennyi jár, vagy esetleg garázdaságot kövessen el és tönkretegye a gépet, stb. Így aztán, miután megrökönyödve álltam ott egy ideig, végül magamhoz tértem a meglepetésből, és kelletlenül odébbálltam, munka nélkül...

Azt a megértést kaphattam erre az álomra Isten kegyelméből, hogy a rendszer, avagy a sátán, már most is sokmindent megtesz, és hamarosan méginkább mindent el fog követni azért, hogy Isten gyermekeit megakadályozza abban, hogy bizonyságot tehessenek, hogy "szétosszák" a valódi, lelki "táplálékot", amely által az igazságra éhező lelkek közül még sokan megmenekülhetnének. A biztonsági őr, mint a rendszer szolgája, itt a rendszert jelképezte, és az, hogy valódi eledel helyett édes csokibonbonokkal látta el az "éhezőket", az pedig a rendszer elhitetéseit jelképezte, amint igyekszik mézes-mázas szavakkal, manipulatív módon az embereket és méginkább a gyermekeket magához édesgetni, a saját igényei és céljai szerint nevelni, formálni, a cukor által elkábítani, hogy elforduljanak Istentől, és csakis a rendszerben bízzanak: azt tegyék, amit ő mond, amit ő megkövetel tőlük, és ne azt, amit Isten mond, ne Isten gondoskodására és oltalmára bízzák magukat. Így, a szépnek és jónak látszó desszerttel elcsavarja a gyermekek fejét, elfordítja a tekinteteket, avagy a lelkeket Isten szavától, a mennyei "tápláléktól", amelyet Jézus Krisztus által kijelentett, és az embertömegeket olyannyira manipulálja, hogy még sorbanállásra is hajlandóak a rendszer által kínált "lehetőségekért", a desszertért, amire valójában nincs is szüksége a léleknek, sem a gyermekeknek sem a felnőtteknek, viszont csábítóan néz ki, és mindenki azt hiszi, hogy az kell neki, szüksége van rá.

Gondoljunk csak vissza arra, hogy mi történt nem is olyan régen: az emberek hosszú, kígyózó sorokban álltak az oltásokért, amelyeket a rendszer ugyanígy, ingyen, az egyetlen működő megoldásként, kihagyhatatlan lehetőségként hirdetett és osztogatott az embertömegeknek! És sokan megbetegedtek vagy meghaltak azután tőle. Mint ahogy a csokibonbonok sem tesznek éppen jót az embernek, hiszen tele van cukorral és más adalékokkal - azonban ez nem valódi táplálék, csak olyasmi, ami az édes íze által pillanatnyi örömérzetet ad, amíg az ember meg nem eszi, el nem fogyasztja azt...

Ezzel szemben én - aki ebben az álomban Isten bizonyságtevőit jelképeztem - valódi, tápláló, igazi eledelt adhattam és osztogathattam volna az éhezőknek. De a rendszer embere által ki lettem túrva a helyemről, nem mehettem oda. És a sorbanálló gyermekek sem felém közeledtek, hanem inkább a rendszer által felkínált lehetőséget választották önként, a testi szemekkel nézve jónak tűnő megoldásokat fogadták el, amelyeket a desszert, vagyis a csokibonbonok jelképeztek. Engem jóformán észre sem vettek, hogy én is ott vagyok... mert nem érdekelte őket a lélek, a valódi, lelki táplálék, sem Krisztus, sem az ő beszéde, csak a testi jólét, a testi örömök megszerzése...

Ezért az álom tanulsága az, hogy ne késlekedjünk, addig osszuk meg a bizonyságainkat - amelyeket továbbadásra, szétosztásra Atyánk jóvoltából kaptunk - az emberekkel, amíg még megtehetjük! Mert ha elvétetik a szó, akkor már késő lesz, nem lesz rá lehetőségünk többé!

"Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!" (Lukács 12:42-43)

A minap éjszaka álmomban egy házigazdával beszélgettem, aki a saját udvarán állt, én meg kissé távolabb, talán a hozzá közel eső út felől érkeztem, ezt már nem tudom pontosan. Mindenképpen, úgy álltunk és beszélgettünk egymással, mint ismerősök, vagy valakik, akik egymástól nem messze laknak, de mégsem találkoznak gyakran. Még állt mellettem valaki, akivel együtt sétáltam, de nem tudom, hogy ki lehetett az. A séta közben pedig, amint megláttuk ezt a házigazdát tevékenykedni az udvarán, szóba elegyedtünk vele. 

A házigazda éppen valami kikapált, kiásott növények maradványait szedegette össze, és gyűjtögette össze zöldhulladékos zsákokba, illetve cipelte ki a kapu elé, az út szélére, hogy majd, ha jön a szemétszállító elszállítani a zöldhulladékot, akkor legyen elérhető helyen számukra. Közben magyarázta, hogy a kertésze kikapálta az udvaráról ezeket az össze-vissza odanőtt növényeket, és ezeket gyűjtögeti ő most össze. Mutatta is, hogy mekkora lyukak maradtak a földben, a befüvesített területen, a kikapált növények helyén.

Én, és az a valaki, akivel sétáltam, csodálkoztunk, hogy milyen kertésze van ennek az embernek: csak kikapálja vagy kiássa a gyomnövényeket, elveszi érte a pénzt, majd lelép... és otthagyja maga után a házigazdának a hulladékot, hogy ő takarítsa össze és hordja ki a szemétbe... Néztem a növénymaradványokat, amelyeket ez az ember valami Tigris néven nevezett, de nem emlékszem a növény teljes nevére. Mindenképpen, magas, kórós szárú, sárga virágú növényeket láthattam, mondtam is, hogy ismerem ezt a növényt, de ezt nem Tigrisnek hívják, hanem Ökörfarkkórónak, de ő erősködött, hogy Tigris: kétszer is kimondta ezt a tigrises nevet, és harmadszor is elismételte azt, hogy "Tigris", de nekem még így sem sikerült megjegyezni a növény teljes nevét, csak annyira emlékszem belőle, hogy "Tigris"... Ennyi volt az álom.

Amikor felébredtem, éjszaka volt még, és egyáltalán nem értettem ezt az álmot, hogy mit akar jelenteni. Ezért elkezdtem gondolkodni, hogy miféle növényről álmodhattam, mert én nem ismerek semmilyen tigris nevű növényt. Beírtam a Google-be, hogy "tigris növény", és rákerestem. Mint kiderült, többféle olyan növény is létezik, amelynek  a tigris szó szerepel a nevében, de én egyikről sem tudtam eddig. Viszont én most olyan növényt kellett, hogy keressek, amelynek nagy zöld levelei vannak, magasra növő, kórós szára van, és sárga virágai, mint az Ökörfarkkórónak, hiszen én álmomban valami ehhez hasonló növényt láthattam, azért mondtam a házigazdának, hogy ez Ökörfarkkóró. Ez leszűkítette a szóba jöhető találatok listáját, és végül egyetlen olyan növényt találtam, amelyre illenek ezek a jellemzők, ezt a növényt pedig Tigrisliliomnak hívják. Ez a virág látható a fenti képen is. A Tigrisliliomnak ezt a fajtáját pedig, amelyiknek ilyen sárga virága van, "Sárga Búza" néven is azonosítják a kertészetben. Tehát "búza"!

Megmondom őszintén, hogy napokig halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását, mivel fogalmam sem volt arról, hogy mit jelenthet ez az álom. Végül nekifogtam így megírni, "álom megértés nélkül" címszó alatt. És amint itt írogatok, eközben jön az a megértés, hogy ez bizony nem más, mint a konkoly és a búza története, amelyet Jézus mondott egy példabeszédében, csak másképpen (más képekkel és más körítésben).

"Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. 

Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly?

Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt.

A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat?

Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe." (Máté 13:24-30)

Ebben az álomképben az a fázis zajlott éppen, amikor a "learatás" után "összegyűjtik a konkolyt". Ha nem is éppen kévékbe, hogy megégessék, hanem kukazsákokba, hogy kidobják és elszállítsák... Merthogy mai nyelven így lehet elmondani ezt a példázatot ahhoz, hogy jobban megértsük, mivel a mai ember - úgy általában - a kertészkedésnek ezt a verzióját jobban ismeri.

Ami még érdekesség ebben az álomban, az az, hogy a valóságban az Ökörfarkkóró az, ami magától terem, ide-oda növöget a kertbe kéretlenül is, a házigazdák pedig kiássák és kidobják, mert amikor a virágai kezdenek elszáradni, olyan csúnya, nagy, barna kóró lesz belőle. Tehát az álomban valószínűleg én neveztem meg helyesen a növényt, de a házigazda összekeverte a Tigrisliliommal. Mert a Tigrisliliomot szándékosan ültetni szokták a kertekbe, hagymáról, mert szép dísznövény, a kert ékessége tud lenni. És egyébként ugyanolyan magasra megnő, mint az Ökörfarkkóró, és ugyancsak sok sárga virága van. A "konkoly" tehát, ami odanőtt, az az Ökörfarkkóró volt, azt vágták ki (mert az nem olyan szép dísz, főleg amikor elkezd száradni), hogy ne csúnyítsa el a kertet.

Milyen dicsőséges Isten, hogy még olyan növényekkel is megismerkedtet álmomban, amikről sosem tudtam vagy hallottam! Mert a Tigrisliliomról én még sosem hallottam! És, ha esetleg valahol láttam is már valaha életemben ezt a virágot, semmiképpen sem tudtam a nevét...

Mindemellett, ami az álomnak a valódi mondanivalója az nem maga a virág megismertetése, ez csak egy ráadás, egy ajándék pluszban, Atyámtól... Mert a lényege az egész tanításnak természetesen nem a növényismeret vagy a kertészeti tudnivalók, hanem az, amit a konkoly és búza példázatában is elmond nekünk Jézus: az, hogy odakeveredik a konkoly a búza közé, és, amikor elérkezik az aratás ideje, akkor szétválogatják a konkolyt a búzától, a "búza" pedig megy az Úr "csűrjébe", míg a "konkoly" a tűzbe, ahol megégettetik.

Ennek az "aratásnak" pedig most van itt az ideje, kedves embertársak! Vajon ki hová fog kerülni? A "csűrbe" vagy a tűzbe? Nagyon nem mindegy...